A szociális párbeszéd intézményrendszere

Változó körülmények az érdekegyeztetésben

Az országos érdekegyeztetés tripartit fóruma 1989-ben alakult meg azzal a céllal, hogy tevékenységével részt vállaljon a munka világát érintő konfliktusok megelőzésében és a társadalmi béke fenntartásában. Összességében ezt a funkciót az intézmény – igaz, hullámvölgyekkel tarkítva – teljesítette az elmúlt tizenöt évben. Döntő szerepet töltött be például a munkapiacot érintő fontos – mint például a foglalkoztatási, a munkaügyi ellenőrzésről szóló – törvények, illetve a nyugdíjreform előkészítésében, megalkotásában. Ugyancsak növelte az országos érdekegyeztetés súlyát, hogy elindította a szociális párbeszéd hiányzó középső láncszemének, az ágazati szint fórumrendszerének kialakítását a Phare-program révén.

Minta a régióban

Mértékadó elemzők szerint az 1990 és 2000 közötti tíz esztendő olyan időszak volt a magyar érdekegyeztetésben, amelyet mintaként emlegettek az akkori Európai Unióban, sőt a kelet-közép-európai országok tekintetében is, mert működő és valóban hasznos tripartit fórumnak bizonyult. 1998-2002 között, az Orbán-kabinet idején olyan fontos ügyek kerültek ki az országos érdekegyeztetés hatásköréből, mint a költségvetés, az adó- és a járulékrendszer; ezekről nem folyt érdemi tárgyalás a kormány és a szociális partnerek között. Utóbbiak képviselői azt állítják: mindez azért is alakulhatott így, mert a munkáltatók és a munkavállalók delegáltjai az érdekegyeztető tanács plenáris ülése előtt alig néhány nappal ismerhették meg a kormányzat előterjesztését, s nem kaptak kellő időt az alapos szakmai álláspont kiérlelésére, illetve az érdemi vitát megelőző felkészülésre.

A Medgyessy-kormány megalakulásakor deklarálta, hogy fontosnak tartja a partnerséget a munka világának szereplőivel. Első intézkedéseinek egyikeként helyreállította az érdekegyeztetés "becsületét" mások mellett azzal a gesztussal, hogy a miniszterelnök 2002. július 26-án részt vett az újjáalakuló Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén. (Igaz, a miniszterelnök azóta sem látogatott el a fórum tanácskozásaira, sőt a kormány tagjai közül csupán László Csaba és Draskovics Tibor pénzügy-, valamint Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kapcsolódott be az érdekegyeztetés folyamatába, ugyanakkor Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter egyszer sem "tisztelte meg" jelenlétével a szociális partnereket.)

Felszínes viták

A kérdés ma az, hogy az akkor tett ígéretek mennyire teljesültek, vagy mennyire maradtak beváltatlanok – értékelte a helyzetet Neumann László munkaügyi kutató. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a formális működés nem kifogásolható, hiszen az Országos Érdekegyeztető Tanács rendszeresen ülésezik, s ott minden törvényhozási elemet, kezdeményezést megvitatnak. A háromoldalú tárgyalások legátfogóbb fórumaként létrejött OÉT hatáskörébe tartozik ugyanis a munka világával kapcsolatos valamennyi kérdéskör, beleértve a gazdaságot, a foglalkoztatást és a jövedelmek alakulását befolyásoló adó-, járulék- és költségvetési kérdéseket, a jogszabálytervezetek megvitatását.

Az, hogy a megbeszélések, konzultációk számos esetben nem elég alaposak, sőt felszínesek, az nemcsak a kormány "sara", hanem a szociális partnereké is – állítja a szakember. Miközben ugyanis az OÉT működése "technikailag" a szóbeliségre hagyatkozik, rendre kiderül, hogy a munkaadói, illetve a munkavállalói oldalon szakmai szempontból nem eléggé felkészült tárgyalófelek ülnek. Egy-egy téma érdemi megvitatását akadályozza, hogy nem kellő mértékben jártasak például a jogszabályokban.

Az OÉT újjáalakulása óta havonta tart plenáris ülést – szükség szerint az Országgyűlés napirendjéhez igazodva –, illetve akkor, ha a munka világát érintő kérdésekről vita van a partnerek között: gyakran havonta több alkalommal is. Az OÉT titkárságának összesítése szerint a fórum a megalakulása óta, a közösen elfogadott munkaprogramok alapján huszonnégy ülést tartott és 71 napirendet tárgyalt. A megállapodások teljesülését az oldalak külön-külön és együtt is folyamatosan figyelemmel kísérik, értékelik.

Konzultáció a gazdaságról

A plenáris ülések témáját az esetek kilencven százalékában a kormány javasolja, s dolgozza ki az előterjesztéseket. Az, hogy milyen fontos kérdéseket vitatnak meg az OÉT keretében, jelzi, hogy például ez év január elején a munkaerő-piaci helyzet várható alakulását, a foglalkoztatást elősegítő és a munkaerő képzettségét javító intézkedésekre vonatkozó javaslatokat, valamint az uniós csatlakozással kapcsolatos munkaerő-piaci kilátásokat és a védintézkedések alkalmazásának lehetőségeit is megvitatták a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői.

Rendszeresek a konzultációk az ország gazdaságának helyzetéről, illetve az OÉT-ben született megállapodások teljesüléséről. Az OÉT titkárságának a 2003. évre vonatkozó, a jövedelempolitikai megállapodások teljesüléséről készült összefoglalójából például kiderül, hogy míg a versenyszférában 4,5 százalékos reálbér-növekedést ajánlott az OÉT, ez a mérték számottevően túlteljesült. A vállalkozói szférában hét százalék feletti, nemzetgazdasági átlagban pedig kilenc százalékot meghaladó volt a tavalyi reálkereset növekedése. Az egyezség szerint 2003-ban a bruttó minimálbér nem változott, de a nettó összege 10,1 százalékkal, reálértékben pedig 5,2 százalékkal volt több, mégpedig a legkisebb bér adómentessé tétele következtében.

Az ez évre szóló jövedelempolitikai tárgyalások eredményeként 2003. október 27-én megkötött OÉT-megállapodás a vállalkozási szférában 7-8 százalékos bruttó átlagkereset-növekedést ajánlott, s az egyezség szerint a minimálbér 2004. január 1-jétől havi 53 ezer forintra módosult. A keresetalakulás mértéke előreláthatóan – hatszázalékos éves inflációt feltételezve – lehetővé teszi a reálkeresetek szinten tartását, illetve kismértékű növelését a vállalkozói szférában. (A közszférában dolgozók fizetéséről a kormány a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket és a hivatásos állományúakat képviselő szakszervezetekkel köt konkrét bérmegállapodást. Az idén ennek mértéke ugyan hat százalék, de oly módon, hogy a mintegy 810 ezer alkalmazott reálkeresete szinten maradjon. Az már látható, hogy ez nem valósul meg, már csak azért sem, mert a kormány arra nem vállalt garanciát, hogy a közszféra minden egyes dolgozójának legalább hat százalékkal lesz több a fizetése, mint tavaly. Ez elsősorban az önkormányzati intézményeknél jelent súlyos gondot, mert nem tudják kigazdálkodni a béremeléshez szükséges forrást. A közszolgálatban már kora tavasszal sztrájkbizottságot hoztak létre, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra, mindeddig azonban ez sem vezetett eredményre. Mindez előre vetíti, hogy "forró ősz" lesz az állami és az önkormányzati intézmények háza táján.)

Teljesített megállapodások

Az OÉT titkárságának megállapítása szerint az ez évi egyéb jövedelempolitikai kérdéseket taglaló megállapodások is teljesültek, hiszen fennmaradt a havi 53 ezer forintos minimálbér adómentessége, s ugyancsak adómentes a munkáltatói étkezési hozzájárulás, amelynek a jogszabályban meghatározott havi összege – hideg étkezés esetén – kétezerről 3500 forintra, illetve – meleg étkezés esetén – négyezerről hatezer forintra emelkedett.

Nem kell adót fizetni a természetbeni juttatásnak minősülő belföldi üdülési szolgáltatás értékéből a minimálbér havi összegét meg nem haladó rész után. A munkavállalónak legfeljebb évi három alkalommal adómentesen adható ajándék értéke ötezer forintra, a gyermekes szülők adómentes iskolakezdési juttatása 15 ezer forintra nőtt. A szilárd tüzelőanyag a 15 százalékos kedvezményes áfakulcs alá tartozik. A munkáltató a dolgozójának lakáscélú felhasználásra, hitelintézet útján nyújtott, vissza nem térítendő, legfeljebb ötévenként adható adómentes támogatásként immár 750 ezer forintot kínálhat fel. A táppénz összege ugyan nem változott, ám az úgynevezett passzív jogú táppénzre való jogosultság időtartama ez év áprilisától az eddigi 180 napról 90 napra csökkent.

Egyezség ugyan még nem született, a szakbizottságokban viszont javában folynak az egyeztetések a munkaügyi ellenőrzés hatékonyságának javítását szolgáló koncepcióról. A kormányprogramban szerepelt, de még csak az előkészítés szakaszáig jutott el a szakszervezetek követelése a heti munkaidő fokozatos csökkentéséről. A 38 órás munkahét bevezetéséről szóló megállapodást elsősorban az késlelteti, hogy a munkáltatói szövetségek korainak tartják a javaslatot, a kormány álláspontja szerint viszont a szociális partnereknek kell e kérdésről megegyezniük. Egyelőre tehát patthelyzet van, konszenzus az előkészítés feladatairól sem alakult ki. Ugyancsak nem alakult ki közös álláspont a társadalombiztosítási alapok felügyeletére vonatkozó törvényjavaslatról sem, a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek a tárgyalások alapjául sem fogadják el a kormányzati javaslatot.

Mindezeken túl az OÉT napirendjén olyan fontos gazdaság- és társadalompolitikai kérdések szerepelnek rendszeresen, mint az egészségügy átfogó reformja vagy a baleset-biztosítási rendszer szakmai koncepciója. A szociális partnerek is részt vesznek a közép- és a hosszú távú feladatok, valamint a munka világát alapvetően meghatározó gazdaság-, foglalkoztatás-, jövedelem- és adópolitikai kérdések kimunkálásában, illetve tárgyalásokat folytatnak a rehabilitációs foglalkoztatás érdekeltségi és támogatási rendszerének felülvizsgálatáról, s konzultálnak az egészségpénztári rendszer hosszú távú fejlesztésének irányairól, a korkedvezményes nyugdíjazás kialakításáról.

Informális tanácskozások

Az érdekegyeztetésben a nyári hónapokban sincs uborkaszezon: júliusban – igaz, informális, vagyis nem nyilvános ülésen – a szociális partnerek a pénzügyminiszterrel a 2005. évi adó- és költségvetési elképzelésekről konzultáltak.

Augusztusban ugyancsak zárt ülést tartott az OÉT: a kormány a sajtó kizárásával kívánta a szociális partnerekkel megvitatni az üzemi és a közalkalmazotti tanácsok sorsát, az ágazati paritásos bizottságok működtetésének feltételeit, finanszírozását. A nyilvánosság kizárásával tartott tanácskozások egyébként nem példa nélküliek: az idén is több alkalommal tűzött napirendjére az OÉT olyan ügyeket, amelyek tárgyalásáról kizárták a sajtót.

Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára még tavasszal felvetette, hogy esetleg érdemibb vita alakulhatna ki az OÉT-ben, ha az ülések egy része a sajtó nyilvánosságának kizárásával zajlana. Kérdésünkre a politikus megerősítette álláspontját, amely szerint, ha a kormányzati döntéseket érdemben kívánja befolyásolni az OÉT, akkor már az előkészítés legkorábbi szakaszában be kell vonni a szociális partnereket; az élet azonban bebizonyította, hogy eltorzítva jelennek meg a közvélemény előtt a még csak alternatívaként bemutatott javaslatok. Az államtitkár úgy látja, ha a szociális partnerek is készítenének előterjesztéseket, jobban érzékelnék ezt a dilemmát.

Arra a kérdésre, hogy a nyilvánosság nehezíti-e az OÉT munkáját, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke azt mondta: bizonyos témákban vélhetően gyorsabban meg lehetne egyezni, ha a partnerek zárt ülésen fejtenék ki érveiket. A nyilvános tanácskozás ugyanis könnyen szereplésre csábítja a résztvevőket, akiknek egy része elsősorban a médiának és a nagyközönségnek beszél – tette hozzá. Ezt a véleményét azzal a tapasztalattal támasztotta alá, hogy nagy horderejű kérdésekről nemritkán úgy születik megállapodás, hogy az oldalak külön tárgyalásra vonulnak, hogy egymás között, sőt egymással is nyugodt körülmények között egyeztessenek.

Ágazati párbeszéd

Az OÉT munkáját immár tíz szakbizottság segíti: a bér- és kollektív megállapodások bizottsága, a gazdasági, az esélyegyenlőségi, az információs és statisztikai, a munkaerő-piaci, a munkajogi, a munkavédelmi, a szakképzési, a szociális, valamint a nemzeti fejlesztési terv bizottság.

