Évtizedek óta tudvalévő, hogy az egyén foglalkoztatási esélyeinek javításához és a munkapiaci igényeknek megfelelő munkaerő-kínálat kialakításához elengedhetetlen az egész életen átívelő tanulás, és ennek fő elemeként a felnőttképzés. Már a hetvenes években megfogalmazódott az önképzés folyamatosságának az igénye, azonban több mint harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez prioritássá váljék a munka világával kapcsolatos kormányzati elképzelések sorában.
Pályázati források
A felnőttképzési program megvalósítása még ma sem zökkenőmentes. A szándék eltökéltségét jelzi azonban, hogy az időközben Európa Tervre átkeresztelt Nemzeti Fejlesztési Tervben külön pályázatokat hirdettek és hirdetnek meg a felnőttoktatással kapcsolatban.
"A felnőttképzés rendszerének fejlesztése" címen a felnőttoktatásban dolgozó szakemberek és képzők felkészítésére, a távoktatási módszertan fejlesztésére, illetve kísérleti képzésekre lehet forrást igényelni. E célra 2,6 millió euró jut, s várhatóan a jövő év első negyedétől lehet majd pályázni.
Ez év végétől várják a beadványokat a "Moduláris programok, képzési anyagok kidolgozása és munkakör-elemzési eljárások bevezetése" elnevezésű pályázat 3,4 millió eurós keretére. Csaknem 6 millió euró jut ezenkívül a már meghirdetett, "A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer bevonásával" című pályázatra.
A munkaadók körében az uniós csatlakozással nem csökken, hanem növekszik az igény a színvonalas felnőttoktatás iránt – szögezte le Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke. Nélkülözhetetlen végre az olyan képzési rendszer kialakítása, amely egyidejűleg képes reagálni a különböző területeken felmerülő, egymástól sok esetben gyökeresen eltérő igényekre. A dolgozóit oktatni kívánó munkaadók számára kínálatot kell teremteni függetlenül attól, hogy egy-két napos tanfolyam, néhány hetes átképzés vagy egy új technológia bevezetését megelőző hosszadalmas kurzus a megrendelő óhaja.
Munkaadói igények
A különböző munkaadók igényei között azonban hatalmas az eltérés. Nemcsak az alkalmazott módszerek és technológiák határolják be, hogy kinek mi az elképzelése az alkalmazottak oktatásáról, hanem a cég mérete is befolyásoló tényező. Míg ugyanis egy nagyobb vállalat többé-kevésbé házon belül is meg tudja oldani a tanfolyamok megszervezését, addig a kis- és középvállalkozások magukban erre képtelenek – hívta fel a figyelmet a munkaadói szövetség elnöke. A szakmunkások, a művezetők, az előmunkások más és más ismeretek elsajátítására szorulnak, s ez egy kisebb cég számára megoldhatatlan feladat. Sokkal inkább szükségük van egy képzőintézményre, amelyről tudják: ha megbízzák, garantált minőséget kapnak.
Más a helyzet a tudásanyag specializáltságát illetően is. A nagy cégeknél minden apró részfolyamattal más és más dolgozót bíznak meg, így a foglalkoztatottaknak viszonylag szűk területen kell maximális jártasságot szerezniük. A mikrovállalkozások esetében azonban alig van alkalmazott, nekik a cég tevékenységét illetően teljes körű ismeretekkel kell rendelkezniük. Míg tehát előbbi esetben a szűk területre kiterjedő, aprólékos tudásanyag a kurzus tárgya, addig utóbbinál széleslátókörűen, de kevésbé mélyrehatóan kell összeállítani a tananyagot.
