Összes tárgyszó megjelenítése

fegyelmi eljárás
fegyelmi felelősség
fegyelmi határozat Fegyelmi tárgyalás - lehet-e kettőnél több?
Egyik közalkalmazottunkkal szemben fegyelmi eljárást indítottunk. Az első fegyelmi tárgyaláson nem sikerült felderíteni a tényállást, és az ügy bonyolultságára tekintettel fennáll a veszélye, hogy a kitűzött második tárgyaláson sem tudjuk lezárni az ügyet. Nem egyértelmű számunkra, hogy a törvény lehetővé teszi-e, hogy egy fegyelmi eljárásban kettőnél több fegyelmi tárgyalást tartsunk?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 50. számában (2011. április 4.), 965. kérdésszám alatt
fegyelmi szabályzat
fegyelmi szankció Anyagi jellegű fegyelmi szankció - az összeghatár kérdése
Miként értelmezendő az Mt. 56. §-ának (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, mely szerint a vagyoni hátrányt megállapító jogkövetkezmény összességében nem haladhatja meg a munkavállaló - a jogkövetkezmény megállapításakor irányadó - egyhavi alapbér összegét? Helyes azon értelmezés, amely szerint ezen, egyhavi alapbér összegére vonatkozó korlát prémiummegvonás esetén is alkalmazandó? Azaz a prémium megvonása esetén a megvonás legfeljebb a munkavállaló - a jogkövetkezmény megállapításakor irányadó - egyhavi alapbérének megfelelő összeg erejéig terjedhet? Kérdésem indoka, hogy találtam olyan értelmezést, mely szerint adott esetben a munkavállaló a prémiumból teljes mértékben - azaz egyhavi alapbért meghaladó összegen felül - kizárható.
Megjelent a Munkaügyi Levelek 133. számában (2016. május 23.), 2629. kérdésszám alatt
fegyelmi tárgyalás Fegyelmi tárgyalás - lehet-e kettőnél több?
Egyik közalkalmazottunkkal szemben fegyelmi eljárást indítottunk. Az első fegyelmi tárgyaláson nem sikerült felderíteni a tényállást, és az ügy bonyolultságára tekintettel fennáll a veszélye, hogy a kitűzött második tárgyaláson sem tudjuk lezárni az ügyet. Nem egyértelmű számunkra, hogy a törvény lehetővé teszi-e, hogy egy fegyelmi eljárásban kettőnél több fegyelmi tárgyalást tartsunk?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 50. számában (2011. április 4.), 965. kérdésszám alatt
fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás Fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás - kell-e munkáltatói akkreditáció?
Egyházi fenntartású szociális intézmény vagyunk, ellátottaink döntő többségében megváltozott munkaképességű emberek. Egy különálló egyházi tulajdonú épületet bérbe adtunk egy vállalkozónak, aki a tevékenységi körébe tartozó kisebb nyomdai részfeladatokra (pl. papírválogatás) az ellátottainkat foglalkoztatná terápiás célzattal. Kell-e a vállalkozónak akkreditáltatnia magát, mint megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató munkáltatónak?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 27. számában (2009. november 30.), 524. kérdésszám alatt
felek megállapodása
felelősségbiztosítás Hallgatói munkaviszony
Felsőoktatási intézmény hallgatói szakmai gyakorlatra szeretnének jönni társaságunkhoz négy, illetve tizenkét hétre. Ha mint külső gazdálkodó szervezet fogadjuk a hallgatókat a szakmai gyakorlati képzésre, kell-e hallgatói munkaszerződést kötni velük? Ha igen, milyen tartalommal? Ha nem részesül díjazásban a hallgató, akkor is kell hallgatói munkaszerződést kötnünk? A 2012. szeptember 1-jétől hatályos nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 44. § (2) pontja előírja, hogy a hallgatói munkaszerződés esetén a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit kell alkalmazni. Ezekben az esetekben létrejön-e olyan jogviszony, amely biztosítási és így járulékfizetési kötelezettséggel járna? Kell-e a gazdálkodó szervezetnek a szakmai gyakorlat időtartamára felelősségbiztosítást kötni?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 77. számában (2012. november 19.), 1491. kérdésszám alatt
felfüggesztés Állásból felfüggesztés - nem állásidő
Kollektív szerződésünk alapján az egyik munkavállalónkkal szemben, aki pénzt fogadott el a cég ügyfeleitől, kivizsgálást kezdeményezett az ügyvezető. Egyben felfüggesztette a munkavállalót a munkavégzés alól, mert félő volt, hogy eltünteti a bizonyítékokat. Kérdésem, hogy erre az időre kell-e neki állásidőre járó alapbért fizetnünk?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 108. számában (2014. november 3.), 2124. kérdésszám alatt
felmentés
felmentés indoka
felmentés közlése Minősítés és az ezen alapuló felmentés közlése
Zenekarunknál szokásos a zenekari tagok időről időre való meghallgatása, ami alapján a Kjt. szerinti minősítés készül. Az alkalmatlan minősítést kapó tagoktól felmentéssel meg kívánunk válni. Kérdésünk, hogy hogyan kell úgy közölni a minősítést és a felmentést, hogy az lehetőleg támadhatatlan legyen, mire kell figyelnünk?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 117. számában (2015. május 18.), 2294. kérdésszám alatt
felmentés munkavégzés alól Munkakör-felajánlási kötelezettség várandósság esetén
Egy kolléganőnk októberben terhesség miatt megtagadta a munkavégzést, mert a munkaköre veszélyeztetné állapotát. November végén hozott egy orvosi javaslatot, miszerint ülő, kímélő munkát javasolnak részére. Október vége óta állásidőt fizetünk neki. Sajnos nem biztos, hogy találunk a részére ülő, kímélő munkát. Így ha nem tudjuk szerződés módosítására rávenni, akkor a terhesség végéig állásidőt kell nekünk fizetni? Milyen egyéb lehetőségünk van még?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 159. számában (2018. január 15.), 3157. kérdésszám alatt
felmentés visszavonása Felmentési idő alatti visszavétel
Közalkalmazottként, óvónőként dolgoztam 34 évig. Idén augusztus 1-jétől a munkáltatóm felmentett, aminek indoka a gyermeklétszám csökkenése. 2012. március 31-ig tart a felmentési időm. A napokban derült ki, hogy az egyik kolléganőm, akinek határozatlan idejű volt a kinevezése, másik városba megy dolgozni. Kérdésem az lenne, hogy visszavehető vagyok-e ilyen esetben, mivel felszabadult egy álláshely, és én még csak a felmentési időmet töltöm? Ha igen, milyen jogi következményei vannak ennek? Jogszerű-e, ha a munkáltató helyettesítőt alkalmaz?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 65. számában (2012. február 27.), 1232. kérdésszám alatt
felmentési idő
felmentési idő rendes felmondáskor
felmentési tilalom
felmentési védelem
felmondás
felmondás indoka
felmondás közlése
felmondás visszavonása
felmondási idő
felmondási járandóságok
felmondási tilalom
felmondási védelem
felmondást kizáró megállapodás Felmondást kizáró megállapodás
Az új Mt. 65. §-ának (2) bekezdése szerint a felek megállapodása esetén legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig a munkaviszony nem szüntethető meg. Ebben az esetben, ha megállapodást kötünk, akkor nem lehet alkalmazni a 90 napos próbaidőt? A megállapodás megszegése esetén mivel büntethető a munkavállaló?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 74. számában (2012. szeptember 17.), 1430. kérdésszám alatt
felnőttképzés Tandíj-finanszírozás - a szakképzési hozzájárulás terhére?
Ha egy dolgozónkat felsőfokú oktatási intézményben szeretnénk tovább képezni, akkor van-e lehetőségünk arra, hogy a szakképzési hozzájárulás terhére finanszírozzuk a tandíját? Ha van rá mód, akkor hol tudhatjuk meg, milyen konkrét lépéseket kell tenni ennek érdekében?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 9. számában (2008. november 3.), 160. kérdésszám alatt
felsőoktatási intézmény Nyugdíjas oktatók, kutatók megbízási szerződése az állami felsőoktatásban
A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai irányelveket szem előtt tartva, a felsőoktatásban köthető-e megbízási szerződés oktatói, tudományos kutatói feladatok ellátására nyugdíjasokkal, illetve 70 év felettiekkel?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 141. számában (2016. november 28.), 2795. kérdésszám alatt
felszámolás
felszámolási költség
felügyelőbizottság
felülvéleményezés Alkalmassági vizsgálat felülvéleményezése
Erdész, vadász munkakörben dolgozom egy állami cégnél. Lejárt a munkaköri alkalmasságim, ideértve a pszichológiai alkalmasságit is. A cég telephelyén kezembe nyomtak egy elsőfokú pszichológiai alkalmassági vizsgálatra vonatkozó beutalót. Azt az utasítást kaptam, hogy ha végeztem, menjek be az üzemorvoshoz is. A pszichológiai alkalmassági vizsgálat eredményeként "véglegesen nem alkalmas" minősítést kaptam. A vizsgáló személy annyit mondott, romlottak a gyorsaságiteszt-eredményeim. Amikor az üzemorvos behívott, a rendelőben a munkáltatóm egyik képviselője is jelen volt. Az üzemorvos jelenlétében elkezdte forszírozni, hogy miért nem sikerült a pszichológiai alkalmassági vizsgálat. Kérdésére elmondtam, valószínűleg azért, mert nagyjából egy hete két nagy megrázkódtatás érte a családunkat: a lányunkat elütötték a zebrán, másnap pedig az autómat totálkárosra törték, mindezek miatt elég feszült vagyok. Ezt követően aláíratott velem egy papírt, miszerint nem kezdeményezem a másodfokú pszichológiai alkalmassági vizsgálatot. Azt állította, úgysem fog sikerülni. Ezt követően az üzemorvosi vizsgálaton két hónapra ideiglenes alkalmasságit kaptam azzal a feltétellel, hogy a háziorvos beutal fül-orr-gégészeti, neurológiai, illetve pszichiátriai vizsgálatra. Miután távoztam, felhívta a munkahelyi vezetőmet, és közölte vele, biztos ittas voltam az autóbaleset alkalmával, és a pszichológiai alkalmassági vizsgálat is azért nem sikerült, mert iszom. A családom bátorítására fellebbeztem, amit személyes sértésnek vett. Milyen jogok illetnek meg az eljárásban a munkaköri alkalmasságot, illetve a betegjogokat rendező jogszabályok alapján? Kihez fordulhatok jogorvoslatért, és mire hivatkozzak?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 158. számában (2017. december 11.), 3146. kérdésszám alatt
felülvizsgálati eljárás Felülvizsgálati eljárás a bizonyítás jogszabálysértő lefolytatása okán
Ha a másodfokú munkaügyi bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét úgy, hogy sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság az én tanúimat nem idézte és nem is hallgatta meg, akkor mit tehetek, hová fordulhatok?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 145. számában (2017. február 20.), 2882. kérdésszám alatt
felvételi eljárás Személyiségteszt a munkaviszony létesítése során
Értékesítési területre keresünk munkatársakat, a felvételkor pszichológus által összeállított személyiségtesztet és gyakorlati tesztfeladatokat kívánunk megoldatni a jelentkezőkkel. Van-e ennek jogi akadálya?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 56. számában (2011. augusztus 8.), 1076. kérdésszám alatt
fenntartó
FEOR-szám FEOR-szám és a munkakör kapcsolata
A kft. ügyvezetője, aki a cég tagja is, munkaviszonyban 3639 FEOR-számmal történt bejelentés alapján ügyvezetői, valamint egyéb adminisztrációs feladatokat lát el. Számára a garantált bérminimumot meghaladó bér kerül számfejtésre, melynek járulékai a munkaviszony alapján vannak megfizetve. Megfelelő-e a fenti FEOR-szám a két munkakör ellátásához? Ellátható-e egy FEOR-szám alatt a két fenti tevékenység? Meg kell határozni a munkaszerződésben pontosan, hogy napi vagy heti munkaidő tekintetében mennyi időt tölt az egyik vagy a másik feladatkörében?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 126. számában (2015. december 14.), 2480. kérdésszám alatt
fiatal munkavállaló
fiatal munkavállalók védelme
fiatalkorúakkal foglalkozó közalkalmazott Fiatalkorúakkal foglalkozó közalkalmazottak erkölcsi bizonyítványa
A Kjt. 2014. július 1-jétől hatályos változása óta a betölteni kívánt munkakörtől függően a Kjt. eltérő bűnügyi előéletre vonatkozó feltételeknek való megfelelést ír elő. Intézményünk bölcsőde. A hatósági erkölcsi bizonyítvány megkérésekor minden munkavállalóra egységen a Kjt. 20. §-ára kell hivatkoznunk, függetlenül a munkavállaló munkakörétől? Vagy munkakörökre lebontva kell hivatkoznunk az egyes bekezdésekre? Intézményünk egyes munkakörei (pl. kisgyermeknevelő, bölcsődevezető és helyettes munkakör) esetén a Kjt. 20. §-a (1), (2d) és (2e) bekezdésére hivatkozás szükséges? Kisegítő, technikai személyzet, tehát dajka, intézményi takarító és kisegítő, gépkocsivezető, raktáros, villanyszerelő, festő, kőműves munkakör esetén elegendő a Kjt. 20. §-ának (1) és (5) bekezdésére hivatkozni? Gazdasági személyzet, azaz gazdasági vezető és helyettes, pénztáros, könyvelő, humánpolitikai előadó, műszaki és üzemeltetési előadó, élelmezésvezető esetében elegendő a Kjt. 20. §-ának (1) és (5) bekezdésére utalnunk?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 109. számában (2014. november 24.), 2139. kérdésszám alatt
fióktelep
fizetés nélküli szabadság
fizetési felszólítás
fizetési fokozat
fizetési fokozat megállapítása
fizetési meghagyás
fizetési osztály
foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás szabályai
Cégünk fel kívánja mondani a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóval kötött szerződését. Feltétlenül kötelesek vagyunk új szerződést kötni egy másik szolgáltatóval?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 41. számában (2010. szeptember 20.), 790. kérdésszám alatt
foglalkozás-egészségügyi vizsgálat
foglalkozástól eltiltás Foglalkozástól eltiltás - mit ellenőrizhet a munkáltató?
Szeretnénk ellenőrizni, hogy egyik munkavállalónk sem áll-e olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely miatt nem láthatná el a munkakörébe tartozó feladatokat. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Mit tegyünk, ha kiderül, hogy valamelyik kolléga olyan foglalkozástól lett eltiltva, amely miatt nem láthatná el jogszerűen a cégnél a munkakörét?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 38. számában (2010. július 19.), 735. kérdésszám alatt
foglalkoztatás 55 év feletti munkavállaló foglalkoztatása
Hat hónapos határozott idejű munkaviszonnyal alkalmazunk egy munkavállalót, aki elmúlt 55 éves. Igénybe vehetjük-e az 55 év felettiek utáni kedvezményt erre a hat hónapra?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 88. számában (2013. július 29.), 1709. kérdésszám alatt
foglalkoztatási kötelezettség
foglalkoztatási szervezetrendszer Foglalkoztatási szervezetrendszer változásai - minisztériumi integráció
Hallottuk, hogy a minisztériumhoz kerül a foglalkoztatási kérelmek elbírálása másodfokon. Tudnának erről bővebb tájékoztatást adni?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 112. számában (2015. február 2.), 2199. kérdésszám alatt
foglalkoztatási támogatás Foglalkoztatási támogatások igénybevételének lehetősége
Független színházként pályakezdő színművészeket szeretnénk foglalkoztatni egyrészt munkaerő-bővítés, másrészt a friss diplomások tapasztalatszerzése céljából, egyfajta továbbképzésként. Bértámogatást szeretnék igényelni e célból. Mik lennének a lehetőségeim?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 170. számában (2018. szeptember 24.), 3374. kérdésszám alatt
foglalkoztatást bővítő támogatás Hatósági szerződés megszegése
2006-tól foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatásban részesült bt.-nk, amely időközben jogutód nélkül megszűnt. A támogatás nyújtásáról szóló hatósági szerződésben kikötött foglalkoztatási kötelezettségünknek csak részben - 3-ból 2,5 éves foglalkoztatást teljesítettünk - tudtunk eleget tenni, ezért szerződésszegésre hivatkozva a munkaügyi központ a támogatási összegnek a teljes mértékben történő visszatérítéséről rendelkezett. Jogszerű-e a központ határozata? Méltányosság címén kérhetjük-e a visszatérítendő támogatási összeg elengedését?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 15. számában (2009. március 16.), 277. kérdésszám alatt
foglalkoztathatóság Óvodapedagógus besorolása - ha végzős hallgató
Utolsó éves óvodapedagógust lehet-e óvodapedagógus munkakörben alkalmazni? Ha igen, akkor hogyan kell őt besorolni?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 172. számában (2018. november 5.), 3416. kérdésszám alatt
foglalkoztató akkreditációja
fogyatékos gyermek
forgalmi utazó Forgalmi utazó fogalma
Az Mt. 135. §-a (4) bekezdésének b) pontja értelmében, a belföldi és nemzetközi közúti személyszállítás és árufuvarozás körében, forgalmi utazó munkavállaló tekintetében a kollektív szerződés az Mt. 101-109. §-ában foglaltaktól eltérhet. Az Mt. a forgalmi utazó munkavállaló fogalmát nem definiálja. Ki minősül a belföldi és nemzetközi közúti személyszállítás és árufuvarozás körében forgalmi utazó munkavállalónak?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 130. számában (2016. március 21.), 2554. kérdésszám alatt
főállású polgármester Polgármesteri szabadság - pótszabadságoktól "megfosztottan"
A Kttv. 225/L. §-ának (1) bekezdése nem rendeli alkalmazni a foglalkoztatási jogviszonyban álló polgármester esetén a Kttv. 102. §-át, ezért felmerül a kérdés, hogy esetükben gyermekek utáni és az apát gyermeke születése esetén megillető pótszabadságot nem lehet megállapítani?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 113. számában (2015. február 23.), 2218. kérdésszám alatt
főépítészi munkakör ellátása Főépítészi munkakör ellátása
Önkormányzatunknál új főépítészt bíznánk meg a feladat ellátásával. Ha munkakörét megbízás keretében (nem köztisztviselőként) látná el, akkor ehhez kell-e a képviselő-testület hozzájárulása? További kérdésünk, hogy ez esetben is kell-e pályázatot kiírni a főépítészi munkakörre?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 37. számában (2010. június 28.), 722. kérdésszám alatt
főiskolai hallgató Főiskolai hallgató foglalkoztatása
Főiskolai hallgatót lehet-e főmunkaviszonyban foglalkoztatni? A bérét milyen levonások terhelik, illetve milyen munkaadói terheket kell fizetni utána?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 61. számában (2011. november 21.), 1170. kérdésszám alatt
föld alatt dolgozó munkavállaló Föld alatt dolgozók pótszabadsága
Egy cukrászda alagsorában dolgozom kb. nyolc éve, egyértelműen a föld alatt. Jár-e nekem a föld alatti munkavégzéssel járó évi öt nap pótszabadság?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 151. számában (2017. július 17.), 3000. kérdésszám alatt
föld alatti munkavégzés Föld alatti munkavégzés - milyen munkahely esetén jár a pótszabadság?
A bevásárlóközpont alsó szintjén, kétségtelenül a felszín alatt lévő üzletben dolgozó munkavállaló részére jár-e a föld alatti munkavégzésért járó pótszabadság?
Megjelent a Munkaügyi Levelek 3. számában (2008. június 30.), 42. kérdésszám alatt