×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 66. számában (2003. augusztus 15.)

Mindennapi pénzügyek

A pénzügyi szférában lezajlott változások, illetve a számítástechnikai és az infokommunikációs eszközök fejlődése folyamatos ismeretszerzésre készteti a szakembereket, köztük a pénzügyi menedzsereket is. A korszerű, felfrissített tudás ugyanis megalapozza, hogy az új helyzetben is biztonsággal eligazodjanak a bankók és a bankok világában. Székely György – a Közép-európai Egyetem oktatója – mikrogazdasági szempontból mutatja be a pénzügyek gyakorlati tudnivalóit.

A szerző mindenekelőtt megismertet a pénz- és a bankfejlődés történetével, a bankok közvetítő szerepével, s működésük alapelveivel. Ugyanakkor az olvasók tájékozódhatnak a pénzintézetek szervezeti felépítéséről, a bankrendszerekről, a vonatkozó törvényekről, de még a kockázatmenedzselésről is.

A nemzetközi piacokat bemutató fejezet a bankok nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepét részletezi. A szerző ismerteti a külkereskedelmi fizetésekkel, a garanciákkal és más biztosítékokkal kapcsolatos tudnivalókat, illetve a nemzetközi kereskedelem finanszírozási gyakorlatát. Megismerjük a vevőknek kereskedelmi hitelt biztosító, az eladóknak pedig piacképes értékpapírokat juttató forfetírozás folyamatát, végül pedig a devizapiacokról, a hitel-, elszámolási és kereskedelmi kockázatokról nyerhetünk a gyakorlatban jól kamatoztatható információkat.

zékely György: Pénzügyek és banküzletek (Pénzügyi menedzserek kézikönyve) The Essence of Money and Banking (A Handbook for Financial Managers)

KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 2002, 328 oldal.

Ára: 5000 forint + áfa

Munkajogi útmutató

A munkajoggal foglalkozó vállalati szakemberek nem nélkülözhetik az útbaigazító szakkönyveket. Az e terület felelőseinek fiókjában mindig megtalálható az őket eligazító "kisokos", amit haszonnal forgathatnak. A "Munkajogi kézikönyv" második, átdolgozott kiadása kifejezetten az útbaigazító kiadványok sorába illeszkedik, mert a gyakorlati problémák megoldásában kíván segítséget nyújtani.

A szerzők a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszonyok teljes körét részletezetik, mégpedig a bírói gyakorlat tükrében. Ily módon az olvasók nemcsak a száraz jogismeretek gyűjteményét vehetik kézbe, de a jogszabályok bírói gyakorlatban kialakult tartalmát is megismerhetik. A nyolc fejezetet magában foglaló könyv áttekinti – mások mellett – a munkaügyi kapcsolatokat, a munkavállalók részvételi jogát, illetve a munkaviszony kérdéskörét.

A munkaviszonyról szóló fejezet minden elemére kiterjedően elemzi e jogviszony létesítését és módosítását, megszűnését és megszüntetését, illetve a munkavégzés szabályait és a munka díjazását. Kezdve attól, hogy kik a munkaviszony alanyai, s a feleket milyen kötelezettség terheli a munkaszerződés megkötésére irányuló tárgyalások során, minden kérdésére választ kaphat az olvasó. Ami már csak azért is fontos, hiszen az Mt. hatálybalépését követően, július elsejétől a hatóságok munkaviszonnyá is átalakíthatják a különféle szerződéseket. Ezért különös jelentősége van a szerződés tartalmi elemeinek.

r. Kertész István-Dr. Pál Lajos-Dr. Radnay József: Munkajogi kézikönyv, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2003, 361 oldal. Ára: 6384 forint

Örömteli szervezet

Munkaszervezési szakkönyvek sokasága taglalja: milyen is a hatékony szervezet, hiszen ez az egyik kulcsszó, amivel felkelthető a vezetők érdeklődése.

A kínált megoldások sokfélék, abban azonban mindenki egyetért, hogy aki szereti a munkáját, jobban teljesít, mint aki kényszerből látja el feladatait. Mégis, mindmáig csak kevesen merték követelményként támasztani az örömmel végzett tevékenységet. A Lövey-Manohar szerzőpáros könyvének megjelenése előtt még senki sem vállalkozott arra, hogy rendszerezze és elemezze, milyen az örömteli szervezet és hogyan hozható létre.

Figyelemre méltó, ahogy az egészséges szervezet hat "egészségkritériumát" összefoglalják a szerzők, bemutatva a gyakori betegségeket, a tüneteket, az okokat és a betegségek leggyakoribb eredetét. Az első egészségkritérium a szervezet három alapvető céljának: a vevőkkel, a munkatársakkal és a szervezettel kapcsolatos egyensúlyt mondja ki; a második a szervezethez való kötődés érzését, a harmadik az entrópia minimálisra csökkentését. A vevők elégedettségének közismert kritériumát a növekedés és fejlődés követi, míg a hatodik a környezettel való harmónia szükségességét mondja ki.

Ha egy szóval kellene összefoglalni Az örömteli szervezet című könyv gondolatkörének lényegét, akkor ez az egy szó az "egyensúly" lenne. A könyv arra ösztönzi olvasóit, hogy nézzenek szembe önmagukkal, szervezeteikkel, és végül válaszoljanak a legfontosabb kérdésre: vajon az én vállalatom egészséges-e, vajon az én munkahelyem örömteli szervezet-e?

övey Imre-Manohar S. Nadkarni: Az örömteli szervezet, HVG Kiadó Rt., Budapest, 2003, 227 oldal. Ára: 4500 forint

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9562 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9562 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5678 olvasói kérdésre 5678 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9562 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9562 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5678 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5678 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 289-ik lapszám, amely az 5678-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem