Átirányítás, kirendelés, kiküldetés

A munkavégzés helye

Állandó – változó munkahely

Állandó a munkavégzés helye, ha a felek a szerződésben egyetlen, pontosan meghatározott földrajzi helyet jelölnek meg munkahelyként. Ellenkező esetben változó munkahelyről beszélünk.

Változó munkahelynél a munkavállaló munkahelyének azt a telephelyet kell tekinteni, ahová a munkáltató munkavégzés céljából beosztotta a dolgozót. Az első munkavégzési helyről tájékoztatni kell a munkavállalót. Ha a szerződés a dolgozó egyik munkavégzési helyét sem minősíti telephelynek, akkor az első alkalmazás helyét, ennek hiányában a munkáltató székhelyét kell telephelynek tekinteni. Más telephelyre a munkáltató csak akkor helyezheti át a dolgozót, ha az alkalmazás változó munkahelyre történt, vagy az áthelyezés csupán ideiglenes jellegű.

A változó munkahelyre alkalmazott dolgozó természetesen nem vitathatja a másik munkahelyre átirányítás szükségességét, illetve indokoltságát. A változó munkahely kikötése tehát feljogosítja a munkáltatót arra, hogy bármikor, bármennyi időre, indokolás nélkül átirányítsa a dolgozót a szerződésben kikötött munkahelyek valamelyikére. Ha a változó munkahelyre alkalmazott dolgozót a munkáltató átirányítja más telephelyre, illetve munkahelyre, mindez nem érintheti sem a dolgozó munkakörét, sem a személyi alapbérét.

Telephely

Telephelynek minősül az a hely, ahol a munkáltató tartósan tevékenykedik, és ott munkavállalókat foglalkoztat. A munkaügyi jogvitákat az a munkaügyi bíróság is elbírálhatja, amelynek az illetékességi területén van a munkáltató telephelye.

Utasítási jog

A munkaszerződés meghatározza a munkavállaló munkakörét és főbb munkaköri feladatait, a kötelezettségek részleteit általában a munkaköri leírás tartalmazza. Mindez azonban csak a munkavégzés keretét jelenti, a munkakörhöz tartozó napi feladatokra a munkáltató utasítja a munkavállalókat. A dolgozó a munkáltató utasítása alapján köteles ellátni a munkát. Az utasítás jogszerűségének felülvizsgálatára – a munkavállaló keresete alapján – a bíróság jogosult.

Az utasítás nincs alakszerűséghez kötve, kivéve ha a dolgozó kifejezetten kéri az írásba foglalást. Ilyenkor a munkáltató köteles az utasítást írásba adni, a dolgozó azonban nem élhet vissza ezzel. Az utasítási jog terjedelme igen széles körű, kiterjedhet többek között a munkavégzés helyére, az átirányításra, a kirendelésre, a kiküldetésre is.

Átirányítás

Nem munkaszerződés-módosítás, ha a dolgozó – a munkáltató működésével összefüggő okból – ideiglenesen, a munkáltató utasítása alapján eredeti munkaköre helyett vagy eredeti munkaköre mellett más munkakörbe tartozó feladatokat is ellát. Ez az átirányítás azonban nem járhat – a munkavállaló beosztására, képzettségére, korára, egészségi állapotára vagy egyéb körülményeire tekintettel – aránytalan sérelemmel a munkavállalóra. A munkáltató utasítása alapján történő ilyen, az eredeti munkakörtől eltérő foglalkoztatás csak átmeneti lehet.

Az átirányítás időtartama

Az átirányítás előre látható időtartamáról az érintettet mindig tájékoztatni kell. A kollektív szerződés eltérő rendelkezésének hiányában az átirányítás keretében végzett munka időtartama naptári évenként összesen nem haladhatja meg a 44 munkanapot – a korábbiakban ez legfeljebb két hónap lehetett –, egy naptári évben az átirányítás, kirendelés, kiküldetés együttes időtartama nem lehet több, mint 110 munkanap. Ezekben az esetekben teljes munkanapként kell figyelembe venni azokat a napokat, amikor a dolgozó átirányítás, kirendelés, illetve kiküldetés keretében több mint napi négy órát dolgozik.

Díjazás

Ha a munkavállaló az átirányítás alapján az eredeti munkaköre helyett lát el más munkafeladatokat, a ténylegesen végzett munkája szerinti díjazás illeti meg, de ez nem lehet kevesebb, mint az eredeti munkakörében elért távolléti díja.

