Alacsony elterjedtség, szegényes tartalom
A kollektív szerződések elterjedtsége Magyarországon rendkívül alacsony, és sokszor a tartalmuk is hagy maga után kívánnivalót. Dr. Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) társadalmi kapcsolatokért felelős szakállamtitkára szerint különösen az északi országokkal vagy Németországgal összevetve nagy a lemaradás. Holott a kollektív szerződés jogintézménye rendkívül fontos eszköz a munkabéke megteremtésében, megőrzésében. Szerepét felértékeli az is, hogy a Munka Törvénykönyvében (Mt.) nem lehet – és nem is volna szerencsés – mindent szabályozni.
A munkahelyi, ágazati sajátosságok figyelembevételére, a speciális szabályok rögzítésére a kollektív szerződés alkalmas, amelyben maguk a szereplők fogalmazhatják meg a rájuk érvényes, általuk is vállalt normákat.
A kollektív szerződések szélesebb körű elterjedéséhez – Herczog László szerint – az érintetteknek, a munkavállalóknak és a munkáltatóknak kell rádöbbenniük, hogy e jogintézménynek milyen óriási jelentősége van a rendezett munkahelyi viszonyok kialakításában, a későbbi jogviták megelőzésében.
A szakállamtitkár álláspontja szerint ugyanakkor jelenleg nemcsak a kollektív szerződések elterjedtségében tapasztalható lemaradás az Unió több országához képest, de sok esetben a szerződések tartalma is szegényes. E dokumentumok sok munkahelyen egyszerűen megismétlik az Mt. vonatkozó passzusait, így semmiféle "hozzáadott értéket" nem tartalmaznak, holott éppen az volna az értelmük, hogy a jogszabályban nem rögzített kérdéseket rendezzék. Ugyancsak örvendetes lenne, ha a mostaninál több bértarifa-szerződés születne. A kollektív szerződések elterjedésében, tartalmuk bővítésében a kormánynak csak az lehet a szerepe, hogy azok megkötését megfelelő, alkalmazható jogi szabályozással segíti elő.
A szakállamtitkár kifejtette: a munkahelyi szintű szerződéseket 1992 óta szabályozzák, az ágazati kollektív szerződések szabályozása viszont a hatályos Munka Törvénykönyvében meglehetősen elnagyolt. Mások közt ezt lenne hivatott rendezni az Országgyűlés által tavaly decemberben elfogadott, az ágazati párbeszédbizottságokról szóló törvény, amely az Mt.-nél sokkal alaposabb, részletesebb szabályozást alkotott. A jogszabály egyelőre nem lépett hatályba, annak a köztársasági elnök által aggályosnak tartott passzusairól az Alkotmánybíróság még nem nyilvánított véleményt.
Az ágazati párbeszédbizottságok természetesen jelenleg is működnek, a jogszabály hatálybalépéséig az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, illetve az Ágazati Párbeszédbizottságok Tanácsában korábban született megállapodás alapján.
Az ágazati kollektív szerződéseknek azon ágazatokban van a legnagyobb jelentősége, ahol sok kis létszámú cég működik, emiatt nehéz a munkahelyi szintű egyeztetés. A helyi szerződéseket itt kiválthatja egy, az egész ágazatra vonatkozó normarendszer, amely mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára átlátható viszonyokat teremt. Jelenleg négy ilyen, ágazati szintre kiterjesztett megállapodás van hatályban.
Mind az ágazati, mind a munkahelyi szinten lényeges kérdés a kollektív szerződésről tárgyaló felek reprezentativitása, hiszen a munkahelyeken gyakran több munkavállalói érdekképviselet tárgyal egy munkáltatóval, ágazati szinten pedig több szakszervezet próbál megegyezni több munkáltatói érdekképviselettel. Elvárható tehát, hogy a nagyobb támogatottságú szervezeteknek "nagyobb szava" lehessen ezen egyeztetések során. A reprezentativitás ezért a jogi szabályozás egyik fontos eleme, mérésének megfelelő módja tulajdonképpen 1992 óta vitakérdés. Az ágazati párbeszédbizottságokról szóló törvény e tekintetben újat alkotott, egy bonyolult, de nagyon sok szempontot figyelembe vevő értékelőszisztémát alakított ki: a törvényben szereplő pontozásos rendszer bírja a szociális partnerek támogatását is, így már csak az a kérdés, mikor vizsgázhat a gyakorlatban is.
"problémák" nehezítik az érdekegyeztetést
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szinte egyetlen munkaadói szövetségként már akkor leült a legnagyobb szakszervezetekkel, mielőtt az ágazati párbeszédbizottságok létrejötte felmerült volna, hogy elősegítse a középszintű kollektív szerződések létrejöttét. A szövetség messzemenően támogatja a kollektív szerződések létrejöttét vállalati és középszinten is.
Sajnálatosan kevés középszintű szerződés van – mondta el A Munkaadó Lapjának Ungvárszky Ágnes, az MGYOSZ közgazdasági igazgatója. Ezek is olyan ágazatokban jöttek létre - például a gyógyszer-, a nyomda-, a villamosenergia-iparban –, amelyeknél eleve hagyománya volt az ilyen megállapodásnak.
Ungvárszky Ágnes az ágazati kollektív szerződések megkötésének egyik fő akadályát abban látja, hogy miután egy ágazaton belül rendkívül eltérőek lehetnek a körülmények, ezáltal különfélék a munkaadók érdekei, emiatt nagyon nehéz egy ágazatban a Munka Törvénykönyvétől jelentősen eltérő ágazati kollektív szerződést létrehozni. A jelenlegi kollektív szerződések gyakran csak megfogalmazásukban térnek el az Mt.-ben foglaltaktól, több pluszt alig hoznak. A másik probléma, hogy miután csak kedvező irányban térhet el az Mt.-től a kollektív szerződés, ezért a munkaadónak nem fűződik hozzá közvetlen gazdasági érdeke azonkívül, hogy kiszámíthatóvá teszi a gazdálkodást, és nem kell váratlan követelésektől tartania. Az MGYOSZ évek óta képviseli azt az álláspontot, hogy az Mt. minél inkább keretjellegű legyen. Ez sokkal jobban segítené a speciális alkuk lehetőségét egy-egy ágazatban. Jó lenne, ha egy-egy szektor sajátosságait megjeleníthetnék a középszintű szerződések.
Nehezíti az egyeztetéseket, hogy eddig nem is igazán szerveződtek meg az érdekegyeztető felek. Ha például egy szakmai szövetség képviselt egy iparágat, általában nem volt felhatalmazva arra, hogy a tagjai nevében kollektív szerződést kössön. Az alapszabályban a szövetségnek erre külön felhatalmazást kell kérnie a tagjaitól. Ugyanez igaz a szakszervezeti oldalra, ott is jellemző, hogy egy ágazatban többen vannak, s egymással is meg kell állapodniuk. Ebben jelentős előrelépést hozhatnak az ágazati párbeszédbizottságok (ápb). Reprezentativitási harcok még mindig vannak, ez nem csak középszinten, de az országos érdekegyeztetésben is probléma – jegyezte meg Ungvárszky Ágnes, hozzátéve: kíváncsian várják, hogy az új törvény miként tudja rendezni ezt a problémát.
Nehezen csiszolhatók össze az eltérő érdekek
A magyarországi villamosenergia-iparban már a kilencvenes évek elején sikerült megállapodást kötni, s szinte az elsők között rendelkeztek kiterjesztett ágazati kollektív szerződéssel. Gál Rezső, az egyik legjelentősebb ágazati szakszervezet, az Autonóm Szakszervezeti Szövetséghez tartozó Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZSZ) elnöke, egyben az Autonómok társelnöke elmondta: a villamosenergia-ipar privatizációjakor az ágazati szakszervezetek megragadták azt a "történelmi pillanatot", amikor a munkavállalói szervezettséget respektálva a kormány és az új tulajdonosok is elfogadták a középszintű érdekegyeztetésben való közreműködést.
Az elnök szerint a hazai középszintű párbeszéd egyik fő problémája, hogy az ágazatokban nem szerveződtek meg a munkáltatói partnerek. Ez valószínűleg az eltérő érdekekkel, illetve – külföldi cégtulajdonosok esetében – bizonyos kulturális okokkal magyarázható. A villamosipari munkaadók kemény és felkészült tárgyalófelek, olyan nemzetközi cégek képviselői, ahol a humánpolitikának is hagyománya van.
Gál Rezső szerint a munkaadó számára a kiterjesztett szerződés azzal az előnnyel jár, hogy humánpolitikai oldalról versenysemleges helyzetet teremt. A villamosiparban számos jellegzetesen ágazati kérdés van, például a túlóra, a végkielégítés, ezek egységesítése, a normák meghatározása megnyugtató lehet a menedzsmentnek is. Az már nem is kérdés, hogy ahol komoly munkaügyi viták vannak, ott a hatékonyság és a minőség látja a kárát.
A VDSZSZ elnöke szerint Magyarországon a villamosenergia-ipari a legerősebb ágazati kollektív szerződés. Az Mt.-hez képest is előnyösebb feltételeket határoz meg, a végkielégítés például a duplája. De vannak benne kifejezetten ágazati, újszerű elemek is – ehhez más ágazati nyugat-európai szerződésekből merítettek ötleteket. A villamosenergia-ipar élenjárt az ágazati párbeszédbizottság létrehozásában is, itt már 1994 óta folyik az együttműködés. Az elnök szerint az ápb szükséges, de nem elégséges feltétele az ágazati kollektív szerződés létrehozásának, hiszen ahol nincs párbeszéd, szerződés sem lesz. Hosszabb távon komoly szerepük lehet az ápb-knek, ám ehhez véleménye szerint még idő kell. Jelenleg csaknem 30 ilyen ápb van; a szakszervezetek bíznak benne, hogy számuk a törvény hatására is gyarapodni fog.
