Az NMSZ Hivatala összeállított egy jelentést, amely több mint 60 olyan ILO-tagállam jogi szabályozását és gyakorlatát elemzi, amelyek különböző régiókat, különböző jogrendszereket és jogi hagyományokat képviselnek. A jelentés ezenkívül egy kérdőívet is tartalmazott, amelyet az Ajánlás előkészítéseként állítottak össze. A jelentést megküldték az ILO-tagállamok kormányainak.
A kormányokat arra kérték, hogy miután konzultációkat folytattak a legjelentősebb reprezentatív munkáltatói és munkavállalói szervezetekkel, válaszaikat legkésőbb 2005. július 1-jéig küldjék el a Hivatalnak, vagy legkésőbb 2005. augusztus 1-jéig, amennyiben a tagország szövetségi állam, vagy olyan állam, ahol a kérdőívet le kell fordítani a nemzeti nyelvre. Az említett konzultációk kötelezőek azoknál a tagállamoknál, amelyek ratifikálták a nemzetközi munkaügyi normák alkalmazásának előmozdítása érdekében folytatott tripartit tanácskozásokról szóló 144. sz. Egyezményt (1976).
Javaslat a munkaviszonyról szóló ajánlásra
Az Ajánlás azokkal az úgynevezett megfontolásokkal kezdődik, amelyek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet a feltételezett Ajánlás elfogadására "serkentették". Néhány ezek közül:
A munkaviszony fontossága a nemzeti és nemzetközi munkaügyi normák alkalmazása és azoknak az elveknek a megvalósítása során, amelyeket a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1998-ban kiadott, a munka világára vonatkozó alapvető elvekről és jogokról szóló Nyilatkozata mondott ki.
A munkaviszony létesítésének mindenképpen fennálló nehézségei olyan helyzetben, amelyben az érintett felek kölcsönös jogai és kötelezettségei nem tisztázottak, ahol történt arra kísérlet, hogy a munkaviszonyt leplezzék, vagy ahol a jogi háttér, annak magyarázata, alkalmazása hiányos, illetve korlátozott.
A fent említett nehézségek egyre gyakrabban jelentkeznek, különösen a munkaerőpiacon és a munka megszervezésében jelentkező jelentős változások miatt.
Olyan helyzetekben, amelyekben a foglalkoztatott munkavállalók egy harmadik fél javára nyújtanak szolgáltatásokat, nehézséget okozhat annak meghatározása, ki a munkáltató, a munkavállalónak milyen jogai vannak, és ki a felelős e jogok biztosításáért.
A munkaviszony fennállásának meghatározása során felmerülő nehézségek komoly problémákat okozhatnak az érintett munkavállalóknak és családjaiknak, valamint tágabb értelemben vett környezetüknek, és negatívan befolyásolhatják a vállalkozások termelékenységét, illetve pénzügyi helyzetét.
A munkaviszony fenntartásának bizonytalansága elleni hatékony védelem megteremtése a tagállamok folyamatos tevékenységének a tárgya kell, hogy legyen a nemzeti adottságoknak megfelelő módon.
A munkaviszonyban álló munkavállalók védelmére szolgáló nemzeti politika
Az Ajánlás tervezete szerint megfelelő határidőn belül a tagállamoknak felül kell vizsgálniuk a nemzeti törvényeket és rendeleteket abból a célból, hogy hatékony védelmet biztosítsanak azon munkavállalók részére, akik munkaviszony keretében végeznek munkát. A munkaviszonyban álló munkavállalók részére nyújtott védelem természetét és terjedelmét a nemzeti jogszabályoknak és a gyakorlatnak kell meghatározniuk, figyelembe véve a vonatkozó nemzetközi munkaügyi normákat. A nemzeti politikának legalább azokat az intézkedéseket kell tartalmaznia, amelyek
– iránymutatást adnak az érintett személyeknek, különösen a munkáltatóknak és munkavállalóknak, a munkaviszony tényleges létrehozásához, valamint az alkalmazott és az önfoglalkoztató munkavállaló közötti különbségtételhez;
– felveszik a küzdelmet a leplezett munkaviszony ellen;
– bevezetik az olyan helyzetekben alkalmazható normákat, ahol az alkalmazott munkavállaló harmadik személy javára nyújt szolgáltatásokat, figyelemmel annak a pontos rögzítésére, hogy ki a munkáltató, a munkavállalónak milyen jogai vannak, és ki a felelős e jogok biztosításáért;
– tényleges hozzáférést biztosítanak az érintettek, különösen a munkáltatók és munkavállalók részére a munkaviszony fennállására és tartalmára vonatkozó viták lefolytatására szolgáló, megfelelő és gyors eljárásokhoz és mechanizmusokhoz; és
– biztosítják a munkaviszonyra vonatkozó törvényeknek és rendeleteknek való megfelelést és e szabályok hatékony alkalmazását.
A nemzeti politika kialakításában a tagoknak különös figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy egyenlő védelmet biztosítsanak azoknak a munkavállalóknak, akiket a munkaviszony fennállásának bizonytalansága különösen érint. E munkavállalói csoport magában foglalja a nőket, a fiatalokat, az idősebbeket, azokat, akik a feketegazdaságban vállalnak munkát, a migráns munkavállalókat, és általánosságban a leginkább kiszolgáltatott munkavállalókat.
A nemzeti politikát - ott, ahol ezek léteznek – a legjelentősebb reprezentatív munkáltatói és munkavállalói szervezetekkel együttműködve kell kialakítani és végrehajtani. A nemzeti politika nem érintheti a jogszerű polgári és kereskedelmi viszonyokat.
A munkaviszony fennállásának meghatározása
A munkaviszonyban álló munkavállalók védelmére szolgáló nemzeti politika kialakításának céljával, az ilyen viszony fennállásának meghatározása olyan tényeken kell, hogy alapuljon, amelyek a munkavégzéshez és a munkavállaló díjazásához kapcsolódnak, figyelmen kívül hagyva bármilyen ellentétes tartalmú szerződéses vagy más megállapodást, amelyet a felek kötöttek. A nemzeti politika kialakításának céljával a tagállamoknak világosan meg kell állapítaniuk azokat a körülményeket, amelyek alapján megállapítható a munkaviszony fennállása, például alárendeltség, függőségi viszony, vagy az a tény, hogy a munkát egy másik személy javára végezték. A tagállamoknak meg kell fontolniuk a munkaviszony fennállására utaló tényezők törvényeikben és rendeleteikben, vagy más módon történő meghatározásának lehetőségét. Ezek közé a tényezők közé tartozhatnak:
– az a tény, hogy a munka elvégzése: más személy utasításai alapján és ellenőrzése alatt történik; együtt jár a munkavállalónak a vállalkozás szervezetébe történő integrációjával; kizárólag vagy jellemzően más személy javára történik; kötelező jelleggel személyesen a munkavállaló által történik; bizonyos, a munkavégzésre igényt tartó személy által meghatározott vagy elfogadott munkaidőben vagy munkahelyen történik; meghatározott ideig tart és bizonyos folyamatossággal bír; vagy megkívánja a munkavállaló rendelkezésre állását;
– a munkavégzést igénylő személy előírása az eszközökre, anyagokra és a munkagépekre vonatkozóan;
– a munkavállaló részére időszakosan visszatérő díjazás fizetése; az a tény, hogy a díjazás a munkavállaló egyedüli vagy fő bevételi forrását jelenti; többek között az élelem, lakhatás vagy utazási költségtérítés formájában nyújtott díjazásra vonatkozó előírás;
– olyan jogosultságok elismerése, mint a heti pihenő és az éves szabadság;
– a munkavállaló által a munka elvégzése érdekében megtett utazásért a munkavégzésre igényt tartó személy által teljesített kifizetés; vagy a munkavállaló által vállalt pénzügyi kockázat hiánya.
A nemzeti politika keretei között a tagállamoknak ki kell alakítaniuk vagy fejleszteniük szükséges azokat a szolgáltatásokat, amelyek a munkáltatók és munkavállalók részére hatékony és gyors iránymutatást nyújtanak a munkaviszony tényleges létrehozásához, és az alkalmazott, illetve az önfoglalkoztató munkavállaló megkülönböztetéséhez.
Azzal a céllal, hogy előmozdítsák a munkaviszony létesítését, a tagállamoknak a nemzeti politika keretein belül az alábbiak lehetőségét kell megfontolniuk:
– annak engedélyezése, hogy a munkaviszony létesítésére különböző lehetőségek álljanak rendelkezésre;
– amennyiben egy vagy több releváns tényező megállapítható, jogi vélelem felállítása a munkaviszony fennállása mellett;
– olyan döntés meghozatala – ahol feltételek fennállnak, ott a legjelentősebb munkáltatói és munkavállalói érdekvédelmi szervezetekkel való konzultációt követően –, amely szerint bizonyos jellemzőkkel bíró munkavállalókat, általánosságban vagy egy meghatározott szektorban, vagy alkalmazottnak, vagy önfoglalkoztatónak kell tekinteni.
A munkaviszony fennállására és tartalmára vonatkozó vitákat olyan bíróságoknak vagy közvetítő szervezeteknek kell lefolytatni, amelyekhez a munkavállalók és a munkáltatók közvetlenül fordulhatnak. A hatóságnak intézkedéseket kell elfogadni a munkaviszonyra vonatkozó törvények és rendeletek, különösen a munkaügyi ellenőrzési szolgálat által előmozdított követésének és végrehajtásának biztosítására, tekintettel azokra a különböző szempontokra, amelyeket az ajánlástervezet megfontol. A tagállamoknak, a nemzeti politika részeként, növelniük kell a kollektív tárgyalások szerepét annak elősegítésében, hogy a munkaviszony lényege tisztázott legyen, ezáltal előmozdítva a munkaügyi jogszabályok végrehajtását.
Figyelemmel kísérés és végrehajtás – nemzetközi információcsere
A tagállamoknak ki kell alakítaniuk egy megfelelő mechanizmust, vagy fel kell használniuk egy már létezőt a munkaerőpiacon és a munka megszervezésében történt változások vizsgálatára, valamint a nemzeti politika keretében intézkedések elfogadására és végrehajtására vonatkozó javaslatok kidolgozására. Ahol ezek léteznek, ott a legjelentősebb reprezentatív munkáltatói és munkavállalói szervezeteket egyenrangú félként be kell vonni a munkaerőpiac és a munka megszervezésének vizsgálatába. Emellett, az említett szervezetekkel konzultációkat kell folytatni a vizsgálat során, olyan gyakran, amennyire ez szükséges, kutatási jelentések és szakmai tanulmányok alapján.
A tagállamoknak a lehető legszélesebb körben információt és statisztikai adatokat kell gyűjteniük, és kutatásokat kell végezniük nemzeti és ágazati szinten a munka világának mintáiban és struktúráiban lezajlott változásokról, figyelembe véve a férfiak és nők arányának megoszlását és más releváns tényezőket.
A Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak naprakész információkkal kell rendelkeznie, és összehasonlító tanulmányokat kell készítenie a munka világának mintáiban és struktúráiban világszerte lezajlott változásokról. Ennek célja, hogy:
– szélesítse a munkaviszony egyes formáira és a kapcsolódó változásokra vonatkozó ismereteket; továbbá
– segítse tagjait abban, hogy jobban értsék és elemezzék a munkaviszonnyal kapcsolatos jelenségeket, valamint megfelelő intézkedéseket fogadjanak el a munkavállalók védelme érdekében; és
– a jó gyakorlatokat elősegítsék nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt egy igazságosabb globalizáció érdekében.
