Az év elejéig az Európai Unió sok vállalkozó számára a ködös jövőt jelentette. A koppenhágai csúcstalálkozón kitűzött konkrét időpont az eddig kétkedőket is ráébresztette: alig másfél év alatt kell a szinte teljes körű megfelelés feltételeit megteremteni mind makro-, mind mikroszinten.
Azzal ugyanis, hogy Magyarország december közepén elfogadta az Európai Unió – igaz: a reméltnél szerényebb – pénzügyi ajánlatát, s e kompromisszum utat nyitott hazánk 2004. május elsejei uniós csatlakozása előtt: nos, ezzel megkezdődött a visszaszámlálás is. Vagyis egy reményteljes, ámde küzdelmes időszak következik.
A teljes jogú tagság elnyeréséig hátralévő időszakban Magyarországnak mindenekelőtt azt kell bebizonyítania, hogy képes és kész az uniós pénzek – a strukturális és a kohéziós alapok forrásainak – fogadására, s az eurómilliókat nem adományként, hanem a támogatást jogosan igénylő, megvalósítható tervekkel rendelkező aspiránsként kapja. Mégpedig azért, hogy a magyar gazdaság versenyképessé és erőssé váljék, modernizálódjon, s a fejlődés eddigi ficamainak kiigazításai révén "jóléti vágyait" is megvalósítsa.
Adottak tehát a felzárkózási esélyek, s ami az ambíciókat illeti, azokkal sincs baj. Az EU-források elnyerésének feltételét jelentő Nemzeti Fejlesztési Terv rekordidő alatt elkészült, immár napvilágot látott – igaz jelentős késéssel – a kormány kisvállalkozás-fejlesztési programja, rendre megkezdődtek a munkaadói érdekképviseletek EU-felkészítő programjai, s zajlik a szociális párbeszéd intézményrendszerének EU-normák szerinti csiszolgatása is. Mondhatnánk: uniós felkészülésünk sínen van.
A képlet azonban mégsem ilyen egyszerű, s erre nap mint nap figyelmeztetnek a munka világának szereplői is. A munkáltatók nagyon jól tudják, milyen hátrányt jelent egy-egy, a vállalkozások megerősödését szolgáló program, finanszírozási technika késedelme, a forrásfelhasználás intézményi hátterének nehézkes kialakulása, az információhiány vagy a regionális együttműködés botladozása. Tudják: a késedelem tétje nem kevesebb, mint hogy mekkora lesz a csatlakozás vesztesége.
Az ugyanis nem kétséges: a vállalkozások aggódnak. Egy részük minden bizonnyal nem is alaptalanul véli, hogy átmenetileg – esetleg hosszabb távon is – kárvallottként éli majd meg Magyarország teljes jogú tagságának elnyerését. A csatlakozás ténye mégis a lehetőségek keresését, az optimizmust kell hogy erősítse. Az elkövetkező bő egy év felkészülésén, felkészítésén is múlik, hogy minél több nyertes legyen.
