Az Egyesült Államokban és a fejlett Európa több országában nagy népszerűségnek örvendő közvetítési tevékenység különböző formái néhány évvel ezelőtt kezdtek elterjedni hazánkban is. (A gazdasági életben kiemelten fontos munkaügyi közvetítésről és intézményi rendszeréről lapunkban is több ízben beszámoltunk.) Az Országos Mediációs Egyesület – mely összefogja a mediáció különféle területein (gazdasági, családi, nevelési stb.) tevékenykedő közvetítőket – három éve alakult meg, s a közelmúltban – tisztújító közgyűlésével egybekötve – tartotta meg a "Törvény után" címmel megrendezett konferenciáját.
Képzési feltételek
Az eszmecsere aktualitását az adta, hogy a közvetítői tevékenységről szóló törvény ez év március 17-én lépett hatályba (l. előző cikkünket). A Mediációs Egyesület közgyűlése új elnökséget választott, az egyesület elnöke továbbra is dr. Gulyás Kálmán, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat igazgatója.
A közvetítésről szóló törvény fordulópontot jelenthet a konfliktusok rendezésének módszereiben, kultúrájában – fejtette ki előadásában Göncz Kinga, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára. A minisztérium érdekkörébe tartozó területeken sorra alakulnak meg az érdekegyeztető fórumok, ekképpen az eddiginél sokkal szélesebb körben (például a bűnmegelőzés, a kábítószer-prevenció, az egészségügyikliens-képviselet stb. területén) is be lehet vonni az érintettek képviselőit a döntéshozatalba.
Az új törvény olyan kerettörvény, mely mindenekelőtt a mediációs eljárások módját rendezi, de természetesen meghatározza azt a személyi kört is, ahonnan a mediátorok kikerülhetnek. Utóbbiak tekintetében viszont a jogszabály nem rendelkezik arról, hogy a közvetítés milyen szakmai feltételekhez kötődjék. Kritérium lehet például, hogy mediátornak csak azon személyeket ismerjék el, akik már közvetítettek, illetve egy arra hivatott bizottság előtt – egy konkrét, levezetett eset kapcsán – megvédik az álláspontjukat. Ugyanakkor a jogszabály arról sem rendelkezik, hogy a közvetítőnek jelentkezők számára kötelező legyen a szakirányú tanfolyami képzés. Bár a törvény egyik alfejezetének címében szerepel a közvetítők továbbképzésére kiterjedő adatszolgáltatás, magáról a továbbképzésről a jogszabály nem rendelkezik. Pedig az sem lenne haszontalan, ha bizonyos idő eltelte után az oktatásban való részvételhez kötnék a megbízatás meghosszabbítását. Az államtitkár asszony annak a véleményének adott hangot, hogy e képzési feltételek hiánya egyszersmind a törvény hiányossága is.
Jelenleg a közvetítői névjegyzéket az Igazságügyi Minisztérium vezeti. Szakértők azonban egyetértenek abban, hogy a témával összefüggő igazgatási feladatokat célszerűbb lenne saját, mediációs kamarához telepíteni.
A közvetítéssel létrejött megállapodás végrehajtásához állami kényszer nem kapcsolódik. Viszont aki közvetítést kér, és utána mégis pert kezdeményez, annak állnia kell a per költségeit. Ez azt a problémát vetheti fel, hogy egy, esetleg a közvetítésben nem kvalifikált, de a tekintélyelv alapján akceptálható békéltető (ügyvéd, pszichiáter stb.) kikényszeríthet olyan megállapodást, ami azután nem felel meg a résztvevőknek. Ekkor a további vitát csak bíróság előtt lehet rendezni. Ez esetben viszont a kezdeményező felet kötelezik a perköltségek kifizetésére. A törvény elfogadásával egyidejűleg a polgári perrendtartást is módosítani kellett, mégpedig annyiban, hogy ha egy közvetítés alapján történt megállapodás után mégis perre kerülne sor, akkor a közvetítőt a per során ne lehessen tanúként megidézni.
Liz O'Brian, a San Diegó-i Mediációs Központ igazgatója szerint a jó mediátornak részt kell vennie a megfelelő képzésen, gyakorlatot kell szereznie, és jó előadókészséggel kell rendelkeznie. E feltételeknek persze nem könnyű megfelelni. A San Diegó-i Mediációs Központban megalakulása idején nem volt mediátor és nem működött a mediátorképzés, illetve pénz sem állt rendelkezésre a működéshez. A kezdetekkor a szomszédok közötti viták, csetepaték ügyében közvetítettek, s ezt ingyen tették (természetesen támogatásokból, pályázatokból tartották fenn magukat). Idővel azonban bebizonyosodott, hogy az emberek nem értékelik azt, amihez ingyen jutnak hozzá.
Külhoni gyakorlat
Mára a San Diegó-i Mediációs Központban több mint 36 ezer ügyet regisztrálhatnak: a legkülönfélébb területeken, beleértve a családjogi vitákat is. S immár minden egyes mediációért díjat kérnek, noha annak mértéke különböző: az ügy súlyától és érintettjeitől függ. A központban 156 mediátor dolgozik, akiknek évente 100 órás képzésen kell részt venniük, s egyenként legalább 10 mediációt kell teljesíteniük. Liz O'Brian feltétlen híve annak, hogy a mediációt külön szakmaként ismerjék el.
Kalifornia államban 1988 óta fordulhatnak a peres felek mediátorhoz, 2000 óta viszont – egy esetleges pert megelőzően – kifejezetten kötelező a mediáció. Az Egyesült Államok más államaiban ez még nincs így. A mediáció alapelvei egyébként a világon mindenütt azonosak. Ezek egyik legfontosabbika, hogy a mediáció útján történő konfliktusmegoldás lehetőségét bárki számára elérhetővé kell tenni.
