Orvosok, egészségügyi dolgozók jogállása

A törvényalkotók célja az egészségügyi tevékenység kiemelkedő jelentőségének elismerése, ezen belül az ellátás biztonságának javítása (a betegek joga a pihent egészségügyi dolgozó által nyújtott ellátáshoz), és az egészségügyi dolgozókat megillető társadalmi megbecsülés hangsúlyozása. Ennek érdekében szektorsemleges szabályozással kívánnak élni, amely valamennyi, az egészségügy területén foglalkoztatott személyre irányadó.

A törvényjavaslat szorosan kapcsolódik a sok vitát kiváltott úgynevezett "kórháztörvényhez", vagyis az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló 2003. évi XLIII. törvényhez, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényhez (Eütv.). Újdonsága abban áll, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók gyógyító-megelőző tevékenységére vonatkozó alapvető rendelkezések egységes, az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszony fajtájától független szabályozására eddig még nem volt példa.

Egészségügyi dolgozó

A törvényjavaslat egészségügyi dolgozónak tekint minden egészségügyi tevékenységet végző természetes személyt, aki az általa ellátott egészségügyi tevékenység végzésére jogosító szakképesítéssel rendelkezik, vagy ilyen szakképesítés hiányában közreműködik a szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozók által ellátandó feladatokban. (Megjegyzendő, hogy ez a fogalom eltér az egészségügyről szóló törvényben használatos definíciótól, az ugyanis egészségügyi dolgozóként az orvost, a fogorvost, a gyógyszerészt, az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyt, az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyt, továbbá az egészségügyi szolgáltatás nyújtásában közreműködő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személyt sorolja fel.)

Egészségügyben dolgozó

Az egészségügyi dolgozó fogalmától eltérő az egészségügyben dolgozó definíciója, mivel ebbe a körbe az egészségügyi tevékenységet nem végző, abban nem közreműködő, de az egészségügyi szolgáltatóval a szolgáltató működőképességének, illetve az egészségügyi szolgáltatások üzemeltetésének biztosítása céljából munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyek tartoznak.

Egészségügyi tevékenység

Az egészségügyi dolgozók általános kötelezettsége, hogy az egészségügyi tevékenységet az adott helyzetben általában elvárható gondossággal, a szakmai követelmények keretei között, a szakmai kamarák által kidolgozott etikai szabályok megtartásával, legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint, a rendelkezésükre álló tárgyi és személyi feltételek által meghatározott szinten, szakmai kompetenciájának megfelelően végezzék. Az egészségügyi tevékenység körébe tartozik az egészségügyi szolgáltatás részét képező minden olyan tevékenység, amelyhez szakképesítés szükséges.

Egészségügyi szolgáltatás

Egészségügyi szolgáltatásnak kell tekinteni – szintén az Eütv. alapján – minden olyan tevékenységet, amely az egészségmegőrzésre, a megbetegedések megelőzésére, felismerésére, gyógykezelésére, életveszély elhárítására vagy rehabilitációra irányul. De kapcsolódik ehhez – többek között – a gyógyszerek készítése, a vizsgálatok elvégzése, a gyógyfürdőellátás, a betegszállítás, a szülészeti ellátás, az emberen végzett orvostudományi kutatás is.

Egészségügyi tevékenységre jogosultság

A törvényjavaslat az egységes feltételrendszer célkitűzésének jegyében előírja az egészségügyi tevékenységre jogosultság feltételeit. Idetartozik az adott egészségügyi tevékenység végzésére jogosító szakképesítés, az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek alapnyilvántartásába, illetve az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartásába való bejegyzés, a kamarai tagság, a megfelelő egészségi állapot, a működési engedély (egyéni vállalkozó esetén). Természetesen a sürgős szükségben (pl. egy baleset) nyújtott ellátásban e feltételek hiányában is köteles részt venni az egészségügyi dolgozó.

Foglalkoztatási jogviszonyok

A fenti személyi körbe tartozó, illetőleg a felsorolt tevékenységet végző személyek számára egységes jogállást a törvényjavaslat nem állapít meg. Kimondja, hogy ahol eltérő rendelkezéseket nem tartalmaz, ott az adott munkavégzésre irányuló jogviszonyra vonatkozó törvény előírásait kell alkalmazni. Hasonlatosan a Munka Törvénykönyvébe a 2003. évi XX. törvénnyel beiktatott szabályhoz, a törvényjavaslat előírja, hogy az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszony típusának megválasztása nem irányulhat az egészségügyi dolgozó jogos érdekeinek védelmét biztosító rendelkezések érvényesülésének korlátozására, illetve csorbítására. Az egészségügy területén is alkalmazandó tehát az az alapelv, hogy a munkavégzésre irányuló szerződést a munka jellegének és a foglalkoztatóra irányadó törvényeknek megfelelően kell megkötni, színlelt szerződésekkel nem lehet jogszerűen foglalkoztatni az egészségügyi dolgozókat.

A törvényjavaslat felsorolja azokat a munkavégzésre irányuló jogviszonyokat, amelyek alapján lehetőség nyílik egészségügyi tevékenység végzésére. Az egy intézményben különböző jogviszonyban foglalkoztatott egészségügyi dolgozók kötelesek együttműködni. Az egészségügyi szolgáltató belső szabályzatban rendezi az utasításadási jogosultságokat, jelöli ki a szakmai feletteseket.

Szabadfoglalkozású dolgozó

A szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó egészségügyi szolgáltatóval köt megbízási szerződést, és ennek alapján látja el a szakmai kompetenciájába tartozó egészségügyi tevékenységet a szolgáltatónál, annak nevében. E tevékenységéhez – ellentétben a vállalkozó orvossal – nincs szüksége egészségügyi hatóság egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyre és kötelező felelősségbiztosításra (ez utóbbiról azonban megállapodhat a szolgáltatóval).

A törvényjavaslat meghatározza a felek közötti megbízási szerződés kötelező tartalmát, így pl. az ellátandó feladatok pontos megnevezését, a feladatok ellátásához szükséges tárgyi feltételek biztosításának módját, valamint a munkavégzés helyét és idejét, a szakmai felettes megnevezését, a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó által irányított egészségügyi dolgozók munkakörét, a munkaidőt, a díjazást, a kártérítés szabályait.

Egészségügyi vállalkozás

Az egészségügyi vállalkozás lehet egyéni vagy társas. Az egyéni vállalkozó orvos – a megfelelő engedélyek birtokában – saját nevében és felelősségére egészségügyi szolgáltatóként működik. A társas vállalkozás jogi személyiséggel rendelkező vagy jogi személyiség nélküli lehet (általában betéti társaság, közkereseti társaság, korlátolt felelősségű társaság alapítása a szokásos). Az egészségügyi szolgáltató itt a társaság, az egészségügyi dolgozó tevékenységét a társas vállalkozás tagjaként, annak nevében és felelősségére végzi.

Önkéntes segítő

Új lehetőség lesz az önkéntes segítőkénti munkavégzés. Az egészségügyi szolgáltatók feladataiban önkéntes segítőként az egészségügyi dolgozók – ide nem értve munkakörébe tartozó feladatait illetően az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló egészségügyi dolgozót –, a hivatásszerűen nem közvetlen betegellátással foglalkozó egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek szakmai gyakorlatuk megőrzése céljából, továbbá az egészségügyi képesítést nem igénylő feladat (pl. a beteg jó közérzetét, testi-lelki egyensúlyát és életvitelét segítő tevékenységek) ellátásában segítséget adni kívánó személyek vehetnek részt. A közreműködés az egészségügyi szolgáltató nevében és felelősségére, díjazás nélkül történik.

Munkaidő

Az alkalmazottként – munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, valamint szolgálati jogviszonyban – történő munkavégzés kapcsán a törvényjavaslat elsősorban a munkaidő szabályait rendezi, hiszen az egyéb kérdések a vonatkozó törvényekben részletesen ki vannak fejtve. Garanciális rendelkezésként azt írja elő a törvényjavaslat, hogy az egészségügyi dolgozó által egy héten (ha több, nem csupán alkalmazotti, hanem bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, valamennyi jogviszony alapján) végezhető egészségügyi tevékenység együttes időtartama – 6 havi átlagban – nem haladhatja meg a heti 60 órát. Emellett az egészségügyi tevékenység időtartama egy naptári napon a 12 órát akkor sem haladhatja meg, ha az egészségügyi tevékenység végzésére párhuzamosan több, vagy többfajta jogviszony keretében kerül sor. A több jogviszonyban állás tényéről az egészségügyi dolgozó nyilatkozni köteles.

Munkaidőkeret, többletmunka

Az alkalmazott egészségügyi dolgozó számára 6 havi munkaidőkeret állapítható meg, a heti munkaidő a 48 órát nem haladhatja meg. Ettől eltérően lehetőség van – új intézményként – heti legfeljebb 12 óra úgynevezett önként vállalt többletmunkára, ily módon a heti munkavégzés óraszáma 60 is lehet. A többletmunkáról külön, írásba foglalt megállapodást kell kötni, az egészségügyi dolgozó többletmunka vállalására nem kényszeríthető, jogos érdeke ezzel összefüggésben nem csorbítható, érdekérvényesítési lehetősége nem korlátozható. Az egészségügyi dolgozók között tilos hátrányos megkülönböztetést tenni a többletmunka vállalásával összefüggésben. Az önként vállalt többletmunkáról nyilvántartást kell vezetni.

Ügyelet, készenlét

A munkavégzési időre speciális szabályokat állapít meg a törvényjavaslat, ám ezek alapvetően nem szakítanak a jelenlegi ügyeleti rendszerrel. Erre jogilag a Munka Törvénykönyve ad lehetőséget, amikor munkaidőre vonatkozó szabályaitól az egészségügy területén eltérésre ad módot. Az Mt.-beli szabályoknál liberálisabb rendelkezések fenntartását két ok indokolta: egyfelől a forráshiány, másfelől – ezzel összefüggésben – a szakképzett egészségügyi dolgozók hiánya.

Itt kell megemlíteni, hogy április végén megjelent az egészségügyi dolgozók ügyeleti rendszerére vonatkozó közösségi joganyag és az ehhez kapcsolódó bírósági gyakorlat vizsgálatáról szóló 1039/2003. (IV. 30.) Korm. határozat (Magyar Közlöny 45. szám), amely hosszabb távon napirenden tartja a kérdést, és ennek alapján az ügyeleti, készenléti szolgálatra vonatkozó szabályok további átdolgozására is sor kerülhet.

A törvényjavaslat több műszakos munkarendet, valamint ügyeleti, készenléti szolgálat alkalmazását teszi lehetővé. Ügyeletet, készenlétet csak akkor lehet szervezni, ha a munkarend több műszakos. Kötelezővé teszi a műszakbeosztást a törvényjavaslat, ha az egészségügyi szolgáltató munkarendje szerint az egészségügyi szolgáltatások folyamatosan több mint 10 órán át, de nem 24 órán keresztül hozzáférhetők.

Ügyeletnek minősül az egészségügyi dolgozónak az egészségügyi szolgáltató napi munkarendje szerinti munkaidő befejezésétől a következő napi munkarend szerinti munkaidő kezdetéig az egészségügyi szolgáltató által meghatározott helyen és időben való rendelkezésre állása, és a következő napi munkarend szerinti munkaidő kezdetéig nem halasztható feladatok ellátása érdekében történő munkavégzése.

Az ügyelet ideje alatt végzett egészségügyi tevékenység tartamát elsősorban a tényleges tevékenység mérésével kell megállapítani. Amennyiben az ügyelet alatt végzett tényleges egészségügyi tevékenység mérésére nem kerül sor, annak idejét jogszabály vagy kollektív szerződés állapíthatja meg. Jogszabály vagy kollektív szerződés hiányában az egészségügyi dolgozó által teljesített ügyelet teljes tartama beszámít a munkaidőbe. Ha az önként vállalt többletmunka keretében kerül sor az ügyeleti szolgálat ellátására, másfélszeresére megemelt ügyeleti díj illeti meg az egészségügyi dolgozót.

A törvényjavaslat a rendelkezések többségét 2004. január 1. napjával rendeli hatályba léptetni, az ügyeletben töltött idő munkaidőbe történő beszámításának módjára és az önként vállalt ügyeletek kiemelt díjazására vonatkozó rendelkezéseket azonban későbbi időponttól kell alkalmazni.

A készenlét az egészségügyi dolgozónak az egészségügyi szolgáltató napi munkarendje szerinti munkaidő befejezésétől a következő napi munkarend szerinti munkaidő kezdetéig az egészségügyi dolgozó által megjelölt és a munkavégzés helyére figyelemmel reálisan elérhető helyen és időben való rendelkezésre állása. A készenlét idejéből a ténylegesen teljesített egészségügyi tevékenység ideje számítandó be a munkaidőbe.

Pihenőidő

A pihenőidő szabályozása kapcsán a törvényjavaslat kimondja, hogy adott naptári napon folytatott egészségügyi tevékenység befejezése és a következő naptári napon megkezdett egészségügyi tevékenység között legalább 11 óra – a felek eltérő megállapodása alapján legalább 8 óra – időtartamnak kell eltelnie.