Megcsappant források

A szociális partnerek számára kedvező változás, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megalakításával immár az adótörvényekről és az állami költségvetésről is konzultálhatnak. A tripartit tárgyalásnak mindhárom fél számára kiemelt jelentősége van: alkalmat teremt a véleménycserére a gazdaság helyzetéről, a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseiről, a vállalkozások működési feltételeinek várható alakulásáról, a bér- és jövedelempolitikáról – vagyis mindazon kérdésekről, amelyek a következő évre alapvetően meghatározzák a gazdaság szereplőinek helyzetét.

Egyensúlyi feszültségek

A 2003-as költségvetés leggyakoribb jelzője, hogy "takarékos". A munkáltatók alapvetően egyetértettek azzal, hogy erre a makrogazdasági stabilitás fenntartása érdekében szükség van. Az elmúlt két évben ugyanis évi 5-ről 3 százalékra mérséklődött a gazdasági növekedés, és ezzel párhuzamosan kedvezőtlen irányban változtak a növekedés tényezői is. A korábban exportvezérelt növekedéssel szemben 2002-ben az import bővülése meghaladja az exportét. De kedvezőtlenül változott a belső kereslet szerkezete is: a fogyasztás növekedése lényegesen gyorsabb a beruházásokénál. Mindez az egyensúlyi feszültségek kiéleződéséhez vezetett, aminek egyik megnyilvánulása az államháztartás 2002-ben már aggasztó mértékűre – közel 1400 milliárd forintra – növekedett hiánya.

Mindezen körülmények folytán a 2003-as költségvetésnek kettős követelménynek kellene megfelelnie: egyrészt csökkenteni kell a hiányt, másrészt elő kell segítenie a növekedési tényezők egészségesebb arányának a kialakulását.

A hiány csökkentése nemcsak a nemzetközi követelmények szempontjából fontos, hanem a vállalkozások alapvető érdeke is, lévén a deficit finanszírozása a gazdaságtól vonja el a megtakarításokat, ezzel a beruházási forrásokat.

Korlátozott mozgástér

A kormányzat mozgástere – a hiány csökkentésére – a bevételi oldalon nagyon szűk. A kormányprogramban vállaltak nem teszik lehetővé az adóterhelés növelését, az infláció felgyorsítása és ezzel többletbevételek elérése pedig aligha járható – és semmiképpen sem kívánatos – út. A nemzetközi konjunktúra-előrejelzéseket figyelembe véve a költségvetés számítási alapjául szolgáló 4,4 százalékos növekedési előirányzat meglehetősen feszítettnek ígérkezik: túlteljesítésére és ezzel többletforrások keletkezésére ugyancsak nem lehet számítani.

A hiány mérséklése érdekében marad tehát a költségvetési kiadások relatív vagy abszolút mértékű csökkentése. Természetesen nagyon nehéz feladat – és ezt a munkáltatók a tárgyalásokon is elismerték – radikálisan csökkenteni a költségvetési kiadásokat úgy, hogy közben a kormány teljesíteni kívánja az első és a második 100 napos programjában vállalt bérfejlesztési és szociális ígéreteit is.

A költségvetési, illetve az államháztartási hiány jelenlegi szintjének kialakulásához hozzájárult az állami szférában foglalkoztatottak gyors jövedelemnövekedése, aminek áthúzódó hatásával 2003-ban is számolni kell. Ugyancsak egyensúlyi feszültségekhez vezet a versenyszférában foglalkoztatottak példátlanul gyors – a munkatermelékenység javulását meghaladó mértékű –, 13-14 százalékos reálbér-növekedése 2002-ben, aminek következtében a fajlagos bérköltségek emelkedtek, s romlott a vállalkozások versenyképessége. Az ugrásszerű jövedelemnövekedés a lakossági fogyasztás (ezen belül a fogyasztásicikk-import) 8-9 százalékos, a GDP növekedési ütemét többszörösen meghaladó emelkedésével jár.

