5249. kérdés Munkaszerződés a cégtulajdonossal
Egy gazdasági társaság ügyvezetője munkaviszonyban áll azzal a társasággal, amelynek egyben a tulajdonosa is. Ezt a jogviszonyt munkaszerződés jogszerűen alapozza meg, vagy elégséges ehhez a társasági határozat? Amennyiben munkaszerződés szükséges, annak aláírása a munkáltató és a munkavállaló által milyen módon történhet?
5250. kérdés Részvétel politikai rendezvényen – a munkaviszony megszüntethetősége
A munkáltató által megalkotott belső szabályzat munkavállaló általi megsértése szolgálhat alapul a munkáltató részéről történő felmondásra? Ügyfelünk a munkavállalók számára készített etikai szabályzatban – a véleménynyilvánítási szabadság korlátjain belül és annak tiszteletben tartásával – korlátozni kívánja a politikai állásfoglalásokat. Mi történik akkor, ha egy munkavállaló ennek ellenére részt vesz olyan politikai, akár szélsőséges rendezvényen, nyilvánosan és beazonosítható módon (de mindenféle utalás nélkül a cégre), hogy a cég munkavállalójaként teljes mértékben felismerik a kollégák, mondjuk, egy online újság fényképalbumában, és adott esetben félelmet kelt bennük a szélsőséges nézet? Lehet-e ez alapján bármiféle szankcióval, akár elbocsátással is élni a munkáltató részéről – figyelemmel arra, hogy a munkahelyen a kolléga semmilyen jelét nem adja szélsőséges nézeteinek, a munkáját pedig megfelelően végzi?
5251. kérdés Felmondási korlátozás üzemi baleset esetén
Amennyiben a munkáltató működésével összefüggő okra alapított felmondást ad át egy üzemi baleset miatt keresőképtelen munkavállaló részére a baleseti táppénz folyósítása alatt, mikor kezdődik a felmondási idő? Az Mt. 68. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján a munkáltató felmondása esetén a felmondási idő legkorábban a betegség miatti keresőképtelenség megszűnését követő napon, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év utáni első napon kezdődik. A jelen esetben azonban nem betegség miatti keresőképtelenségről van szó, illetve betegszabadságról sem beszélhetünk üzemi baleset esetén.
5252. kérdés Felmentési idő – jogviszony-létesítés és átsorolás
A Púétv. hatálya alatti pedagógus dolgozhat-e a felmentési idő alatt másik intézményben? Amennyiben az erre irányuló engedélykérést a jelenlegi munkáltató megtagadja, az mennyire sérti a jóhiszemű joggyakorlás elvét? Engedély esetén lehetséges-e felmondási idő alatt a Pedagógus I. kategóriába történő átsorolás?
5253. kérdés „Nők 40” – munka nyugdíj mellett
Egy szociális intézményben (idősek otthonában) közalkalmazotti jogviszonyban álló kollégánknak idén júniusban lehetősége van elmenni nyugdíjba a nők negyven év jogosultsági idejével. A felmentési ideje hatvan nap és hat hónap lenne. Van-e arra lehetőség, hogy a kolléga kérésére eltekintsünk a felmentési idejétől? Tehát a négy hónap ledolgozandó és a négy hónap le nem dolgozandó időt is munkával töltse? Vagy milyen lehetősége van, ha nem szeretne otthon maradni, de a nyugdíjazását is el tudja kezdeni?
5254. kérdés Áthelyezés hiánya önkormányzati portfólióban
Polgármesteri hivatal köztisztviselőjének közszolgálati jogviszonya megszüntethető-e áthelyezéssel, amennyiben az önkormányzat fenntartása alá tartozó szervhez kerül egészségügyi szolgálati jogviszonyba?
