Mesterek és mesterségek

Jelenleg ma Magyarországon a hagyományos termelő és szolgáltató kisiparosok, kézműiparosok – vállalkozások – száma 220 ezerre tehető. A rendszerváltáskor mintegy 170 ezer tagja volt az akkori KIOSZ-nak.

Kihaló szakmák

Noha számszerű fejlődést ki lehet mutatni, ám e mögött különböző folyamatok, szerkezeti változások játszódnak le. Egyes szakmák eltűntek, vagy megszűnőben vannak, miközben újak jönnek létre, mint például a számítógép-szerelői szakma. Az utóbbi években nagyüzemivé vált a kisipar; javításra nem vállalkoznak a mesterek. Hasonló figyelhető meg a szervizekben is.

A gondok okait kutatva Solti Gábor, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) Nemzetközi és Oktatási Igazgatóságának igazgatója az oktatási rendszerhez kanyarodik vissza. A tanügyi reformmal a 14-ről a 16. évre ugrott a tankötelezettség határa, és felfelé tolódott a pályaválasztás ideje is. Ez azzal jár, hogy azoknak a gyerekeknek a nagy része, akik 14 éves korukban még a szakmák egész sorát választották volna, 16, 18 és 20 évesen már nem teszik ezt.

Mindenesetre az Ipartestületek Országos Szövetsége szerint e nem éppen rózsás helyzetért bizonyos felelősség a szakképzésért felelős kormányzatot mindenképpen terheli. Nem biztos, hogy a szakmunkásképző rendszerünk az utóbbi években előnyére változott. Kérdés például: helyes-e, hogy a tízosztályos rendszerben a kilencedik-tizedik osztályban szakmát nem, csak szakmacsoportot lehet alapozni, mondván, legyen ideje a gyereknek, hogy 16 éves korában döntsön majd arról, mi is akar lenni. Az már nem is kérdés, hogy általában kevés idő jut szakmai gyakorlatra, márpedig például a kézügyességet igénylő mesterségeket nem lehet két év alatt elsajátítani.

Az igazgató véleménye szerint a szakképzési kormányzat tíz éve szilárdan tartja magát a szakközépiskolai koncepcióhoz, amit úgy is össze lehetne foglalni, hogy mindent az iskolának, mindent a tanműhelynek és szinte semmit az iparosnak. Aki tanműhelyben oktatja a diákot, kapja például az úgynevezett fejkvótát, a káefté keretei közt oktató a szerszámpénzt, a tanulót oktató iparos viszont – és ez már nem a szakképzési kormányzat hatásköre – az "adóalap-csökkentés" lehetőségével élhet, havonta és tanulónként 6 ezer forint erejéig. Ha van egyáltalán adóalapja! Igaz, a tanulóval kapcsolatos költségeit is visszaigényelheti, de annyira bürokratikus az eljárás, hogy a legtöbben lemondanak róla.

Az IPOSZ régóta javasolja a 6 ezer forint legalább 15 ezer forintra emelését, az adóalap-csökkentés helyett pedig az adókedvezmény biztosítását, de ezt nem fogadta meg egyik pénzügyi kormányzat sem.

Nincs utánpótlás

Vác és környéke lakói az életmódban is őrzik a múltat. A patinás Duna-parti városkában például még számos, másutt már hiányzó régi szakma képviselője megtalálható. Úri szabó is van. Órás is fellelhető, nem is egy.

Vízvezeték-szerelő is található, aki lakossági karbantartásra, afféle ezermesterkedésre váltotta ki az engedélyt – mondja Késhegyi László, a Vác és Vidéke Ipartestület ügyvezető elnöke. Nagy szükség volt rájuk, mert a javakorabeli mesteremberek zömmel ráálltak a nagyobb munkákra, egy villanykapcsoló kicserélésével nem bajlódnak. Nem kérhetik el a munkák, a ráfordított idő valós értékét, a kisemberek, a nyugdíjasok nem tudnák megfizetni azt.

Iparos-kisvállalkozó máskülönben tisztes számban van. Az ipartestület Vácott és a körzetébe tartozó tíz településen 365 tagot tart nyilván, és ez – nem lévén kötelező a tagság – az iparosoknak csak mintegy 35-40 százaléka. Nagyobb hányaduk a különböző építőipari szakmákat műveli, a hagyományos kis- vagy kézműiparban, szolgáltatásban aránytalanul kis részük tevékenykedik. Ez utóbbiak körében is nagyarányú az elöregedés, és a mesterek mellett mutatóban is alig találhatók fiatalok. Vácott ma feleannyi tanuló sincs az iparosoknál, mint volt például még öt-hat éve is.

Ha a kisiparosok nem vállalnak tanulót, az legtöbbször az anyagiakkal magyarázható – állítja az ügyvezető elnök. Nem elhanyagolhatóak ugyanis a tanulók után járó tb-, adó- és más terhek, azokat nem ellensúlyozza az adóalapból leírható, tanulónkénti havi hatezer forint és a szerény költségelszámolási lehetőség. Azok a mesterek, akik szinte egyik napról a másikra élnek, nem vállalkoznak képzésre, még akkor sem, ha tudják, a tanuló egy idő után behozza a ráfordítást.

Az érdemlegesebb támogatásnak persze van, lenne hatása. Bizonyítják ezt az Oktatási Minisztérium utóbbi években kiírt pályázatai a tanulóval foglalkozó iparosok számára, eszközbeszerzésére. Vác környékéről is többen nyertek több százezer forintos támogatásokat.

Tudatosabb választás

"A mai iskolarendszerben a diáknak tizenhat éves korában még lehetősége van arra, hogy eldöntse, melyik területen szeretne továbbtanulni, mi szeretne lenni. Ez megfelel az EU-normáknak. Én azt hiszem, hogy ez pozitívum" – mondja Köpeczi Bócz Tamás, a Nemzeti Szakképzési Intézet (NSZI) főigazgatója. A fiatal tizenhat éves korában tudatosabban választhat életpályát és – az Országos Képzési Jegyzékből – szakmát is. Bár a szakmák száma az utóbbi években a társadalom, a gazdaság igényeihez igazodva körülbelül 100-zal csökkent – ma 820 körül van –, ez azonban nem érintette a hagyományos termelő-szolgáltató iparokat. Néhány mesterség esetében igaz, hogy az utóbbi két évben az iskolák nem indítottak osztályokat, ősrégi, hagyományos szakmákban sem, de végül is a szakképzésnek az igények kielégítése a feladata.

Kétségtelen, egy-egy csoport indításához szükség van bizonyos számú tanulóra, és gondot jelenthet, ha ez nem jön össze – mondja Köpeczi Bócz Tamás. Az idén januárban hatályba lépett felnőttképzési törvény azonban megteremtette annak a lehetőségét, hogy a munkaerő utánpótlása a már nem iskoláskorú népesség fokozottabb tovább- és átképzésével valósuljon meg.

A szakképzés utóbbi évtizedéből egyébként három nagy fordulópontot lehet kiemelni. Az egyik 1993, amikor megszületett a szakképzési törvény és az első Országos Képzési Jegyzék, a másik 1998-hoz, a szakmunkásképző iskolák átalakulásához köthető. Ezek szerepét a szakiskolák vették át, a szakközépiskolák pedig működnek tovább. A harmadik fordulópont 2001-ben volt, amikor megjelent a szerkezetében jelentősen megváltozott OKJ – a korábbi években inkább csak tartalmi módosulás ment végbe – és a felnőttképzési törvény.

Iskolai bázison

A kerettanterveknek természetesen van hatásuk a szakképző iskolákban zajló pedagógiai munkára. Elmondható, hogy a 9. és 10. osztály alapvetően szakmai orientációs, és a későbbi szakmai képzés megalapozását célzó ismereteket ad át. Ettől azt várjuk, hogy a jövő szakemberei többféle kompetenciával rendelkeznek majd, például egy pincér idegen nyelvet is beszélni tud. Ezzel együtt lehetnek, vannak gondok a gyakorlati képzés idejével, de nem minden szakmára jellemzően.

Élénkebb viták témája a gyakorlatok helye. Ma Magyarországon a gyakorlati oktatás – kétségtelenül – alapvetően iskolai bázison, iskolai tanműhelyekben zajlik. A rendszerváltáskor ugyanis megszűntek a vállalati tanműhelyek, a szakoktatásból kivonult az ipar, és számos más okból visszaszorult a kisipar. Ma már látható: nem jól van ez így.

Az iskolai tanműhelyekben ugyanis a tanuló elzárt a valós munkakörülményektől. Lehet, hogy szakmailag mindent megtanul, de nem tesz szert kellő munkahelyi tapasztalatra, munkakultúrára, nem fejlődik ki benne a munka- és szakmaszeretet. Ugyanakkor a kisiparosnál tanuló fiatal rendszerint a szakma csak egy szűk palettáját sajátítja el, mert hiányoznak a korszerű anyagok, gépek, berendezések és az azokhoz tartozó ismeretek. A Nemzeti Szakképzési Intézet ezért az úgynevezett üzemek fölötti gyakorlati oktatási helyek kialakítását szorgalmazza. Ezek egyesítenék a kétféle képzési hely előnyeit, ugyanakkor építenének az iskolai és a vállalati gyakorlati képzésre is.

– Mindez a jövő feladata – mondja a főigazgató, majd hozzáteszi: a pályázókhoz évente az intézet közreműködésével jut el – sikeresen – az Oktatási Minisztérium 280 millió forint értékű eszköztámogatása, amely jelentős forrás a kedvező változások elindításához.