×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 47. számában (2001. december 15.)

A társaságirányítás tudománya

A globalizáció által életre hívott vállalati kormányzás (corporate governance) nemzetközi gyakorlata az 1990-es években indult rohamos fejlődésnek. Az új irányítási forma gyors elterjedése törvényszerű következménye annak, hogy a cégek többségét az egész világon a társas vállalkozások, üzleti társaságok teszik ki, s ezek irányítását – egyes személyek helyett – meghatározott csoportok (testületek) gyakorolják, illetve társult formában, együttműködésre alapozva alakítják ki.

Nem véletlen tehát, hogy a vállalati kormányzás iránti érdeklődés erősödött az utóbbi időben. A szerző, dr. Angyal Ádám – a hazai és a nemzetközi kutatások eredményei alapján – az ismert legjobb vállalatkormányzási megoldásokat mutatja be könyvében.

A szerző nemcsak a tudományág történeti előzményeiről számol be, de megvilágítja más tudományok – köztük a vezetéstudomány – és a kormányzás kapcsolatát is. Ugyanakkor olvashatunk a demokratikus intézményekről, valamint a társadalmi felelősségről kialakított nézetek, a rendszerelméletek s a hatalom- és a jogelméletek hatásairól is, illetve megismerhetjük a hazai kormányzási gyakorlatot. S hogy az olvasó teljes kitekintést kapjon e témában, összeállítást találunk a vállalati kormányzás várható fejlődéséről, lehetőségeiről, s a nemzetközi irányzatokról.

A vállalati kormányzás jellemzője, hogy a hatalom nagyrészt csoportok (tulajdonosok és befektetők, igazgatók és felügyelők, illetve menedzserek) kezében van. A könyv megismertet a testületi munka sajátosságaival, a döntési formákkal s a kormányzás működésének elemeivel. Szó van – többek közt – az érdekérvényesítési kormányzási megoldásokról s arról, hogy a vállalati kormányzati szervek társadalmi befolyása – egyes esetekben – még a törvényhozásban is érvényesíthető.

A szerző arra törekszik, hogy a vállalati kormányzás ismeretei mellett az egyes országok vállalatainak akcióit és stratégiáját is bemutassa, azaz a nemzeti sajátosságokra is felhívja a figyelmet. Ilyenképpen az olvasó megismerheti az angolszász, a német, a francia s a japán vállalatok kormányzásának szervezetét és jellemzőit is. (A német társaságokról Tóth Krisztina, a japánokéról Marosi Miklós ír.) A továbbiakban tájékozódhatunk a vállalati kormányzás fejlesztését szolgáló jogalkotási, jogalkalmazási, illetve globalizációs folyamatokról és a Brit Nemzetközösség vállalati kormányzási ajánlásairól.

Végül pedig egyes hazai cégekről készített esettanulmányokat olvashatunk a kötetben.

Dr. Angyal Ádám: Vállalati kormányzás (Corporate governance) Aula Kiadó Kft., Budapest 2001. 320 oldal. Ára: 3700 Ft

lektronikus kereskedelem

Napjaink egyik ígéretes, lendületes fejlődés előtt álló üzletága minden bizonnyal az elektronikus kereskedelem, vagyis az e-commerce. S bár az üzletkötés ezen új formájával és lehetőségeivel ma még jószerével csak ismerkednek a potenciális ügyfelek, azonban a tanulási folyamat kezdetét vette. A témát feldolgozó CD-ROM – a kiegészítő könyvvel együtt – most tehát jó időben, mintegy hiánypótló útmutatóként jelent meg. S nemcsak abban segít, hogy a világhálón bonyolítható kereskedés iránt felkeltse az érdeklődést, de abban is, hogy ennek vállalatszervezési, marketing, jogi és informatikai vonatkozásait feltárja.

Az érdeklődők mindenekelőtt tényszerű, de közérthető ismereteket szerezhetnek arról, hogy mi is az elektronikus vállalat, mit jelent a cégek egymás közötti és a fogyasztókkal meglévő kapcsolata, illetve milyen távlatokat nyit meg a vállalatok és a közigazgatás közti on-line kapcsolat lehetősége.

A digitális piac sajátosságainak és szolgáltatási lehetőségeinek bemutatásán túl a CD-ROM ahhoz is értékes információkat nyújt, hogy miként kell megtervezni és létrehozni az elektronikus kereskedelmet. A tervezés szakasza különösen fontos, ugyanis az e-commerce megjelenése mélyreható változásokat okozhat a vállalatok életében. Egyfelől átalakítja az értékesítési csatornákat, az ügyfelekkel fenntartott kapcsolatokat, másfelől komoly költségkihatása van. A lehetőségeket és a veszélyeket mindenképpen mérlegelni kell, az elektronikus kereskedelembe való bekapcsolódás ugyanis drága dolog: befektetéseket, forrásokat igényel. Az elektronikus kereskedelem bevezetését úgy kell felfogni, mint egy projektet, amely nem mentes a kockázatoktól.

Az informatikai háttér részletezése ugyancsak széles körű érdeklődésre tarthat számot. A vállalkozók ugyanis választ kaphatnak – például – arra, hogy mennyire biztonságos az e-kereskedelem, milyen alapvető szabályok léteznek e területen, s milyen korlátokba ütközhetnek a résztvevők. Hasonlóképpen a jogi kérdések is helyet kapnak a kiadványban. Egyebek közt megtudható, hogy az elektronikus kereskedelem milyen helyet foglal el a magyar jogban, miként valósul meg az információ védelme, s milyen jogi kérdések vetődnek fel az elektronikus aláírással összefüggésben.

Az internetes böngészővel nézhető CD-ROM mintegy hétszáz lapon, sok illusztrációval taglalja az e-commerce témáját. Ugyanakkor a CD-t kiegészítő könyv segíti az elektronikus anyagban való eligazodást, s kiemeli a legfontosabb mondanivalókat.

Elektronikus kereskedelem Krea Kft., Budapest 2001. Ára: CD-ROM (17 Mbyte) + könyv (256 oldal) együtt 17 990 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9562 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9562 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5678 olvasói kérdésre 5678 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9562 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9562 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5678 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5678 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 289-ik lapszám, amely az 5678-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem