×

HÍRVILÁG

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 66. számában (2003. augusztus 15.)

Ágazati párbeszéd

A középszintű érdekegyeztetésért felelős országos testületben, az Ágazati Tanácsban – júliusban – megegyezés született arról, hogy nyolc titkárság látja majd el a 18 ágazati párbeszédbizottság adminisztratív teendőit. A titkárságok feladata – többek között – a bizottságok tárgyalásainak megszervezése, a jegyzőkönyvek vezetése. A felálló intézmények a szakmai elemzések, ajánlások és állásfoglalások tervezeteinek előkészítésében is közreműködnek. A titkárságok működésének finanszírozására – az idei évre – megfelelő források állnak rendelkezésre a Munkaerő-piaci Alapból.

Nőtt a reálkereset

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei év első öt hónapjában – az előző évihez képest – 13,2 százalékkal nőtt a reálkereset. A januártól májusig terjedő időszakban a versenyszférában tevékenykedők átlagosan 120,9 ezer forintot, közülük a fizikaiak 85,6, a szellemi foglalkozásúak pedig 181 ezer forintot kerestek. A legjobban fizető gazdasági ágazat – 257,8 ezer forintos bruttó átlagkeresettel – a pénzügyi szféra volt. A legszerényebb bérért – hetvenezer forintért – a textil-, cipő- és bőriparban tevékenykedő munkavállalók dolgoztak.

Szakértői hálózat

Az Ipartestületek Országos Szövetsége információs és szakértői hálózatot hoz létre. Tervek szerint a számítógépes információs rendszernek 120 alközpontja lesz. Az első hatvan centrumot még ez év végéig kialakítják – tudatta júliusban az érdek-képviseleti szervezet. A hálózat tanácsadással és uniós információkkal várja majd az iparosokat, akik értékes felvilágosításhoz juthatnak gazdasági tevékenységük javításához, illetve a képzési és az átképzési lehetőségekről is tájékozódhatnak.

Családbarát munkahelyek

Júliusban átadták a munkaügyi tárca által ez évben meghirdetett "Családbarát munkahely" pályázat díjait. Az immár negyedik alkalommal megrendezett versengésen ötvenheten vettek részt. A költségvetési szervek és az alapítványok kategóriájában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint a váci alsóvárosi óvoda nyerte el a megtisztelő címet, míg a nagyvállalatok közül az Ericsson Magyarország Kft. és a Savaria Nett-Pack Rehabilitációs Célú Ipari és Kereskedelmi Kft. pályázata bizonyult a legjobbnak. Középkategóriában a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt., kisvállalati körben pedig a WEST Hungary Consulting Kft. vehette át az elismerést. Az eredményhirdetésen nyolc különdíjat is átadtak.

Uniós álláshelyek

Magyarország uniós csatlakozása után közösségi adatbázis segíti a munkavállalókat az üres álláshelyek felkutatásában. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a rendszer az EU országaiban felkínált munkahelyeket, az álláskeresők pályázatait, illetve a munkavállalókat érintő, az egyes tagországokkal kapcsolatos általános információkat tartalmazza. A hálózat központja Brüsszelben működik, de összeköttetésben áll az Európai Foglalkoztatási Szolgálat tanácsadói állomásaival, illetve az egyes országok munkaerő-piaci szervezetei információs rendszereivel. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat EU-sarkok kialakítását tervezi a tanácsadó központokban, ahol az információk interneten érhetők el.

Munkanélküliség – számokban

A regisztrált munkanélküliek száma júliusban – az előző hónaphoz képest – 8400-zal nőtt, így a hónap végén 344 600 állástalant tartottak nyilván a munkaügyi központok. A növekedés fő oka a pályakezdők nagyarányú regisztrációja. A szaktárca közlése szerint a bejelentett üres álláshelyek száma júliusban 85 ezer volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a minisztérium azt is tudatta, hogy az idei év áprilistól júniusig terjedő időszakában – az előző év azonos időszakához viszonyítva – 56 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A KSH lakossági munkaerő-felmérése szerint e hónapok átlagában 3 millió 924 ezer volt a foglalkoztatottak száma.

Kollektív szerződések regisztrációja

Elkészült az a nyilvántartás, amely a múlt év végéig, illetve az idei esztendő első fél évében bejelentett kollektív szerződések adatait dolgozza fel. Ezek szerint 2002. december 31-én 3295 egy munkáltatóra, illetve 74 több munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződés volt érvényben. Míg előbbiek közül 1277 a verseny- és 2019 az intézményi szférában köttetett, addig a több munkáltatóra érvényes szerződések közül 66-ot a verseny-, nyolcat pedig az intézményi szférában hoztak tető alá. Az idei esztendő első fél évében regisztrált új kollektív szerződések száma 110. Országosan valamelyest növekedett a hatályos, az egy munkáltatóra érvényes kollektív szerződések száma, ellenben mintegy 2000-rel csökkent a szerződések hatálya alá tartozó foglalkoztatottak létszáma.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9562 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9562 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5678 olvasói kérdésre 5678 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9562 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9562 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5678 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5678 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 289-ik lapszám, amely az 5678-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem