ösztönözni kell a partnerek középszintű tárgyalását
Gyakorta kifogásolható a tartalom
A kormány, bár feladatának tekinti a kollektív szerződések jogi feltételeinek megteremtését, ám e szerződéseknek nem aláírója. Lehetőségei is korlátozottak abban, hogy az érintett feleket befolyásolja szándékaikban. Persze, ha a munkaadók és a munkavállalók konstruktív javaslatokkal állnak elő, akkor a kormányzat partner ezek megtárgyalásában s megvalósításában. A kormányzat számára ugyanis – mint minden korábbi kabinet számára is – fontos a munkabéke, így a kollektív szerződések létrejötte is támogatandó cél – foglalta össze a kormány álláspontját Herczog László, a Gazdasági Minisztérim (GM) miniszteri biztosa.
Jelenleg Magyarországon a munkavállalók közel 50 százaléka tartozik valamilyen kollektív szerződés hatálya alá. Ez az Európai Unió országaiban tapasztaltakhoz képest nem túl magas arány. Ám a kritikák megfogalmazása előtt több szempontot is vizsgálni kell. Egyrészt kiemelendő, hogy a rendszerváltást követően teljesen átalakult a magyar gazdaság, aminek következtében a jelenleg működő cégek túlnyomó része tulajdonképpen új vállalkozásoknak tekinthető. A nagy múltú vállalatok részben megszűntek, de legalábbis átalakultak. Másrészt e dokumentumok kidolgozására, aláírására a Munka Törvénykönyve szerint 1992 óta van lehetőség Magyarországon, így az elmúlt szűk egy évtized – úgy tetszik – kevés volt e rendszer kiforrásához.
A Gazdasági Minisztériumhoz beérkezett dokumentumok áttekintése alapján elmondható, hogy ezek tartalma sok esetben kifogásolható. A vállalatoknál, de még az ágazati szinten megkötött kollektív szerződésekre is jellemző, hogy gyakorta csupán átveszik a Munka Törvénykönyve passzusait, ahelyett hogy a helyi igények szerint szabályoznák a munkavállalók jogait. Kívánatos lenne például, hogy e dokumentumok tartalmazzák a munkáltatók és a szakszervezetek kapcsolatrendszerét, ezen belül a helyi viták rendezésének eljárási rendjét, rendelkezzenek arról, hogy adott esetben kérik-e harmadik fél közreműködését. A szerződésekben az adott vállalkozás hosszabb távú foglalkoztatáspolitikájáról, stratégiájáról sem esik szó. A hiányosságok közé sorolható továbbá, hogy az Mt. nem határozza meg pontosan az ágazati megállapodás fogalmát, erre csak utalást tesz.
A Horn- és az Orbán-kormány egyaránt próbálkozott azzal, hogy életre hívjon egy országos kollektív szerződést, amely a minimálbér mellett szabályozhatta volna, szabályozhatná például a munkaidő beosztását, a pihenőidőt és ezek díjazását. Erre azonban nem került sor, hiszen a próbálkozás megbukott, mert a szociális partnerek nem tudtak egyezségre jutni abban, hogy miként határozzák meg az úgynevezett reprezentativitást. Ez pedig lényegi kérdés, hiszen ez alapján döntik el, hogy ki tárgyalhatja, ki kötheti meg mind a munkaadói szervezetek, mind a szakszervezetek részéről a kollektív szerződést. E vita mind a mai napig nem zárult le, ám pillanatnyilag is úgy tűnik: a szociális partnerek nem is kívánnak e témával foglalkozni. Ahhoz, hogy a szerződések megkötését szabályozni lehessen, szükség lenne a szociális partnerek újabb és újabb közös javaslataira. E nélkül nem lehet előrelépni.
A kormányzat megteszi, amit lehet. Ezt jelzi a középszintű érdekegyeztetés fejlesztését célzó PHARE-programhoz való kapcsolódás. Ennek eredményeképpen – mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalon – várhatóan kiépül majd az a rendszer, amely megfelelő keretet teremt az ágazati szerződések megkötésére.
Hiányzik a cégek felhatalmazása
A ma Magyarországon érvényes helyi kollektív szerződések jelentős hányada olyan cégeknél köttetik, amelyek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) tagvállalatai. Mindez azt mutatja, hogy vállalati szinten – ha van is tennivaló – lényegét tekintve működik a kollektív szerződések rendszere. Nagyobb baj az ágazati szinten tapasztalható. Az MGYOSZ saját eszközeivel és lehetőségein belül a munkabéke fenntartása érdekében segíti a ksz-ek megkötését tagszervezeteinél és tagvállalatainál – összegezi a jelenlegi helyzetet Geiger Éva, az MGYOSZ szakértője.
Az MGYOSZ már évek óta ösztönzi a kollektív szerződések megkötését, s ez nem újdonság. Bizonyítja ezt, hogy e kérdéssel először 1994-ben foglalkoztak, s ugyanebben az évben tagszervezeteik számára összeállítottak egy szakszervezeti partnerlistát is. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével és az Autonóm Szakszervezetekkel kialakított kapcsolat ma is az egyik fontos eleme a szerződések megkötésének. Emellett különböző konzultációkat, találkozókat szerveztek a munkaadói és a munkavállalói szervezetek, valamint a cégek képviselőinek részvételével. A találkozókon nem csak a ksz-ek fontosságára hívják fel a figyelmet, de e dokumentumok tartalmi elemeivel is foglalkoznak. Erre a Munka Törvénykönyve jelentősebb módosításakor mindig szükség van: például a törvényben biztosított rugalmas munkaidővel csak akkor élhetnek a munkáltatók, ha ezt a kollektív szerződés is tartalmazza.
Talán e munka eredményének is tekinthető, hogy mára az MGYOSZ mintegy 6 ezer tagvállalata jelentős részénél létezik munkahelyi kollektív szerződés. Ebben szerepet játszott, játszik az is, hogy e cégek a nagy és középvállalkozások körébe tartoznak. Az MGYOSZ szerint sokkal inkább a kis cégeknél tapasztalhatók gondok, ahol a munkaadókat nehéz rászorítani bármiféle írásos megállapodásra, s szintén nem hajlanak erre – általában – a multinacionális cégek magyarországi érdekeltségei sem.
Ágazati vagy középszinten azonban már sokkal rosszabb a helyzet, bár az MGYOSZ érdekkörébe tartozó szervezeteknél – a gépipar, a könnyűipar, a nyomdaipar, az energetika vagy éppen a bútoripar területén – tradicionálisan létezik a kollektív szerződés; a sütőiparban, az idegenforgalomban, valamint a villamosenergia-iparban pedig az egész ágazatra kiterjesztették a szűkebb körben megkötött megállapodást. Mint Geiger Éva elmondta, az ágazatok esetében a munkaadói oldalon az a legnagyobb gond – ami gyakorta meghiúsítja a szerződések létrejöttét –, hogy a cégek nem adnak erre felhatalmazást a szervezetük képviselőinek. Nem ritka ugyanis, hogy egy-egy ágazaton belül igen jelentős a jövedelmezőségi különbség, s így amit egy gazdagabb cég megadhat a dolgozóinak, azt nem teheti meg egy gyengébben prosperáló vállalkozás.
Rendezetlen viszonyok
A mezőgazdaságban is kívánatos lenne a kollektív szerződés, ám ennek ágazati szinten nincsenek meg a feltételei. Először magát az agrárszektort kellene rendbe tenni, s csak ezt követően kerülhet sor a munkaadók és a munkavállalói partnerszervezetek ilyenfajta tárgyalásaira – vélekedik Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) közgazdasági titkára.
Az agráriumban meglévő jelentős feszültség oldása egyrészt megkívánná, másrészt az ugyanerre visszavezethető okok gátolják is az ágazati kollektív szerződés megszületését. Jelenleg – miután a mostani agrárpolitika nem kedvez a foglalkoztató mezőgazdaságnak – az ágazat nagyon rossz állapotban van. Ezt jelzi például, hogy míg nemzetgazdasági szinten a GDP 4,5 százalékkal növekedett, addig az agrárágazatban mintegy 3,5 százalékos GDP-csökkenés következett be. A bérszínvonal lemaradása e területen 30 százalék körüli, ugyanakkor a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya nem rosszabb, sőt sok esetben jobb is, mint más ágazatokban. Ezt még tetézi – ami az ágazati ksz szempontjából is fontos –, hogy e területen igen jelentősek az országon belüli területi különbségek. Ilyen körülmények között ágazati kollektív szerződés megkötéséről nem lehet szó, hiszen ez eleve kudarcra lenne ítélve a mai helyzetben. Ennek ellenére a MOSZ-nak jó, szinte napi kapcsolata van a mezőgazdasági dolgozók szakszervezetével, a MEDOSZ-szal.
A MOSZ számára – éppen az ágazat nagyon nehéz helyzete miatt – fontosak a kiegyensúlyozott munkaügyi kapcsolatok, ezért ösztönzi az üzemi szintű megállapodásokat. Erről azonban általában csak a nagyobb agrárcégeknél lehet beszélni. Leginkább a volt állami gazdaságok tartoznak e körbe, az egykori termelőszövetkezetekben is van példa megállapodásra, igaz, ez ritkább.
Az ágazatban jelenleg mintegy 250-300 ezer foglalkoztatottat tartanak nyilván, e létszám mintegy fele idénymunkás, a többiek állandó foglalkoztatottak. Bár pontos számok nem állnak rendelkezésre, becslések szerint azonban ez utóbbi körnek mintegy egyharmada, fele tartozik valamilyen üzemi szintű kollektív szerződés hatálya alá.
Egymást keresik a szociális partnerek
Bár kétségtelen, hogy a munkavállalók és a gazdasági szervezetek számához viszonyítva kevés a megkötött kollektív szerződések száma, ám e probléma kezelése nem csak a szociális partnerek feladata lenne. A kormány ugyanis az elmúlt években határozottan törekedett arra, hogy úgymond "lenyomja" a szociális partnereket. Ez a törekvés talán határozottabban irányult a szakszervezetek ellen – vélekedik a kollektív szerződések s a társadalmi párbeszéd helyzetéről Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke.
A kollektív szerződések mai helyzetét mind kormányzati, mind pedig munkaadói szempontból meg kell vizsgálni, s külön kell választani az ágazati és a helyi szerződéseket. Ha a középszintet helyezzük górcső alá, akkor elmondható, hogy míg a szakszervezeti oldalon hagyományosan működnek szervezetek, addig a munkaadói körben számos területen nincs partnerszervezet. E téren kívánatos lenne az előrelépés, már csak azért is, hiszen ma még csekély számban születtek ágazati, illetve a több munkáltatóra kiterjesztett kollektív megállapodások. Ebben azonban a kormánynak van felelőssége, hiszen feladata lenne, hogy saját eszközeivel elősegítse a partnerek egymásra találását.
Helyi szinten – ha direkt módon beleszólni nem is, de – ösztönözni lehet a vállalati megállapodásokat. Az Országos Munkaügyi Tanácsban a munkaadók és a munkavállalók már tárgyaltak arról, hogyan lehetne a cégeket felkészíteni és ösztönözni a szerződéskötésre. Sajnos gyakorlati eredményt nem sikerült felmutatni.
Bár a kormányzatnak ösztönözni kellene a megállapodásokat, azonban a Munka Törvénykönyve üzemi tanácsokra vonatkozó módosításával – amelyben (bizonyos helyzetekben) jogi lehetőséget kaptak e testületek a kollektív szerződés megkötésére – még nehezítette is a szakszervezetek helyzetét. Üzemi tanács által kötött ksz-ről eddig nincs tudomásunk. Tapasztalataink szerint egyébként egyre több helyen jönnek létre helyi szakszervezetek, ami akár azt is jelentheti, hogy idővel számítani lehet a megállapodások számának gyarapodására.
Ma még nem alakult ki egységes álláspont arról, szükséges-e országos szinten kollektív szerződés. Elképzelhető, hogy ez hasznos lenne, hiszen több olyan terület is van, amelyet a Munka Törvénykönyvében foglaltakon túl részletesebben is szabályozni lehetne. Első lépésben e dokumentum tartalmazhatná például a képzettségnek megfelelő bértarifarendszert; a munkaidő részletes szabályozását; a pihenőidő kiadásának szabályait s a munkaidő-csökkentés kérdéseit.
Tárgyalások vannak, eredmény még nincs
A közszféra a kollektív szerződések szempontjából sajátos helyzetben van, hiszen e területre számos korlátozás vonatkozik. Így a közigazgatásban, valamint a fegyveres és rendvédelmi szerveknél dolgozók esetében egyáltalán nem lehet szó kollektív megállapodásról, míg a közszférában ágazati szerződést sem lehet kötni. Mindez azt jelenti, hogy csak helyi szinteken lehet szó e sajátos védelemről, ám ott jelenleg nem rosszabb a helyzet, mint a versenyszektorban. Igaz, ez viszonylag alacsony lefedettséget jelent mindkét területen.
Mint Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke mondta, számukra a kollektív szerződések kérdése aktuális, hiszen a közelmúltban meghozott törvényi változás nyomán mintegy 20 ezer ember – műszaki, technikai alkalmazott – kikerült a köztisztviselői körből, és jelenleg már a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozik. Így ők ma nem részesülnek a korábbi védelemben, ezért a SZEF szorgalmazza az ágazati kollektív szerződések megkötését. Ám vita van abban, hogy a megállapodást melyik miniszterrel kössék, egyáltalán lehet-e egy tárcavezetővel – aki közvetetten munkáltató – kollektív szerződést kötni. Egyébként az ágazati megállapodás nem új kezdeményezése a fórumnak, hiszen már évek óta, a korábbi kormányok idején is próbálkoztak, igaz, eredménytelenül. A SZEF reményei szerint néhány hónapon belül eredményt tudnak elérni abban, hogy a jelenleg védelemben nem részesülő dolgozókat érintő ksz megszülethessen. Ám hosszabb előkészítő munka szükséges ahhoz, hogy a közszféra minden ágazatában, a közalkalmazottak és a köztisztviselők körében – a két törvény által kizárt területen kívül – megteremtődjék a megállapodások életre hívásának lehetősége.
Azt mindenképpen látni kell, hogy a közszférában – már ahol egyáltalán erre mód van – korlátozottak azok a területek, amelyekről rendelkezhet a ksz. Például anyagi ügyekben egyáltalán nem lehet semmiféle különmegállapodás, hiszen e téren a munkáltatókat kötelezi a költségvetési törvény. Ennek megfelelően a helyi dokumentumokban is például a munkaidő-beosztásról, a munkaszervezésről és a különféle szociális juttatásokról rendelkezhet a kollektív szerződés.
