Az új OKJ a vállalkozások igényeit tükrözi
Jakab János, az oktatási tárca helyettes államtitkára a szakképzési rendszer átalakításának eddigi eredményei közül kiemelte, hogy két év alatt több mint duplájára nőtt a tanulószerződéssel rendelkező diákok száma. Amikor a szakképzés reformját megkezdték, 16 ezer alatt volt az ekképpen gyakorlati képzésben részt vevők száma, most pedig több mint 33 ezer fiatalt képeznek ily módon.
Aki így tanul, egyrészt megismeri az adott munkakultúrát, másrészt valóban azokat a munkafolyamatokat sajátítja el, amelyekre a gazdálkodóknál szükség lesz, tehát lényegesen jobbak az elhelyezkedési esélyei.
A fiatalok számára emellett azért is előnyös e konstrukció, mert munkaviszonynak számít, az elérhető pénzbeli juttatás pedig akár a minimálbér 50 százalékára rúghat. (Sőt, a mostani átalakítás nyomán a hiányszakmák esetében a juttatás a minimálbér 70 százalékát is elérheti majd.) A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a rendszer jó a gazdálkodóknak, előnyös a diákoknak és hasznos a szakképző intézményeknek is, hiszen rangot ad számukra, ha a náluk végzett szakképzett fiatalok valóban találnak munkát. A szakmastruktúrával kapcsolatban Jakab János megemlítette, hogy kilenc olyan szakmában, amelyet sok diák tanul (például kőműves, ács, fodrász), egy évvel nőtt a képzési idő.
A változások közül lényeges, hogy a szakképzést előkészítő évfolyam bevezetésével sok olyan fiatal is bekerülhet majd a rendszerbe, akik eddig kiszorultak onnan az alapfokú iskolai végzettség hiánya miatt. Az OKJ-be beépülő kompetencia alapú bemenet lehetővé teszi, hogy ne a bizonyítvány alapján döntsenek a szakképzésre jelentkezők jövőjéről, hanem azt vizsgálva, tud-e az illető például úgy számolni, olvasni, ahogyan az adott szakma elvégzéséhez szükséges. Mindez egy hároméves fejlesztőmunka eredménye, ami most kezdi kifejteni hatását.
Nagyon nagy eredmény, hogy azok a gyerekek, akik eddig kiszorultak a rendszerből, most beléphetnek ide, esélyük lesz munkát találni, s nem a szociális hálóban vergődnek, hanem aktív szereplőivé válnak a munkaerőpiacnak, s adóbefizetőkké válnak.
Az új Országos Képzési Jegyzékről szólva Jakab János kiemelte: azt nem az iskolák, hanem – most először – a gazdaság szereplői fejlesztették, tehát szerkezetében tükrözi a vállalkozások igényeit. Több mint 10 ezer szakértő véleménye alapján alakult ki az új rendszer, amely a szakmai és a vizsgakövetelmények megjelenését és a felkészülést követően indul a felnőttképzésben, jövő szeptembertől pedig felmenő rendszerben az iskolai rendszerű szakképzésben. Az új OKJ-ben 416 szakképesítés van, míg korábban 807 volt. S e korábbiak között 3-400 olyan, amely tulajdonképpen csak részszakképesítés volt. Ez utóbbi lehetősége az új rendszerben is megmarad.
Az új OKJ olyan szakképesítéseket tartalmaz, amelyek – a régieknél – közelebb vannak a gazdaság igényeihez.
A szakképzési hozzájárulásból évente mintegy 25 milliárd forint folyik be az alapba, ami a gyakorlati képzésre fordítható. Jelenleg ezt a forrást ezer intézmény használja fel. Jakab János szerint, ha lesz 50-60 centrum, melyeket koncentráltan lehet fejleszteni, akkor komoly változások történhetnek. Az első Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) már megalakultak, s a többi is hamarosan létrejön. A struktúra átalakításának hatása Jakab János szerint 4-5 év alatt jelentkezik, de ennyi idő alatt Európa egyik legjobb szakképzési rendszerévé fejleszthető a magyarországi.
Pozitív diszkriminációt várnak a kisvállalkozások
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a szakképzést – a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképessége szempontjából – az egyik alapkérdésnek tekinti. Solti Gábor, az IPOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója emlékeztetett rá: az alapképzés ügyében régóta sürgetik, hogy a szakképzést koncepcionálisan, véglegesen külön kellene választani a közismereti oktatástól. Az IPOSZ emellett hangsúlyosan kezeli a gazdaság azonnali igényét érintő felnőttképzés ügyét.
Az IPOSZ a gazdaságpolitika irányítóitól azt várja, hogy ismerje fel: noha a mikro-, kis- és középvállalkozások a nemzeti jövedelemhez csak mintegy 20 százalékkal járulnak hozzá, a foglalkoztatásban ennél lényegesen nagyobb a szerepük. Tehát pozitív diszkriminációra van szükség.
Sérelmes, hogy a jelenlegi koncepciók kizárólag kamarákban gondolkodnak, ezért az országos munkaadói szervezetekre épülő hálózat, amely a legkisebb faluig is el tudna jutni a különféle projektek koordinálása tekintetében, a pályázati kiírásokból ki van zárva. A szakképzési törvény szerint is csak a kamara kaphat támogatást, a munkaadói szakmai szervezetek nem. Márpedig egy nem kötelező kamarai rendszerben nagyon nehéz lesz eljuttatni a képzésekre szánt összegeket – főleg ha majd a strukturális alapok forrásai is beáramlanak – a mikro-, kis- és középvállalkozásokhoz – vélekedett az igazgató.
Az IPOSZ aggasztónak tartja, hogy a szakképzési rendszerben nincsenek rövidebb időtartamú, gyakorlatorientált, a gazdálkodást szakmaszerűen segítő továbbképzések. A kisvállalkozó pénzt is áldozna arra, hogy koncentrált formában megtanulhassa az éltechnológiát, de nem talál ilyen képzést, nincsenek ilyen képzőközpontok. A nagy- és középipar ezt megoldja a belső képzési rendszerben, de oda a kicsiket nem engedik be. Solti Gábor szerint a gazdaság szereplőinek összefogásával sürgős felmérést kellene készíteni arról, hogy a szakmákban hány képzőközpontra volna szükség, amely éltechnológiát oktatna. Véleménye szerint ezeket gazdasági társaságként kellene működtetni, mert jelenleg ellenérdekeltség van a szakképzés finanszírozása és a gazdaság igényei között.
Az IPOSZ igazgatója szerint a kkv-k szempontjából az eddig tett lépések a szakképzés átalakításában kevesek, s nem szolgálják a felzárkózást az EU piacához. Ha a kisvállalkozásokhoz nem jut el a 2007-2013-as strukturális alapokból erre fordítható többletpénz, akkor Magyarországra – foglalkoztatási szempontból - nem vár biztató jövő.
Előrelátó gazdaságpolitika felügyelje a képzést
A szakszervezeti oldalnak elemi érdeke, hogy a magyarországi szakképzés, beleértve a felnőttképzést és a továbbképzést is, a munkaerő-piaci igényekhez igazodjék – mondta el Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke. A szakszervezeti oldal is szembesül azzal a problémával, hogy Magyarországon a szakképzés iránti igény – adott területen, munkahelyen – nem áll összhangban a rendelkezésre álló munkaerővel, illetve a képzési lehetőségekkel. Ezért a szakképzés alapvető céljaként azt kell megfogalmazni, hogy a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzést nyújtsa.
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a szakszervezetek ennek érdekében több javaslatot tettek, s ezek egy részét elfogadták. Ilyen például, hogy azok az intézmények kapnak elsőbbséget, ahol a képzettek megfelelő munkahelyhez jutnak. A képzésben sok szereplő van jelen a piacon, akik a saját érdekeiket képviselik. Ezért változnia kell az ösztönzési rendszernek, hogy olyan képzés történjék, amely valóban eladható tudást nyújt az embereknek. Az MSZOSZ azt az álláspontot képviseli, hogy a képzés rendszerét egy előrelátó gazdaságpolitikának kell felügyelnie, amely legalább a fő irányokat jelzi.
Wittich Tamás jó iránynak tartja a regionális képzési központok kialakítását, amelyek lényege, hogy a képzési igényeket megpróbálják hozzáigazítani a helyi viszonyokhoz. Az elnök fantáziát lát abban is, hogy minden régióban és körzetben álljanak össze azok, akik a foglalkoztatásért felelősséget éreznek – vállalkozók, a kistérségekben működő önkormányzatok és szakszervezetek képviselői –, és akik az együttműködés javítására foglalkoztatási megállapodásokat köthetnének.
Az utóbbi két évben kialakultak az ágazati érdekegyeztetés fórumai, az ágazati párbeszédbizottságok, amelyekben együtt van egy szakágazat valamennyi reprezentatív munkáltatója és munkáltatói érdekképviselete. Legyen a feladatuk, hogy áttekintsék a saját ágazatuk helyzetét, jövőjét, s tegyenek javaslatot arra, hogy mire és milyen létszámban kell a képzést a következő időszakban koncentrálni. Az MSZOSZ elnöke úgy látja, minden érintett fél egyetért az alapvető célokban. Legfeljebb attól kell tartani, hogy a közösen elfogadott célokat vajon nem fogják-e másfajta – például az intézményi és a felhasználói - érdekek befolyásolni.