A szakképzés, a szakmai ismeretek továbbadása mellett Szűcs György elengedhetetlennek tartja a balesetek megelőzésének, a munkavédelem képességének elsajátíttatását is. Idáig ez hiányzott Magyarországon, az uniós tagállamok egyikeként azonban nálunk is magától értetődő követelménnyé kell válnia, mint ahogyan a kontinens nyugatabbra levő országaiban már az. Persze érthető, hogy erre sok helyütt költségtakarékosságból nem fordítottak elég gondot. Ez azonban a jövőben nem maradhat így, s nem felel meg az Unió normáinak sem.
Részvétel a szervezésben
A munkaadók, illetve azok szövetségei szerepet kívánnak vállalni a képzés, mindenekelőtt a szakképzés megszervezésében. Alaposan ismerik ugyanis a cégek igényeit, pontosan tudják, hol milyen ismeretek szükségeltetnek, s milyen körülmények között lehet a leghatékonyabban átadni a tudást a munkásoknak. Éppen ezért kaptak szerepet a szakképzésben is, ahol 16 szakma tan-, illetve vizsgakövetelményeinek kidolgozásában már kikérik a véleményüket. Állítják, hasonlóan ki kellene venniük a részüket a felnőttképzés szervezéséből is.
Döntően gyakorlatorientált képzést célszerű nyújtani, szakmától függően több-kevesebb elmélettel fűszerezve. Végre meg kell valósítani a valódi gyakorlatot is a munkahelyeken. Szakértők szerint ez nem álom, hiszen évtizedeken át ez a rendszer működött Magyarországon, s működik Franciaországban és Olaszországban, illetve Ausztriában is. Ehhez viszont alkalmas képzőhelyek szükségeltetnek.
Helytelen, hogy a felnőttképzés fókuszában a munkanélküliek állnak, s a szakmai ismeretek átadásával elsősorban e réteget célozzák meg – hangsúlyozta egy munkaadó képviselője, jelezve, sokan egyetértenek ebben. Persze belátható, hogy az állástalanok okításától azt várják, hogy csökken a munkanélküliek száma, s ezzel olyan embereknek is lehetőséget teremtenek a kenyérkeresetre, akiket eddig képzettségük hiánya akadályozott meg az elhelyezkedésben. Ez azonban nem pótolja a már dolgozók továbbképzését, aminek szintén teret adhatnának a ma zömmel munkanélkülieket oktató központok.
A munkaadói szövetségek szerint egyébként rövid idejű, nagyszámú és minőségi képzésekkel garantálható csak a foglalkoztatottak tudásának folyamatos szinten tartása. Tudomásul kell venni, hogy Magyarország elvesztette komparatív előnyét uniós taggá válásával, így május 1-jétől csak két módon maradhatunk versenyképesek: egyfelől ha magas képzettségű szakmunkásokkal csábítjuk magunkhoz a külföldi cégeket, másfelől ha a meglévő üzemeket meg tudjuk tartani. Ezt azonban nem az állástalanok számának mérséklésével tudjuk elérni, hanem a versenyképes tudás átadásával a felnőtt-, illetve szakképzésben.
Jogszabályi változások
A 2003-as év jogszabályi változások dömpingjét hozta a felnőttoktatásban, s ez a tény új helyzetet teremtett a munkaadók, a munkavállalók és a képzőintézmények számára egyaránt. A felnőttoktatásról, a szakképzésről, illetve a szakképzési hozzájárulásról szóló törvények kivétel nélkül közvetve és közvetlenül is hatnak a hazai felnőttoktatásra. Egyelőre azonban még nem tudják maradéktalanul betölteni a nekik szánt funkciót. A végrehajtási rendelet ugyanis csak néhány hete jelent meg, míg a felnőttképzési törvényhez kapcsolódó egyik miniszteri rendelet a mai napig várat magára.
A jogszabályi környezet átalakítása alapvetően nem hozott kedvező fordulatot a munkaadók számára, annak ellenére, hogy a törvény-előkészítő munka során több ízben is megfogalmazódott az eljárás egyszerűsítésének szándéka. Jelesül az, hogy mind az emberek, mind a foglalkoztatók, mind az állam számára könnyebbé tegyék az egész életen átívelő tanulás megvalósítását, azon belül elsődleges hangsúlyt helyezve a felnőttoktatásra – fejtette ki Szilágyi Antal, a Felnőttképzési Vállalkozások Szövetségének elnöke.
