Az új kormány munkaügyi minisztere – aki immár a második ciklusban tölti be hivatalát – már miniszterségének korábbi négy évében is fontosnak tekintette, hogy a bevont munkakönyv helyett – bár más formában, de – hitelt érdemlő okmány szülessen, amely bizonyíthatja a munkaviszonyt, s tartalmazza az ehhez kapcsolódó egyéb hivatalos bejegyzéseket. Felvetése azonban csak egy – 1996-ban született – kormányhatározatra volt elég, amely leszögezte: szükség lenne egy olyan okmányra, amely a bevont munkakönyv helyére léphet. A szaktárca egyeztető tárgyalásokba kezdett az Egészségügyi Minisztériummal, a Nyugdíjfolyósító Intézettel, a Pénzügyminisztériummal s más háttérintézményekkel, de eredményre nem jutottak. Azután 1998-ban bekövetkezett a kormányváltás, és a felvetés leghátulra került a megoldandó problémák sorában, olyannyira, hogy négy évig szó sem esett róla.
Törékeny nyugdíjak
Most ismét változott a helyzet, a Medgyessy-kormány munkaügyi minisztere ugyanis deklarálta, miszerint fontos feladat a korábbi munkakönyv helyén támadt űr betöltése. Az elképzelések azonban egyelőre még képlékenyek.
Mint dr. Székely Judit, a szaktárca helyettes államtitkára elmondta: már 1992-ben látható volt, hogy komoly gondok lesznek a munkakönyv bevonása után, s ezek az aggodalmak rendre be is igazolódtak. Az elmúlt tíz év alatt számtalan egyéni tragédia is felhívta erre a figyelmet, hiszen sok tízezerre tehető azok száma, akik érvényes okirat hiányában képtelenek igazolni munkaviszonyukat. Az érintetteknek akár levéltári kutatásokat is kell(ene) folytatniuk azért, hogy felderítsék, vajon egykori munkahelyük – amely sokszor jogutód nélkül szűnt meg, archívumát megsemmisítették vagy szétszórták – hogyan és miként regisztrálta őket, fizetett-e utánuk társadalombiztosítási járulékot. A kutatás az esetek többségében negatív eredménnyel jár, s nem csoda, ha az ötven éven felüli munkavállalók aggodalommal és félelemmel gondolnak a nyugdíjazásukhoz szükséges, rájuk váró procedúrákra.
Székely Judit kifejtette: a munkavállalók biztonsága, a munkaviszonyukhoz és a társadalombiztosításhoz kapcsolódó információs jogaik gyakorlása, a munkaerőpiac átjárhatósága, valamint az EU-csatlakozás utáni kötelező adatszolgáltatás, illetve a munkaerőpiac folyamatainak tervezhetősége elengedhetetlenné teszi az egységes társadalombiztosítási és foglalkoztatási alapnyilvántartás létrehozását és működtetését.
A munkakártyával kapcsolatos feladatok három szakaszra oszthatók. Először, ez év október végéig, egy átfogó megvalósíthatósági tanulmányt kell elkészíteni. Erre a célra 25 millió forintos forrás áll rendelkezésre, mégpedig a költségvetés általános tartalékából. A pályázatot szeptember elején írja ki a minisztérium.
A nyertes pályázó nehéz feladatra vállalkozik, nemcsak azért, mert kevés idő áll rendelkezésére, hanem azért is, mert sokrétű a feladat. Fontos kívánalom a taj-számot használó szervezetek közötti összehangolhatóság, de fel kell térképezni azt is, hogy a szaktárca milyen szolgáltatást vár el a munkakártyától. Ugyanakkor irányadó elveket kell közölni a rendszer bevezetésére vonatkozóan, figyelembe véve a funkciók fokozatos kialakítását és a nyilvántartottak körének bővítését.
Költséghatékony modell
Hasonlóképpen lényeges szempont a költséghatékonyság és a mielőbbi bevezethetőség: különös tekintettel a szóba jöhető modellekre s az ezek működtetéséhez szükséges erőforrások meghatározására. Nem utolsósorban fontos kérdés az is, hogy a bevezetendő modell működtetéséhez szükséges-e jogszabály módosítása, s ha igen, akkor ezt milyen formában kell megtenni.
A tanulmány elkészítését követően a második lépés az egységes társadalombiztosítási és foglalkoztatási nyilvántartás kialakítása, a társadalombiztosítási munkakártya létrehozása. A szaktárca egyelőre nem tudja, hogy ez milyen formában valósulhatna meg: értelemszerűen mindez a majdani tanulmány függvénye. Tény azonban: az elképzelések szerint a jövő év első felétől azoknál alkalmaznák a kártyát, akik helyzetüknél fogva ismert és biztosan feltérképezhető munkavállalási háttérrel rendelkeznek. E körbe tartoznak – például – a pályakezdők vagy a regisztrált munkanélküliek. Miután a munkakönyv megszüntetése óta – azaz 1992-től – rendkívül nehezen követhető és dokumentálható a jogszerző idő, és ennek kiderítését a szaktárca a továbbiakban sem vállalja fel, így a jövőben is a munkavállalónak kell hitelt érdemlően bizonyítania, hogy mikor, hol, milyen munkakörben dolgozott. Tervek szerint az új rendszert – 2003-tól – fokozatosan vezetik be.
Biztonsági előnyök
A munkakönyv közokirat volt, s annak kell lennie a munkakártyának is. Amikor a munkakönyv kiiktatásával egy időben megszűnt a foglalkoztatási nyilvántartás vezetésének kötelezettsége is, sejthető volt, hogy a jogbiztonság sérül. Ennek helyreállítása már nem késlekedhet. Nyilvánvaló persze, hogy az 1992 óta bekövetkezett gazdasági, jogszabályi és technikai változások miatt már nem lehetséges a korábbi formáció visszaállítása, mivel magának a "munkakönyvnek" a hitelessége sem lenne bizonyított, s a bejegyzések sem ellenőrizhetők utólag.
Ezért csakis a naprakész, hiteles központi nyilvántartás kialakítása lehet a cél, s az erre épülő társadalombiztosítási és munkakártya bevezetése, amelynek adatait – egyelőre még nem körvonalazott helyeken – a munkavállaló bármikor lekérdezheti.
Az egységes társadalombiztosítási és foglalkoztatási nyilvántartásnak – a tervezet szerint – a jogbiztonságot, a foglalkoztatáshoz és a társadalombiztosításhoz kapcsolódó stratégiai és szakmapolitikai információs igények kielégítését, a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését, illetve az egészségügyi, a nyugdíj és a munkanélküli-ellátás jogosultságának ellenőrzését kell szolgálnia. Az egységes nyilvántartásnak ugyanakkor követelménye a folyamatos ellenőrzés és a vállalkozások közvetlen adatszolgáltatásának lehetősége is. Hasonlóképpen a rendszertől az is elvárható, hogy naprakész adatokat tartalmazzon az ország humánerőforrásáról, ami statisztika elkészítését teszi lehetővé, tudományos kutatások bázisaként használható, tervezhetőséget biztosít, illetve információkat szolgáltat a lehetséges befektetők számára.
Végül az is cél, hogy a rendszer – a nyilvántartási párhuzamosságok megszüntetésével – az adminisztratív terheket is csökkentse.
A Számítástechnika című folyóirat arról tudósított, hogy a csipkártyákat – a kilencvenes években – az egészségügy igényei miatt kezdték fejleszteni, a banki megrendelések ugyanis csak későbbre datálhatók. A csipkártyák többféle – főként biztonsági – előnyt jelentenek. Az úgynevezett intelligens kártyák fejlődésének fontos állomása volt, amikor megalakult az IKF (Intelligens Kártya Fórum), amely koordinálni kívánta a csipkártyák bevezetését. Sok kezdeményezés – parkolókártya, diákigazolvány, benzinkutas törzsvásárlói programok – éppen azért holt hamvába, mert az érdekeltek nem kérték ki a szakértők véleményét.
A csipkártyás rendszerek kiépítése óriási költséggel jár, elsősorban a központi informatikai bázis létrehozása miatt. Ezzel szemben ugyanis követelmény, hogy alkalmas legyen a naprakész információk befogadására, tárolására és továbbítására. Az amerikai Meta Group véleménye szerint a csipkártyák akkor biztonságosak – és csak akkor nyerhetnek nagyobb teret –, ha az úgynevezett biometrikus azonosítással kötik össze ezeket. E kiegészítő biztonsági mechanizmus az állampolgárok számára is elfogadhatóvá teszi rendszert.
Személyiségi jogok
A Liga Szakszervezet alelnöke, Fótos Dániel szerint a "munkakönyv" újbóli bevezetése elfogadható, ha nem jár a személyiségi jogok sérelmével. A kártyának elsősorban a munkaviszony igazolását kell szolgálnia, s fontos, hogy a munkavállaló számára segítséget nyújtson életpályája utólagos áttekinthetőségére. Természetesen az is kívánalom, hogy a nyugellátás vagy a rokkantsági ellátás megállapításánál hiteles dokumentumként fogadják el a hatóságok. Ugyanakkor e nyilvántartási rendszernek ki kell zárnia, hogy a munkáltatók vagy például a szakszervezetek pluszinformációkhoz juthassanak a munkavállalóról. A Liga Szakszervezet megítélése szerint az elektronikus nyilvántartás nem mindenben teljesíti e kritériumokat. Ezért – emellett – a munkakönyv hagyományos változatának újbóli bevezetését is szükségesnek tartják.
Hiányzó igazolásokA nyugdíjazás előtt állók számára igen nagy tehertétel, amikor munkaviszonyuk igazolására "rendbe kell tenni" az 1992-től kezdődő éveket. Sok esetben hiányoznak a szerződések, s nincsenek meg a járulékok befizetését igazoló befizetési csekkek sem. Különösen bonyolult helyzetbe kerülnek azok, akik a hatvanas-hetvenes években külföldön dolgoztak. Õk többnyire a Varsói Szerződéshez tartozó országokban – főként az egykori Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) – vállaltak munkát, de vannak, akik az azt követően megszűnt Tesco vagy Interag szervezésében Koreában, esetleg az afrikai államokban dolgoztak. Nem egy esetben három-négy évről is szó van, amelyeket a volt munkavállalók nem tudnak igazolni, ráadásul már megszűnt az a vállalat is, amely egykor kiküldte őket. E külföldi munkavállalásokra az államközi szerződések keretein belül került sor, s a munkavállalók minden hivatalos iratát a munkáltatónál iktatták. A munkavállalók egy kis zöld könyvet kaptak, amelyben regisztrálták, hogy az illető mettől meddig állt alkalmazásban a külföldi cégnél, illetve igazolták azt is, hogy ott helyben fizették utána a tb-t. A hatályos rendelkezések szerint – legalábbis a volt NDK-ban munkát vállalók számára –, ha a szokásos hároméves szerződés után még két évet vállaltak (volna), akkor ezután még nyugdíj is járna az immár egyesült Németország kormányától. Erre azonban csak kevesen vállalkoztak. A németországi kiküldetésekről – amelyek hazai vállalatokon keresztül bonyolódtak le – még tudni lehet azt is, hogy a munkavállalók 5 márka szakszervezeti díjat fizettek, a szolidaritási díj pedig egy márka/hó volt, és a tb-t is ott fizették. A hatályos rendelkezés szerint a visszatérés után tizennégy napon belül el kellett helyezkedni, aki ezt elmulasztotta, az elvesztette a jogát, hogy munkaviszonya folytonos lehessen |
