Versenyképesség és foglalkoztatás – immár évek óta e két prioritás jelöli ki a magyar gazdaság fejlesztésének irányát. Ezt szolgálják a pályázati programok, illetve a hozzájuk társított uniós és hazai források; ma minden arról szól, hogy meg kell erősíteni a honi vállalkozásokat – köztük is a kicsiket és a közepeseket –, mert piaci helyzetük megszilárdításával bővülhet a foglalkoztatás.
Tény, az elmúlt évek "biztatása", azaz a százmilliárdokban mérhető brüsszeli pénzek felélénkítették a pályázati kedvet. Jelzi ezt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaiban megnyíló források szűkösnek bizonyultak az igényekhez képest; megmozdultak a települések, pályáznak a munkáltatók, s egyre-másra társulások jönnek létre a források megszerzésének reményében. A számadatok szerint a megítélt támogatások összege ez év elején meghaladta a 600 milliárd forintot, vagyis a 2004 és 2006 között megszerezhető uniós keret kilencven százaléka elkelt.
Mindez azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság szereplői jól rajtoltak – de vajon lesz-e ennek kellő hozadéka? Azaz keletkezik-e több munkahely, a mikrovállalkozások képesek-e megkapaszkodni, s az egyelőre napi stratégiában gondolkodó kisvállalkozások tudnak-e majd fejleszteni? E kérdések – az uniós források felhasználásáról szóló optimista értékelések hallatán – már csak azért is felvetődnek, mert a munkanélküliség nő, s a foglalkoztatás a bővülés ellenére sem éri el azt a szintet, amellyel Magyarország megközelítené saját és az Európai Unió elvárását. Ezen aggályoknak a munkaadói és a munkavállalói szervezetek egyaránt hangot adnak, különösen mostanában, amikor zajlik a második Nemzeti Fejlesztési Terv társadalmi vitája. A tét azért is nagy, mert a 2007 és 2013 közötti időszakban mintegy 6650 milliárd forintos uniós fejlesztési forrás nyílik meg Magyarország számára.
A munkaadók - egyetértésben a munkavállalókkal – azt mondják, hogy a foglalkoztatás bővítése a versenyképesség megerősítésén nyugszik. Ez utóbbi pedig – állítják - a különböző, olykor egymást kioltó programokban nem kapott kellő hangsúlyt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az alacsony béreket alkalmazó, tömegmunkára építő multinacionális cégek elhagyják Magyarországot, most tehát a magas hozzáadott értéket előállító vállalkozásokat kellene idecsalogatni. Ehhez viszont konzisztens ágazat-, adó-, járulék- és monetáris politikára lenne szükség. Miként az is köztudott, hogy a munkaadók megerősödéséhez a munkavállalók versenyképessége is nélkülözhetetlen. Ezt a megújulni képes közoktatás és a munkaerő-piaci igényekhez jobban igazodó szakképzés, illetve felnőttképzés teremtheti meg.
