A szociális partnerek együttműködési formája lehet konzultáció, de az érintettek akár megállapodásokat is köthetnek. Minderre intézményes (két- vagy háromoldalú) keretek állnak rendelkezésre, amelyek különböző szinteken (ágazatközi, ágazati, regionális és vállalati szinten) segítik és biztosítják a (nemzeti vagy európai szintű) szociális partnerek részvételét az Európai Unió foglalkoztatási és szociális politikájának formálásában, a munkaviszonyokat érintő, EU-szintű normák megalkotásában.
Ágazatközi együttműködés
Szociális párbeszéd, tárgyalás, megállapodás
A szociális partnerek egyik legfontosabb s legerősebb joga ma az Európai Unióban az Európai Unió szociális tárgyú jogalkotásának befolyásolása, illetve az ebben való részvétel, sőt megállapodások megkötése az európai szintű munkáltatói szervezetek és szakszervezeti szövetségek között.
Jogi háttér
Az intézményes kereteket, a jogi alapot a szociális párbeszédhez az Európai Közösség módosított Alapító Szerződésének 138. és 139. cikkei biztosítják és szabályozzák. A szociális párbeszédre vonatkozó e cikkek az 1997-ben aláírt és 1999 májusában hatályba lépett Amszterdami Szerződéssel kerültek az Európai Unió Alapító Szerződésébe. Az új rendelkezések kötelezettségként fogalmazzák meg az EU Bizottság számára, hogy a szociális partnereket vonják be a közösségi szintű szociális politika alakításába, s támogassák a szociális partnerek közösségi szintű konzultációját és párbeszédét.
A közösségi szintű fellépés eredménye kötelező erejű
A szociális partnerek közös álláspontja döntő jelentőségű abban, hogy legyen-e valamely szociális kérdésben egyáltalán közösségi szintű fellépés, s ha igen, annak mi legyen az iránya. Ha a szociális partnerek véleménye szerint szükség van ilyen lépésre, joguk van magukhoz vonni a kérdés megtárgyalását. E tárgyalások befejeztéig (legfeljebb azonban 9 hónapig, mely időtartam az EU Bizottság és a szociális partnerek közös döntése alapján meghosszabbítható) a Bizottság nem hozhat döntést a szociális partnerek által tárgyalt kérdésben. A szociális partnerek e tárgyalás során közösségi szintű megállapodást köthetnek [138. cikk (2)–(4) bekezdés és 139. cikk (1) bekezdés]. A szociális partnerek közös kérelmére az EU Tanács – az EU Bizottság ajánlása után – irányelvben kihirdetheti a megállapodást, amely ezzel az aktussal jogilag kötelező érvényűvé válik, s így valamennyi EU-tagállam köteles lesz – jogharmonizációs eljárás keretében – a saját nemzeti jogába átvenni és alkalmazni azt.
A szociális párbeszéd szereplői
Az EU szociális párbeszéd úgynevezett bipartit kapcsolat, amelynek alanyai a szociális partnerek, a munkáltatók és a munkavállalók képviselői. Lényeges sajátossága e párbeszédnek, hogy abban a szociális partnerek európai szintű képviselői vesznek részt, s nem a tagállamok nemzeti szintű munkáltatói szervezetei és szakszervezeti szövetségei. A szereplők transznacionális, nemzetek feletti jellege új minőséget jelent az EU-beli szociális párbeszédben, s egyúttal sok, még megoldatlan jogi problémát is hordoz magában (például a már említett EU-szintű kollektív megállapodások jogi jellege, végrehajtása, vagy a kollektív tárgyalásokat segítő, a nemzeti szinten általában jogilag szabályozott és elfogadott nyomásgyakorlási formák – sztrájkok – szervezhetőségének, jogszerűségének kérdése nemzetközi méretekben stb.).