Szigorú szankciók
Kétségtelenül előrelépés, hogy a felnőttoktatási törvény végre minden eddiginél pontosabban definiálja az alapfogalmat. Hosszú társadalmi vita során végigvették, hogy milyen képzések férnek ebbe bele, s milyen képesítést kell nyújtani a felnőttoktatásban részt vevő hallgatóknak. Ez pedig azt érzékelteti, hogy végre sikerült elmozdulni a holtpontról, s nem csupán az általános továbbképzés, a széles körű ismeretek bővítésének igénye szerepel a munkaadók elvárásai között, sokkal inkább a munka világához szorosan kapcsolódó oktatási formák, a minőségi tudás átadása a lényeg.
Biztató az is, hogy elsődlegessé vált a minőségbiztosítás s az annak alapvető eszközéül szolgáló akkreditáció. A képzések színvonalának garantálása érdekében fontos az is, hogy bevezették a szankcionálást. Büntetik tehát azokat, akik nem felelnek meg a képzőközpontokkal és a képzőkkel szemben megfogalmazott kritériumoknak. A minőség őrei helyeslik, hogy pénzbüntetést kell fizetniük azoknak, akik nem nyújtják a megfelelő nívót, illetve kétségbe vonható a képzésük vagy annak egy részének hatékonysága, színvonala. Ilyen esetben 20 ezertől 200 ezer forintig terjedő bírságot róhatnak ki a lefülelt képzőre, végső esetben pedig akár meg is tilthatják működését. Szankcionálják azokat is, akik jogszerűtlen magatartást tanúsítanak, s például engedély nélkül oktatnak. Ez esetben a bírság felső határa félmillió forint.
Sokasodó adminisztráció
Bár számos hozadéka van a régóta várt jogszabályoknak – és sok szempontból tisztább és egyszerűbb lett képzők és képzettek helyzete egyaránt –, azonban anomáliák is tapasztalhatók. Súlyos diszharmónia van ugyanis a törvények között – hívta fel a figyelmet Szilágyi Antal.
A munkaadók számára elengedhetetlen, hogy olyan akkreditált és megfelelő színvonalú intézményrendszer álljon mögöttük, amely képes megszervezni és lebonyolítani a képzéseket. Éppen ezért meghökkentő, hogy e szempontra nem volt egyformán tekintettel a felnőttoktatásra egyidejűleg vonatkozó felnőtt-, illetve szakképzési törvény. Utóbbi ugyanis semmilyen előnyt nem kínál a pályázatokon, a támogatások szétosztásakor az akkreditációval rendelkező intézményeknek azokkal szemben, amelyek semmilyen módon nem tudják dokumentálni, hogy minősített képzést folytatnak. Szilágyi Antal szerint elvárható lenne, hogy a garantáltan jónak mondható képzőintézmények nagyobb eséllyel indulhassanak a pénzek megszerzéséért zajló versenyben.
Vitatható például, hogy ha egy vállalat külső képzést rendel meg egy intézménytől, azaz megbízza valamely tanfolyam megszervezésével, akkor nem követeli meg a jogszabály azt, hogy akkreditált intézményt kérjen fel erre a feladatra. Ugyanezt persze nem írják elő akkor sem, ha házon belül szervezik és bonyolítják le a képzést, ez esetben azonban ez nem is lenne indokolt. Egyértelmű ugyanis, hogy a vállalat és annak vezetése mindenféle kontroll nélkül is tudja jól, hogy az általa alkalmazott technológiához, a tevékenységében bekövetkezett változásokhoz, fejlődéshez milyen típusú és milyen tartalmú oktatás a legalkalmasabb – magyarázta Szilágyi Antal.
