Szakképzési hozzájárulás

A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvényt gyakorlatilag évente módosították eddig, miközben a szakképzési hozzájárulás valószínűleg a legrégebbi (1972 óta létező) adóelem – tájékoztatott Kapuvári Béla, az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságának (OMAI) gazdasági főigazgató-helyettese. A törvény célja "a nemzetgazdaság és a munkaerőpiac követelményeihez, a társadalmi folyamatokhoz és az információs társadalom igényeihez igazodó rugalmas és differenciált, a gazdaság dinamikus fejlődését segítő szakképzési rendszer fejlesztési forrásainak biztosítása, továbbá az Európai Unió által nyújtott támogatások strukturált tervezése és finanszírozási kereteinek kialakítása."

A munkaadói szervezetek többségének régi kifogása, hogy a hazai szakképzés elszakadt a gazdaság, a piac igényeitől, és háttérbe szorult a felsőoktatás mögött. Ennek számos oka van – a korábbi nagy állami vállalatok széthullásától a kis cégek tőkeszegénységéig. Kis- és nagyvállalkozók között azonban egy dologban teljes az egyetértés: nem szerencsés az a – mára kialakult – gyakorlat, hogy a leggyengébb diplomáért is többen szállnak "ringbe", mint a legjobb szakmáért.

Visszaadni a szakmák becsületét, felvázolni egy tisztes életpályát (akár diploma után is) – ezért küzdenek (látszólag egymással teljes összhangban) a kormányzati szervek, a kamarák és a munkaadói érdekképviseletek. Csakhogy sokszor más irányt vesz a - mégoly jó szándékú – törvényalkotás és a mindennapi gyakorlat; hol az ösztönzés bizonyul kevésnek, hol az erre fordítható pénz, hol az érintettek motivációja.

A szakképzési hozzájárulás befizetésének alanyai a törvényekben meghatározott gazdasági társaságok, szövetkezetek, állami vállalatok, ügyvédi irodák, egyéni vállalkozók (kivéve az átalányadózók) és olyan külföldi cégek, amelyek belföldi telephellyel rendelkeznek. A hozzájárulás alapja a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény alapján meghatározott bérköltség 1,5 százaléka.

A gyakorlati képzést nem végzők a befizetést csak a saját dolgozóik szakképzésére fordított költségekkel, illetve szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények fejlesztési támogatásával csökkenthetik, jelenleg legfeljebb a befizetési kötelezettség 80 százalékáig. A cégek közül ma mindössze 3500 (az összes 1 százaléka) vállalkozik szakképzésre, ezért a tervezett törvénymódosítás elsősorban a többiek lehetőségeit határozza meg – tette hozzá Kapuvári Béla.

Visszaigénylési metodika

Azok a cégek, amelyek gyakorlati képzést tartanak vagy szerveznek, több jogcímen is visszaigényelhetik a hozzájárulás összegét. Ezek mindenekelőtt a tanulók, hallgatók pénzbeli és egyéb juttatásaival függnek össze, továbbá a szintvizsga szervezését, a munkaviszonyban álló oktató díjazását is el lehet számolni. (Itt helyénvaló megjegyezni, hogy ez a rendelkezés hátrányosan érinti az egyéni vállalkozókat, mivel ők nem lehetnek önmaguk munkaadói.)

A visszaigénylés évente, negyedévente (500 ezer forint felett), vagy akár havonta (negyedévente 1 millió forint felett) lehetséges. Az elszámolásra átalány formájában is mód van: ha valaki nem kíván a költségek tételes elszámolásával bíbelődni, a tanulókkal kapcsolatos költségeket a minimálbér másfélszereséig (a tervezett módosítás szerint jövőre kétszereséig) elszámolhatja, természetesen vállalva a kifizetés ellenőrzését.

Szakértők szerint még a tervezett módosítás is kevés a költségek fedezésére, legalább a minimálbér háromszorosára-négyszeresére lenne szükség, mivel a mai összeg az oktatók díjazásának a felére sem elegendő. Jól jellemzi a helyzetet, hogy tavaly mindössze 36 vállalkozó élt e lehetőséggel, pedig – már csak az adminisztráció csökkentése miatt is – ez lehetne a jövő útja.

További költségelszámolási lehetőségek is rendelkezésre állnak, ha a gazdálkodó szervezeteknek még maradna befizetnivalójuk – ezeket azonban már csak a kötelezettség erejéig lehet elszámolni; a további többletkiadásokat már nem. Idetartozik a csoportos gyakorlati képzést szolgáló tárgyi eszközök beszerzése, az alapképzést is szolgáló tanműhelyek költsége, továbbá a saját dolgozók szakképzése (ideértve a nyelvoktatást is, amely teljes egészében elszámolható).

