A vakációzó diákok foglalkoztatása kedvező lehet a munkáltatónak, legalábbis azokon a munkaterületeken, amelyeket a tizenhét éves vagy ennél idősebb középiskolások, illetve egyetemisták el tudnának látni. S erre vannak is jó példák. Mint Vári Zsuzsa szociológus mondja: ebben érdekes módon éppen a multinacionális cégek mutatnak tiszteletre méltó rugalmasságot, míg a honi munkáltatók erősen elzárkóznak. Utóbbiak passzivitásának oka főként az, hogy elég sok pluszteendővel jár a diákok felvétele és betanítása, a munkaügyi szabályok szigorúak, ráadásul a rendelkezések áthágása komoly bírságolással járhat. Így hát a munkaadók más eszközökkel próbálják megoldani az átmeneti munkaerőhiányt, s nem fájdítják fejüket a felesleges jogi és egyéb procedúrával.
Megbízható partnerek
A Békés Megyei Munkaügyi Központ sajtóreferense, Szabó Ildikó elmondta, hogy a régióban egyre népszerűbb a diákmunka. Szarvason immár hatodszor rendezték meg májusban az állás- és képzési börzét, amely elsősorban a pályakezdő fiatalok számára kínált lehetőségeket. Az idén azonban azzal színesítették a programot, hogy diákoknak is ajánlottak nyári elfoglaltságot. A megfelelő előkészítő munka után nyolc olyan munkaadó jelentkezett, akik szívesen alkalmaznak diákokat a nyári időszakra. Egyelőre összesen harminc fiatal számára kínáltak munkát, ám ez a kontingens bővülhet. A munkaügyi központ csakis olyan cégek jelentkezését fogadta el, amelyek mind a munkafeltételek, mind a fizetések tekintetében megbízható partnernek bizonyultak. A foglalkoztatók elsősorban mezőgazdasági, vendéglátó- és szolgáltatóipari lehetőségeket kínáltak az érdeklődőknek. A börzén sok fiatal kapva-kapott az alkalmon, hogy kipróbálhassa magát más területen is, mint amely szakmára tanulmányai predesztinálnák. Sőt, némelyek azt sem tartották lehetetlennek, hogy a nyári tapasztalatok után esetleg pályamódosításra szánják el magukat.
Figyelemre méltó a szolnoki példa is. A Városi Diákok Tanácsának (VDT) elnöke, a 18 esztendős Sándor Attila a tavalyi diákpolgármester-választáson nyerte el hivatalát. A mandátum egy esztendőre szól. A VDT tizenkettedik éve működik, s ez idő alatt számos olyan kezdeményezést indított útjára, amely a régió diákjainak közérzetét komfortosabbá tette. Egyebek közt népszerűvé vált a nyári diákmunka is. Mint az ifjú elnök elmondta, a megyében számos munkáltató kész arra, hogy diákokat foglalkoztasson nyáron, s e cégekkel felhőtlen együttműködést sikerült kialakítaniuk.
Szervezett keretek
A Jobland Iskolaszövetkezet 1998 óta működik. Egyetemi és főiskolai hallgatók hozták létre azzal a szándékkal, hogy a cégeknél jelentkező alkalomszerű vagy folyamatos munkaerőhiányt szervezett keretek között, profi módon kezeljék. Ugyanakkor azoknak az egyetemistáknak és főiskolásoknak is munkalehetőséget kívánnak biztosítani, akik nemcsak nyáron, de a tanulmányaik ideje alatt is szeretnének pénzt keresni. 2001-ben már nyolcvan olyan céggel álltak mindennapos kapcsolatban, amelyek – hosszabb vagy rövidebb időtartamra – a Jobland Iskolaszövetkezettől \"béreltek\" munkaerőt.