Mindezek alapján érthető, hogy a gazdaság egészének és az egyes vállalkozásoknak is elemi érdeke, hogy 2003-ban a reálbérek növekedési üteme a termelékenység növekedésének szintje alatt, a bruttó bérek növekedése pedig a GDP bővülése alatt maradjon.

Késlekedő racionalizálás

A munkáltatók éppen a költségvetés kiadásaiban meghirdetett "takarékosság" nevében kifogásolták, hogy a költségvetési szektor 2003. évi előirányzatai ezúttal is a bázisszemlélet alapján készültek, ami azt jelenti, hogy az intézmények évről évre ugyanazokra a feladatokra igénylik a – lehetőleg növekvő összegű – finanszírozást. Ehhez jönnek az új – főként az EU-csatlakozással kapcsolatos – feladatok, amelyek többletlétszámra és többletforrásra is igényt tartanak. A már több mint egy évtizede aktuális, "0" bázisú, az állam által ellátandó feladatok felülvizsgálatával, újraértékelésével járó költségvetési tervezés továbbra is várat magára. Pedig az állami intézményi szerkezet átalakítása, racionalizálása valódi megtakarításokkal járhatna.

Nincs nyoma a költségvetésben annak sem, hogy elkezdődne az átalakítási folyamat az államháztartás talán legneuralgikusabb területén, az egészségügyben. Az ágazat folyamatosan növekvő, 2003-ban 277 milliárd forintra tervezett hiánya már-már kezelhetetlennek ígérkezik. Régen tudott, hogy elkerülhetetlen a rendszer egészének átalakítása, amit eddig még egyetlen kormány sem vállalt fel. Ha 2003-ban sem lesz elfogadott, 2004-től végrehajtható átalakítási koncepció – ismerve a magyarországi választási ciklusok sajátosságait –, az egészségügyi rendszer gyökeres átalakítására ebben a kormányzati időszakban sem kerül majd sor.

A vállalkozásokat – a legközvetlenebbül – azok az előirányzatok érintik a költségvetésben, amelyek befolyásolják versenyképességüket, hatással vannak beruházási tevékenységükre.

Célok és források

A kormányzat alapvető gazdaságpolitikai prioritásként az ország versenyképességének a javítását jelölte meg, amivel a munkáltatók messzemenően egyetértettek. Ugyancsak támogatták azokat a célokat, amelyek a versenyképesség javítása érdekében fogalmazódtak meg a 2003-as évre. Így az oktatási, szakképzési rendszer fejlesztését, a beruházás- és befektetőbarát politikát, illetve a versenyképesség javítását az adórendszer eszközeivel.

Elismerve azonban a – verbálisan megfogalmazott – célok helyességét, a munkáltatók úgy ítélték meg, hogy a költségvetés konkrét előirányzatai számos ponton nem felelnek meg ezeknek a céloknak. Az adó- és járulékrendszer például gyakorlatilag semmivel sem segíti a vállalkozásokat az utóbbi két évben ugrásszerűen megnőtt élőmunkaköltségek csökkentésében. A bérek közterheinek mérséklése érdekében 2003-ban mindössze a fix összegű egészségügyi hozzájárulás csökken 1050 forinttal, ami egy átlagos munkabérű foglalkoztatott összes bérköltségének körülbelül 6 ezreléke. Ezt egy átlagos magyarországi vállalkozás meg sem érzi.

Összevont alapok

Az alacsony átlagbérű, magas élőmunka-igényű cégeknél az egészségügyi hozzájárulás csökkentése érezhetően kedvező hatással járt volna. Ezt azonban semmissé tette a költségvetés, lévén az e cégek számára 2002-ben rendelkezésre álló 15 milliárd forint összegű, úgynevezett kompenzációs keretet nem biztosítja 2003-ban. A munkáltatók a költségvetési tárgyalásokon határozottan igényelték a kormányzattól e keret – legkevesebb 10 milliárd forinttal történő – beiktatását a költségvetésbe. Tízmilliárd forint megtakarítása ugyanis ésszerűtlennek látszik, különös tekintettel arra, hogy e forrás hiányában veszélybe sodródhatnak ágazatok és vállalkozások. amelyek több százmilliárdos árbevételt, illetve exportot hoznak, s mintegy 150 ezer embert foglalkoztatnak.

