×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 104. számában (2006. november 15.)

Munkanélküliség – számokban

Az idén, a július-szeptemberi időszakban, azaz a harmadik negyedévben a foglalkoztatottak száma 3,948 millió, a munkanélkülieké 318 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal októberben. Tavaly, ugyanebben az időszakban 7,3 százalék volt a munkanélküliségi ráta. Az idén, a vizsgált periódusban átlagosan a 15-74 éves népesség 55,3 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, ez az arány a munkavállalási korban lévők esetében 65,4 százalék volt.

Együttműködési megállapodás

A közös lehetőségek kihasználására együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) – tudatta a kamara októberben. A BGF – mások mellett – segíti a BKIK tagjainak szakember-utánpótlását, kutatási és fejlesztési igényeinek kielégítését, az innovációs lehetőségek felkutatását, illetve az abban való közreműködését. A BKIK tagjai körében – a főiskola hallgatói számára – különmegállapodás alapján szakmai gyakorlati képzőhelyeket szervez, valamint támogatja a hallgatók munka világába történő beilleszkedését, részt vesz az állásbörze-akciókban, valamint pályázatot hirdet – közgazdasági, államigazgatási témakörökben – a kamara működéséhez kapcsolódó diplomamunkák és tudományos diákköri feladatok díjazására.

Rehabilitációs foglalkoztatás

Eredményesen működik a Komlói Rehabilitációs Szolgáltató Központ, amely képzései révén az elmúlt hónapokban 200 csökkent munkaképességű vagy hátrányos helyzetű álláskereső esélyeit növelte a munkaerőpiacon – tudatta a központot működtető egyesület elnöke októberben. A Magyar Rehabilitációs Központ Egyesület a komlói önkormányzat közreműködésével a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében elnyert 79 millió forint támogatásból egy felújított óvodában alakította ki központját, ahol hat hónapos képzést indított a városból és a környező településekről érkezett álláskeresőknek. A hallgatók közül 30 OKJ-s képzés keretében takarítónak és bolti eladónak tanulhatott tovább, a központ számukra ez idő alatt ösztöndíjat is folyósított. A tanfolyam résztvevői közül 66-an már dolgoznak, mintegy 40-en jelenleg is tanulnak.

Megújult kirendeltség

Átadták a Baranya Megyei Munkaügyi Központ mintegy 25 millió forintból felújított és kibővített siklósi kirendeltségének épületét októberben. A 75 százalékban európai uniós és 25 százalékban állami forrásból egy év alatt megvalósult beruházás révén kibővítették és új, modern bútorokkal, valamint technikai berendezésekkel látták el az épület ügyfélváró folyosóját, fogadóterét. A fejlesztéssel a siklósi kirendeltség már megfelel az Európai Unió által támasztott követelményeknek, mert az ügyfelek kedvező körülmények között, a lehető legjobb szolgáltatást kapják. Az ügyféltérben négy számítógépet helyeztek üzembe, vagyis az ügyfelek a szokásos tájékoztatáson túl - némi számítógépes ismeret birtokában – hazai és külföldi állás-, valamint képzésajánlatok között böngészhetnek. A kirendeltséghez 60 település tartozik, a munkanélküliség 15-17 százalékos.

Közmunkaprogramok

A közmunkaprogram 13 milliárd forintnyi kerete az idén 35 ezer munkanélküli foglalkoztatását tette lehetővé – hangzott el a Közmunka Tanács ülését követő tájékoztatón Zalaegerszegen, októberben. E forma különösen a kistérségekben népszerű. Az önkormányzatok, a társulások és a különböző szervezetek a környezetóvás, a településszépítés, az út- és vasútkarbantartás, valamint a vízrendezés munkálatain kívül például melegházi kertészetekben vagy programozóként is foglalkoztatnak munkanélkülieket, köztük diplomásokat is. A következő években a közmunkaformák szélesítését össze kell kapcsolni ismeretbővítő, készségfejlesztő, esetleg tanúsítványt nyújtó képzéssel is. Emellett kistérségi profi foglalkoztatási szervezeteket kell létrehozni.

Képzés – támogatással

Az elmúlt három évben több mint ezer cég nyert el mintegy 40 000 munkavállaló képzéséhez, továbbképzéséhez 12 milliárd forintnyi támogatást a költségvetésből is finanszírozott európai uniós programok révén – tudatta a pályáztatással foglalkozó ESZA Kht. októberben. A nyertesek többsége kis- és középvállalkozás. A pályázók közül eddig 34-nél fejezték be a képzési programot, 1456 munkavállaló jutott a vállalkozás versenyképességét javító magasabb szintű képzettséghez. A dolgozók – például - nyelvtanfolyamokon, az EU-ismeretek oktatásán, a vezetői és a kommunikációs készségek fejlesztésén, a csapatépítési, ügyfélkapcsolati, valamint értékesítési tréningeken vehettek részt.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9668 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9668 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5741 olvasói kérdésre 5741 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9668 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9668 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5741 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5741 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 290-ik lapszám, amely az 5741-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem