×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 70. számában (2003. december 15.)

Munkanélküliség – számokban

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint augusztus és október között a foglalkoztatottak száma 3 millió 973 fő, míg a munkanélküliségi ráta 5,6 százalékos – az egy évvel korábbihoz képest 0,3 százalékponttal alacsonyabb – volt. Az állástalanok közel fele egy éve vagy annál régebben keres állást. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkaügyi kirendeltségein november végén 345 552 állástalant tartottak nyilván, ami – szezonális okok miatt – 5933-mal több, mint egy hónappal korábban. Az állásközvetítésre alkalmas munkalehetőségek száma novemberben 92 657 volt.

Rehabilitációs álláshelyek

A megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató Rehabit Komplex Kft. novemberben új üzemet nyitott a Csongrád megyei Kisteleken. Az önkormányzat által biztosított, 5 millió forintos költséggel átalakított épületben jelenleg 25 dolgozót foglalkoztatnak, azonban a telephely bővítését követően megduplázzák a megváltozott munkaképességű alkalmazottak számát. A budapesti székhelyű társaság irodai papíráru gyártásával és feldolgozásával foglalkozik, s országszerte – csaknem harminc telephelyen – több mint 1200 rászorulónak biztosít álláshelyet.

Optimista vállalkozások

A hazai cégek a korábbiaknál bizakodóbban tekintenek üzleti helyzetükre és kilátásaikra – derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézete által – közel kétezer cég megkérdezésével – készített felmérésből. A második féléves vállalatikonjunktúra-vizsgálatból kiolvasható, hogy mérséklődött a cégek üzleti döntéseit befolyásoló bizonytalanság. Az elemzés szerint a javuló helyzetérzékelés elsősorban a cégek jelenlegi jövedelmi, illetve üzleti pozíciójának megítélését érinti. Ugyanakkor a munkáltatók létszámbővítési szándékai még mindig visszafogottak. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ugyancsak felmérte az érdekkörébe tartozó vállalkozók véleményét: ezek szerint a fővárosi cégek jelenlegi üzleti helyzetüket továbbra is kedvezőtlennek látják, üzleti várakozásaik azonban javultak, illetve nem változtak.

Versenyképességi esélyek

Jövőre 450 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre ahhoz, hogy a javuló világgazdasági környezetben a magyar gazdaság is fellendüljön, versenyképessége erősödjék, s le tudja hívni az európai uniós forrásokat – hangzott el egy, a versenyképességről novemberben megtartott nemzetközi konferencián. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége által szervezett eseményen Kiss Péter kancelláriaminiszter a többi között az épített, illetve a szellemi infrastruktúra bővítését, az adóterhek mérséklését, az emberi erőforrás jobb kihasználását, illetve a középfokú szakképzés megerősítését nevezte a versenyképesség kulcsfontosságú területeinek.

NFT-támogatások

Magyarország elkészítette, és az Európai Uniónak átadta a Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT) összefüggő közösségi támogatási kerettervet – hangzott el a témában, novemberben tartott mohácsi konferencián. A keretterv részeként összesen 62 jogcím alapján nyerhetők el az EU – 2004 és 2006 között mintegy 1200 milliárd forintot jelentő – pénzforrásai. A pályázók közül elsősorban azok számíthatnak kedvezőbb megítélésre, akik az elmaradott térségek fejlődését és felzárkózását kívánják előmozdítani, illetve megfelelő formában és minél előbb benyújtják terveiket. A pályázatokat jövő év elején írják ki.

Nőtt a reálkereset

Az idén január és szeptember között – az egy évvel korábbihoz képest – 12,1 százalékkal nőtt a reálkereset – tudatta a Központi Statisztikai Hivatal novemberben. A versenyszférában tevékenykedők átlagosan 122 700 forintot, ezen belül a fizikaiak 87 300, a szellemi foglalkozásúak pedig 193 500 forintot kerestek. A vizsgált időszakban – nemzetgazdasági szinten – az átlagos havi munkajövedelem 136 300 forintot tett ki, ami 13,6 százalékos növekedés az egy évvel korábban mért adathoz képest.

Ágazati bérajánlás

A Kereskedelmi Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján 8 százalékos éves átlagkereset-növekedést javasol az érintett négy érdek-képviseleti szakszervezet jövőre. Erről a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és a Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége, valamint az Országos Kereskedelmi Szövetség írt alá megállapodást novemberben. Az aláírók arra is felhívják a dokumentumban a figyelmet, hogy a jövő év januárjától életbe lépő 53 ezer forintos minimálbér mellett a korábbinál kedvezőbb kereseti arányok kialakítására kell törekedni a bérfejlesztések során.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9668 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9668 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5741 olvasói kérdésre 5741 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9668 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9668 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5741 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5741 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 290-ik lapszám, amely az 5741-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem