A munkavállaló kártérítési felelősségének az általános, a vétkességi felelősségtől eltérő formája a hiányért való tárgyi felelősség, melynek alakzatai az általános, illetve a különös megőrzési felelősség. A megőrzési felelősség hatálya alá különösen azok a dolgok tartoznak, amelyeket a munkavállaló a munkavégzéshez használ, amelyek a megőrzés, illetve kezelés után változatlanul szolgáltatandók vissza. A dolgok fogalmi körébe tartoznak a munkavégzés során használt vagy kezelt, a munkavállaló által őrzött ingó dolgok, például egy szerszám, valamilyen áru vagy termék, illetve anyag, de e körbe tartozhat egy számítástechnikai eszköz is.
Általános megőrzési felelősség
Az általános megőrzési felelősség a hiányért való teljes tárgyi felelősséget jelenti, s független a munkavállaló vétkességétől. E felelősségi forma alkalmazásának együttes feltételei
– valamely dologban bekövetkezett hiány, kár fennállása;
– mely dolgot visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel;
– jegyzék vagy elismervény alapján vett át, és melyet
– állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel a munkavállaló, továbbá
– a munkáltató biztosítja a biztonságos őrzés körülményeit.
Másik fontos kritérium, hogy a munkavállalónak a dolog átvételekor tudomására hozzák, hogy azt időlegesen, visszaszolgáltatási elszámolási kötelezettséggel vette át. E közlés történhet írásban és szóban egyaránt. Azok a berendezések és eszközök, amelyek a munkáltató tevékenysége folytatásához szükségesek, nem tárgyai a leltárfelelősségnek; hiányuk esetén a vétkességi vagy megőrzési felelősség szabályait kell alkalmazni (Mt. 170. §).
Mikor áll fenn a felelősség?
A Munka Törvénykönyve (Mt.) 169. §-ának (1) bekezdése szerint a munkavállaló vétkességére tekintet nélkül a teljes kárt köteles megtéríteni a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel. A megőrzési felelősség szabályozásánál a törvény meghatározza azokat a feltételeket, amelyeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy a munkavállalót vétkességének vizsgálata nélkül lehessen kártérítésre kötelezni. A feltételek meghatározásával részint a későbbi bizonyítást kívánja a jogalkotó megkönnyíteni (jegyzék vagy elismervény az átadásról), részint a munkavállalónak a rábízott dolog használatával, kezelésével stb. kapcsolatos önállóságra utal (kizárólagosság). Ha a visszaszolgáltatási, illetve elszámolási kötelezettség a munkavállaló munkaköréből következik, akkor közömbös, hogy a munkavállaló egyébként milyen feladatokat lát el. A Legfelsőbb Bíróság egyik határozata kimondta, hogy ha a pénz átvétele és annak a munkáltató részére történő átadása a gépkocsivezető napi feladatkörébe tartozik, a pénzben bekövetkező hiányért teljes mértékben felel a munkavállaló.
További feltétel, hogy a munkáltatónak lehetőséget kell teremtenie arra, hogy a munkavállaló a dolgot állandóan őrizetben tarthassa, megfelelő körülmények között elzárhassa, ahhoz más ne férhessen hozzá. Ha a munkavállaló, a munkáltató engedélye nélkül a dolgot, szerszámot másnak átadja, és ebben kár keletkezik, a megőrzési felelősség alól nem mentesül. A munkáltatónak érdeke fűződik a biztonságos őrzés feltételeinek megteremtéséhez, a munkavállaló ilyen irányú alapos tájékoztatásához, ugyanis ha ezeket elmulasztja, a munkavállaló mentesül a vétkességre tekintet nélküli felelősségre vonás alól. A munkáltató a károkozás konkrét körülményeit felderítheti, és ennek keretében vizsgálatot folytathat le, meghallgathatja az érintett munkavállalót, illetve más, a kártérítési üggyel kapcsolatba hozható személyeket.
Felelősség a kirendelés alatt
A munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek - eltérő megállapodás hiányában – azt a munkáltatót illetik meg, illetve terhelik, amelyhez a munkavállalót kirendelték. Ezért eltérő megállapodás hiányában a munkáltató követelheti a munkavállalótól a kirendelés keretében okozott kárának megtérítését [Mt. 106. § (1) és (2) bekezdés, 169. § (3) bekezdés]. Egy per tanulsága szerint az alperes munkavállaló tagsági viszonyban pénztáros munkakört látott el a felperes munkáltató jogelődjénél. A felperes a különböző ágazataiból gazdasági társaságokat alapított, amelyek a munkaviszony jellegű jogviszonyban álló tagjait is foglalkoztatták. Az alperes jogviszonya a tagsági jogviszonyát nem érintve közös megegyezéssel megszűnt a felperesnél, de tovább dolgozott az előbb említett módon alapított kft.-nél, emellett változatlanul ellátta a felperesnél a korábbi feladatait. Az alperes és más hasonló módon foglalkoztatott munkavállaló munkabérének felét a felperes a kft.-nek átutalta. A felperes keresete alapján a munkaügyi bíróság az ítéletével kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, mert a kirendelés keretében végzett munkája során ilyen összeggel nem tudott elszámolni. A megyei bíróság az alperes fellebbezése nyomán az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A megyei bíróság szerint a felek a jogviszony megszüntetését követően szóban újabb munkaszerződést kötöttek. A felperes az ebből eredő kárát érvényesítette az alperessel szemben, aki nem tudta magát a felelősség alól kimenteni. Kérdéses lehet az is, érinti-e a felelősséget, hogy a felperessel nem állt az alperes munkavállaló "szabályos" munkaviszonyban, vagy munkaviszony hiányában számít-e, hogy a kirendelés sem volt szabályos?
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a megyei bíróság álláspontjával a felek között fennállt munkaviszonyt illetően, ez azonban az alperes felelősségét nem érinti. A perbeli adatok szerint az alperes munkaviszony jellegű jogviszonyában jogutódlás következett be, ennek következtében a kft.-vel állt munkaviszonyban. Az alperes a munkaviszonybeli kötelezettségei mellett ellátta a felperesnél is a pénztárosi feladatokat. Foglalkoztatása kirendelésnek minősül annak ellenére, hogy arról írásban nem állapodtak meg a felek. Az alakszerűség megsértése miatt az alperes a munkavégzést megtagadhatta volna a felperesnél, ennek hiányában azonban nem hivatkozhat a kirendelés jogellenességére. Az Mt. 106. §-ának (2) bekezdése szerint eltérő megállapodás hiányában a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek azt a munkáltatót illetik meg, illetve terhelik, amelyhez a munkavállalót kirendelték. A kirendeléssel kapcsolatban eltérő megállapodás nem volt, ezért a felperes a kirendelés keretében okozott kárának megtérítését a munkajogi szabályok alapján követelhette az alperestől. A Legfelsőbb Bíróság ezért az érdemét tekintve nem jogszabálysértő másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta (BH 2000. 33.).
Különböző alakzat: leltár- vagy megőrzési felelősség
A törvény szerint a leltárhiányért fennálló felelősséghez leltár-felelősségi megállapodást kell kötni. Ez a felelősség azonban nem a megőrzési felelősség speciális esete, hanem önálló felelősségi alakzat [Mt. 170. §, 169. § (1) és (2) bek., 102. § (3) bek.]. Példánk szerint a felperes munkavállalók bolti eladó munkakörben álltak munkaviszonyban az alperessel. Az ABC-áruházban végeztek munkát. Az alperes munkáltató a leltáridőszak vonatkozásában az ABC-ben végzett leltárellenőrzés során jelentős leltárhiányt állapított meg. Az alperes a felpereseket a leltárhiány megfizetésére kötelezte, akik keresetükben kérték a határozat hatálytalanítását. Arra hivatkoztak, hogy az alperes nem biztosította a biztonságos őrzés feltételeit, ezért az Mt. 169. §-ának (2) bekezdése szerint nem felelnek a hiányért. Az áruház nagysága (310 m2-es eladótér) kialakítására és az alacsony dolgozói létszámra figyelemmel nem tudták az árukészlet kellő felügyeletét biztosítani. Kifogásolták a leltárfelvétel korábbitól eltérő módját, és azt, hogy az alperes a leltáríveket nem szigorú számadású nyomtatványként kezelte. Az alperes kérte a kereset elutasítását.
Az első és másodfokon eljáró bíróság a felperesek marasztalását mérsékelte. Az ítéletek indokolásában megállapították, hogy a munkáltató kellően megalapozott tényállás alapján, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helytálló jogi következtetésre jutott abban, hogy a megállapított hiány leltárhiány, amiért a felperesek az Mt. alapján a megállapodásban rögzítettek szerint felelnek. Tévesnek tartotta azonban a megtérítés mértékét. Okfejtése szerint az Mt. 169. §-ának (2) bekezdése csak a 169. § (1) bekezdésében meghatározott körben alkalmazható a munkavállaló által használt, a munkavégzéshez szükséges ingók körében, amelyeket a megőrzés, illetve kezelés után változatlanul kell visszaszolgáltatni. A leltárfelelősség nem kártérítési felelősség, hanem kockázatviselés, ahol a hiánynak ismeretlen okból kell bekövetkeznie. E felelősség feltételeit az Mt. 170. §-a szabályozza. Mindkét bíróság megállapította, hogy a leltáridőszakban olyan körülmények jelentkeztek, amelyek akadályozták az áruk biztonságos kezelését (a lényegesen csökkentett bolti létszám, az áru elhelyezésének körülményei). Ezek a hiányt csak részben okozhatták, ezért az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. A leltárhiányért való felelősség azonban nem az Mt. 169. §-ának (1) bekezdésében foglalt ún. megőrzési felelősség speciális esete, hanem önálló felelősségi alakzat. Arra ezért nem is alkalmazható az Mt. 169. §-ának (2) bekezdésében foglalt mentesítő rendelkezés.
A felülvizsgálatra eljárt Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja – a kialakult ítélkezési gyakorlattal egyezően –, hogy nem hagyható figyelmen kívül a munkavállalók felelősségének megállapításakor: miként tett eleget a munkáltató az Mt. 102. §-ának (3) bekezdésében foglalt kötelezettségének, nevezetesen: az általa biztosított munkafeltételek (létszám, munkahely elrendezése stb.) lehetővé teszik-e, hogy a munkavállalók megnyugtató módon vállalhassák a leltárfelelősséget. A másodfokú ítéletnek az alperes áruházában dolgozók létszámára vonatkozó megállapítását helytállónak és az egyéb körülményektől függetlenül önmagában is alkalmasnak találta ahhoz, hogy a felperesek megfizetési kötelezettségét indokolt legyen mérsékelni. A felperesek felelősségének mérséklésére nem azért kerülhet sor, mert az esetleges üzleti lopások a leltárhiányt csak részben okozhatták, hanem amiatt, hogy az alperes a szükséges feltételeket nem biztosította. A másodfokú bíróság okszerű mérlegelésével a Legfelsőbb Bíróság egyetért. A felperesek teljes mentesítésére viszont az Mt. 169. §-ának (2) bekezdése alapján az előzőekben már kifejtettek miatt nincs lehetőség (BH 2000. 34.).
Mentesülés felelősség alól
Az Mt. 169. §-ának (2) bekezdése alapján mentesül a munkavállaló a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította. A munkáltató a vagyontárgyak átadása ellenére sem mentesülhet azon kötelezettsége alól, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételekről neki kell gondoskodnia. Ez a munkavállaló megőrzési felelőssége esetén azt jelenti, hogy a munkáltatónak kell megteremtenie a megőrzés feltételeit a vagyontárgy jellegének megfelelően, és a munkavállaló rendelkezésére bocsátania. A vagyon megőrzésére szolgáló berendezési tárgyak úgyis a munkavégzési feltételek közé tartoznak ugyanúgy, mint a munkavégzés különböző eszközei, anyagai. Ha a hiánytalan megőrzés feltételeiről is a munkavállalónak kellene gondoskodni, a munkáltató egyszerűen utasíthatná az átvételre, megtakarítva a megőrzés költségeit. Az Mt. ennek megelőzésére a felelősség alóli kimentés egyik eseteként határozza meg a munkáltató ezzel kapcsolatos kötelezettségének elmulasztását, ezzel közvetett módon határozza meg a munkáltató teendőit. Mentesítette a bíróság az üdülőgondnok munkavállalót a megőrzési felelősség alól azoknak az üdülőfelszerelési tárgyaknak az esetében, melyeket a beutaltak használtak, s így nem voltak a gondnok állandó őrizetében (BH 1986. 521.).
További mentességet biztosít, ha a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, mely adódhat emberi mulasztásból, de lehet természeti csapás következménye is. Amennyiben a külső ok csak részben okozta a hiányt, részben azonban ez a felelőssé tett magatartására vezethető vissza, a munkavállaló csak részben mentesül: harmadik személy által elkövetett lopás például a hiánynak csak olyan része, ahol megállapítható, részben valóban bebizonyosodott az a körülmény. A munkavállaló nem teljesíti a rábízott dolog biztonságos őrizetben tartásának kötelezettségét, ha azt a tulajdonát képező, utcán tárolt személygépkocsija ülésén helyezi el. A pénznek ilyen körülmények között más által történt eltulajdonítása nem minősíthető a munkavállalót a felelősség alól mentesítő, elháríthatatlan oknak. A szigorodó ítélkezési gyakorlat szerint nem elháríthatatlan külső ok, ha az anyagbeszerző a nagy összegű készpénzt a személygépkocsiban hagyja (BH 1993. 331.). A megőrzési felelősség szabályozása azon az elven alapszik, hogy önmagában a kár (a hiány) bekövetkezése megalapozza a munkavállaló felelősségét, ha a munkáltató a dolgot az előírt bizonyítható módon átadta, és a dolog kezelésében a munkavállaló önállóságát biztosította, egyúttal a megőrzés lehetőségéről gondoskodott, mivel tipikus esetben így hiány nem következhet be. Bizonyos események – természeti hatások és emberi magatartások egyaránt – azonban megakadályozhatják a munkavállalót abban, hogy megőrzési kötelezettségének eleget tegyen. Az Mt. figyelembe veszi ezeket a körülményeket, de a felelősség alóli mentesülés feltételeként előírja, hogy ezeknek a körülményeknek a munkavállalótól függetlennek és részéről elháríthatatlannak kell lenniük. Az elháríthatatlanság előírásával a munkavállaló kötelességévé teszi, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel mindent tegyen meg a hiány bekövetkezésének elhárítására. A munkavállaló az őt is terhelő együttműködési kötelezettségből [Mt. 3. § (1) bekezdés] eredően a munkáltatót fenyegető kár megelőzésére egyébként is köteles lenne. Az Mt. 169. §-a (2) bekezdésének első fordulata az együttműködési kötelezettség nem megfelelő teljesítését lényegében kártérítéssel szankcionálja.
Példa az általános megőrzési felelősségre
A munkavállalót a vétkességre tekintet nélküli, teljes anyagi felelősség csak akkor terheli, ha a dolgot (szerszám, termék, áru, anyag stb.) jegyzék vagy elismervény alapján vette át (általános megőrzési felelősség) [Mt. 169. § (3) bekezdés]. A munkáltató a dolog átadás-átvételekor köteles biztosítani, hogy a munkavállaló meggyőződjön, valóban megvannak-e a dokumentumba (pl. tételes jegyzékbe) felvett dolgok. A megőrzési felelősség vonatkozásában az átadás-átvétel tényének utólagos igazolása az Mt. 169. § (3) bekezdésében meghatározott jegyzéket vagy elismervényt nem pótolja. Ha a dolgot több munkavállalónak adják át megőrzésre, a jegyzéket valamennyi felelősnek alá kell írnia, de lehetőség van arra, hogy egy társukat megbízzák, hogy nevükben igazolja az átvételt.
A munkavállaló a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett dolog hiánya esetén a teljes kárt köteles megtéríteni [Mt. 169. § (1) bekezdés]. Az alperes munkavállaló festő-targoncás munkakörben dolgozott a felperesnél. A felperes munkáltató fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperes ellen, mert nem tudott elszámolni két darab festékszóró pisztollyal. Az alperes ellentmondása folytán az eljárás perré alakult. A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest a kártérítés megfizetésére. Megállapította, hogy az alperes jegyzék alapján vette át a festékszóró pisztolyokat. A felperes megfelelő megőrzési feltételeket biztosított, az alperes csak feltételezte, de nem bizonyította, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Kérte a teljes mentesítését a felelősség alól. A megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét. Ítélete szerint az alperest teljes felelősség terhelte, mert a hiányzó munkaeszközöket jegyzékkel vette át, az őrzési feltételek hiányát csak állította, de nem bizonyította.
A felülvizsgálati kérelemre eljárt Legfelsőbb Bíróság szerint az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg az alperesnek az Mt. 169. §-ának (1) bekezdése alapján fennálló felelősségét. Az alperes műszer- és kisgépkiadási jeggyel, leltári szám szerint vette át a később hiányzó szerszámokat, az átvételt az aláírásával igazolta. A kiadási jegy megfelel a jogszabály feltételeinek, mert abból az átadás-átvétel ténye, annak elismerése kitűnik. A leltári számok alapján nem vitás, hogy mit vett át, ezt egyébként ő sem vitatta, mint ahogyan a megőrzési és visszaszolgáltatási kötelezettségét sem. Az átadott tárgy értékét nem kell feltüntetni, mert ennek a felelősség szempontjából nincs jelentősége. Az alperes is csak állította, de nem bizonyította, hogy az őrzési feltételek nem voltak megfelelők (BH 1998. 557.).
Az elháríthatatlan külső ok dilemmái
A pénztárost, a pénzkezelőt, az értékkezelőt fokozott felelősség terheli. Az ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekmény nem mentesíti a pénztárost a kártérítési kötelezettsége alól. Ez alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította [Mt. 169. § (1) és (3) bek.]. A periratokból megállapítható tényállás szerint az alperes munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyban állt a felperes munkáltató jogelődjénél pénztáros munkakörben. A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 1 100 000 forint kártérítés és kamatai megfizetésére az Mt. 169. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján. A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 1 100 000 forintot és ezen összegnek kamatait, valamint az elsőfokú perköltséget. A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes néhány percre elhagyta a pénztárhelyiséget, a páncélszekrényen rajta hagyta a kulcsokat, azt nem zárta be, és ezalatt ismeretlen tettes a páncélszekrényből eltulajdonított 2 475 000 forintot. Megállapította, hogy az alperes mint pénztáros, pénzkezelő az Mt. 169. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint vétkességére tekintet nélkül a teljes kárt köteles megtéríteni, amely alól csak akkor mentesülne, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította. A jelen perben egyik kimentési feltétel sem volt megállapítható. Bár külső oknak minősül, ha valaki hamis kulccsal behatol a helyiségbe, ez azonban nem volt elháríthatatlan: a felperes a károkozást elháríthatta volna, ha bezárja a két zárszerkezettel ellátott páncélszekrényt, és a kulcsot magával viszi. A munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit biztosította, mivel két zárszerkezettel ellátott, jól zárható páncélszekrényt biztosított a pénz őrzéséhez. Az elsőfokú bíróság szerint az alperesnek – aki 12 éve dolgozik központi pénztárosi munkakörben a felperesnél – hosszú szakmai gyakorlata alapján tudnia kellett, hogy a páncélszekrényt mindig be kell zárnia, akkor is, ha csak rövid időre hagyja el az épületen belül a pénztárhelyiséget. A felperes méltányosan járt el, hogy nem a teljes kárt követelte vissza az alperestől, hanem annak csupán egy részét.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Egyetértett az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és az ítélet jogi indokaival is. Rámutatott arra, hogy nincs jelentősége: volt-e munkaköri leírása az alperesnek, hiszen több év óta központi pénztárosként dolgozott a felperesnél, tisztában volt azzal, hogy a pénzkezelés fokozott gondosságot igényel. A nyomozás eredménye az alperes kártérítési felelősségét nem befolyásolja. Alaptalan az alperesnek a hiány ismert okára való hivatkozása, ugyanis a perbeli esetben nem leltárfelelősségről, hanem kártérítési felelősségről van szó. A lopás ténye nem tekinthető elháríthatatlan külső oknak, ugyanis amennyiben az alperes a távollétének idejére a páncélszekrényt bezárja, eleget tesz a megőrzési felelősség alapján rá háruló kötelezettségének, a hiányt tehát elháríthatta volna.
A végül eljáró Legfelsőbb Bíróság szerint a pénztárost, a pénzkezelőt, az értékkezelőt fokozott felelősség terheli, melynek az alperes is tudatában volt, hiszen hosszú évek óta dolgozott központi pénztárosként. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy az ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekmény nem mentesíti az alperest a kártérítési kötelezettség alól. A kártérítési kötelezettsége alól csak akkor mentesül a munkavállaló, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította. A perbeli esetben ezek a kimentési feltételek nem állapíthatók meg. Ezzel szemben az alperes a minimális gondosságot is elmulasztotta, amikor a két zárszerkezettel ellátott páncélszekrényt nem zárta be a pénztárszoba elhagyása alkalmával. Csak az alperesnek volt kulcsa a páncélszekrényhez: és a zárszerkezetek kifogástalanul működtek. A pénztárhelyiségen biztonsági zár volt, más biztonsági berendezés akkor nem volt felszerelve. Az alperes a munkáját egyedül végezte, önállóan dolgozott. Minthogy az eljárt bíróságok a megalapozott döntéshez szükséges tényállást kellően megállapították, és annak alapján jogszerű következtetésre jutottak, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (BH 2002. 505.).