5255. kérdés Felmondás keresőképtelenség alatt – a járandóságok „sorsa”
A munkáltató postai úton felmondást közölt a munkavállalóval abban a hiszemben, hogy már keresőképes, erről volt is igazolás a birtokában, majd kiküldte a kilépődokumentumokat a dolgozónak, és kifizette a járandóságait. A dolgozó ekkor telefonon jelezte, hogy ő még bizony keresőképtelen állományban van, és adott is le egy újabb igazolást, amely szerint viszont a felmondás közlésének napján valóban keresőképtelen. Ezzel jogellenessé vált a munkaviszony megszüntetése azzal az időponttal, amivel a munkáltató kiléptette a dolgozót? Helyre kell állítania a munkaviszonyt, és az csak keresőképessé válás napjától számított felmondási idő leteltével szűnik csak meg? A kifizetett járandóságokat hogyan vonhatja vissza?
5256. kérdés Gyermekgondozási szabadság – a visszatérés illetményproblémái
Egy gyermekgondozási díjban részesülő, gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon lévő közalkalmazott esetében a munkáltató az illetménykiegészítést azzal az indokkal vonta vissza, hogy a Kjt. 67. §-a szerint a közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetménykiegészítésben részesülhet, azonban annak munkáltatói döntésen alapuló része szabadon változtatható, csökkenthető vagy akár elvonható, amennyiben az illetmény összege összességében nem csökken. A munkáltató érvelése szerint a garantált illetmény növekedése miatt a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentheti, hiszen a közalkalmazott teljes illetménye így sem lesz alacsonyabb, és mivel ez nem egy egyoldalú munkáltatói kötelezettségvállalás, ezért nincs szükség a közalkalmazott hozzájárulására sem a módosításhoz. Ugyanakkor a kiegészítés visszavonása miatt az érintett édesanya – aki egyébként most tavasszal tervezi a munkába való visszatérését – összességében kevesebb illetményt fog kapni, mint amire korábban számított. Ebben az esetben jogszerűen járt el a munkáltató? Megteheti a munkáltató, hogy egy emelkedő garantált illetményt az illetménykiegészítés csökkentésével kompenzáljon, különösen egy gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon lévő közalkalmazott esetében, akinek az elvonás miatt ténylegesen csökken az illetménye a visszatérésekor?
5257. kérdés Visszatérés szülési szabadságról – a munkáltatói felmondás
Szülési szabadságon lévő kismama jelezte a munkáltatója felé, hogy vissza szeretne térni a munkába. A felajánlott munkakört nem tudta elfogadni. A munkaviszony megszüntetésre kell, hogy kerüljön. Tíz év munkaviszonnyal rendelkezik a cégnél. Ebben az esetben jár neki a végkielégítés a munkaviszony megszüntetése esetén? Ebben az esetben munkáltatói felmondásról beszélhetünk?
5258. kérdés Munkavállaló halála – bérkifizetési kérdések
Elhunyt munkavállaló esetén a munkáltatónak kell-e az illetékes önkormányzatot értesítenie a halál tényéről és a ki nem fizetett munkabér összegéről, vagy elegendő, ha az ismert hozzátartozót tájékoztatja részletesen a függőben lévő kifizetésről, és annak a törvényes örökösök számára történő kifizetése részletes feltételeiről, azzal, hogy a munkabér hagyatéki leltárban történő feltüntetéséről gondoskodjanak? Amennyiben a munkáltatónak kell az illetékes önkormányzatot értesítenie, azt milyen jogszabály írja elő? Elegendő-e, ha a jogerős hagyatéki végzés bemutatásáig/megérkezéséig a munkáltató elkülönülten kezeli az elhunyt munkavállaló jogán számfejtett munkabért? Mi történik abban az esetben a ki nem fizetett munkabérrel és kilépőigazolásokkal, ha munkáltató nem kapja meg a hagyatéki végzést?