E grémiumokban a kormány, a munkaadói és a munkavállalói szövetségek szakértői dolgoznak, készítik elő a plenáris ülésre kerülő szakmai anyagokat. Értelemszerűen gyakrabban is üléseznek, mint az országos fórum, amelynek feladata tulajdonképpen jelentősen csökkenne, ha bizonyos ügyek már a szakbizottságokban eldőlnének – vélik munkaügyi kutatók. Mindazonáltal tény, hogy a munkajogi és a szociális bizottság rendszeresen ülésezik, ugyanakkor az esélyegyenlőségi, az információs és statisztikai, valamint a nemzeti fejlesztési terv bizottság még egyetlen témát sem vitatott meg.

Hosszas előkészítés után megkezdődött az ágazati párbeszédbizottságok (ápb-k) megalakítása. Az OÉT-ben részt vevő szakszervezetek és munkáltatói szervezetek képviselői 2003. július 2-án írták alá azt a dokumentumot, amely az ápb-k működését érintő részvétel, a reprezentativitás keretmegállapodását tartalmazza, lehetőséget biztosítva arra, hogy aki érdekelt a párbeszédben, ott lehessen a bizottságban. Ez az első eset a hazai érdekegyeztetés történetében, hogy részvételi és reprezentativitási szabályokat alakítottak ki nem munkahelyi szinten.

Mára szinte teljes körűvé vált a versenyszférában az ágazati érdekegyeztetés: immár 28 ágazati-alágazati bizottságban rendezett körülmények között zajlik a munka. Ismeretes, hogy a munkavállalói, munkaadói érdekképviseletek e középszintű fórumai nem jogszabály, hanem a múlt év júliusában kötött országos megállapodás alapján működnek. Elkezdődött a törvényi szabályozás előkészítése is, elfogadása esetében jogszabály jelöli ki az ágazati párbeszéd kereteit. A kormány azért vállalta a kétoldalú párbeszéd intézményrendszerének előmozdítását, hogy a munka világának ágazati szintű szereplői maguk alakíthassák ki a munkaviszony szabályait, a béreket, a foglalkoztatás feltételeit.

Az ágazati párbeszédbizottságok egyik legfontosabb feladata ugyanis, hogy a saját szakterületükre érvényes kollektív szerződéseket dolgozzanak ki, fogadjanak el. Feloldják az ágazati problémákat, illetve ösztönözzék az adott szektor munkavállalóinak és munkaadóinak egyaránt hasznos összefogást.

Állami segítséggel

Az ágazati párbeszéd nem előzmény nélküli Magyarországon. Eddig is léteztek ágazati szociális partnerek és számos – ha nem is elegendő számú – kollektív szerződés jött létre, amelyek közül hármat az ágazat egészére kiterjesztettek. Az ápb ehhez képest annyiban jelent újat, hogy egzakt kritériumok alapján garanciát teremt arra, hogy a bizottságokban a megfelelő szervezetek kaptak helyet, amelyek szabályozott keretek között kívánnak együttműködni.

Az állam feladata tulajdonképpen a minőségbiztosítás, amelynek eszközei közé tartozik például, hogy a kormány – a szociális partnerekkel együttműködve – vállalja a jogi szabályozás kidolgozását és benyújtását az Országgyűlésnek, háttérintézményt hoz létre az ápb-k tevékenységének segítésére, s megteremti a bizottságok működésének személyi feltételeit. Alapelv, hogy a támogatást nem az érdekképviseletet ellátó szervezetek, hanem független intézmények – ilyen például a központi titkárság – kapják.

Középszintű egyeztetés

Az Unióban általánosan elfogadott gyakorlatként üzemel az ágazati szintű érdekegyeztetés, olyannyira, hogy egy Phare-program keretében nem is kevés pénzzel segítették magyarországi elterjesztését. Nyugat-Európában ez jelenti a társadalmi párbeszéd egyik fő színterét, hiszen ezek a fórumok az egyes szakmákban jobban igazodhatnak a sajátos munkavállalói igényekhez, munkaadói lehetőségekhez. A munkáltatók és a dolgozók képviselői kétoldalú iparági, szakmai paritásos bizottságokban vitatják meg az adott szektor legfontosabb munkaügyi, szociális kérdéseit, ott születnek meg az ágazat gazdasági környezetével, sorsával kapcsolatos döntések, illetve onnan indulnak el a változásokat sürgető kezdeményezések.

A paritásos bizottságok tehát a szociális párbeszéd középszintű egyeztetési fórumai, amelyeknek fő gerincét a bértárgyalások képezik. A tapasztalatok szerint általában a szakszervezetek azt kezdeményezik, hogy emeljék meg a szakmai minimális bérkategóriát, s az egyeztetések eredményeként ágazati kollektív szerződésben rögzítik a bértarifa-megállapodást. Magyarországon a szakszervezetek – elsősorban az MSZOSZ és a Munkástanácsok Országos Szövetsége – évek óta sürgetik a bértarifarendszer kialakítását, ám eddig nem sok sikerrel.

Fórumok versenye?

Jelenleg két országos fórum is segíti az itthoni ágazati párbeszédbizottságok munkáját. Kezdetben csak az OÉT-ben részt vevő konföderációk küldötteiből álló ágazati tanácsban vitatták meg az ágazati párbeszédbizottság ügyeit. Később a középszintű testületek vezetői saját maguk is létrehoztak egy külön fórumot, az ágazati párbeszédbizottságok tanácsát. Igaz, az utóbbi testületben többen is felvetették, hogy felesleges a két országos fórum.

Miközben sorra alakultak az ápb-k, a szakszervezeti oldalon többen azt vetítették előre, hogy kiürül, fölöslegessé válik az országos érdekegyeztető fórum, s a konföderációk is veszítenek súlyukból, lévén egyre kevesebb ügyben lehet döntő szavuk. Ellenérvként azt hozzák fel ugyanakkor, hogy az ágazati bizottságokban nincs ott a kormány, s hogy e testületek kifejezetten ágazati kompetenciával bírnak.

Az országos és az ágazati érdekegyeztetés közötti feszültséget jelezte a közelmúltban az a felháborodás is, amely azért tört ki, mert a Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv tervezetét közvetlenül az ágazati párbeszédbizottságokhoz juttatták el. Az OÉT munkavállalói és a munkaadói oldala egyaránt határozottan tiltakozott a kormányzati "akció" ellen, szerintük ez beavatkozás volt a konföderációk belügyeibe. Az országos érdekképviseletek – ugyancsak véleményük szerint – arra valók, hogy összesítsék a sokszor egymásnak is igen ellentmondó ágazati érdekeket, s közösen kialakított konföderációs véleményt képviseljenek. A vitában az is elhangzott, hogy ezzel a módszerrel a kormányzati oldal kijátszhatja egymás ellen az ágazatok között meglévő érdekellentéteket. A kormány képviselői egyébként a vitában is világossá tették, hogy ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak közvetlenül kikérték az ágazatok véleményét abból a célból, hogy minél jobb foglalkoztatási akcióterv készüljön.

A hazai érdekegyeztetésben részt vevő szervezetek felkészültek az uniós csatlakozásra. Az Országos Foglalkoztatási Alap (OFA) és a Munkaerő-piaci Alap büdzséjében évek óta források állnak rendelkezésre arra a célra, hogy a magyar munkaadók és munkavállalók képviselői továbbképző programok, tanulmányutak révén felkészüljenek az érdemi munkára az uniós társfórumokon – mintegy nyolcvan testületben. A munkáltatói szövetségek és a szakszervezetek nemzetközi kapcsolataik révén eddig is részt vettek partnerszervezeteik munkájában. A hazai konföderációk képviseltetik magukat például az Európai Szakszervezeti Szövetség bizottságaiban.

Uniós felkészülés

Kérdésükre, hogy a hazai érdekegyeztetési rendszer miként illeszkedik az Unió gyakorlatához, Csizmár Gábor elmondta: a tagországok többségében működik gazdasági és szociális tanács, ahol a munkáltatói és munkavállalói képviseletek mellett a civil szervezetek is bekapcsolódnak az érdekegyeztetés folyamatába. Az Unióban is léteznek ágazati fórumok, s a magyar szervezetek bizonyos területeken már a csatlakozás előtt – illetve azelőtt, hogy itthon léteztek volna ágazati párbeszédbizottságok – csatlakoztak az EU hasonló testületeinek munkájába. Ugyanakkor az Európai Unió szintjén háromoldalú érdekegyeztetés nem létezik, már csak azért sem, mert az EU kormánya nem operatív munkát végez, inkább jogalkotási szerepe van.

Összességében a magyarországi érdekegyeztetési rendszer erősebb, mint az Unióban, ott megkérdezik a partnerek véleményét, konzultáció zajlik, ami azonban nem feltétlenül vezet el a megállapodásig. Vannak ugyanakkor olyan európai országok, ahol hosszú távú paktumok köttetnek: például Írországban, ahol a kormány a munkáltatókkal és a munkavállalókkal olyan megállapodást hozott tető alá, amely gyökeresen megváltoztatta az ország fejlődését. Annak megjóslására, hogy Magyarországon az OÉT keretében sikerül-e ilyen horderejű megállapodásokat létrehozni, az államtitkár nem vállalkozott.