Furcsasága azonban a törvénynek, hogy – indokolatlanul – további szigorításokat ír elő a vállalatok számára. Ha például a munkáltató a szakképzési alap saját munkavállaló képzésére fordítható hányadára pályázik, akkor az igényét ez évtől már nem az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponthoz kell benyújtania, hanem a regionális feladatot is ellátó megyei munkaügyi tanácsokhoz. Ráadásul közjegyző által hitelesített dokumentumokat kell beadni. Ez rettentő sok felesleges terhet és többletadminisztrációt okoz a munkaadók számára. Sokatmondó, hogy ha egy cég 15 programot nyújt be a munkaügyi központhoz, akkor valamennyi esetében külön-külön kell a hitelesített dokumentációt elkészítenie, s minden egyes esetben fel kell keresnie a közjegyzőt is.
Anyagi tehertétel
Az oktatást végző szervezetek számára tehát túlságosan sok az előírt feladat, miközben a procedúra bonyolultsága nem garantál nagyobb hitelességet. Mindez kétszeres anyagi terhet jelent azért is, mert a beszámolókat el kell készíteni, s azokat a regisztrációs rendszerben rögzíteni kell, miközben e fölött működik az akkreditációs szisztéma is, amely pedig magasabb rendű. Túlzott és rendszerében át nem gondolt tehát az adminisztráció, ami dühíti a munkaadókat is – mondta Szilágyi Antal. Emiatt a szövetségnél – érhető módon – már több cég is jelezte felháborodottságát.
A képzések és a képzőintézmények akkreditációja ma már korszerű és jól áttekinthető. Gond viszont, hogy az oktatóhelyek – az esetek jelentős részében – nem biztos, hogy ténylegesen megfelelnek a követelményeknek. Az egyszer végigellenőrzött és "beiktatott" képzők ugyanis akkreditációjuk pillanatától kezdve szabadon és zavartalanul szervezhetnek tanfolyamokat, s többé nem kell bizonyítaniuk, hogy az előírásoknak megfelel-e az általuk végzett munka.
A gyakorlatban számos példa van arra, hogy az adott intézmény elkészítette a dokumentációt, s mégsem a szerint működik. Megkapta, de nem tartja be az akkreditációban megfogalmazottakat, az pedig így olyan, mintha nem is lenne.
Éppen ezért helyre kell állítani az akkreditáció hitelét – szögezte le a Felnőttoktatási Vállalkozások Szövetségének elnöke. Ennek pedig egyetlen lehetséges útja van: kontrollálni kell az intézményeket. Kizárólag a folyamatos ellenőrzés garantálhatja ugyanis, hogy a leírtaknak megfelelően oktassanak, s a felnőtt hallgatók ugyanolyan mélységű és színvonalú tudást kapjanak egyik vagy másik kurzuson az egymást követő esztendőkben. Eddig azonban egyetlen alkalommal sem vizsgálták meg, hogy valóban a leírtaknak megfelelően működnek-e az intézmények. Közülük egynek sem kellett bebizonyítania, hogy a gyakorlatban is megfelel az elvárásoknak. Ez szakemberek szerint – az akkreditáció rangjának és tekintélyének megóvása érdekében – a Felnőttképzési Akkreditációs Testület feladata lenne.
Akkreditált programok
Eddig egyébként több mint 800 képzőt akkreditáltak, számuk az év végére várhatóan el fogja érni az ezret. Széles a paletta: az elfogadott oktatók között a betéti társaságoktól az egyéni vállalkozókon át az alapítványokig mindenfélét találni. Nemcsak a képzőket akkreditálják, hanem hasonló folyamatokon mennek át maguk a képzések is. Közülük eddig 300 felelt meg, legtöbbjük nyelvi képzés volt. A programok elfogadtatása során a tananyagot, a felhasznált segédeszközöket, a tanárokat és a trénereket is megvizsgálják.
Bár lehetséges, mégsem kötelező a programakkreditáció. Csak akkor elengedhetetlen, ha a cég áfamentesen kívánja nyújtani szolgáltatását, ez esetben ugyanis nem kell befizetnie a 25 százalékot. A legtöbb alkalommal az érdekek döntik tehát el, hogy mely programokat vetik alá az eljárásnak. Felesleges ugyanis a procedúra akkor, ha olyan partnerrel dolgozik a cég, aki jogosult az áfa-visszaigénylésre. Érdemes viszont az akkreditációval foglalkozni akkor, ha magánszemélyeket kívánnak oktatni.
A hagyományos tantermi képzés a felnőttoktatásnak egyik, de nem feltétlenül a legkeresettebb módja. Közismerten népszerűek a távoktatásos kurzusok, amelyek során az átlagosnál – és a közoktatásban megszokottnál – lényegesen nagyobb mértékben támaszkodnak a tanuló önképzési képességére. Arra alapoznak, hogy az ismeretek nem részletekbe menő, hanem pusztán néhány neuralgikus pontra kihegyezett felvillantásával is hatékony lehet az oktatás. Ezzel ráadásul megtakarítható egy sor, az oktatásra rakódó járulékos költség is: a többi között a tanterembérlet, az oktató díja és nem utolsósorban a hallgatók munkaidő-kiesése.
E problémákra nemcsak a távoktatás ad választ, hanem egyre inkább az e-learning is. Az elektronikus távoktatás egyetlen nélkülözhetetlen feltétele a korszerű számítástechnikai eszközök megléte. A felnőttoktatásban új lehetőségeket megnyitó változat nemcsak az időkímélés miatt népszerű, hanem annak tömegessége is módot ad arra, hogy mind többen vegyenek részt ilyen kurzusokon. Jó példa erre az uniós támogatások pályázataira történő felkészítők sora: a pályázatírás oktatását a jelentkezők széles körében ilyeténképpen végzik.
Módszertani központok
A felnőttképzés legjelentősebb bázishálózata a regionális képzőközpontok rendszere. Ezen intézmények az uniós csatlakozással további feladatokat kapnak. A cél azonban az lenne, hogy ne elsősorban az oktatás helyszíneivé, hanem oktatásszervezési, módszertani központokká váljanak – vélik a szakértők. Magas szintű oktatási környezetet kell kialakítani, ahol mód van arra, hogy speciális ismereteket szerezhessenek a trénerek is. Ekképpen a regionális képzőközpontok a továbbképzés helyszíneivé is válhatnának, sőt az elektronikus képzések és a távoktatás központjaivá fejlődnének az adott térségben. Új lendületet adhat a felnőttképzésnek, ha hálózati központként tudnak funkcionálni, s minél több intézménnyel – vállalatokkal és szakképzőkkel egyaránt – kapcsolatot tartva az oktatás gócpontjává válnak. A kilenc regionális központ tehát a belső képzés fellegváraként olyan speciális képzéseket szervezhetne, amelyek a nyílt piacon nem elérhetőek. Emellett vizsgáztatási és ellenőrzési jogokat kaphatnának.
Ez esetben egyébként a jelenleginél koncentráltabb és hatékonyabb lehetne az uniós pénzek megszerzése és felhasználása is. A központokat alkalmassá kellene tenni a hazai felnőttoktatásnak nyújtott támogatások megszerzésére is. Ez szakemberek szerint reális szándék, de komoly elhatározást igényel. Egyelőre ugyanis a rendszer forrásellátottsága ezt nem teszi lehetővé, hiszen a képzőközpontok számára fontos bevételi lehetőséget jelentenek az általuk lebonyolított képzések. Amennyiben az ezekből származó jövedelmet máshonnan pótolni tudják, megújulhatnak a központok.