További felhasználási (elszámolási) lehetőség a szakképző iskolák és felsőoktatási intézmények fejlesztési támogatása (alapképzésre a kötelezettség 75, felsőoktatási intézmények gyakorlati képzésére a kötelezettség 37,5 százalékáig). A gyakorlati oktatást végzők éltek is ezekkel a lehetőségekkel. Ezt igazolja, hogy a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészének 2005. évi, mintegy 29 milliárd forintjából egymilliárdnál is kevesebb volt a képzést folytató cégek befizetése. (Az idén az alaprész bevétele 30 milliárd forint felett várható, a visszaigénylés mértéke pedig elérheti az 5 milliárd forintot).

Újdonság a rendszerben

A rendszer újdonsága, hogy 2007. szeptember 1-jétől preferálja a hiányszakmákat (ezeket regionálisan határozzák meg, hároméves időtartamra). E szerint a hiányszakmák tanulói után anyagköltségre a minimálbér 40 százaléka lesz elszámolható a jelenlegi 20 helyett, és az e mesterségeket tanulók számára a minimálbér 20 százalékának megfelelő különjuttatás adható.

A másik – szakmai körökben máig vitatott – intézkedés szerint tanulószerződést lehet kötni azokkal a fiatalokkal is, akik a 16. évüket betöltötték ugyan, de az általános iskola 8. osztályát nem fejezték be sikeresen.

A családi (mikro- és kis-) vállalkozásokat képviselő IPOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója, Solti Gábor több fórumon hangot adott meggyőződésének, miszerint a jövő kis- és középvállalkozóit nem a hátrányos helyzetű, sokkal inkább a szakma iránt elkötelezett, megfelelő végzettségű, a választott szakmát életpályának tekintő fiatalok között kellene keresni, illetve őket kellene erre ösztönözni.

Az eddig hatályos törvény(ek)en mindenképpen változtatni kell, már csak azért is, mert a szakképzési ügyek nagy része a korábbi Oktatási Minisztériumtól (OM) átkerült a Szociális és Munkaügyi Minisztériumba (SZMM – az előterjesztő az utóbbi lesz); a Szakképzési Alap bevételeit illetően pedig azért, mert 2007-től számottevően megnő az európai uniós társfinanszírozási kötelezettség – hangsúlyozta Kapuvári Béla, az OMAI főigazgató-helyettese.

Jó hírnek számít, hogy az idei 2 milliárd után 2007-től várhatóan 10 milliárd forint fölé emelkedik az uniós társfinanszírozás az alap terhére, hiszen ennek sokszorosa jön be támogatás formájában. Mindazonáltal növelni kell az alaprész bevételeit (hiszen a pályázatokra szánt pénz összegét is szavatolni kell), s ez csak úgy oldható meg, ha megnövelik a szakképzést nem folytató cégek befizetéseit. Ezzel együtt enyhítenének az adminisztrációs terheken a gyakorlati képzéssel foglalkozók számára, tanulónként meghatározott összeget költségként lehet majd elszámolni.

A munkaadók (képzők és nem képzők) régi kívánsága, hogy többet fordíthassanak saját dolgozóik képzésére; ma 5-6 milliárd forint között van ez az összeg, de lényegesen többre lenne szükség, mivel a hazai felnőttképzés jóval az uniós átlag mögött kullog.

Kapuvári Béla szerint arra lehet számítani, hogy a mai, bonyolult engedélyeztetési eljárás megszűnik, felnőttképzésre viszont csak akkreditált cégek vállalkozhatnak, és szigorúbbá válik az ellenőrzés. A jövőben a mikro-, kis- és közepes vállalkozások ugyanakkor a hozzájárulásukból az eddigi kétszeresét (egyharmad helyett csaknem kétharmadát) fordíthatják majd saját dolgozóik (felnőtt)képzésére.

Az iskolatámogatásoknál viszont szigorítás történt: korábban semmiféle korlátozás nem volt, ezért az érdekérvényesítésben erősebb iskolák jóval több bevételre tehettek szert, mint a többiek. Az elmúlt év óta ezt is normatívához kötik: tanulónként legfeljebb a szakképzési normatíva (2006-ban 112 ezer forint) háromszorosát fogadhatják be a szakképző intézmények.

Pályázati lehetőségek

A Munkaerő-piaci Alap képzési alaprésze (ismertebb nevén a Szakképzési Alap) bevételeiből – az uniós támogatásoktól eltekintve – hazai forrásból kétféle, központi és decentralizált keretből juthatnak pénzhez a pályázók, mégpedig kétharmad-egyharmados arányban.

A központi részre 2004 óta célpályázatokat írnak ki – mondta Gegesi Kiss Pál, az OMAI szakképzési pályázati osztályának vezetője. A 2005. évi központi keretből egy pályázatot írtak ki, az 1-10 fős kisvállalkozások gyakorlati szakképzésének eszközfejlesztési beruházásaira. A támogatottak száma 306, a támogatási összeg 200 millió forint volt (az előleg 25 százalék lehet, a többi utófinanszírozás).