5259. kérdés Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások – második közlés
Egy volt munkavállaló, aki másfél éve kilépett, nem vette át postán a kilépőpapírjait, most viszont jelentkezett, hogy a posta megsemmisítette a levelet, és azt kéri, hogy állítsuk ki újra. Jogosan kéri ezt? Kérheti-e újra a postázását, ha pedig nem akarjuk postán küldeni a történtekre való tekintettel, akkor visszautasíthatjuk-e a kérését, és ragaszkodhatunk-e ahhoz, hogy személyesen jöjjön be az irodába érte?
5260. kérdés Munkáltató képviselete igazolások kiadásánál
Cégünknél elég jelentős fluktuáció mellett napi gondot okoz a kilépéskor az igazolások kiadása, mivel a záró bérszámfejtés ugyan gyorsan megtörténik, de a cégvezető(k) nem mindig állnak rendelkezésre. Néha elhúzódik az igazolások kiadása aláírás hiányában. Ki írja/írhatja alá ezeket az igazolásokat (Foglalkoztatási igazolás, Adatlap, Igazolás járulékalapról, 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadságról stb.)? Kell-e külön meghatalmazás, megállapodás az igazolások cégvezetésen kívüli aláírásához? Mivel, a cégvezetéssel ellentétben, a HR-vezető, aki kiadja az igazolásokat, napi szinten jelen van.
5261. kérdés Szabadság és rendkívüli munkaidő elszámolása
Hogyan hozható összhangba az, hogy éves szinten 250 vagy akár 400 óra túlmunkája lehet valakinek, ugyanakkor a 30 munkanap szabadságot is ki kell adni éves szinten, de pihenőnapra nem adható ki szabadság, csak a beosztás szerinti munkanapra? Túlmunka tehát a pihenőnapra rendelhető el – de akkor meg a pihenőnap nem lesz kiadva –, vagy a napi 8 órán felül a kilencedik, tizedik órára? Hogyan adhatjuk ki helyesen a bent maradt szabadságokat egyenlőtlen munkaidő-beosztás és kéthavi vagy féléves munkaidőkeret esetén? Olyan hónapban, amikor szabadságon volt, lehet-e többletnapja a dolgozónak a túlmunkából eredően?
5262. kérdés Gyermekgondozási szabadság – a visszatérés munkáltatói akadályozása
Gyermekgondozási szabadságról visszatérő pedagógusok esetében gyakori az a munkáltatói hozzáállás, miszerint nem engedélyezik a fizetés nélküli szabadság megszakítását, mert éppen más pedagógus tölti be a helyet, vagy nem tudják jelenleg kiadni (kifizetni) a felhalmozott szabadságokat. Jól gondoljuk, hogy ezen indokok nem állják meg a helyüket, a fenti problémák megoldásáról pedig a munkáltató gondoskodni köteles?
5263. kérdés Négyhavi munkaidőkeret alkalmazása – számos kérdéssel
Művelődési központ, könyvtár és konyha munkáltatónál dolgozókkal kapcsolatos a kérdésünk. A dolgozók közalkalmazottak, mivel vegyes intézményről van szó. Az intézményben a dolgozók négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak, heti 40, napi 8 órás munkaidőben. A munkaidőkeret a szombati munkavégzés miatt került bevezetésre. Szombatonként 4 órában van nyitva a művelődési ház. Dolgozhat-e valaki napi 8 óránál többet abban az esetben, ha a munkaidőkereten belül heti 40, napi 8 órás munkaidőben dolgozik, illetve szombaton napi 4 órában? Havonta egy alkalommal a két pihenőnapnak mindenképpen szombatra és vasárnapra kell esnie? Ahhoz, hogy a két egybefüggő pihenőnap meglegyen (szombaton dolgozik 4 órát), minden egyes vasárnap és hétfő pihenőnap? A négyhavi munkaidőkeret esetében, ha pluszóra van, akkor az túlórában kifizetésre kerül. Abban az esetben mi a teendő, ha valami oknál fogva a munkaidőkeret végén kevesebb órája van a dolgozónak? Munkaidőkeretben dolgozónak a havi óraszámba beleszámoljuk az ebédidőt?
5264. kérdés Készenléti jellegű munkakör – minősítés és tájékoztatás
Egy munkakör mikor minősül készenléti jellegűnek? Ha a munkáltató az Mt. idevonatkozó szabályai alapján annak minősíti a munkakört? Erről az érintett munkakört betöltőket milyen formában szükséges tájékoztatni?
5265. kérdés „Szabadságon” az iskola munkavállalói
2024. január 1-jétől a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá alakult a Púétv. alapján. A kisegítő, takarító munkakörben alkalmazottak szabadságára az Mt. rendelkezései lettek az irányadók. Tehát az életkor szerint kell megállapítani a dolgozók éves szabadságát. Ha a dolgozónak korábban a Kjt. alapján például 32 munkanap szabadsága volt, az Mt. alapján az életkorát figyelembe véve 30 munkanap szabadságra lenne jogosult, a dolgozóra nézve hátrányosan ez utóbbi szabadságot kell megállapítani?
5266. kérdés Gyermekgondozási szabadság – munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás visszatérés után
A gyermekgondozási szabadságról visszatérő kismamának a munkáltató nem kívánja visszaadni a pozícióját, mert azt más tölti be. Ehelyett a munkáltató élni kíván azon jogával, miszerint évi 44 munkanapra jogosult a munkavállalót másik munkakörben alkalmazni. Gyanítjuk, hogy ezzel akarja a visszatérő anyukát felmondásra kényszeríteni, vagy valamilyen indokkal azonnali hatállyal elküldeni, hiszen arról nem tud vagy nem akar nyilatkozni, hogy a 44 munkanap letelte után biztosítja-e a munkaszerződésben szereplő pozíciót az anyukának. A másik munkakör nem igényel felsőfokú végzettséget, míg az eredeti igen. Ilyenkor a méltányos mérlegelés elvére hivatkozva ezt az édesanya megtagadhatja? Követ-e el a munkáltató ilyen esetben joggal való visszaélést?
5267. kérdés 24 órás jelenlét biztosítása tesztelési feladat alatt
Egy építőipari cég FEOR 1313-as besorolásban dolgozó munkavállalói kötetlen munkarendben dolgoznak az építési területen. Egy csőhálózat beszerelésének tesztelése miatt tíz napon keresztül 24 órás jelenlét vált szükségessé, amely alatt egy főnek mindig jelen kellett lennie az építési területen. Az érintett munkavállalók maguk osztották be, hogy ki és mikor vesz részt a tesztelésben. Azon munkavállaló részére, aki a 8 órás munkaidő ledolgozása után, különösen 22–06 óra között volt jelen a tesztelés során, kell-e túlóra- és éjszakai pótlékot fizetni? A tesztelési esemény (24 órás jelenlét biztosítása 10 napon keresztül egy fő részvételével) miatt kell-e módosítani a munkaszerződést vagy különmegállapodást kötni az érintett munkavállalókkal? A szükségessé vált túlóra és éjszakai munkavégzés alkalmazható-e a kötetlen munkarendben, vagy azzal teljes mértékben ellentétes?
5268. kérdés Utazási kedvezmény közművelődési alkalmazottaknak
A 38/2024. Korm. rendelet 7. §-ának (1) bekezdésében felsorolásra kerülnek a különböző jogviszonytípusok, amelyek jogosulttá teszik a dolgozót a rendelet 1. számú melléklete szerinti utazási utalványra. Az önkormányzat költségvetési szervében (könyvtár, művelődési központ) dolgozó, az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók jogosultak-e az utazási utalványra?
5269. kérdés Mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól a cafeteria kontójára
Van-e annak bármi akadálya, hogy a munkáltató a cafeteria terhére szabadnapokat biztosítson a munkavállalóknak? Ha ez lehetséges, ezt milyen módon és mely szabályok alapján teheti meg, illetve a „szabadnap” az szabadságnak vagy az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése szerinti, a munkáltató hozzájárulásával történő, munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alóli mentesülésnek minősül?
5270. kérdés „Munkás” szabadság
A Púétv. 90. §-ának (3) bekezdése szerint az alapszabadság mértéke évi ötven munkanap, amelyből a munkáltató legfeljebb tizenöt munkanapot igénybe vehet
a) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés, oktatás, gyermekfelügyelet, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység céljára;
b) továbbképzés, a köznevelésért felelős miniszter által előírt képzés, továbbá foglalkoztatást elősegítő képzés céljából, vagy
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészében a szorgalmi időben, óvodapedagógus esetében – a július 1-jétől augusztus 31-éig tartó időszak kivételével – a nevelési évben adják ki.
Ez azt jelenti, hogy ezen szabadságnapokat a munkáltató egyoldalúan elvonhatja a pedagógustól? Milyen korlátok között élhet ezen jogával? Így valójában a törvényben szereplő 50 munkanap helyett csak 35 munkanapra számíthat egy pedagógus?
a) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés, oktatás, gyermekfelügyelet, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység céljára;
b) továbbképzés, a köznevelésért felelős miniszter által előírt képzés, továbbá foglalkoztatást elősegítő képzés céljából, vagy
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészében a szorgalmi időben, óvodapedagógus esetében – a július 1-jétől augusztus 31-éig tartó időszak kivételével – a nevelési évben adják ki.
Ez azt jelenti, hogy ezen szabadságnapokat a munkáltató egyoldalúan elvonhatja a pedagógustól? Milyen korlátok között élhet ezen jogával? Így valójában a törvényben szereplő 50 munkanap helyett csak 35 munkanapra számíthat egy pedagógus?
5271. kérdés Egészségileg alkalmatlan munkavállaló díjazása
Az 1/2025. (II. 27.) AB határozat az Mt. 146. §-ának (2) bekezdése második mondatának utolsó tagmondatát megsemmisítette, amely már nem tartalmaz utalást a munkakör ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállalókra, így az említett bekezdés második mondata kizárólag a következőt tartalmazza: a munkavállalót nem illeti meg távolléti díj, ha a keresőképtelenségére tekintettel táppénzben vagy baleseti táppénzben részesül. Mi a következménye ezen jogszabályi rendelkezés megsemmisítésének az egészségi okból alkalmatlan munkavállalókra vonatkozóan? Az Mt. 55. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az egészségi okból alkalmatlanság esetén továbbra is mentesül a munkavállaló a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól, ugyanakkor ezen időre – szemben a 2023. január 1-je óta fennálló szabályokkal – már valamilyen díjazás illeti meg a munkavállalót? Ha igen, pontosan mit kellene fizetni a munkavállaló számára? Távolléti díjat az említett jogszabályi rendelkezés megsemmisítésére tekintettel, vagy pedig az állásidő szabályait alkalmazva alapbért és bérpótlékot?
5272. kérdés „Részleges” kötetlen munkarend és a teljesítménybér
Tizenkét havi munkaidőkeretben dolgozó munkatársaink egy csoportjának a következő munkaidő-beosztást készítenénk. Egy naptári hónapon belül egy naptári héten kötetlen munkarendben foglalkoztatnánk a munkavállalókat. Fogyasztásmérő berendezéseket cserélnek le, amelyhez a fogyasztókkal történő egyeztetést követően az érintettekkel közösen meghatározott időpontban kerül sor. A hónap további három hetében a munkáltató beosztása szerint végzik hálózat-karbantartási munkájukat ugyanezen munkavállalók. A munkaköri leírásuk alapján mindkét tevékenységük a munkakörük része. Lehetséges ez a megoldás? A kötetlen munkarend esetén a munkaidő-beosztásra vonatkozó szabályokért a munkáltató nem felel, de a munkaidő mértékére vonatkozó szabályok kötetlen munkarend esetén is érvényesülnek, hiszen a munkaidő beosztásának jogát engedi át a munkáltató a munkavállalónak. Kötetlen munkarend esetén is a munkáltató megállapíthatja a heti munkaidő mértékét (heti 40 óra), a munkaidő nyilvántartása az, amely csak eltér attól az esettől, amikor a munkáltató osztja be a munkavállaló munkaidejét. A munkavállalók az egyhetes kötetlen munkavégzéses időszak alatt az alapbérükön felül – amennyiben elérnek egy adott lecserélt darabszámot, a további lecserélt mérők darabszáma alapján – teljesítménybérre is jogosultak lesznek. Jól látjuk, hogy mivel a munkavállaló alapbére nem változik, így az Mt. 137. §-ában foglaltak nem érintik ezt a tevékenységünket, így nem szükséges a munkaszerződés módosítása?
5273. kérdés Húsvét- és pünkösdvasárnapi munka ellenértéke – pótlék és személyi illetmény
1. A Kttv. alapján a húsvét- és a pünkösdvasárnap nem munkaszüneti nap [93. § (1) bek.], azonban a munkaszüneti napra vonatkozó beosztási szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkaszüneti nap vasárnapra esik, továbbá a húsvét- és a pünkösdvasárnap tekintetében [93. § (5) bek.]. Munkaszüneti napra rendes munkaidő törvényben meghatározott esetben osztható be [Kttv. 93. § (3) bek.]. Vasárnapra rendes munkaidő a 30/2012. Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés szerinti esetben osztható be a közszolgálati tisztviselő számára. Annak ellenére, hogy a húsvét- és a pünkösdvasárnap nem munkaszüneti nap, munkaidőkeret (egyenlőtlen munkaidő-beosztás) alkalmazása esetén megilleti-e ezeken a napokon a munkavégzésre kötelezett köztisztviselőt a Kttv. 98. §-ának (6) bekezdése szerinti, a teljesített munkavégzés időtartama kétszeresének megfelelő mértékű szabadidő? Ha nem, akkor egyéb más díjazás, például pótlék, juttatás?
2. A Kttv. 235. §-ának (3) bekezdése szerint személyi illetmény megállapítása esetén pótlék nem fizethető. Amennyiben munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztással foglalkoztatott köztisztviselő esetében van személyi illetmény megállapítva, és a munkavégzés 22.00 és 6.00 óra közé esik, abban az esetben történhet-e éjszakaipótlékkifizetés?
2. A Kttv. 235. §-ának (3) bekezdése szerint személyi illetmény megállapítása esetén pótlék nem fizethető. Amennyiben munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztással foglalkoztatott köztisztviselő esetében van személyi illetmény megállapítva, és a munkavégzés 22.00 és 6.00 óra közé esik, abban az esetben történhet-e éjszakaipótlékkifizetés?
5274. kérdés Eseti helyettesítés – díjazási kérdések
A Púétv. 77. §-ának (1) bekezdése, valamint 79. §-a (1)–(4) bekezdéseinek helyes értelmezése-e, hogy a 401/2023. Korm. rendelet 28. §-ának (1) bekezdése által felsorolt, a nevelési-oktatási intézményben a pedagógus munkakörben foglalkoztatott számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében elrendelhető tevékenységek közül az eseti helyettesítés kizárólag a részben kötetlen munkarendben foglalkoztatott pedagógus számára rendelhető el, a kötetlen munkarendben foglalkoztatott vezető számára nem? Amennyiben a vezető vagy helyettese mégis ellát eseti helyettesítést, mert más munkaszervezéssel a feladat nem látható el, keletkezik-e többlettanításidíj-fizetési kötelezettség? Figyelemmel a 401/2023. Korm. rendelet 89. §-ának (3) bekezdésére, miszerint az iskolában foglalkoztatott vezetői megbízással rendelkező vagy ilyen munkakörben foglalkoztatott pedagógus heti legfeljebb nyolc órában ellátott többlettanításáért az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott mértékű többlettanítási óradíj jár. Többlettanításnak minősül ugyanis az eseti helyettesítés is. Amennyiben a vezető számára az eseti helyettesítésért mint többlettanításért többlettanítási óradíj jár, akkor már az első órától megilleti?
5275. kérdés KIRA fogságában – az intézményvezető vállalkozói tevékenysége
A költségvetési szervként működő művelődési központ vezetője az Mt. 211. §-ának (1) bekezdése értelmében a további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet. Az Mt. azonban nem zárja ki, hogy ettől a felek az Mt. 209. §-ának (1) bekezdése értelmében eltérjenek. E szerint a munkaszerződésben rögzíthetik, hogy a 211. § (1) bekezdésében foglalt tilalom alkalmazását kizárják, és a munkáltató engedélyezi, hogy a vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesítsen egyéni vállalkozóként. A Központi Illetményszámfejtő Programban (KIRA) nem lehet csak olyan munkaszerződés-módosítást készíteni, amiben „érdemi” változás történik (pl. munkakör, alapbér, FEOR, munkaidő módosul). Egyébként nem áll elő olyan irat, melynek az a neve, hogy „munkaszerződés módosítása”. Egy ún. adatlap van, melynek a megjegyzés rovatában tudnánk belefoglalni munkáltatói oldalról: az intézményvezető egyéni vállalkozói tevékenységre irányuló további jogviszony-létesítését a munkáltató engedélyezte. Ha munkaszerződés-módosítást emiatt nem tudunk a KIRA-ban készíteni, van-e értelme az ún. adatlapba ezt külön még belefoglalni? Avagy elég az az irat, melyen az intézményvezető a fenti tényt már bejelentette, és engedélyeztette a munkáltatói jogkör gyakorlójával (a polgármesterrel), és ezt elég a személyi anyagban tartani? Az Mt. mit ért a munkaszerződés módosításán? Azokra a helyekre, ahol esetleg Word szövegszerkesztő szoftverben készül a szerződés, és ott végül is egy munkaszerződés-módosításba bele tudják ezt a tényt foglalni?
5276. kérdés Mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól – vezetése a jelenléti íven
Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkavállalót, ha a munkáltató hozzájárulása alapján mentesül a rendelkezésre állási kötelessége alól, a megállapodásuk szerint illeti meg díjazás. Ezen, munkáltatói hozzájárulás alapján történő mentesítés – hasonlóan a szabadsághoz – csak a beosztás szerinti munkaidő tartamára lehetséges? Az ilyen, munkáltatói hozzájárulás alapján történő mentesítést külön fel kell tüntetni a munkaidő-nyilvántartásban, vagy elegendő, ha pusztán rendes munkaidő kerül feltüntetésre – anélkül, hogy utalás lenne az ilyen mentesítésre?
5277. kérdés Munkaszerződés-kötés – elektronikusan
Az új digitális állampolgárság (DÁP) bevezetésével lehetséges-e az, hogy a felek elektronikus munkaszerződést kössenek, melyet a munkavállaló a Dáptv. szerinti elektronikus aláírással írna alá? Vagy ez kizárt, mivel a Dáptv. szerinti elektronikus aláírást magánszemélyként lehet használni, és a munkavállalói minőség nem kerül feltüntetésre? Amennyiben az előzőek lehetségesek, problémát jelent-e, hogy a munkavállaló elektronikusan írja alá a dokumentumot, míg a munkáltatói oldalon papíralapon történne az aláírás?
5278. kérdés Ügyvezető kettős munkaköre
Ügyfelünk ügyvezetője munkaszerződés keretében, heti 40 órás munkaidővel van foglalkoztatva. Emellett heti 5 órában szeretné kivenni a részét a cég egyik fő tevékenységéből is, amely az Ekhotv. hatálya alá esik, ezért az ügyvezető e tevékenység vonatkozásában e törvény alkalmazásával teljesítené a közterhek megfizetésére vonatkozó kötelezettségét. Lehetséges-e egy olyan megoldás, hogy a heti 40 órát 35+5-ben felosztjuk? Élve a vezető munkavállalókra vonatkozó, Mt. által biztosított eltéréssel, a heti munkaidő megemelhető-e 45 órára? Vagy egyszerűen csak az Mt. 99. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján 48 órára módosítjuk a heti munkaidőt? Lehet-e ez esetben a kettős munkakört alkalmazni? A szerződés szempontjából elegendő a meglévő munkaszerződést úgy módosítani, hogy jól elkülönítjük benne az ekhós tevékenységet és az arra vonatkozó rendelkezéseket, vagy mindenképpen kellene egy külön munkaszerződés, ami csak az ekhós tevékenységre vonatkozik?
5279. kérdés Részmunkaidőre áttérés rokkantsági ellátás mellett
Önkormányzatunk jelenleg 8 órában foglalkoztatott közalkalmazottja részére 2024. június 1. napjától visszamenőlegesen rokkantsági ellátást állapítottak meg. A határozat alapján az egészségi állapotának mértéke 47%, C2 minősítési kategóriába tartozik. Az egészségi állapota alapján tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, azonban a komplex minősítés szakmai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyéb körülményei miatt foglalkoztatási rehabilitációja nem javasolt. Továbbiakban 4 órában szeretnénk foglalkoztatni. Szükséges-e a jelenlegi munkaviszonyát megszüntetni, esetleg elég a munkaidőt módosítani?
5280. kérdés Kettős jogviszony a közegészségügyben
Közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál heti kétórás részmunkaidőben orvosigazgató kinevezése szükséges. A jelölt szakorvosként már egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozik, a munkáltatónál besorolása „A7”, munkaideje heti 8 óra. Hogyan változik a kinevezését követően a munkabére, és mire figyelemmel?
5281. kérdés Közalkalmazottak – a meghosszabbíthatatlan próbaidő
Szociális intézményben közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott ápoló/segédápoló munkakörben dolgozó kollégák esetén három hónapos próbaidőt kötöttünk ki. Meghosszabbítható-e a próbaidő további három hónappal?
5282. kérdés Munkavállalók tesztelése az ügyfelek részéről
Cégünk tevékenységei közé tartozik többek közt a szervizszolgáltatás, melyet szervizes munkavállalóink legtöbbször az ügyfeleink telephelyein végeznek. A munkavégzés megkezdése előtt az ügyfelek előzetesen – legtöbbször EHS dokumentumok keretében – gyakran előírják, hogy a szervizes munkavállalóknak – munkaalkalmasság tekintetében – átvizsgáláson kell átesniük, mely magában foglalhatja az alkohol-, illetve drogtesztek elvégzését is. Bizonyos esetekben ez minden kollégára vonatkozik, máskor a tesztek elvégzése alkalomszerű, illetve szúrópróbaszerű. Az ügyfél által használt szabályzatok lehetővé tehetik-e számára, hogy cégünk munkavállalóin ilyen jellegű vizsgálatokat végezzenek el (különösen munkajogi és adatvédelmi jogi aspektusokat vizsgálva)? Amennyiben a válasz az előző kérdésre igen, akkor ezen ügyfélszabályzatokkal szemben mi a minimális tartalmi elvárás?
5283. kérdés Helyettesítések – jegyző – aljegyző – köztisztviselő
Van-e jogi akadálya annak, hogy amennyiben a polgármesteri hivatalnál a jegyző tartósan akadályoztatva van (szülési vagy fizetés nélküli szabadság), a korábbi aljegyző legyen határozott időre jegyzőnek, valamint egy másik köztisztviselő aljegyzőnek kinevezve határozott időre szóló vezetői megbízással? Amennyiben nem, a helyettesítési díj esetében az egy naptári évben számított negyvennégy munkanapos megszorítás irányadó-e?