A gazdaságnak kevés olyan területe van, amelyik annyit hánykolódott volna a kormányzati útvesztőkben, mint a foglalkoztatás, illetve a munkaügy, s ez igaz az intézményrendszer minden részére és szintjére. A rendszerváltás óta eltelt 12 év alatt e területtel többnyire önálló minisztérium foglalkozott, amelyiktől hol elvettek feladatokat, hol visszaadtak. Az elmúlt négy év során a szétszabdalt tárca feladatai főosztályi szintre kerültek a különböző minisztériumokban. A szakképzés, a passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök, mint az ellátások különböző formái, az aktív eszközök, mint az átképzések, pályázatok feletti döntésekből – még ha a rendszer működött is – hiányzott az összhang.
Az új kormány döntése nyomán ismét feláll a régi/új Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium, amit üdvözölnek a munkavállalók, de a munkaadók szervezetei is. Úgy vélik, hogy a négy évvel ezelőtti folyamatok folytatódhatnak, s ha ez így lesz, azt elsősorban nem annak tudják be, hogy ismét a legutóbbi munkaügyi miniszter foglalta el a bársonyszéket. A szociális partnerek a felhalmozott problémák megoldási kényszere miatt gondolják úgy, hogy egyeztetniük kell – így hármasban.
Az elmúlt négy év alatt a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek a munka világát érintő kérdésekben kaptak véleményezési jogot, amit többé-kevésbé gyakorolhattak is az Országos Munkaügyi Tanácsban. Mostani követelésük, javaslatuk az, hogy ennél tágabb körre terjedjen ki az érdekegyeztetés, azaz más jellegű jogszabályokat is véleményezhessenek szakértőik által és plenáris üléseken egyaránt. Garanciákat szeretnének kapni arra, hogy a kormányt mint harmadik felet – egyes esetekben mint munkaadót – törvény kötelezze majd a konzultációra, illetve a tárgyalásokra.
A szakszervezetek korábban "ébredtek": már konkrét ígéreteik is vannak a kormánytól például a Munka Törvénykönyve egyes hátrányosnak kikiáltott passzusainak módosítására. A mukaadók sem tétlenkednek, s elébe mennek a dolgoknak, a korábbi passzivitásukat feladva kezdeményezőként kívánnak fellépni a számukra fontos kérdésekben.
Az új tárgyalási lehetőséggel természetes módon élni akarnak a szociális partnerek, de remélhetőleg reálisan szemlélik a kialakuló érdekegyeztetés helyzetét. A kormányzati, azaz a döntés felelősségét vélhetően nem kívánják átvenni a felelős kormánytól, részint azért sem, mert a végrehajtáshoz nincsenek meg az eszközeik. S ennek tudatában a kormány véleménye sem fog minden esetben egyezni az asztal túloldalán helyet foglaló partnerekével, azaz a konfliktusok szinte elkerülhetetlenek.
Az új minisztérium, az érdekegyeztetés megújítása csupán lehetőség arra, hogy a döntések sokszínűbb vélemények alapján szülessenek. Azonban nem lehet kétsége senkinek afelől, hogy a döntések során nem a kívánságok, hanem a kormányzati és a gazdasági érdekek érvényesülnek majd leginkább.
