Kármegosztás kizárva
A munkavállaló által elkövetett bűncselekménnyel okozott kár esetén az a körülmény, hogy a munkáltatónál jelentkező hiányosságok a bűncselekmény elkövetését megkönnyítették, nem szolgálhat a károkozó javára. Ebből az okból a munkáltató közrehatása nem állapítható meg.
Az egyik ügyben az alperes élelmezésvezető beosztásban dolgozott a felperesnél. Feladatát képezte a térítési díjak beszedése, amiket vagy postán adott fel, vagy nyugta ellenében fizetett be a közvetlen felettesének, a gazdaságvezetőnek a pénztárba. Köteles volt az élelmezéshez szükséges nyersanyagokat is beszerezni, amely beszerzéseket részben a havi 10 000 forintos ellátmány terhére végezte, részben pedig a beszerzések ellenértékét a beszedett étkezési térítési díjakból előlegezte. A vásárlást igazoló számla és a vételi jegy leadása után a gazdaságvezetővel úgy számolt el, hogy a számla és a vételi jegy alapján pénztári kiadási bizonylatot állítottak ki, és azt mind a gazdaságvezető, mind az alperes aláírták. A felperes új igazgatója észlelte, hogy az alperes a térítési díjakra vonatkozó feladási, befizetési kötelezettségének nem tett maradéktalanul eleget, ezért a fenntartónál ellenőri vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálat megállapításai kapcsán az alperessel szemben indult büntetőeljárásban a városi bíróság jogerős ítéletével az alperes bűnösségét folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében állapította meg. A bűncselekményt az alperes azzal valósította meg, hogy az általa beszedett térítési díjakból 709751 forintot nem fizetett be, azt eltulajdonította.
A jogerős ítéletet követően a felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében kérte az alperes által okozott 709 751 forint kártérítés megfizetését, ennek késedelmi kamatát, továbbá perköltségre is igényt tartott. A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperes részére fizessen meg 250000 forint kártérítést, annak késedelmi kamataival együtt. A befizetési hiány fennállt, a tényleges hiány a keresettel egyező mértékben kimutatható, ezért az alperest kártérítési kötelezettség terheli. Ugyanakkor kármegosztást alkalmazott, a felperes ellenőrzési, feladatmeghatározási pontatlanságában jelentkező közrehatása miatt.
Az ítélettel szemben mindkét peres fél fellebbezést nyújtott be. A felperes az alperesnek a teljes kártérítés megfizetésére kötelezését igényelte, hivatkozva arra, hogy kármegosztásnak nincs helye. Az alperes elsődlegesen a felperes keresetének teljes elutasítását, másodlagosan részletfizetés engedélyezését kérte.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az alperes által a felperes részére fizetendő marasztalási összeget felemelte. A megyei bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helytállóan vont következtetést az alperes kártérítési felelősségének fennállására, de tévedett, amikor kármegosztást alkalmazott. Abüntetőiratok közt lévő igazságügyi könyvszakértői vélemény, továbbá a perben beszerzett könyvszakértői vélemény adatai alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy az alperes az általa beszedett térítési díjakból 709 751 forintot nem fizetett be a pénztárba, illetve csekken nem adott fel a felperes részére.
Az Mt. 172. §-ának (2) bekezdése szerint nem kell a munkavállalónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a munkáltató közrehatása következtében állt elő. A munkavállaló által elkövetett bűncselekménnyel okozott kár esetén azonban a munkáltató közrehatása kizárt, az a körülmény, hogy a munkáltató oldalán jelentkező hiányosságok a bűncselekmény elkövetését megkönnyíthették, nem szolgálhat a károkozó javára. Abűncselekményt elkövető személy ugyanis tudatosan használja ki a munkáltató mulasztásait. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a be nem fizetett összegekkel szemben beszámításra alkalmas követelése keletkezett.
Az ellátmányt meghaladó vásárlások kifizetése az alperes részére kiadási pénztári bizonylatok alapján történt, ezért a vásárlások értéke a térítési díjakba nem számítható be. Rámutatott a másodfokú bíróság arra is, hogy a kért részletfizetés mindkét peres fél érdekét sértené, ezért az alperesnek erre irányuló kérelmét is elutasította.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú ítélet megváltoztatását és a munkaügyi bíróság ítéletének megfelelő határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú ítélet megsértette az Mt. 172. §-ának (2) bekezdésében írtakat, amikor a munkavállaló javára nem alkalmazott kármegosztást. Kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján jutott helyes döntésre, bár nem zárható ki, hogy adminisztrációs hiba is közrejátszott a hiány keletkezésében. Utólag azonban ez már nem számszerűsíthető. A gondnoknak azonban "érzékelni kellett volna" a hiányt. A munkáltató sem rendelkezett pénzkezelési szabályzattal, a bizonylatolás utólagosan történt, tehát olyan közrehatás állapítható meg a munkáltató részéről, amelyet az elsőfokú bíróság helytállóan értékelt, amikor kármegosztást alkalmazott.
Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy helytálló a másodfokú bíróságnak az a következtetése, miszerint szándékos bűncselekménnyel okozott kár esetében a bírói gyakorlat szerint a munkáltató közrehatása általában nem állapítható meg.
Rendkívüli felmondás előzetes letartóztatás miatt
Az a munkavállaló, aki szándékos bűncselekmény elkövetése miatt előzetes letartóztatásba kerül, szándékosan idézi elő azt a helyzetet, amelynek következtében a munkaviszonyból folyó munkavégzési kötelezettségének nem tud eleget tenni. Ez a körülmény megalapozza az emiatt közölt rendkívüli felmondás jogszerűségét.
A példabeli jogesetben a felperes csoportvezető főolvasztár munkakörben állt alkalmazásban az alperesnél. Az alperes 1993. november 3-án kapta meg a megyei rendőrkapitányság vizsgálati osztálya átiratát, amely szerint a felperest a városi bíróság emberölés bűntettének kísérlete miatt 1993. november 14-én előzetes letartóztatásba helyezte. 1993. november 4-én az alperes rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. Arra hivatkozott, hogy a felperes előzetes letartóztatásba került. A megyei bíróság a felperest életveszélyt okozó testi sértés bűntettében bűnösnek mondta ki, és ezért két év börtönbüntetésre ítélte. Ennek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette.
A felperes a rendkívüli felmondás ellen munkaügyi vitát kezdeményezett. Keresete a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, a munkaviszony helyreállításának mellőzésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy az alperes intézkedése megfelelt az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak, mert nem tartható fenn annak a munkavállalónak a munkaviszonya, akit előzetes letartóztatásba helyeznek. Az 1993. november 1-jén elrendelt előzetes letartóztatást követően az alperes az Mt. 96. §-ának (2) bekezdésében előírt határidőn belül intézkedett.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A kiegészített bizonyítási eljárás eredménye alapján azt állapította meg, hogy a rendkívüli felmondási jog gyakorlására hatáskörrel rendelkező üzemvezető a rendkívüli felmondási okról 1993. november 4-én kapott hitelt érdemlő tájékoztatást. Az alperes intézkedése tartalmilag azért volt jogszerű, mert a felperes magatartása a munkaviszonya fenntartását "erkölcsi és tartalmi okból" lehetetlenné tette.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. A rendkívüli felmondás jogszerűségét, következésképpen a jogerős ítéletet azért vitatta, mert álláspontja szerint az előzetes letartóztatásba helyezés nem minősülhet a munkavállaló magatartásának. Az előzetes letartóztatás pedig független volt a munkaviszonyától. Arra is hivatkozott, hogy a cselekményét utóbb a bíróság nem emberölés kísérletének, hanem életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette. Álláspontja szerint a bűncselekmény miatti eljárásra való hivatkozással – az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvéből kiindulva – a rendkívüli felmondás nem alkalmazható. Mindezek miatt a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az ügyben rámutatott, hogy helytállóan utalt arra a felperes a felülvizsgálati kérelmében, miszerint önmagában az előzetes letartóztatásba kerülés általában nem minősülhet a rendkívüli felmondás jogszerű indokának.
Az adott esetben azonban a felperes szándékos bűncselekményt követett el. Ezután a rendőrségen – saját előadása szerint – önként jelentkezett. Ezt követően őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba került, következésképpen nem tudott eleget tenni a munkaviszonyból folyó munkavégzési kötelezettségének. Az alperes ezért az előzetes letartóztatásba helyezés alapján alappal állapította meg, hogy a felperes a munkaviszonyából folyó lényeges kötelezettségét szándékosan és jelentős mértékben megszegte. Ezért a rendkívüli felmondás indokát – tartalmilag - helytállóan jelölte meg. Arendkívüli felmondás jogának gyakorlása tehát nem ütközött az ártatlanság vélelmébe, és független volt a bűncselekmény büntetőjogi minősítésétől. Az alperes ugyanis nem a bűncselekmény elkövetése, hanem az előzetes letartóztatásba kerülés és emiatt a munkavégzési kötelezettség nem teljesítése miatt szüntette meg a munkaviszonyt. Az előzetes letartóztatás ténye és emiatt a munkavégzési kötelezettség nem teljesítése a valóságnak megfelelt, ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a felperes bűnösségét utóbb a bíróság milyen bűncselekmény miatt állapította meg.
Az a munkavállaló, aki szándékos bűncselekmény elkövetése miatt előzetes letartóztatásba kerül (ez adott esetben hosszabb ideig, közel fél évig fennállt), szándékosan idézi elő azt a helyzetet, amelynek következtében a munkaviszonyból folyó munkavégzési kötelezettségének nem tud eleget tenni. Ez a kötelezettség egyben a munkaviszonyból folyó alapkötelezettség, ezért ennek megszegése lényeges és jelentős mértékű kötelezettségszegésnek minősül. Ezért az alperes a rendkívüli felmondásban megjelölt indokkal jogszerűen szüntette meg a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Felmondás bűncselekmény alapos gyanúja miatt
Bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja szigorúan körülhatárolt feltételek fennállása esetén megalapozhatja a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetését. Ezért olyan esetben, amikor a munkavállaló által a munkaviszonyával összefüggésben elkövetett, a bizalom megingatására alkalmas súlyos bűncselekmény alapos gyanúja merült fel, melynek tényállását a munkáltató rövid időn belül nem tisztázhatta, a rendkívüli felmondás jogszerű. Az e megállapítást példázó jogesetben a felperesek raktárosi, árukiadói és kamionrakodói munkakörben álltak az alperes alkalmazásában. Az alperes a felpereseket felfüggesztette munkakörükből, majd a munkaviszonyukat rendkívüli felmondással megszüntette. Intézkedését azzal indokolta, hogy a rendőrség tájékoztatása szerint a felperesek alaposan gyanúsíthatók bűncselekmények elkövetésében történő részvétellel az alperes sérelmére elkövetett lopásokkal.
A felperesi kereseti kérelmek a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására irányultak. A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a munkáltató nem bizonyította, hogy a felperesek loptak. A rendkívüli felmondásokat az alperes kizárólag a rendőrkapitányság iratára alapította, a levélben közölt gyanú pedig nem jelent bizonyosságot. Az alperes semmilyen vizsgálatot, bizonyítást nem folytatott. A büntetőeljárás megindítására okot adó bűncselekmény alapos gyanúja – a munkaügyi bíróság álláspontja szerint – rendkívüli felmondási indokként nem fogadható el.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. A fellebbezéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a peres eljárásnak a büntetőeljárás befejezéséig való felfüggesztésére vonatkozó alperesi kérelem azért nem teljesíthető, mivel jelen perben nem azt kell vizsgálni, hogy történt-e bűncselekmény.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének elutasítását kérte. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes a rendkívüli felmondásokat az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapozta, és a perben arra hivatkozott, hogy jogos érdekeinek védelme érdekében és további súlyos sérelmek elhárítására tekintettel kénytelen volt megszüntetni a felperesek munkaviszonyát. Az alperesnek a rendkívüli felmondások megalapozottságát illetően kifejtett álláspontja helytálló, az első- és a másodfokú ítéletek ezzel ellentétes érvelése téves.
A bűncselekmény alapos gyanúja szigorúan körülírt feltételek fennállása esetén kivételesen megalapozhatja a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését. Az erre alapított rendkívüli felmondás tehát szigorú követelmények alá esik. A több munkavállaló által folytatólagosan jelentős értékre elkövetett lopás ügyében folyó nyomozásról kapott rendőrségi tájékoztatás a felperesek megbízhatóságába vetett bizalmat súlyosan megingatta, és miután a kiterjedt bűncselekmények tekintetében a tényállás rövid időn belül nem volt tisztázható, az alperes érdekei védelme pedig az intézkedést sürgetővé tette, a rendkívüli felmondások jogszerűek.
Megállapítható, hogy a felperesekkel szemben a nyomozás olyan súlyos bűncselekmény alapos gyanúja miatt indult, amely összefügg a munkaviszonyukkal, és ez a fentiekre tekintettel a felperesek előtt is nyilvánvaló volt, ezért a rendkívüli felmondás indokolása további részletezést nem igényelt. Afelperesek bizalmi munkakörére és az alperes jogos érdekei védelmére tekintettel nem volt elvárható a továbbfoglalkoztatásuk. Az adott esetben a részletezett körülmények folytán a felperesek továbbfoglalkoztatása, a munkaviszonyuk fenntartása a munkáltató részéről nyilvánvalóan lehetetlenné vált, ezért a perbeli rendkívüli felmondások az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint jogszerűek.
Felmondási határidő
A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni. Ha a rendkívüli felmondás jogát testület jogosult gyakorolni, a tudomásszerzés időpontjának azt kell tekinteni, amikor a rendkívüli felmondás okáról a testületet – mint a munkáltatói jogkört gyakorló szervet – tájékoztatják.
A munkaügyi bíróság hatásköre
A fegyelmi határozat hatályon kívül helyezésére irányuló ügyekben a munkaügyi bíróságnak - általában – nem azt kell elbírálnia, hogy a munkavállaló bűncselekményt követett-e el, hanem azt, hogy az abban terhére rótt fegyelmi vétséget elkövette-e, és ennek alapján a kiszabott fegyelmi büntetés arányban áll-e a fegyelmi vétség súlyosságával.
A példabeli esetben a felperes csoportvezetőként dolgozott az alperesnél. A lefolytatott fegyelmi eljárás után az alperes igazgatója elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta, egyúttal visszavonta a felperes részére korábban adományozott elismeréseket. Azt rótta a terhére, hogy a munkaköréből adódó lehetőségekkel visszaélve, a takarékpénztári ügyrend előírásait megsértve, a saját és hozzátartozóinak a devizaszámláin tényleges pénzmozgatás nélkül "műforgalmat" bonyolított le, és az így keletkezett konvertálási költséget a saját számláján jóváírta, továbbá fiktív nevekre számfejtett turistaellátmányt, amelyet fel is vett oly módon, hogy e neveket maga írta alá a valutaeladási bizonylatokon. A vizsgálat során 18 ilyen bizonylatot találtak. Az alperes súlyosítóként értékelte az elkövetés folyamatosságát, a szándékos károkozást és a munkahely, valamint a dolgozók jó hírnevének csorbítását.
A felperes a fegyelmi eljárás során elismerte a cselekményét. A felperesnek a fegyelmi határozat hatálytalanítása iránt előterjesztett kérelmét a munkaügyi döntőbizottság határozatával elutasította, amelynek megváltoztatása iránt keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Ebben előadta, hogy a fegyelmi eljárás megindítása törvénysértő volt, mert betegállományban volt, másrészt vele szemben büntetőeljárás is indult, és annak lezárásáig a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére nincs lehetőség.
A munkaügyi bíróság végzésével a per tárgyalását a felperes ellen indított büntetőeljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette.
A végzés ellen emelt törvényességi óvás elbírálása során a Legfelsőbb Bíróság utalt arra, hogy a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás büntetőbírói vagy államigazgatási hatáskörbe tartozik, a bíróság a per tárgyalását ennek az eljárásnak a jogerős befejezéséig felfüggesztheti. A munkaügyi bíróság eljárása során nem azt kell elbírálni, hogy a dolgozó bűncselekményt követett-e el, hanem azt, hogy a fegyelmi határozatban terhére rótt fegyelmi büntetés arányban áll-e a fegyelmi vétség súlyosságával. A fegyelmi vétség elkövetését az alperes által lefolytatott vizsgálat feltárta, annak tényét a felperes maga is beismerte. Rendelkezésre álltak a meghamisított bizonylatok és az egyéb okirati bizonyítékok, ehhez képest a jogvita eldöntésének nem volt akadálya. A per adatai alapján – figyelemmel a felperes beismerő nyilatkozatára is – a fegyelmi felelősség kérdése a megindult büntetőeljárás befejezésétől függetlenül eldönthető volt. Erre figyelemmel a munkaügyi bíróság akkor járt volna el megfelelően, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a munkaügyi kérdésben – a büntetőeljárás kimenetelétől függetlenül – érdemben döntött volna.
Elévülés
A munkaviszonnyal kapcsolatos igény három év alatt évül el. A bűncselekménnyel okozott kárért fennálló felelősség öt év, ha pedig a büntethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el. Ha a rendkívüli felmondásban a munkavállalók terhére rótt magatartások tekintetében jogerős ítélet nem állapította meg bűncselekmény elkövetését, nincs lehetőség a felmondás jogának gyakorlásához bűncselekmény elkövetése esetére irányadó objektív határidő alkalmazására.