Nem értettek egyet a munkáltatók a gazdaságfejlesztésre szánt költségvetési célelőirányzatok alaposan megkurtított összegével sem. 2003-ban a jelenlegi gazdaságfejlesztési és a regionális gazdaságépítési célelőirányzatokat összevonják beruházásösztönzési célelőirányzattá, ami önmagában még kedvező lépés is lehetne. A baj az, hogy míg az idén a két alapra a költségvetés 26 milliárdot szánt (a tényleges ráfordítást még nem lehet tudni), az összevont előirányzatban csak 15,6 milliárd forint szerepel.

Takarékon a beruházások

Ugyancsak csökkent az útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat kerete is. A 2003-as költségvetés visszafogja az állami beruházások növekedését, ami a hiány mérséklése céljából érthető lépés, annak ellenére, hogy ezek a beruházások is fontos szerepet játszanak a gazdaság versenyképességének javításában. Ezek után viszont a hazai és a külföldi befektetőkre várna az a feladat, hogy kompenzálják a beruházáscsökkenést, illetve oly mértékben dinamizálják, hogy a növekedés tényezői között erősödjön a beruházások szerepe. A munkáltatói szervezetek úgy ítélték meg, hogy ehhez sem a költségvetésben, sem az adórendszeren keresztül nem adottak a feltételek.

A vállalkozások számára nyugtalanító az önkormányzatoknál tapasztalható hiány is, s az, hogy ennek fedezeteként a kormány a települések saját bevételére számít. Félő, hogy ez a helyi adóbevételek emelésére kényszeríti az önkormányzatokat, ami elsősorban a vállalkozásoktól beszedett adókat fogja érinteni. Ehhez egyébként az elfogadott adótörvények jó alapot adnak azzal az előírással, hogy meg kell szüntetni a határozatlan idejű adókedvezményeket, illetve azokat határozott időre szóló megállapodásokká kell átalakítani. Biztosra vehető, hogy az új megállapodásokra – ha egyáltalán lesznek – rá fogja nyomni bélyegét az önkormányzatok bevételnövelési kényszere.

A munkaadók általános (és visszatérő) problémaként vetették fel, hogy a költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolt szöveges kiegészítésekben ezúttal sincs utalás arra, hogy mi történik, ha a költségvetés számítási alapjául szolgáló legfontosabb makrofolyamatok nem a tervezettnek megfelelően alakulnak. Mire lehet számítani akkor például, ha a GDP növekedése a tervezettnél nagyobb vagy szerényebb lenne, s ekkor milyen prioritásokat érvényesítene a kormányzat? Különösen az esetleg szükségessé váló megszorítások esetére kellene valamiféle fontossági sorrendet előre meghatározni.

A vállalkozások számára a lehető legnagyobb rossz, ha üzleti év közben zavarja meg gazdálkodásukat egy váratlan intézkedés. Ennek általában súlyos bizalomvesztés a következménye a hazai és a külföldi befektetők körében egyaránt.

Fékeződő export

Komoly problémaként vetették fel a munkáltatók a forint évek óta tartó, az utóbbi hetekben rekordokat elérő felértékelődését, ami jelentősen hozzájárult a hazai vállalkozások versenyképességének romlásához, az exportdinamika lefékeződéséhez. A munkáltatók – mivel a Magyar Nemzeti Bank képviselője e tárgyalásokon nem vesz részt – csak üzenhettek. Nevezetesen azt, hogy az árfolyam-politika kialakításánál nem elég a monetáris és a fiskális szempontok ellentmondó követelményei között keresni az ésszerű kompromisszumot. Van egy harmadik, e kettővel legalább egyenrangú szempont is: a gazdaság érdeke.