hazai gazdasági, társadalmi változások sok hasonlatosságot mutatnak az európai országokban zajló folyamatokkal. Míg néhány évvel ezelőtt a munkaadói érdekképviseletek szorgalmazták a jogszabályok megalkotásához szükséges stratégiák kidolgozását, ma már – mint uniós tagországnak – kötelező a különböző területeket érintő akciótervek, koncepciók elkészítése.
Lisszaboni célok
Először – a Strukturális és a Kohéziós Alap forrásainak igénybevételéhez – a Nemzeti Fejlesztési Tervet kellett összeállítani, majd az elmúlt évben az ágazati stratégiák kidolgozása került napirendre. Elkészült a Magyar Universitas program, amely – az EU Felsőoktatási Térhez való csatlakozás követelményei mellett – a felsőoktatás szinte minden területére korszerűsítést irányoz elő.
Ennek alapján készült el, és rövidesen a parlament elé kerül a felsőoktatásról szóló törvény. A közoktatás stratégiáját – amelyet a gazdaság szereplőivel nem vitattak meg – a szakképzés távlati fejlesztési stratégiája követte, majd ez év januárjában a mindezeknek keretet adó "Egész életen át tartó tanulás" (ÉÁT) stratégiájának kidolgozása került napirendre.
A szociális partnereknek a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek több alkalommal kifejthették álláspontjukat, és javaslatokat fogalmazhattak meg a kormányzati előterjesztésekkel kapcsolatban. A dokumentumokat megtárgyalta az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), ennek szakképzési bizottsága, illetve az Országos Szakképzési Tanács.
Ahhoz, hogy e nagyszabású korszerűsítés hátterét meg lehessen érteni, célszerű megismerni az EU oktatási, képzési politikájának néhány részletét is. Ezek szerint az Európai Tanács 2000-ben a lisszaboni ülésén deklarálta, hogy az Európai Uniónak 2010-re a világ legdinamikusabban fejlődő tudásalapú társadalmává kell válnia. Az Európai Unió versenyképessége, a fenntartható fejlődés és a foglalkoztatás szempontjából kulcsfontosságú az oktatásba és a képzésbe történő befektetés. A mai viszonyok között kizárólag az élethosszig tartó tanulás garantálhatja az egyén és vele együtt a társadalom versenyképességének fenntartását.
Összehangolt oktatáspolitika
Míg korábban a közösségi oktatás- és képzéspolitika kialakítása kizárólag a tagállamok joga volt, az ezredfordulóra megérett a helyzet arra, hogy ezeket a tagországok összehangolják. Ehhez – eszközként – a nyitott koordináció elvét alkalmazzák. Ennek lényege, hogy közösen határozzák meg a célokat, indikátorokat jelölnek ki a tagországok közötti együttműködésben, s a tapasztalatokat megosztják. Az irányok módosítása a bevált gyakorlatok kölcsönös megismerése és az egymástól való tanulás, elemzés, illetve értékelés alapján történik.
Az Oktatási Miniszterek Tanácsa 2001-ben ezen elv alkalmazásával elsőként meghatározta az oktatási és képzési rendszereket érintő, 2010-ig megvalósítandó célokat. Ezek szerint el kell érni, hogy:
– Európa az oktatásban és a képzésben a legmagasabb színvonalat képviselje, s oktatási és képzési rendszereinek, intézményeinek minősége referenciául szolgáljon szerte a világon;
– az európai oktatási és képzési rendszereknek kompatibilissé kell válniuk, ezzel segítve, hogy az állampolgárok számára átjárhatóvá váljanak, és sokszínűségüket ki lehessen használni;
– Európa bármely tagállamában megszerzett különféle végzettséget, tudást és ismereteket az állampolgárok karrierjük vagy további tanulásuk során képesek legyenek az EU egész területén elismertetni;
– az európai polgárok minden korosztálya előtt nyitva álljon az élethosszig tartó tanulás lehetősége.
E program megvalósulásához egész Európában az oktatási és képzési struktúra alapvető átalakítására van szükség. A változtatásoknak azonban minden országban a meglévő nemzeti struktúrák, illetve a hagyományok figyelembevételével kell megtörténniük.
Kulcskompetenciák fejlesztése
Az oktatási és képzési politika fejlesztésekor meghatározó az egész életen átívelő tanulás elve. Ennek azonban csak akkor van esélye, ha nő a humán erőforrásba és a tudásba történő befektetés, ha az alapvető képességek megszerzését támogatják, illetve a rugalmasabb tanulási formákat szélesebb körben elterjesztik. A formális oktatási és képzési rendszerek átalakítását azért szorgalmazzák, hogy megszűnjenek a különböző tanulási formák közötti korlátok.
Az EU szerint az államnak felelősséget kell vállalnia a szolgáltatási keret létrehozására és működtetésére, amely magában foglalja a szervezést, a publicitást, a személyzet kiképzését s a mindezek fenntartására szolgáló erőforrások elosztását.
A magyar kormány által előterjesztett stratégia fő céljaival a szociális partnerek általában egyetértettek. Az ÉÁT fő gondolata a kompetenciák fejlesztésének előtérbe kerülése, amely a gazdaságban és a társadalomban – az oktatásban is – alapvető fontosságú. A tárgyi tudás mellett megnő azon készségek és képességek jelentősége, amelyek egy-egy terület, tantárgy vagy szakma keretein túlnyúlva a tanulási folyamat, a munka világa, illetve az élet csaknem minden területén nélkülözhetetlenek. A fő hangsúly az alapkészségek és a kulcskompetenciák fejlesztésére helyeződik át. Az EU által megfogalmazott definíció szerint a kulcskompetenciák közé tartozik az anyanyelvi és az idegen nyelvű kommunikáció, a matematikai és az informatikai készségek, a tudományban és a technológiában való jártasság, a tanulás tanulása, az interperszonális, állampolgári, az alkalmazotti, valamint a vállalkozói készségek és a kulturális tudatosság (általános műveltség). A munkaadók üdvözölték e követelmények deklarálását, hiszen már régóta jelezték, hogy az iskolából kikerülők éppen ezek tekintetében mutatnak hiányosságokat.
A korszerűsítés egyik meghatározó eleme az oktatás és képzés minőségének javítása. A cél a kompetenciaalapú, moduláris felépítésű képzési szerkezet kialakítása, a mérési, értékelési és minőségbiztosítási rendszerek fejlesztése, valamint az új tanítási, tanulási kultúra elterjesztése is. A jelenlegi oktatási infrastruktúra korszerűsítése nélkül az elképzelések nem valósíthatók meg.
Esélyegyenlőség a képzésben
Különösen a szakképzés, de a felsőoktatás és a felnőttképzés javításához is nélkülözhetetlen, hogy összhang teremtődjék a munkaerőpiaccal. Sajnos azonban ma még csak szóban hangoznak el ígéretek a különböző partnerek bevonására. Sami az igazi probléma, hogy a szociális partnereknek kevés szerepet szánnak. Jóllehet az érdekegyeztetés új formáiról szó esik, a munkaadók bevonását minden egyes alkalommal – legyen az stratégia vagy törvényjavaslat – külön szóvá kell tenni.
A képzés és a munkaerőpiac kapcsolatának erősítéséhez a pályaorientáció, a tanácsadás és a pályakövetés, a munkaerő-piaci előrejelzések oktatási, képzési rendszerekkel összekapcsolt fejlesztése, valamint az ÉÁT intézményeinek kialakítása jelenik meg a javaslatban.
Az elmúlt időszakban különösen sokat emlegetett esélyegyenlőséghez nélkülözhetetlen a szociálisan hátrányos helyzetűek tanulási lehetőségeinek kiemelt támogatása, az oktatáshoz, képzéshez való hozzáférés területi feltételeinek javítása, a munkaerő-piaci szempontból veszélyeztetett csoportok segítése, valamint a tanulási lehetőségek bővítése az infokommunikációs technológia révén. Az egész életen átívelő tanulás programjának megvalósításához új kormányzati módszerekre, ezen belül a jelenlegi irányítási rendszer felülvizsgálatára, a jogszabályok, illetve az ágazati politikák összehangolására van szükség. A dokumentum kitér a társadalmi partnerség megerősítésére is. Ugyanakkor az innováció támogatásában és fenntarthatóságának szavatolásában kiemelt az állami szerepvállalás (például a hálózatépítés révén).
Párhuzamosságok kiszűrése
Az egyik EU által is leginkább szorgalmazott célkitűzés az oktatás, képzés össztársadalmi ráfordításainak növelése, hatékonyságának javítása. Ehhez – mint a távlati tervekben szerepel – a tanulásba, a képzésbe történő egyéni és munkáltatói befektetést kell ösztönözni.
A javasolt stratégiával kapcsolatban a munkaadók fontosnak tartják a társadalmi partnerek érdemi bevonását és a felelősség megosztását. Jelenleg ugyanis hiányoznak a gazdasági versenyképesség javításához szükséges, az állami intézményrendszeren kívüli területekre vonatkozó célkitűzések.
Bár az anyag általában megemlíti az alkalmazkodóképesség javításának szükségességét, azonban a konkrét intézkedéseket sem a dolgozók tekintetében nem nevesítették (vagy csak érintőlegesen, például a beruházások fejlesztésének, valamint a kis- és középvállalkozások humánerő-fejlesztésének támogatását hangsúlyozva), sem a szakmai továbbképzést nem sorolták fel a kiemelt célok között. Ugyanakkor a gyakorlati oktatás javítását szolgáló intézkedések sem jelennek meg.
A munkaadók kritikai észrevételeket fogalmaztak meg források számbavételénél is. A hazai pénzeszközök – mint a költségvetés és nem kis részben a Munkaerő-piaci Alap –, valamint a Strukturális és Kohéziós Alap által nyújtott anyagi lehetőségek mellett nem kalkulálnak más uniós programokból is érkező forrásokkal. Ez azért is lenne fontos, mert a pénzek hatékonyabb felhasználásához – például a párhuzamosságok kiszűrésével – a támogatásokat össze kellene hangolni.
A szakképzés minősége
Az európai szakoktatás és -képzés minősége és teljesítménye központi helyet foglal el a lisszaboni célok elérésében. Aképesítések és a szakértelem transzferálhatósága az országok, a szektorok és a munkakörök között – ami az élethoszszig tartó tanulás és a mobilitás alapvető feltétele – döntő fontossággal bír. Ehhez szükség van az átláthatóságra, a "transzparenciára", valamint a kölcsönös bizalomra.
Tavaly az elsők között készült el a szakképzési stratégia úgy, hogy a tárca a tervezetet több alkalommal is vitára bocsátotta a különböző testületekben, így számos munkaadói javaslat is bekerült az anyagba. A közép- (2008-ig szóló) és a hosszú távú (2013-ig terjedő) időszakra lebontva megszületett a cselekvési program.
A szociális partnerek az OÉT-ben támogatták a szakképzés-fejlesztési tervet. Szorgalmazták, hogy a képzési intézmények, a gazdaság, valamint a képzésben részt vevők között információs rendszer épüljön ki. Ugyanakkor a szakképzés és a gazdaság összhangjának megteremtéséért mielőbb ki kell alakítani – a szakképzésben együttműködő partnerek bevonásával – az érdekegyeztetés új formáit. Ahogyan az ÉÁT programjánál, e témában is hangsúlyozták a szociális partnerek – elsősorban a munkaadók –, hogy szerepüket erősíteni kell: figyelembe véve az ágazati elvárásokat. A partnerséget egyébként az Európai Unió is javasolja. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag csak a szakképzésben beszélhetünk a szociális partnerek aktívabb bevonásáról, elégtelennek tartjuk a jogosítványainkat. Különösen zavaró, hogy még mindig összekeverik a munkaadói, a szakmai és a kamarai szerepeket, illetve az érdekek képviseletét és a feladatok megosztását.
Modulrendszerű felépítés
Régi igény, hogy a képzési struktúra fejlesztése és minősége megfeleljen a munkaerő-piaci elvárásoknak. Ezzel kapcsolatban a munkaadók felhívták a figyelmet arra, hogy a szakképesítések számának csökkentését csak akkor lehet elfogadni, ha előzetesen az Országos Képzési Jegyzékből (OKJ) kimaradó szakmákkal kapcsolatosan is készül szabályozás, illetve az ezzel összefüggő finanszírozási kedvezményeket is felülvizsgálják. A munkaadók és a képzők ugyancsak hangsúlyozzák, hogy a szakmai és a vizsgakövetelmények tartalmának korszerűsítése tekintetében az engedélyezést le kell rövidíteni. Hasonlóképpen kiemelt a modulrendszerű képzés továbbfejlesztése, kiterjesztése és bevezetése.
A szakközépiskolák érettségi utáni szakképzésének – különösen a technikusképzésnek – a fejlesztése, illetve a felsőfokú tanulmányokba történő beszámítás nemcsak a tanulók, hanem a gazdaság azon szereplői számára is örömhír, akik a felsőfokú szakképzési rendszer bevezetése után kénytelenek nélkülözni a számukra jobban megfelelő, gyakorlatorientáltabb tanításban részesülő technikusokat. A probléma csak az, hogy erre a tervek szerint nem a közeljövőben kerülne sor.
Természetesen napirenden szerepel a szakmunkásképzésben részt vevők számának növelése, amihez jelentős mértékben hozzájárulhat a szakiskolai tanulók lemorzsolódásának mérséklése. Aszakmunkások számára nyújthat perspektívát az iskolai képzés utáni szakmai továbbtanulás lehetősége. Ahhoz azonban, hogy a képzés és a felhasználók közötti kapcsolat erősödjék, szükséges a szakképzés komplex információs rendszerének kiépítése is.
A minőség javításához nélkülözhetetlen a vizsgarendszer és nyilvántartásának korszerűsítése. A tárgyalások során a munkaadói oldal azt szorgalmazta, hogy képviselőit vonják be a vizsgabizottságokba. Erre az adott szakmában érintett érdekképviseletek gyakorlati szakemberei lennének a legmegfelelőbbek. Szemben a mai gyakorlattal, mely szerint – zömében – csak az oktatási intézmények képviselői vannak jelen e testületekben. Bár gyakran vállalkozói igazolvánnyal rendelkeznek.
Szakmai útlevél
Az Europass, azaz a szakmai útlevél bevezetésének gondolata korábban, a szakképzési stratégia tervezésekor vetődött fel. Azóta az események felgyorsultak, s ez év január elsejétől már Magyarországon is működik a végzettségek elismerését szolgáló egységes keretrendszer.
Ez a mobilitást egy nyitott és rugalmas személyes portfólió használatával segíti, amelyet az Unió állampolgárai önkéntes alapon használhatnak végzettségeik és kompetenciáik elismertetésére, illetve a munkaadók tájékoztatására. Az Europass részei:
– az Europass-önéletrajz;
– az Europass-Mobilitás (ebben rögzítik az állampolgár külföldi – EU- vagy európai gazdasági térségbeli – tanulmányaival kapcsolatos adatokat);
– az Europass oklevélmelléklet (az állampolgár saját országában folytatott felsőoktatási tanulmányaival kapcsolatos adatokat tartja nyilván);
– az Europass nyelvtanulási napló (az állampolgár nyelvtudását részletezi, alapja az Európa Tanács által kifejlesztett ELP);
– az Europass bizonyítványkiegészítő (az állampolgár szakképzéssel kapcsolatos végzettségeiről és kompetenciáról közöl adatokat).
Az egyik legtöbbet vitatott cél a Területi Integrált Szakképző Intézmények, TISZK-ek hálózatának létrehozása, működtetése volt. Az indulással járó gondokról ma már van némi gyakorlati tapasztalat. Ezek szerint több a pályázó, mint a lehetőség; nincs megfelelő jogi szabályozás; s a felhasználókat, akiknek az igényeket kellene közvetíteniük, csak az irányító testületekbe vonják be. Az Európai Szociális Alap humán erőforrás operatív programja (hefop) keretében lebonyolított pályázatok kiírásánál, a döntések meghozatalánál a szociális partnereket teljesen kihagyták. Tekintettel arra, hogy nagyszabású beruházásról, rendszerfejlesztésről van szó, e kifogásokat mindkét oldalon – a munkaadók és a munkavállalók is – megfogalmazták.
A további célok között szerepel az érdekérvényesítés új formáinak kialakítása is. Ez a meglevő rendszerek továbbfejlesztéseként képzelhető el. Ugyancsak kiemelt terület a finanszírozás és a feladatok összehangolása, illetve egyéni hozzájárulások felülvizsgálata.
Oktatók továbbképzése
A munkaadók már régen sürgetik a tanárok és szakoktatók képzésének, továbbképzésének korszerűsítését, a módszertan megújítását. Jelenleg is zajlanak továbbképzések, azonban nem érhető tetten az összehangolt és tudatos tervezés. Ma az a fő szempont, hogy csak diplomás és akkreditált pedagógusok végezhetik ezt a munkát. Nem szempont viszont, hogy a gyorsan elavuló területeken képezzék a tanárokat, illetve a mai vállalati gyakorlatot jól ismerők adják át a tapasztalataikat.
A szakképzés terén szintén komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy bővüljön a felnőttképzésben részt vevők köre. Ugyanakkor a már munkában állók alkalmazkodásának elősegítéséről, ösztönzéséről és támogatásáról sem szabad megfeledkezni.
Egyelőre a humán erőforrás operatív programban is alig találni olyan projektet, amely a dolgozók továbbképzésének támogatására irányul. Még "szerencse" – megítélésem szerint természetesen probléma –, hogy a munkáltatók többségénél a továbbképzés még nem jelenik meg a cég stratégiájában, mint fejlesztési, beruházási eszköz.
Új jogszabály a felsőoktatásról
Az Európai Unió munkaerő-piaci versenyképességét megcélzó 1999. június 19-i "Bolognai nyilatkozat" alapján a magyar felsőoktatás fejlesztésének egyik célja, hogy szervesen illeszkedjék az európai felsőoktatási térségbe. E kívánalomnak természetesen úgy kell eleget tenni, hogy ez Magyarország versenyképességének javítását is szolgálja, s a hazai felsőoktatási érdekeket és hagyományokat is figyelembe vegye. A jogszabálynak emellett meg kell felelnie az egész életen átívelő tanulás céljainak.
Mindezek alapján olyan felsőoktatási kínálatot kell kialakítani, amely a gazdasági-társadalmi igényeken alapul, nemzetközi színvonalú, sokoldalú és rugalmas. A palettát a mindenki számára hozzáférhető, rövidebb időtartamú képzésekkel, kurzusokkal kell bővíteni, hogy a tudásukat megújítani, vagy az új ismereteket elsajátítani kívánók sikeresen alkalmazkodhassanak a változó gazdasági környezethez.
A képzésnek meg kell teremtenie a különböző szintek, programok és intézmények közötti teljes átjárhatóságot. Az akkreditációs eljárások során figyelembe kell venni a gyorsan változó képzési igényeket. Probléma viszont, hogy az e testületben korábban helyet foglaló munkaadói érdek-képviseleti szakemberek eltávolítására tesznek javaslatot. Ugyanez a helyzet a felsőoktatási Tudományos Tanácsnál is. Az eredeti kormányzati tervek szerint tehát a munkaadói és a munkavállalói érdekvédők nem lehettek volna tagjai a különböző grémiumoknak, vagy csak alárendelt szerepet kaphattak volna.
Ez azért aggályos, mert a munkaerőpiac, a gazdaság első számú szereplői a munkaadók és a munkavállalók. Jelezve kifogásainkat, ígéretet kaptunk e helyzet orvoslására.
A legnagyobb vitát a felsőfokú szakképzés helye, szabályozása váltotta ki. Sem a munkaadók, sem a munkavállalók nem tudják elfogadni, hogy a követelmények meghatározásáról ne fejthessék ki a véleményüket. Nem tartották megfelelőnek a szakképzéssel kapcsolatos szabályozást. Számukra ugyanis elfogadhatatlan, hogy e képzési forma szervezése a kamara joga legyen.
Mellőzött érdekvédők
A felsőoktatási intézmények számára a jogszabály lehetővé kívánja tenni, hogy a képzés tartalmát – a képesítési követelmények keretei között – autonómiájukat érvényesítve alakíthassák ki. E célból a jogszabály több lényeges változtatást tervez. Az előterjesztők szerint az intézmények jogi státusa, irányítása, felügyelete, ellenőrzése és finanszírozása úgy változna meg, hogy a hatékonyabb gazdálkodás és működtetés, illetve a stratégiai döntések feltételei jobban garantálhatók legyenek.
A képesítési követelményeknek – minden szak tekintetében – követnie kell a szakcsoportos alapképzés, a szakos törzsképzés és az oklevél által igazolt szakterület különlegességeit leíró blokk tagolt, moduláris rendszerét. Mindennek illeszkednie kell – az európai kreditrendszerrel összhangban lévő, a hallgatói mobilitást oktatásszervezési oldalról ösztönző – hazai kreditrendszerhez.
A jogszabály elsősorban az intézményi elvárások tekintetében hoz jelentős változásokat. Ugyanakkor nem várható áttörés az igények és a képzések közötti nagyobb összhang megteremtésében, jóllehet – a "magyarázatok" szerint – az intézmények öttagú irányító tanácsába beválasztható gazdasági szakemberek révén erre lehetőség nyílik.
A korábbi egyeztetéseken – amikor a munkaadók szakmacsoportos bizottság létrehozását javasolták – elhangzott, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottságban a felhasználói bizottságok erre szolgálnak. Csakhogy éppen a munka világának szereplőit akarták e testületekből kihagyni, folyamatosan zsugorítva létszámukat. Ez már csak azért is elfogadhatatlan, hiszen e grémiumokban mindig is túlsúlyban voltak az oktatási intézmények képviselői.