Az idén a központi keretből 309 támogatót finanszíroztak, 237 millió forintos összeggel, a szerződéseket már megkötötték. 2006 májusában még egy fejlesztési tervpályázatot írtak ki: ennek témája egy komplex beruházási-fejlesztési javaslat, három éven belüli megvalósításra, konzorciális együttműködésben (intézményfenntartók, iskolák, felsőoktatási-felsőfokú szakképzési intézmények, gazdasági szervezetek együttműködésével); ezúton 36 támogatott 336 millió forinthoz jutott hozzá. Jövő év január végéig lehet benyújtani azokat a projektjavaslatokat, amelyek a második (Új Magyarország) Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódnak majd, s amelyek célja a gyakorlati oktatás kiszélesítése (a pályázati kiírások az OMAI honlapján elérhetők). A kiírásnál figyelembe vették az I. Nemzeti Fejlesztési Terv, valamint a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) pályázati tapasztalatait.

A decentralizált keret pályázatait – hét régióban – a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB) írják ki, országos és helyi prioritáslista alapján. A pályázatok keretösszege 2005-ben 5,224, 2006-ban 4,391 milliárd forint volt; tavaly 1123, az idén 765 nyertes jutott támogatáshoz. (A keretösszeget minden év januárjában az Országos Szakképzési Tanács ülésén határozzák meg, ugyanitt összegzik másfél év után az eredményeket is.)

A régiók általában márciusban írják ki a pályázatokat, amelyeket az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) regionális irodáihoz kell benyújtani. Az értékelés először itt, majd az RFKB szakértői bizottságában történik május végéig, a végső döntést a szakminiszter hozza meg.

A pályázóknak részletes (eszköz)beruházási tervet kell beadniuk, az önrész általában 10 százalék. A szerződéseket az OMAI köti meg (az intézmény a két minisztérium összevonása után az SZMM felügyelete alá került), és ellenőrzi a megvalósítást (tartalmi és pénzügyi szempontból egyaránt), felszólítva a pályázót az esetleges hiánypótlásra is. A rendszer újdonsága, hogy 2006-tól – a decentralizált pályázatoknál – mind a pályázati adatlapot, mind az elszámolást, mind pedig a monitoringrendszert (ez utóbbi öt évre szól) le lehet tölteni, az eredményt pedig elektronikus úton el lehet küldeni az OMAI honlapjára (www.omai.hu)

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) Szakképzési Bizottsága október 16-án tárgyalta meg a szakképzési törvények módosítási javaslatait.

Csányi Lászlóné, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) képzési és kutatási igazgatója szerint a szakképzési és a szakképzési hozzájárulási törvényben javasolt változtatások indokoltak, de a várt fő cél – a gazdasági élet szereplőinek előtérbe kerülése – nem valósul meg.

Visszaszoruló munkaadók?

Az Országos Szakképzési Tanács (OSZT) és az Országos Felnőttképzési Tanács tervezett összevonása hátrányos helyzetbe hozza a munkaadókat, mivel a leendő, 30 tagú testületbe (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács) az eddigi 50 százalék helyett a szociális partnerek csak 8 főt delegálhatnak, s hasonló helyzet várható az OKJ-bizottság megszüntetésével is – miközben folyamatosan a gazdasági partnerek nagyobb szerepéről esett szó.

Kedvező – és a munkaadók által többször javasolt – változás lehet viszont, hogy a tanulóknak juttatandó minimálbér 15 százalékát nem kell majd kötelezően 10 százalékkal emelni (ez az elért eredménytől függ majd), továbbá a saját munkavállalók képzésének keretösszegét az eddigi kétszeresére (egyharmadról kétharmadra) emelik. Végül, de nem utolsósorban, az átalányelszámolás a minimálbér kétszeresére emelkedik, s az adminisztrációs költségekre is el lehet majd számolni tanulónként évi 15 ezer forintot.

Kevésbé örvendetes, hogy a gazdasági élet szereplői az eddigi 80 helyett csak a szakképzési hozzájárulás 70 százalékáról dönthetnek majd. Azt sem sikerült eddig elérni, hogy a munkaadói szervezetek ne csak a kamara útján, hanem saját jogon is részesülhessenek a szakképzésre szánt forrásokból, és szabadon pályázhassanak.

Solti Gábor, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) igazgatója jónak tartja, hogy a saját dolgozókat érintő költséghányadot meg kívánják emelni, de ezzel együtt a munkaügyi kormányzat akkreditálni kíván minden képzést, amire pénzt ad, ugyanakkor egy sor szakma hiányzik a képzésből (például az élenjáró technológiák). Kérdés, hogy ezeket ki fogja tanítani és miből. A családi vállalkozások számára továbbra is gond, hogy a saját (családi) vállalkozásában oktató tulajdonos a saját bérét nem igényelheti vissza, csak a tanuló után járó költségeket. Szektorsemlegességet kellene végre teremteni: ne csak az iskola kapjon "fejkvótát", hanem a gyakorlati oktatást végző kisvállalkozó is azonos eséllyel indulhasson a képzésben. A tervezett lépések iránya jó, csak a tempóval és a mértékekkel van baj – fogalmazott az igazgató. A támogatásoknak el kellene érniük a mikroszférát is. Mindezt meg kellene vitatni, de erre jelenleg nincsenek meg a megfelelő fórumok.