E problémák közé tartozik az úgynevezett "reprezentativitás" kérdése is. Vagyis az, hogy az európai szintű szociális partnerek vajon mennyire tekinthetők az Európai Unióban foglalkoztatott munkavállalók és az Európai Unióban székhellyel rendelkező, ott tevékenykedő munkáltatók valódi képviselőinek, azoknak vajon mekkora hányadát képviselik?
Kötelező reprezentativitás
Az Európai Unió a szociális párbeszéd keretében kötött megállapodások irányelvben való kihirdetéséhez (tehát a tagállamok számára kötelezővé tételéhez) megköveteli azt is, hogy a megállapodást kötő partnerek reprezentatívak legyenek. Ennek kritériumait, feltételeit azonban nem határozza meg az Európai Unió joga, s jelenleg "csak" az EU Bizottság állásfoglalásán alapul a tárgyalópartnerek elfogadottsága. Ma ezért egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy nem indokolt-e a reprezentativitás szabályozása.
Elfogadott szociális partnerek
Az EU-szintű ágazatközi szociális párbeszéd folytatásához és megállapodások kötéséhez az EU Bizottság a következő szociális partnereket ismeri el reprezentatívnak: szakszervezeti oldalon az Európai Szakszervezetek Szövetségét (ETUC – European Trade Union Confederation), míg a munkáltatói oldalon az Európai Gyáriparosok és Munkáltatók Szervezeteinek Szövetségét (UNICE – Union of Industrial and Employers' Confederations of Europe), az Állami Vállalatok Központját (CEEP – European Centre of Enterprises with Public Participation) és a Kézművesek, Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetségét (UEAPME – European Association of Craft, Small and Medium Sized Enterprises). A nemzeti szintű munkáltatói szervezetek és szakszervezetek (szakszervezeti szövetségek) közül pedig azok kapcsolódhatnak be közvetve az ETUC-n, UNICE-n stb. keresztül az EU-szintű szociális párbeszédbe, amelyek csatlakoztak az ETUC-hoz, a UNICE-hez stb., illetve azoknak a munkáltatóknak, munkavállalóknak az érdekei jelenhetnek meg EU-szinten, akik tagjai valamely, az európai szervezetekhez csatlakozott "hazai" szervezetnek.
Információáramlás
Az már az egyes európai szintű szervezetek belső szabályaitól függ, hogy milyen eljárásban, milyen szervezeti rendben "szerzik be" tagjaiktól az információkat, illetve hogy azok hogyan tudják a véleményüket eljuttatni az európai szervezetekhez, s hogy a konkrét EU-szintű szociális párbeszéd eljárásaiban kik járnak el mint tárgyalók, s milyen felhatalmazás alapján.
A kollektív szerződések esetleges későbbi elismerése az EU jogforrásai között azonban nyilvánvalóan felveti majd újra a kollektívszerződés-kötési jogosultság körében a reprezentativitás jogi szabályozásának szükségességét (különösen az önkéntes kollektív tárgyalások körében).
Konzultáció, véleménynyilvánítás, javaslattétel
Az Európai Unió ágazatközi szintjén folyó konzultáció a szociális partnerek közötti kétoldalú vagy az Európai Unió illetékes szerveivel (főként az EU Bizottsággal) együtt folytatott tripartit tanácskozás lehet. A konzultációkra számos intézményt állított fel az Európai Unió.