A tartozáselismerés szerepe
A megőrzési felelősség esetén a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn. [Mt. törvény 169. § (2) bekezdés]. Az alperes munkavállaló felvásárlóként dolgozott a felperes munkáltató egyszemélyes telepén. Az alperes leltározott a telepen, és – többek között – ládák, ládatető, valamint csomagolópapír hiányát állapította meg. Az alperes már a leltározást megelőzően, majd annak során hivatkozott arra, hogy a hiánytalan őrzés feltételei nem voltak biztosítva: hosszabb ideig tartó betegállománya alatt a helyettesítéséről nem gondoskodtak, a telep kerítését több helyen letaposták, a kapu napközben hosszabb ideig nyitva volt, mert azon keresztül szállíthattak csak árut az ABC-üzletnek és az italboltnak. Ezt a védekezését megismételte a leltáreredmény kiértékelésekor is. A felperes munkáltató ismeretlen tettes ellen feljelentést tett lopás miatt, a rendőrség azonban a nyomozást az elkövető kilétének felderíthetetlensége miatt megszüntette. A felperes ezt követően felszólította az alperest, hogy fizesse meg azt az összeget, amivel nem tett eleget az elszámolási kötelezettségének. A felszólítás eredménytelensége miatt a felperes fizetési meghagyással érvényesítette követelését. A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes követelését. A munkaügyi bíróság szerint a felperes követelésére a megőrzési felelősség szabályait kell alkalmazni, mert leltár-felelősségi megállapodás hiányában a leltár-felelősség nem érvényesíthető. Az Mt. 169. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltételeket a felperes nem biztosította. Az alperes elismerő nyilatkozata az Mt. 8. §-ának (1) bekezdése szerint semmis, mert leltárhiány megtérítését vállalta, de ez a felelősség vele szemben nem érvényesíthető.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A megyei bíróság az ítéletével megváltoztatta a munkaügyi bíróság ítéletét, és az alperest a kereset szerint marasztalta. A megyei bíróság szerint az alperes elismerő nyilatkozata folytán a leltárhiány oka ismertté vált, ezért leltárhiányról nem lehet szó. Az elszámolási nyilatkozatot az alperes az Mt. 7. §-ában foglaltakra hivatkozással nem támadta meg, ezért az nem tekinthető semmisnek. A felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróság szerint az alperes nyilatkozata a hiányzó ládák és ládatetők tekintetében a tartalmát tekintve tartozáselismerés volt, a csomagolóanyag-hiány szempontjából azonban értékelhető nyilatkozatot nem tett. Ebből következően a felperes a csomagolóanyag ellenértékét csak az Mt. 169. §-ában foglaltak alapján követelhette, bizonyítva az alperes ezzel kapcsolatos felelősségének feltételeit. Az alperes a nyilatkozatát az Mt. 7. §-a alapján nem támadta meg, ez azonban nem zárta el attól, hogy később bizonyítsa, a felperesnek nem tartozik. A Ptk.-nak a joghasonlóság alapján alkalmazandó 242. §-ának (1) bekezdése szerint a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen.
Az alperes a nyilatkozatától eltekintve következetesen arra hivatkozott, hogy a hiánytalan őrzés feltételeit a felperes nem biztosította. Ezt a felperes nem vitatta, mert követelését kizárólag az alperes elismerésére alapozta. Nem vitatta azt az alperes felelőssége szempontjából alapvető körülményt sem, hogy a telep valójában nem volt zárható, azon keresztül más kereskedelmi egységeket is kiszolgáltak. A telepen az alperes egyedül dolgozott, ezért a betegállománya alatt az őrzés teljesen megoldatlan volt. Mindezekre tekintettel, mivel az alperes felelősségének az Mt. 169. §-ának (1) bekezdésében írt feltételei hiánytalanul nem álltak fenn, illetőleg a (2) bekezdésben meghatározott mentesülési okot bizonyította, a felperes alaptalanul követelte a kárának megtérítését. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az érdemben helytálló elsőfokú ítéletet helybenhagyta (BH 1999. 136.).
A bizonyítási teher kérdése
Az Mt. 169. §-ának (4) bekezdése szerint a megőrzési felelősség feltételeinek meglétét, a kár (hiány) bekövetkeztét, illetve mértékét a munkáltató bizonyítja. A bizonyítási teher annak megfelelően alakul, hogy a feleknek mi áll érdekében: a felelősség érvényesítésének előfeltételeit a munkáltatónak kell bizonyítania, úgyszintén a kárát, a munkavállalónak pedig a mentesülését eredményező körülményeket. Ha a munkavállaló az átadás-átvétel időpontjában a dolgot kifogás nélkül vette át, és utólag arra hivatkozik, hogy az átvett dolog mennyisége és közölt minősége eltéréseket mutat, illetve a dolog nem azonos az átvételi jegyzékben vagy elismervényen feltüntetett dologgal, mindezek hitelt érdemlő bizonyítása őt terheli.
Speciális megőrzési felelősség
A pénztárost, a pénzkezelőt vagy értékkezelőt jegyzék vagy elismervény nélkül is terheli a felelősség az általa kezelt pénz, értékpapír és egyéb értéktárgy tekintetében [Mt. 169. § (3) bekezdés]. A kártérítési felelőséggel kapcsolatos általános szabályok szerint a munkavállaló a bekövetkezett kárért, illetve hiányért csak abban az esetben tehető felelőssé, ha a részére átadott dolgot (szerszámot, dolgot, árut stb.) jegyzék vagy elismervény alapján vette át, és az átadás-átvétel tényét bizonyíthatóan dokumentálták. Sajátosan alakul a pénztárosok, pénz- és értékkezelők megőrzési felelőssége. Azok a munkavállalók, akiket a munkáltató az előzőekben említett munkakörökben foglalkoztat, rendszerint nem tételes dokumentum (jegyzék, elismervény vagy leltár) szerint veszik át a pénzt, illetve értéktárgyat. A pénzt, illetve az értéktárgyat a munkavállaló igazolás (nyugta, blokk stb.) ellenében veszi át. E sajátosságra tekintettel a kártérítési felelősség akkor is terheli a pénztárosokat, illetve a pénz- és értékkezelőket, ha a pénzt, értékpapírt, értéktárgyat nem jegyzék, elismervény vagy leltár szerint veszik át. A pénztáros, a pénz és értékkezelő számára is biztosítani szükséges a munkáltatónak az állandó őrizetben tartás feltételeit, esetükben azonban a vétkességre tekintet nélküli felelősség akkor is fennáll, ha a pénzt, értékpapírt nem jegyzék vagy elismervény alapján vették át. A pénztárosok, illetve a pénz- és értékkezelők esetében a kártérítési eljárást a munkáltató a kár bekövetkezésétől számított három éven belül indíthatja meg. Ha azonban a kárt bűncselekménnyel okozták, az elévülési idő öt év, illetőleg, ha a cselekmény büntethetőségének elévülési ideje ennél hosszabb, az ennek megfelelő idő [Mt. 11. § (1) bekezdés.].
A megőrzési felelősséget tudomásul vevő nyilatkozat hiányának nincs a megőrzési felelősséget megszüntető jelentősége. A másutt is pénzügyesként tevékenykedett alperes a munkafeltételeket tudomásul vette, azok hiányára az önmaga által történt hiánymegállapítást megelőzően nem hivatkozott, ehhez képest nem hivatkozhat eredményesen a megőrzési felelősség alól mentesítő ok fennállására (a biztonságos megőrzés feltételeinek munkáltató által történt biztosításának elmulasztására) (BH 2000. 568.). A pénztárosok felelőssége objektív felelősség, az általuk kezelt és őrzött fizetőeszközben bekövetkezett hiányért - a vétkességükre tekintet nélkül – teljes anyagi felelősséggel tartoznak (BH 1997. 503.). A felperest mint pénzkezelőt az Mt. 169. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint külön felelősségvállaló nyilatkozat aláírása nélkül is terhelte a vétkességére tekintet nélkül teljes kártérítési felelősség. A megszámlált, zsákban elhelyezett, zárt rendszerben továbbított pénz esetében a pénzkezelő felelőssége a bankban történő, tételes átvételig tart (Mt. 169. §).
A dolog megrongálódása
Az Mt. 169. §-ának (5) bekezdése alapján, ha a megőrzésre átadott dologban megrongálódása folytán keletkezett kár, a munkavállaló felelősségét a vétkességi felelősségre megállapított szabályok szerint kell elbírálni, de ebben az esetben a vétlenség bizonyítása a munkavállalót terheli. A megrongálódott vagyontárgy esetében a jogalkotó vélelmezi a munkavállaló vétkes magatartását, de lehetőséget nyújt arra, hogy vétlenségét bizonyítsa. A megőrzési felelősség hiányfelelősség: csak akkor alkalmazható, ha a munkáltató vagyontárgya hiányzik. A vagyontárgy megrongálása esetén a 166. § alapján a vétkességi felelősség szabályai szerint terhelheti a kártérítési felelősség a munkavállalót, az Mt 167. §-ában meghatározott mértékig. Tekintettel arra, hogy a vagyontárgy ilyenkor kikerül a munkáltató közvetlen őrzése alól, utasításadási lehetősége pedig korlátozott, a munkáltató sok esetben még a károsodás konkrét körülményeit sem tudja megállapítani, nemhogy a munkavállaló vétkességét. Az Mt. ezért azt a vélelmet állítja fel, hogy ilyenkor a megrongálódott vagyontárgy kizárólagos kezelője, használója vétkes a károkozásért, de a vétlenségét bizonyíthatja
Pénztárhiány
A pénztárost a törvény alapján megőrzési felelősség terheli, és annak érvényesüléséhez az elszámolási kötelezettségen felül kizárólagos kezelés szükséges. A megőrzési felelősséget tudomásul vevő nyilatkozat hiányának nincs a megőrzési felelősséget megszüntető jelentősége [Mt. 169. § (1) és (3) bek.]. Egy tanulságos per szerint a felperes munkáltató keresetével az alperes munkavállalót pénztárhiány megtérítésére kérte kötelezni. Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest marasztalta, és a hiány megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy az alperes felperesnél (házi-) pénztárosként dolgozott. Az alperes ellenőrzést végzett, és pénztárhiányt állapított meg. Az alperes betegség miatt a pénztárkulcsot a férjével juttatta el a felpereshez. A felperes e napon végzett ellenőrzése állapította meg a pénztárhiányt, erről könyvvizsgálói jelentés is készült. Az alperes azon védekezése alapján, amely szerint a távolléte idején más kezelte a pénztárt, és ilyenkor a pénztárátadás nem jegyzőkönyvileg történt, a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes távollétei alatt – éppen ellenkezőleg – jegyzőkönyv alapján kezelték a pénztárt. A munkaügyi bíróság a pénztárhiány megállapítására szakértői bizonyítást folytatott le, és annak alapján megállapította, hogy a felperes által állított pénztárhiány fennáll, és annak okát könyvvizsgálati módszerekkel nem lehet megállapítani. A szakvélemény szerint a felperes változtatásai nem érintették a bizonylatok alapján megállapítható pénztáregyenleget. E szakvéleménnyel kapcsolatos egyeztetés során megállapították azt is, hogy a pénztárelszámolás alapjául szolgáló valamennyi bizonylaton az alperes szignója szerepel. Az alperes védekezése alapján megállapította a munkaügyi bíróság azt is, hogy a pénztárhelyiséghez és a páncélszekrényhez a felperesnek is volt kulcsa, amelyhez az ügyvezető és a gazdasági igazgató férhetett hozzá. Ezzel nyitották ki a szükséghez képest a pénztárt az alperes betegsége idején. E tényállás alapján, különösen azt mérlegelve, hogy a felperes biztosította az alperesnek a megőrzés feltételeit, a munkaügyi bíróság az alperest a megőrzési felelőssége alapján a pénztárhiány megtérítésére kötelezte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével megváltoztatta a munkaügyi bíróság ítéletét. A tényállást azzal egészítette ki, hagy az alperes akkor vette át a házipénztár kezelését, amikor a bizonylatok számítógépi kezelése megindult. Az alperes nem vette kézhez a házipénztári pénzkezelés általános szabályait, és nem tett felelősségvállaló nyilatkozatot. Az egyes pénztárátadásoknál – a pénztári zárókészlet meghatározása nélkül – csak a készpénz számbavétele és jegyzőkönyvbe vétele történt meg. Elmaradt a havonkénti pénztárellenőrzés is. A másodfokú bíróság e kiegészített tényállás alapján azt állapította meg, hogy a felperes nem bizonyította a megőrzési felelősség fennállásának feltételeit, különösen a saját szabályzatában meghatározott előzetes írásbeli nyilatkozatot és a kizárólagos kezelést.
A felülvizsgálati kérelemre eljárt Legfelsőbb Bíróság a tényállás alapján az állapította meg, hogy az alperes 2-3 naponként ellenőrizte a pénztárt, és először mintegy 390 000 forint hiányt állapított meg, amely összeg később 422 995 forintra emelkedett. E tényállás alapján az alperesnek a pénztárhiányért való felelőssége fennáll, és annak megállapítását a jogerős ítélet jogszabálysértéssel mellőzte. A pénztárost ugyanis a törvény alapján megőrzési felelősség terheli, és annak érvényesüléséhez az elszámolási kötelezettségen felül kizárólagos kezelés szükséges [Mt. 169. §-ának (1) és (3) bekezdése]. A megőrzési felelősséget tudomásul vevő nyilatkozat hiányának nincs a megőrzési felelősséget megszüntető jelentősége. A másutt is pénzügyesként tevékenykedett alperes a munkafeltételeket tudomásul vette, azok hiányára az önmaga által történt hiánymegállapítást megelőzően nem hivatkozott, ehhez képest nem hivatkozhat eredményesen a megőrzési felelősség alól mentesítő ok fennállására (a biztonságos megőrzés feltételei munkáltató által történt biztosításának elmulasztására). A tényállás szerint a felperes munkáltató nem járt el mindenben az őt terhelő köteles gondosságnak megfelelően, és ezzel közrehatott abban, hogy pénztárhiány keletkezett. Ennek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság az összes körülmény szabad mérlegelésével az alperest terhelő hiány összegét az önmaga által meghatározott 390 000 forintban határozta meg. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest 390 000 forint és annak kamatai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította (BH 2000. 568).
