Teendők sokasága tornyosul a munkáltatók érdek-képviseleti szervezetei előtt – önmaguk által elhatározott és rangsorolt feladatok. E vállalások azt az üzenetet hordozzák, hogy a szövetségek értik, merre kell továbblépniük a gazdaság újabb, a korábbival nem mérhető "feladványai" nyomán.
A napirenden lévő közgyűlések programalkotó munkája természetesen nem ma kezdődött el, annak előzménye van. Ez a korábbi négy esztendő minden felhalmozott tapasztalata, a vállalkozások működésének valamennyi makro- és mikrofeltétele, az uniós csatlakozás közelsége, s persze az érdekérvényesítés és a szociális párbeszéd intézményeinek működése.
Mondhatnánk, hogy a tervezés korábban is e feltételek mérlegelésén alapult, akkor tehát a mostani stratégiakészítésben mi az új? Nos, legfőképpen az, hogy a programok immár nem a vágyálmok és a szelíd kérések-kívánságok halmaza, hanem a vállalkozások tényleges igényein alapuló, konkrét tennivalók sora. És még valami. A tervekből kiérezni azt is, hogy a munkáltatói szervezetek, okulva-tanulva a kormányzattal való együttműködés nehézségeiből s a szociális párbeszéd kudarcaiból, e tekintetben is feszültségoldásra törekednek, kölcsönös kompromisszumokat sürgetnek. Teszik ezt annál is inkább, hiszen jól tudják: Magyarország csak akkor kapcsolódhat be az európai szintű szociális dialógusba, ha itthon hatékonyan működő érdek-képviseleti struktúra alakul ki.
Az uniós csatlakozásra való felkészülés – ha nem is új, de – a korábbinál lényegesen hangsúlyosabb elemként kerül a programokba. S ezt nemcsak a teljes jogú tagság elnyerésének közeledte, de a felkészülési hiányosságok számbavétele is indokolja. A munkáltatói szervezetek ugyanis felismerték, hogy a vállalkozások jószerével csak az általános elveket ismerik, azt azonban kevéssé, hogy hazánk uniós tagságával mi vár rájuk, s mit kell majd tenniük.
A kérdések világosak és egyértelműek: tudni akarják, hogy a közös Európa mely szakmákat preferálja és melyeket nem, milyen támogatási csatornák nyílnak majd meg, milyen feltételek mellett telepedhetnek le honi vállalkozók az EU-ban, a kicsik megerősítésére lesz-e itthon beruházási program, s a sor hosszan folytatható. A munkáltatói szervezetek természetesen tisztában vannak e felvetések jogosságával. Éppen ezért szeretnének olyan együttműködést kialakítani a kormányzattal, amelynek lényege, hogy – a szociális párbeszéd intézményi keretei között, de azon kívül is – folyamatosan és partneri kapcsolatban egyeztetik a közös teendőket.
Mindezen törekvések benne foglaltatnak a tervekben. Ám a programok ereje az elkövetkezőkben méretik meg. Csak remélni lehet, hogy a munkáltatói szándékok kellő támogatásban részesülnek – az ígéreteken túl is.