Konzultációs fórumok
Az első és a talán máig legfontosabb konzultációs fórum az úgynevezett Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC – European Economic and Social Committee), amelyet még az Alapító Római Szerződés hozott létre 1957-ben. Az ECOSOC sajátos tripartit felépítésű tanácsadó szervezet, mivel résztvevői a szociális partnerek (munkáltatók és munkavállalók) mellett nem az Európai Unió illetékes szervei (például a Bizottság vagy a Tanács), hanem az úgynevezett "civil" szféra (például kézművesek, farmerek, a fogyasztók, szövetkezetek és különböző hivatások képviselői, nyugdíjasok, fiatalok, nők) érdekvédelmi szervezetei. Sajátossága még a Bizottságnak, hogy a tagjai nem az európai, hanem a nemzeti szintű érdekképviseletek lehetnek (munkáltatók, szakszervezetek), s hogy a bizottsági helyek (jelenleg 222) az egyes tagállamok között oszlanak meg, azok népességszámával arányosan. A tagállamok a nekik biztosított mandátumon belül állapíthatják meg, hogy az egyes érdekképviseletek milyen arányban vehetnek részt országonként az ECOSOC munkájában. (Az ECOSOC tagjainak számában a leendő új tagállamok 2004-es "csoportos" belépése után változás várható.)
Az ECOSOC mint tanácsadó fórum
A civil társadalom véleményének megjelenése az ECOSOC-ban az Európai Unió döntéshozatalának átláthatóságát s az Európai Unió döntési mechanizmusának demokratikus voltát hivatott biztosítani. Az ECOSOC ezáltal a híd szerepét tölti be az Európai Unió és annak polgárai között. Az ECOSOC az EU Bizottság tanácsadó fórumaként működik, s szakértői véleményeken alapuló állásfoglalásaival alakítja és befolyásolja az Európai Unió döntéshozó szerveinek munkáját, határozatait. Az ECOSOC szerepének növekedését mutatja, hogy ma már nemcsak a Bizottság által feltett kérdésekben fejtheti ki álláspontját, hanem önállóan is kezdeményezhet konzultációt, s önállóan is véleményt nyilváníthat.
Integráló szerep
Az ECOSOC fontos szerepet játszott (játszik) a tagjelölt országok integrációjának előkészítésében is azáltal, hogy az egyes tagjelölt országok és az Európai Unió között létrejött csatlakozási szerződések alapján felállított, s a csatlakozást előkészíteni hivatott konzultatív vegyes bizottságokban az ECOSOC tagjai képviselték az Európai Uniót, amely a Bizottságon keresztül vonta be a csatlakozó országok civil szervezeteit és szociális partnereit is az ECOSOC munkájába.
Politikaformálás
Az EU Bizottság s a Tanács alapvetően a jogalkotásban, a jogszabályok előkészítésében és a politika (szociális és gazdasági téren) formálásában kéri ki az ECOSOC véleményét, amelyet az esetek többségében figyelembe is vesz.
Tanácsadó bizottságok
Szociális Párbeszéd Bizottság
1992-ben alakult ez a kétoldalú tanácskozó testület, amelynek tagjai az európai szintű szociális partnerek (ETUC, UNICE, CEEP), s feladata a Maastrichti Egyezményhez fűzött Szociálpolitikai Megállapodás gyakorlati megvalósítása, s ezáltal az EU-szintű szociális párbeszéd elősegítése. Ennek érdekében különböző tematikus állandó (például oktatási és képzési) és ad hoc, ideiglenes (például foglalkoztatási) munkacsoportokat állít fel, amelyek számos közös (munkáltatói-munkavállalói) projektet készítettek elő, és több közös jelentést készítettek a szociális párbeszéd lehetséges fejlődési irányairól.
Háromoldalú tanácsadó bizottságok
Ezek a bizottságok az EU Bizottság jogalkotást előkészítő, politikaformáló és végrehajtási tevékenységét segítő fórumai speciális szakterületeken. A bizottságokban 2-2-2 fő képviseli a tagállamok kormányait, munkáltatói szervezeteit és szakszervezeteit (munkavállalóit). A képviselők kiválasztása a tagállamok hatáskörébe tartozik.
Jelenleg hat tanácsadó bizottság működik: a Migráns Munkavállalók Szociális Bizottsága (1939 óta), az Európai Szociális Alap Bizottsága (1960), a Munkavállalók Szabad Áramlásának Bizottsága (1961 óta), a Szakképzési Bizottság (1963 óta), a Munka- és Egészségvédelmi Bizottság (1974 óta), valamint a Nők és Férfiak Közötti Egyenlő Esélyek Bizottsága (1981 óta).
Foglalkoztatási Állandó Bizottság
Az Európai Unió közös politikaformáló intézménye a Foglalkoztatási Állandó Bizottság. A koncsertálás (concertation) az európai szociális párbeszéd sajátos formája, amelynek lényege, hogy az Európai Unió intézményei és az EU-szintű szociális partnerek együttesen jelölik ki a célokat, közösen választják meg az eszközöket, módszereket, és közös felelősséget vállalnak a végrehajtásért, a megvalósításért is. A bizottság sajátos háromoldalú fórum, amelynek egyik oldalát az EU Tanács nevében a foglalkoztatási és szociális miniszterek tanácsának 15 képviselője alkotja, másik oldalát az európai szintű szociális partnerek összesen húsz (munkáltatói és munkavállalói) képviselője, míg a harmadik oldalt az EU Bizottság képviselői adják.
Ágazati szint
Az Európai Unió Alapító Szerződésének 138-139. cikkei nem említik ugyan külön a szociális párbeszéd szektorális, ágazati szintjét, azzal azonban, hogy nem is tesznek különbséget az intézményesített szociális párbeszéd különböző szintjei között, az Európai Unió intézményei és tagállamai elfogadták, hogy az európai szintű ágazati szociális partnereknek is joguk van ugyanahhoz a konzultációs és tárgyalásos eljáráshoz, s az ehhez kapcsolódó megállapodáskötéshez, mint az ágazatközi szinten működő szervezeteknek. E tárgyalási eljárás intézményes keretét az úgynevezett ágazati párbeszédbizottságok adják, amelyek működését az Európai Bizottság az 500/1998. számú, 1999. január 1-jén hatályba lépett döntésével fogadta el, meghatározva a bizottságok létrehozatalának feltételeit, a résztvevőkkel szemben támasztott reprezentativitási kritériumokat s a bizottságok alapvető szervezeti és működési kereteit.
Az ágazati bizottságok szerepe, feladata
Az ágazati párbeszédbizottságokban a szociális partnerek tárgyalásokat folytathatnak, megállapodásokat köthetnek (Alapító Szerződés 139-139. §), s ezenkívül más formájú együttműködésre is lehetőségük van. Így például véleményeket, közös álláspontokat fogalmazhatnak meg az ágazatot érintő bármely kérdésben, vagy irányelveket, viselkedési (etikai) szabályokat alkothatnak, deklarációkat fogalmazhatnak meg. Ez utóbbi közös álláspontok, nyilatkozatok nem rónak a tagállamokra semmilyen (jogi) kötelezettséget, de az ágazat meghatározó gazdasági szereplőinek közös érdekeit megfogalmazó, kifejezésre juttató állásfoglalások hatással vannak az európai és a tagállami szintű politikák formálására is az érintett kérdésekben.
Kötelező megállapodások
Az ágazati bizottságokban az Európai Unió Alapító Szerződésének 138-139. cikkei alapján lefolytatott tárgyalások (szociális párbeszéd) során megszületett megállapodások esetén ugyanúgy lehetőség van a keretmegállapodás irányelvben való kihirdetésére, s ezáltal a tagállamok számára kötelezővé tételére, mint az ágazatközi megállapodások esetében. Ennek alapján az elmúlt években már több ágazatban születtek ilyen, irányelvben is kihirdetett megállapodások (elsősorban a különböző közlekedési ágazati bizottságokban).
Amennyiben a szociális partnerek tárgyalása nem zárul megállapodással, s a szabályozás joga visszaszáll az Európai Unió intézményeire, a gyakorlat szerint az EU Bizottság, illetve a Tanács maximálisan figyelembe veszi a szociális partnerek álláspontját, különösen azokban a kérdésekben, amelyekben egyetértés volt közöttük.
A munkaügyi kapcsolatok jövője
A 2000-ben, a lisszaboni európai csúcsértekezleten elfogadott stratégia (Lisbon Strategy) külön hangsúlyozza a munkaügyi kapcsolatok minősége fejlesztésének fontosságát a jövő Európájában. Kiemelt célként fogalmazta meg ezt a 2000-ben elfogadott Szociálpolitikai Agenda is, amelyet 2002-ben fejlesztett tovább az Európai Bizottság. Ez célul tűzi ki a szociális párbeszéd már létrehozott európai struktúráinak "radikális" fejlesztését és a hatékonyabb párbeszéd elősegítését. Az EU-dokumentumok kiemelten hangsúlyozzák a szektorális párbeszéd fontosságát mint legmegfelelőbb szintet, illetve fórumot a foglalkoztatás, a munkafeltételek, a szakképzés, a tudásalapú társadalom, a gazdasági-munkaszervezeti átalakulások, az EU-bővítés és a globalizáció problémáinak, hatásainak megvitatására.
Az ágazati bizottságok megalakítása
Ágazati párbeszédbizottság a szociális partnerek közös kérésére állítható fel, de a szociális partnereknek ehhez igazolniuk kell előzetesen azt is, hogy reprezentatívak. A bizottságot az európai szintű szociális partnerek hozhatják létre, így a reprezentativitást is az ő esetükben kell vizsgálni, s nem az egyes – nemzeti szintű – tagszervezetek vonatkozásában. Az Európai Bizottság azt az európai ágazati szervezetet (ágazati munkáltatói szervezetet, illetve ágazati szakszervezeti szövetséget) ismeri el reprezentatívnak, amely
– egy meghatározott ágazathoz tartozik, és európai szintű szervezettel rendelkezik,
– tagszervezetei elismert részei valamely EU-tagállam szociális partneri struktúrájának, s a tagszervezetek több tagállamban működnek,
– megfelelő szervezettel rendelkeznek ahhoz, hogy a bizottsági munkában hatékonyan részt vegyenek.
Az Európai Bizottság a reprezentativitást szigorúbban bírálja el a megállapodásokkal záruló tárgyalások, mint az egyszerű konzultációk esetén.
Az ágazati bizottságok szervezete
Az ágazati bizottságok összesen maximum 40 tagból állhatnak (20-20 munkáltatói, illetve munkavállalói képviselőből). E taglétszám felemelése szükségesnek látszik a 10 új tagállam felvétele után, bár az EU ágazati szociális párbeszédben sem vehetnek részt automatikusan az újonnan belépő országok ágazati szervezetei, hanem csak azok, amelyek tagjai az európai ágazati munkáltatói szervezeteknek és szakszervezeti konföderációknak.
Az ágazati üléseket vagy a szociális partnerek képviselői rendezik, vagy – a partnerek közös kérésére – az Európai Bizottság képviselője. Mindenképpen az Európai Bizottság köteles azonban biztosítani az ágazati bizottság munkájához szükséges titkársági teendők ellátását. A konkrét működési szabályzatát minden bizottság maga dolgozhatja ki. Jelenleg 27 ágazati párbeszédbizottság működik az Európai Unióban.
Regionális szint
A regionális érdekegyeztetés 1997-ben indult el az Európai Unióban, amikor is a Benelux államok és Németország szakszervezetei Hollandiában létrehozták az úgynevezett Doom-csoportot (az alakuló ülés helyszínének neve alapján). Ennek célja a szakszervezeti bérpolitikák, illetve kollektív alkuk regionális összehangolása volt a tisztességes jövedelemelosztás biztosítása és a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében. A kollektív alkuk összehangolását, a béralkukban történő együttműködést, a bérek összehasonlíthatóságát alapvetően az egységes európai valuta, az euró bevezetése tette lehetővé és szükségessé is. 2000 decemberében az ETUC, az Európai Szakszervezeti Szövetség is hivatalos programjává tette a kollektív alkuk összehangolásának politikáját úgy az ágazatközi, mint az ágazati szinten elsősorban az egymással határos országokban.
Ma már a kollektív alkuk regionális összehangolásának szükségessége nemcsak a bérek, hanem az egyes munkafeltételek területén (például élethosszig tartó tanulás, munkavédelem, egyenlő bánásmód, munkaidő, foglalkoztatás stb.) is felmerült.
Az ETUC megkezdte a regionális szociális párbeszédhez szükséges infrastruktúrák kiépítését is, s ennek kidolgozására felállított egy speciális bizottságot is. Ez a szakszervezeti kezdeményezés nyilvánvalóan maga után vonja majd a munkáltatói oldal hasonló fellépését, reagálását is, ahogy erre már van is példa a vas- és fémipar területén.
Régiófejlesztés
A regionális szociális párbeszédstruktúrák kiépülésére vezethet az Európai Unió Strukturális Alapjával kapcsolatos feladatok végrehajtása is, amely a régiók (ezen belül a határokon átnyúlók) fejlesztését célozta meg. Ezekhez a döntésekhez pedig az EU-jog megkívánja a szociális partnerek bevonását is, a velük való konzultációt a nemzeti tervek végrehajtásában.
A jövőben tehát a regionális szintű párbeszéd is egyre nagyobb hangsúlyt kaphat a munkaügyi kapcsolatokban mind az Európai Unión, mind a tagállamokon belül.
Munkahelyi szint
Az itt tárgyalt "munkahelyi szint" sajátos formája a munkahelyi szintű párbeszédnek, mivel a szóban forgó vállalatok nemzetközi, transznacionális szinten működnek, s ezáltal a munkavállalói érdekképviselet is áttevődik részben erre a transznacionális szintre. A másik sajátossága pedig az, hogy a párbeszéd során nem egy, hanem több munkáltatónál foglalkoztatott munkavállalók érdekeit kell összhangba hozni a munkáltató érdekeivel, miközben maga a munkáltató (multinacionális cég, európai vállalat) is több céget, munkáltatót jelent.
Információs, konzultációs jog
Mindkét esetben alapvetően úgynevezett participációs jog (információs, konzultációs jog) gyakorlásáról van szó, amelynek során a munkavállalók képviselői a munkáltató gazdasági, illetve vezetési döntéseiben vesznek részt, amelyek inkább csak közvetve hatnak ki a munkavállalók munkafeltételeire, élet- és munkakörülményeire. A participációs vagy részvételi jog tehát nem kollektív alku, nem bértárgyalás, s ezért más jellegű felkészülést kíván a munkavállalói képviselőktől.
Szakszervezet vagy üzemi tanács
A multinacionális vállalatok esetében nem definiálja az EU-jog, hogy kit kell érteni a munkavállalók képviselői alatt: a szakszervezetet vagy az üzemi tanácsot, esetleg közvetlenül magukat a munkavállalókat, illetve küldötteiket. Az Európai Unió ennek eldöntését meghagyja a tagállamok hatáskörében. Tagállami szinten akkor okoz nehézséget a választás a különböző munkavállalói képviseleti intézmények között, ha a munkahelyi szinten úgynevezett "kétcsatornás" képviselet valósul meg, vagyis üzemi tanács és szakszervezet is működhet egyszerre. A magyar jog az európai üzemi tanácsra vonatkozó irányelv átvételekor az üzemi tanácsokat, ezek hiányában pedig a munkavállalók közvetlenül választott képviselőit tekintette a munkavállalók képviselőinek. (Az európai vállalatnál létrehozott munkavállalói részvételre vonatkozó irányelv átvétele még nem történt meg.)
E két új EU-s intézményben a multinacionális cégek központi vezetőire, illetve az Európai Vállalat vezetőire hárul a munkavállalók képviselőivel való konzultáció feladata.
A szociális partnerek felelőssége
Az EU-csatlakozást követően jelentősen megnőnek a szociális partnerek feladatai azzal, hogy az új, transznacionális szinten is képviselniük kell a tagjaikat, a munkáltatókat és a munkavállalókat. Ugyanakkor az EU-csatlakozás a hazai érdekegyeztetésben, illetve munkaügyi kapcsolatokban is új és több tennivalót ró majd rájuk, elsősorban az Európai Unióban meghozott jogszabályok átvételében, illetve az ott megkötött szociális partneri megállapodások hazai átvételében, gyakorlati megvalósításában. E feladatok felvállalása életbevágóan fontos lesz a számukra, hiszen EU-tagállammá válásunkat követően a munkaviszonyokat érintő jogszabályok jelentős hányada nem itthon, hanem az Európai Unióban születik majd meg. Így azok formálásában csak akkor tudunk részt venni, ha képviselőink mindig ott vannak azokban az EU-szintű bizottságokban s egyéb fórumokon, ahol e szabályozás előkészítése vagy éppen megalkotása folyik.
Felkészült szakértőkre várva
Mindehhez pedig a jelenleginél több, az Európai Unió eljárását, jogát, intézményeit jól ismerő, felkészült szakértőkre lesz szükség, olyanokra, akik valamely idegen nyelven is jól beszélnek. Az EU-s történések folyamatos nyomon követése, az ott született dokumentumok, jogszabályok naprakész ismerete is több szakembert igényel. Ezekre a feladatokra néhány hónap múlva már készen kell állni, amely nyilvánvalóan együtt jár ezek pénzügyi fedezetének megteremtésével is. A növekvő tennivalók és költségek valószínűleg igényelni fogják a különböző munkáltatói szervezetek és szakszervezetek együttműködését is, úgy az ágazatközi (országos), mint az ágazati szinten.
Jogharmonizáció a munkajogban is
Célszerű lenne, ha a szociális partnerek kidolgoznának és elfogadnának egy "jogharmonizációs" eljárást, amelynek keretében a mainál hatékonyabban tudnának részt venni az EU-jogszabályok átvételében, különösen az EU-szintű szociális partnerek által megkötött megállapodáson alapuló irányelvek esetében.
Önkéntes tárgyalásokAz Alapító Egyezményben szabályozott párbeszédre irányuló eljárás az EU Bizottság kezdeményezésére indul el. Lehetőség van azonban arra is, hogy a szociális partnerek – e "hivatalos" eljáráson túl – önkéntesen is tárgyaljanak egymással, és akár megállapodásokat is kössenek az általuk fontosnak tartott szociális kérdésekben. E megállapodásokra azonban nem vonatkozik az egyezmény 138-139. cikke, s így a megállapodásnak irányelvben való kihirdetése sem, amely nehézséget jelenthet az így megkötött transznacionális (kollektív) megállapodás nemzeti szintű végrehajtásában. Az Európai Unió joga nem szabályozza jogforrásai között a szociális partnerek által önkéntesen megkötött kollektív szerződéseket, illetve nem fűz azokhoz kötelező erőt. Így ezek nem tartoznak a jogharmonizáció körében kötelezően átveendő normák közé. Ez idáig mindössze egy kérdésben – 2002-ben a távmunkáról – született a szociális partnerek önkéntes tárgyalása és megállapodása alapján úgynevezett keretmegállapodás. A szociális partnerek jelenleg feladatuknak tekintik annak megvitatását, hogy hogyan, milyen eszközökkel (például nemzeti szintű kollektív szerződésekkel, iránymutatásokkal, ajánlásként) lehet az ilyen európai szintű kollektív megállapodásokat az egyes tagállamok jogába, illetve gyakorlatába átültetni, s azt is, hogy milyen módon történjen a megállapodás "végrehajtásának" ellenőrzése |
