Uniós vita a munkaidő szabályozásáról

A felülvizsgálat 2003 végén kezdődött meg. A hivatalos egyeztetésekbe – mely folyamatban az újonnan csatlakozó országok kormányai is részt vettek – a szociális partnerek közösségi szintű képviselőit is bevonták. Elmondható: az Unió országai között abban egyetértés van, hogy szükségessé vált a munkaidő szabályozását előíró irányelv módosítása, mert így a tagállamok elkerülhetik a veszélyt, hogy újabb bírósági ítéletek szülessenek. Az egymástól eltérő érdekek és vélemények azonban nem tették lehetővé, hogy a munkaadók és a munkavállalók nemzetközi szervei megállapodást kössenek az irányelv módosításának részleteiről, ezért felkérték az Európai Bizottságot, hogy készítse elő az irányelvtervezetet.

Biztonság és kiszámíthatóság

Az Európai Bizottság alapvető követelményeket határozott meg, amelyeknek mindenképpen meg kell felelni, bárhogyan is alakul a vita. Ezek szerint a munkaidő szabályozásakor csak olyan intézkedések hozhatók, amelyek a munkavállalók egészségét és biztonságát szavatolják, illetve a vállalkozások számára nagyobb rugalmasságot tesznek lehetővé gazdálkodásuk során. Ugyanakkor a szabályozás nem jelenthet ésszerűtlen megszorításokat a kis- és középvállalkozások számára.

A nemzetközi konzultációk több szakaszban zajlottak, s 2004 nyarától már Magyarország is bekapcsolódott az egyeztetésekbe. A tárgyalások során a szakértői, illetve a miniszteri szintig lehetőség volt és van a vélemények kifejtésére. Az egyeztetések alkalmával a szociális partnerek megismerhették az egyes tagországok véleményét is. A vitatott kérdések megítélésében a liberálistól a merev álláspontig minden megjelenik a különböző tagállamokban. Így van ez Magyarországon is; az ellentétes érdekek összehangolása itthon is nehézségbe ütközik.

Az alapkérdésben, mármint abban, hogy az irányelv változtatásra szorul, megegyezik a munkaadók véleménye a magyar kormányzati állásfoglalással. Arészkérdésekben azonban már több eltérés van. A munkaadók ugyanis azt várják a magyar tárgyalódelegációtól, hogy szavazataikkal, véleményükkel ne akadályozzák meg a rugalmasságot garantáló elemek térnyerését az irányelv módosítása során. A szakszervezetek természetesen ennek pont az ellenkezőjét szeretnék. Tény azonban: akár a tagországok véleményének figyelembevételével, akár a nélkül fog megváltozni az irányelv, ez mindenképen érinti a magyar Munka Törvénykönyve (Mt.) előírásait.

Fókuszban az ügyelet

E korrekció során az egyik legalapvetőbb az ügyelet problematikája. Mindenekelőtt e kérdés eldöntése a legsürgősebb. Ennek oka, hogy két per kapcsán az Európai Bíróság döntése úgy szól: ha a munkáltató által meghatározott helyen a munkavállalónak rendelkezésre kell állnia – függetlenül attól, hogy ténylegesen végez-e munkát, vagy sem –, ez akkor is munkaidőnek számít. Ennek anyagi vonatkozásai vannak, ugyanakkor figyelembe kell venni a munkaidő napi, heti és éves korlátainak szabályainál is. Amikor azonban a munkavállaló készenlétben van – vagyis csupán elérhető –, akkor erre az esetre nem vonatkozik a bírósági döntés.

E problémát az irányelv-módosítás úgy kívánja feloldani, hogy megbontja az ügyeleti időt, s létrehozza az "ügyeleti idő inaktív része" kategóriát is. Az eddigi magyar szabályozás szerint az ügyelet és a készenlét nem számít munkaidőnek, ezért a különböző korlátok számításánál csak részben kell figyelembe venni. Amennyiben viszont munkavégzés történik, azt a túlóra szabályai szerint kell elszámolni.

Vitatott, hogy az inaktív időnek csak egy része vagy egésze minősül-e pihenőidőnek. Természetesen a munkaadói érdek az lenne, ha az előbbi pihenőidőnek minősülne, de a tárgyalások nem kecsegtetnek kedvező eredményekkel. Vita tárgyát képezi továbbá az aktív időszak mérése. A magyar javaslat az általányszámítást szeretné elfogadtatni, s e tekintetben a munkaadók a kormányt támogatják. Ugyanis az idők pontos mérése és adminisztrálása nagyon költséges lenne.

A módosított irányelv azonban – feltehetőleg – lehetőséget teremt majd a nemzeti jogszabályoknak, a kollektív szerződéseknek, illetve a partnerek közötti megállapodásoknak, hogy e kérdést eldönthessék.

Kompenzációs pihenőidő

A kompenzációs pihenőidő kérdése összefügg az ügyelettel. A jelenleg érvényes irányelv szerint 24 órás időszakot figyelembe véve a munkavállalót napi 11 óra egybefüggő pihenőidő illeti meg (hétnapos időszakonként 24 óra+11 óra). E pihenőidőt elvben a munkavégzés után azonnal biztosítani kell. A módosítás azt a változtatást kívánja bevezetni, hogy a kompenzációs pihenőidőt ésszerű határon belül lehessen kiadni, amely nem haladhatja meg a 72 órát.

A magyar szabályozás a napi munkaidő után szintén 11 óra pihenőidőt ír elő. Ez alól azonban vannak kivételek, például készenlét után a kollektív szerződés 8 órában is előírhatja a pihenőidőt. Ugyanakkor éles vita bontakozott ki arról, hogy 72 óra alatt lehet-e biztosítani a kompenzációs pihenőidőt. Munkáltatói álláspontunkban hosszabb időszakot javasoltunk. Mivel több tagállam is azonos véleményt képviselt, ezért lehetséges, hogy 7 napban lesz meghatározva e kérdés.

Az "opt-out" – vagyis hogy az uniós munkaidő-direktíva által heti 48 órában maximált munkaidőt túl lehessen-e a jövőben lépni bizonyos ágazatokban és szakmákban –, az egyik legvitatottabb pontja a munkaidő szabályozásának. Ajelenlegi irányelv lehetővé teszi, hogy a munkaadó és a munkavállaló – kvázi a munkavállaló önkéntessége alapján – megállapodjon arról, hogy a felek – felfelé – eltérhetnek a heti 48 órás kötelező előírástól. Ekérdésben is született európai bírósági döntés, amely szerint nem elég a megállapodás, a munkaszerződés, hanem a munkavállalónak kifejezetten beleegyezését kell nyilvánítania, vélhetően írásban.

Az Európai Bizottság az irányelv módosítása során arra tesz javaslatot, hogy az opt-out alkalmazására kifejezetten a kollektív szerződés adhasson felhatalmazást, s csak akkor lehessen egyéni megállapodást kötni, ha nincs semmilyen mód a szociális partnerek megállapodására.

Munkáltatói érdekek

A jövőben további megszorítást is terveznek. Ezek szerint próbaidő alatt nem lehet működtetni a munkaidőkorláttól való eltérés, azaz "kívülmaradás" elvét; a munkaidő abszolút felső határa heti 65 óra. Ugyanakkor kötelezően kell vezetni a nyilvántartást.

Magyarország az opt-outot az egészségügyben és a készenléti tevékenységekben használja ki. A tagállamok három csoportba oszthatóak e kérdés megítélésében. Egy részük az opt-out teljes megszüntetését szorgalmazza, míg mások a fenntartása mellett érvelnek, de elfogadnak szigorításokat. A harmadik csoport mindenképpen a direktíva fenntartását és annak "lazább", megengedőbb változatát fogadnák el. Munkaadói szempontból e harmadik kategóriát javasoltuk, de a kormányzati álláspont a szigorított fenntartás mellett érvelt.

A referenciaidő tekintetében jelenleg a törvényes heti munkaidőnek való megfelelést 4 hónapban állapítja meg az irányelv. Kivételes esetekben lehetőség van a 6 hónapos megfeleltetésnek, illetve műszaki vagy szervezési okok miatt a kollektív szerződés vagy megállapodás maximálisan 12 hónapig is elmehet. Amódosító javaslat szerint a referenciaidő alapelőírása 4hónap maradna, kellő garanciák biztosítása mellett azonban 12 hónapra emelhető.

A magyar Munka Törvénykönyve eddig szigorúbban szabályozott, mint az irányelv, mert az alapidőszakot 2 hónapban határozta meg. Ugyanakkor a kollektív szerződések fajtájától függően 4, illetve 6 hónapi referencia-időszakra is van mód. Négy kivételes esetben pedig 12 hónap átlagában lehetséges megfelelni a törvényes heti munkaidőnek.

Talán ez az egyetlen olyan kérdés, amely nem vált ki az Unió területén éles vitákat. Természetes, hogy a munkaadók a minél hosszabb referencia-időszakban érdekeltek. Vélhetően a vitát az váltja majd ki, hogy a direktíva nyújtotta lehetőség mennyiben felel meg a hazai munkaadók érdekeinek.