A szövetkezet egyik munkatársától megtudtuk, hogy az érvényben lévő jogszabályok – a hiedelmekkel ellentétben – számos előnyt kínálnak a munkáltatónak, amelyeket kitűnően tudnak hasznosítani. Az iskolaszövetkezet struktúrája rendkívül rugalmas, a jelentkező cégek munkaerőhiányát szinte azonnal tudják pótolni. Vállalják a részmunkaidős vagy a folyamatos munkák elvégzésére alkalmas fiatalok közvetítését is, és igény szerint időszaki munkák elvégzését is beillesztik a programjukba. A diákokat a szövetkezet alkalmazza, ily módon a munkáltató által kifizetett munkabér költségként jelentkezik (számlaforgalom a két vállalkozás között), a dolgozók után fizetendő különböző járulékok nem terhelik a cégeket, ráadásul nem kell foglalkozniuk a fizetett szabadsággal, utazási költséggel, étkezési hozzájárulással sem. Az iskolaszövetkezet folyamatosan szűri a jelentkező diákok képességeit, és csakis olyan fiatalokat közvetít, akik megállják a helyüket az igényelt munkaterületen.
Az iskolaszövetkezet elsősorban irodai, adminisztrációs, pénzügyi, számviteli, marketing- és reklámterületre közvetít állásvállalókat, de az utóbbi évben már a vendéglátóipar, az idegenforgalom s a kereskedelem területére is \"bemerészkedtek\". A gyakorlat ugyanakkor azt mutatta, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül a könnyebb vagy a nehezebb fizikai munka iránti igényeket sem. Külön szolgáltatásként működik a rendezvényszervezés, a szakmai konferenciák, a cégnapok és a sportnapok lebonyolítása.
Csongrád és Bács-Kiskun megyében működik a Meló-Depó 2000 Diákmunka Szervező Iskolai Szövetkezet. A diákszövetkezeti forma egységes munkaerőt kínál a cégeknek. Negyven témavezető dolgozik a két megye hét irodájában.
Kötelezettség nélkül
Számos munkáltató állásajánlata között válogathatnak a diákok, elsősorban a 16. életévüket betöltött nappali tagozatosak. Ugyanakkor viszont a szövetkezeti forma azt is maga után vonja, hogy csakis azok kaphatnak állást, akik tagsági igazolványt szereznek, s magukra nézve kötelezőnek ismerik el a társaság előírásait. A tagság azonban előnnyel is jár: az álláskereső válogathat a szövetkezet kínálataiban, ráadásul a felajánlott munkát – ha az a fiatalnak nem felel meg – nem kötelező elfogadnia. Fontos stratégiai elem, hogy a témavezetők ugyancsak diákok, akik életkorban és felfogásban is közel állnak kortársaikhoz, s felkészülten fogadják őket. Pontos tájékoztatást nyújtanak a leendő munka követelményeiről, díjazásáról. A tagság egyben azt is jelenti, hogy a szövetkezet és a tag között megállapodás jön létre, amely korrekt feltételeket garantál mindkettőjük számára.
A Meló-Depó által kínált álláslehetőségek között szerepel a folyamatos plakátkihelyezés – a díjazás darabbéres –, az ügyfélszolgálati munkakör lányoknak – óránként bruttó 290 forintért –, illetve nehéz fizikai munka fiúknak: bruttó 290-310 forintos órabérért. Elsősorban a félévet ismétlő diákoknak ajánlják a reklámanyag- és szórólapterjesztést, illetve a telekommunikációs munkát. Ezenkívül gépkocsivezetőként is lehet dolgozni – alkalmanként 1000 forintért –, s raktárrendezőt és anyagmozgatót is keresnek: egyaránt 290 forintos órabérért.
Országos hálózat
Az Universitas és Meló-Diák tizenöt éves múltra tekint vissza, tehát az egyik legrégibb vállalkozás a diákmunka-szervezés területén. Az országos hálózat negyven irodát működtet. A Meló-Diák a főváros kiszolgálására hozta létre az Universitas diákszövetkezeti csoportot, amely ebben a szférában piacvezetőnek számít. A vállalkozásnál fontosnak tekintik, hogy a fiatalok kreatív csapatmunkával szolgálják a munkaadók érdekeit, ugyanakkor az állandó vagy alkalmi munkák legszélesebb kínálatát nyújtják a diákságnak. Akárcsak egy nagy cégnél, a hálózatnál is éles határvonal választja el a tevékenységi köröket. A promóciós ágazat mellett ott a piackutatás és az információs szolgáltatás is.
Érdemes néhány szót ejteni a promóciós tevékenységről. A mai fiatalok körében egyre vonzóbb ez az ágazat, a munka kreatív és szerteágazó, s a javadalmazás is jobb az átlagosnál. E körbe számos tevékenység tartozik, például az úgynevezett sampling akciók, azaz a termékminták közvetítése. A diákok körében vonzóak a különböző termékbemutatók, ugyanakkor szívesen vállalkoznak a vásárlóhelyek reklámeszközeinek kihelyezésére, karbantartására, a polcszervizekre és az árufeltöltésre – főként a nagy bevásárlóközpontokban. De komoly felkészültséget és rátermettséget igényel a piackutatás, a leendő üzleti partnerek feltérképezése, a címlisták és a felmérések elkészítése. E területen érdekes és változatos munka a fogyasztói és boltvezetői interjúk, a terméktesztek, a statisztikai felmérések vagy a konkurenciaanalízis elkészítése. A lányok körében pedig a hostess service szolgáltatás áll a toplista élén. Az egyetemisták, főiskolások körében az idegennyelv-igényes munkák is kedveltek, már csak azért is, mert e pénzkereseti forma egyszersmind szakmai gyakorlatot is jelent számukra. Figyelemre méltó, hogy a tolmácsolási, fordítási feladatok megrendelői között ott van a Miniszterelnöki Hivatal, illetve számos követség és bank is.
Megtakarítás és kényelem
A Pensum Iskolaszövetkezet öt éve alakult, s belső önkormányzattal, a diákok életmódjához igazodó sajátos gazdasági aktivitással működik. A tanulás melletti pénzkeresés igénye és lehetősége sikeresen párosul a szakmai gyakorlatszerzéssel. Ugyanakkor a diákmunka igénybevétele a cégeknek is jelentős megtakarítást és kényelmet jelent. Különösen azért, mert e módszerrel megszabadulhatnak attól a gondtól, hogy nagy létszámú főállású munkaerőt tartsanak készenlétben. A munkáltatói jogokat az iskolaszövetkezet gyakorolja, s mint közvetítőnek, széles a kínálata.
Nézzünk bele az \"étlapba\": gépkiszolgálás bruttó 350 forint óránként, irodai kisegítés, adatrögzítés 360, dobozolás, csomagolás, gépkiszolgálás a Schöllernél 380, csomagpakolás a Keleti pályaudvaron éjszaka 400, zsákrakodás az Orczy téren 360, borítékolás 330, levélválogatás három műszakban 330-360 forintért óránként.
A Mind-Diák Szövetkezet tizenkét éve alakult, végzős közgazdasági és műegyetemi hallgatók közreműködésével. Tizenötezer fős taglétszámmal rendelkezik. Havonta 250 cégtől fogadnak el igényeket, és nagyjából-egészéből háromezer fiatalt tudnak kiközvetíteni. A budapesti székhely mellett az északkeleti régióban hat, az északnyugati régióban négy, délnyugaton öt, délkeleten négy irodát tartanak fenn. A szövetkezet minden 16. életévét betöltött nappali tagozatos hallgatónak kínál munkalehetőséget. A tagsági viszony létesítéséhez iskolalátogatási bizonyítvány szükséges. A díj évi 1000 forint, amelyet az első keresetből vonnak le, ám ez részjegynek minősül, amelyet a kilépéskor visszafizetnek.
A cégvezetőknek számos lehetőségeket kínál a szövetkezet: önálló projektek felmérését és kiértékelését rátermett fiatal szakemberekkel, rendezvényszervezést, tolmácsolást. Ami különösen vonzó lehet, hogy egy naptól akár féléves terminusig is biztosítanak munkaerőt, igény szerint pedig nagy létszámot is tudnak mozgósítani.
Minimum: a minimálbér
Nyári Zoltán, a Mind-Diák délnyugati régiójának vezetője elmondta, hogy a diákok minden esetben megkapják a minimálbért, a kereset azonban ennél több is lehet. Figyelnek arra is, hogy a túlságosan is vonzó, idényjellegű Balaton-parti munkavállaláskor minden esetben érvényes szerződést kössenek – így elkerülhető, hogy pórul járjanak a diákok.
Göbl Róbert témavezető beszámolt arról, hogy a különféle álláslehetőségek alkalmilag és hosszú távon is érvényesek. Ezen ajánlatok között szerepel például a csomagolás napi nyolc órában, akár a hétvégeken is Budapesten, az órabér bruttó 340-400 forint. De a budapesti áruházakban értékesítési munkát is ajánlanak: 400 forintos órabérért és jutalékért. A telefonos munkalehetőség pedig kifejezetten ideális a tanulás mellett, hiszen az időbeosztás rugalmas, a fizetség pedig 320-380 forint óránként. A Baumax is szívesen alkalmaz diákokat, akár hétvégéken is. Főként fiúk részére kínál kereseti lehetőséget: óránként 370-400 forintos bérrel.
Dénes Arnold szervező témavezető költöztetési, rakodói munkát kínál jó fizikumú fiúk részére 450-500 forintos órabérért, de a szóróanyag-terjesztésért is 400 forintot fizetnek óránként. A Tesco áruházban érettségizett pénztárosokat keresnek, Budaörsre pedig gyártástechnológiai munkára hosszú távú lehetőség kínálkozik. A bruttó 380 forintos órabérre műszakpótlék is jár, s kedvezményes étkezési lehetőség is van.
Intenzív nyelvtanulás
A Műegyetemi Iskolaszövetkezet ügyfélszolgálati vezetője, Gyömbér Gábor arról tájékoztatott, hogy a különböző állásajánlatok mellett különleges szolgáltatásokra is vállalkoznak. Nyári, intenzív nyelvvizsgára felkészítő, beszédcentrikus tanfolyamot szerveztek angol, német nyelvből Gödön, a Fenyőliget Szállóban. Tíz nap alatt 52 tanórán idegen nyelvű tanárok segítségével sajátíthatják el a társalgást a jelentkezők, s a napi kötelező programokon túl a választott nyelven filmeket is megtekinthetnek.
Diákmunkára jelentkezhetnek az érdeklődők az interneten is. A Job monitor és a Job pilot karrierpiaca 464 munkaadótól 32 717 álláslehetőséget kínál itthon és külföldön. Egy különleges teszt segítségével pedig mindenki megvizsgálhatja a kiválasztott munkára való alkalmasságát, sőt, azt is, hogy mennyit kereshet.
A diákszövetkezetek mellett megjelentek a piacon a munkaerő-kölcsönző cégek is. Ez a foglalkoztatási forma a diákmunkával ellentétben járulékköteles tevékenység.
Jogszabályi előírások
A munkavállalással kapcsolatos kérdéseket a Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. tv.) tartalmazza. Ezek szerint munkaviszony – az iskolai szünet alatt – a tizenötödik életév betöltése után létesíthető mindazoknak, akik nappali rendszerű képzés keretében folytatják tanulmányaikat. Tizenhat év alatt ehhez a törvényes képviselő (szülő) hozzájárulása is szükséges.
Munkába állni csak munkaszerződés megkötése után lehetséges. Ebben meg kell határozni a személyi alapbért, a munkakört s a munkavégzés helyét. A szerződés csak közös megegyezéssel módosítható.
A munkaadónak írásban kell értesítenie a munkavállalót a munkarendről, a munkabér elemeiről, a munkába lépés és a bérfizetés napjáról, a szabadság idejéről, a felmondási időről. A munkaviszony megszűnésekor – az utolsó munkában töltött napon – ki kell fizetni a munkabért és egyéb járandóságokat, s igazolást kell kiadni a munkáltatónál eltöltött időről.
Fiatalkorú (18 év alatt) munkaideje legfeljebb napi 8, heti 40 óra lehet. Éjszakai munkára (22 és 6 óra között), túlmunkára és készenlétre nem vehetők igénybe a fiatalok. Délutáni műszakban (14 és 22 óra között) műszakpótlék jár, ennek mértéke 15 százalék. A munkáltatónak ugyanakkor biztosítania kell a munkavédelmi oktatást, illetve a munkavégzés során a dolgozó egészségét és biztonságát megóvó személyi és tárgyi feltételeket is. Kötelező a munkaköri alkalmassági vizsgálat.
A 33/1998. (VI. 24.) rendelet részletesen tartalmazza azokat a körülményeket, amelyek között fiatalkorút egyáltalán nem, vagy csak szigorú korlátozással lehet alkalmazni. Aki a munkáltató munkabiztonsággal kapcsolatos intézkedéseit vagy mulasztásait sérelmezi, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség területi felügyelőségeihez fordulhat.