Helyettesítés

Ha a dolgozó átirányítás alapján az eredeti munkaköre mellett lát el más munkafeladatokat is, a rendes munkabére és a ténylegesen elvégzett többletfeladatok arányában a helyettesítésre vonatkozó szabályok – jogszabályi előírások, a kollektív szerződés vagy a felek megállapodása – szerinti díjazás illeti meg. A 2001. július 1. előtti munkajogi szabályok helyettesítésnek tekintették, amit a hatályos munkajog átirányításnak nevez. Bár a helyettesítés általában átmeneti jellegű, a bírói gyakorlat nem zárja ki, hogy a munkavállaló a munkakörébe nem tartozó munkát tartósan is ellássa a felek megállapodása alapján. Amennyiben ez jelentős többletmunkát jelent számára, azért helyettesítési díj illeti meg.

A helyettesítéskor a munkával arányos munkabér jár, figyelemmel arra, hogy a dolgozó végzett-e a saját munkaköri feladatai mellett más, a helyettesített munkakörbe tartozó feladatokat, és ez jelentős többletmunkát jelentett-e.

A kollektív szerződés érvényesen nem zárhatja ki a helyettesítési díj fizetését, ha annak egyébként fennállnak a jogszabályi előfeltételei. Ha az is vitás, hogy a munkáltató megfizette-e a helyettesítési díjat, a bizonyítás a munkáltatót terheli. A bírói gyakorlat a helyettesítési díj iránti igények elbírálásakor abból indul ki, hogy a munkavállaló végzett-e jelentős többletmunkát. A többletmunka azonban nemcsak túlmunkavégzést, hanem az elvárhatónál lényegesen feszítettebb munkaütemet is jelenthet.

Kiküldetés

A munkáltató utasítási joga nemcsak arra terjed ki, hogy az általában irányadó munkaszerződéses munkakör helyett – különösen indokolt esetben – átmenetileg a munkakörbe nem tartozó más munkát rendeljen el (átirányítás), hanem arra is, hogy más munkavégzési helyen dolgoztassa a munkavállalót (kiküldetés). Kiküldetés tehát a szokásos munkavégzési helyen kívüli, a munkáltató gazdasági érdekében elrendelt, a munkáltató irányítása és utasítása alapján ideiglenesen végzett munka.

A szokásos munkavégzési helynek azt kell tekinteni, amit a munkaszerződés rögzít. Változó munkahelynél a munkáltató olyan telephelye minősül szokásos munkavégzési helynek, ahová a dolgozót beosztották. Természetesen nem tekinthető kiküldetésnek, ha a dolgozó a munka természetéből fakadóan általában telephelyen kívül dolgozik.

A kiküldetés nem jelenthet aránytalan sérelmet a munkavállalónak. Az ilyen kiküldetést a dolgozó megtagadhatja. A nő a terhességének megállapításától a gyermeke hároméves koráig, valamint – 2001. július 1-jétől – az ilyen kisgyermekét egyedül nevelő apa kiküldetése nem irányulhat más helységre.

A kiküldetés időtartama

A kiküldetést a munkáltató egyoldalúan is elrendelheti, azonban ha a dolgozó kéri, köteles az erről szóló rendelkezését írásba foglalni. A kiküldetés várható időtartamáról tájékoztatni kell a munkavállalót. A kiküldetés összes időtartama naptári évenként nem haladhatja meg a 44 munkanapot, egy naptári évben az átirányítás, a kiküldetés és a kirendelés együttes időtartama pedig a 110 munkanapot. Teljes munkanapi kiküldetésnek minősül, ha a munkavégzés időtartama a napi négy órát meghaladja.

Díjazás

Kiküldetésnél – eltérő jogszabály vagy megállapodás hiányában – a munkavállalót rendes – a munkaszerződése szerinti – munkabére illeti meg. Ez a munkabér a rendes munkaidőre jár abban az esetben is, ha a kiküldetés miatt az aznapi munkavégzés ideje nem éri el a rendes munkaidőt.

Belföldi kiküldetésnél, ha a dolgozó munkaidő-beosztása szerinti munkaidőn kívül eső utazási idő eléri a két órát, a két óra feletti időre a munkavállalót készenléti díjazás (vagyis legalább a munkavállaló személyi alapbérének 25 százalékát meghaladó díj) illeti meg. Ha azonban az utazási idő nem éri el a két órát, vagy a munkavállaló munkaidejére esik, a dolgozót nem illeti meg a rendes munkabérén felül külön díjazás.

Az utazási idő a gépkocsi, illetve a tömegközlekedési eszköz indulásától a megérkezéséig terjedő idő. Az utazási időbe beleszámít a tömegközlekedési eszköz megérkezésétől a kiküldetés szerinti munkavégzés megkezdéséig, valamint a munkavégzés befejezésétől a tömegközlekedési eszköz indulásáig eltelt, valamint az átszállással töltött idő is.

Abban az esetben, ha a dolgozó a kiküldetésben részben vagy egészben a munkakörébe nem tartozó feladatokat is ellát, díjazására az átirányításnál elmondottak az irányadók. Így például, ha a gépkocsivezetőnek karbantartási pótlékot fizetnek, az megilleti az őt helyettesítő munkavállalót is.

Költségek

A kiküldetésnél meg kell téríteni a munkavállaló jogszabályban rögzített költségeit, valamint a kiküldetés során felmerült szükséges és igazolt többletköltségeit is. A jelenleg hatályos szabályozás alapján a kiküldetésen lévő dolgozónak az élelmezéssel kapcsolatos többletköltségei fedezésére – a kiküldetés tartamára – élelmezési költségtérítésként napidíj jár, ha a távollét időtartama a 6 órát meghaladja, és a munkáltató a kiküldetés helyén nem biztosítja a munkavállaló élelmezését. Szálloda igénybevételekor, ha a szállodaköltség magában foglalja a reggeli árát is, a napidíj összege 20 százalékkal csökken.

A napidíj számlával igazolt költségként vagy igazolás nélkül átalánydíjjal számolható el. Átalányként a dolgozót legalább napi 110 forint illeti meg. A rendszeresen kiküldetést teljesítő dolgozó részére havi átalány is megállapítható, amely a napidíj összegének és a havi átlagban kiküldetésben töltött napok számának a szorzata.

A bírói gyakorlat szerint a változó munkahelyre alkalmazott munkavállaló is igényelhet napidíjat, ezért meg kell határozni, hogy mi tekintendő a dolgozó telephelyének, és ehhez viszonyítva kell részére kifizetni a díjat. Ha a szerződésben nincs konkrétan megjelölve a dolgozó telephelye, akkor az első alkalmazás helyét, ennek hiányában pedig a munkáltató székhelyét kell viszonyítási alapnak tekinteni.

A kiküldetési költségek, azokon belül a napidíj, azt a célt szolgálják, hogy megtérüljenek a munkavállalónak a telephelyen kívüli munkavégzés következtében felmerült többletköltségei. Ilyen többletköltség akkor jelentkezhet, ha a munkavállaló alkalmazása változó munkahelyre történt. Ebben az esetben a munkavégzés helye mindaz a hely, amelyre a munkáltató működése kiterjed.

Külföldi kiküldetés

A jelenlegi szabályozás szerint külföldi kiküldetésnél is meg kell téríteni a szükséges és igazolt többletköltségeket. A valutaellátmány, valamint a külföldi pénznemben fennálló egyéb tartozás hátralékos összegét az előírt külföldi pénznemben kell megtéríteni a dolgozónak belföldön is. Ha a tartós külföldi kiküldetésre szóló, határozott idejű munkaszerződésben megállapított időtartam és a kiküldetés időtartama egymástól eltér, a munkavállaló csak a külföldi foglalkoztatásának tényleges időtartamára követelheti a devizaellátmányát, illetve (az erre irányuló igénye esetén) annak forintban való megfizetését.

Ha a tartósan külföldön foglalkoztatott dolgozó a külföldi munkahelyének országában teljesít kiküldetést, a nyolc órát meghaladó távollét esetén járó napidíj a belföldi munkáltatójától illeti meg abban az esetben is, ha a belföldi munkáltató a munkáltatói jogok egy részét a külföldi félre ruházta át.

Kirendelés

A munkáltató – a munkáltatók között létrejött megállapodás alapján – egyoldalúan kirendelheti a munkavállalóját más munkáltatóhoz is. Ennek feltétele, hogy a munkavállaló kirendelésére ellenszolgáltatás nélkül kerüljön sor, illetve hogy a két munkáltató – részben vagy egészben – tulajdonosi kapcsolatban álljon egymással. Ilyen tulajdonosi kapcsolatról beszélünk, ha a munkavállalót olyan munkáltatóhoz rendelték ki, amelynek tulajdonosa – részben vagy egészben – azonos a munkáltató tulajdonosával, vagy a két munkáltató közül legalább az egyik valamely arányban tulajdonosa a másik munkáltatónak, avagy a két munkáltató egy harmadik szervezethez kötődő tulajdonjogi viszonya alapján áll kapcsolatban egymással.

A Munka Törvénykönyve 106. §-ának (2) bekezdése szerint nem minősül ellenszolgáltatásnak, ha a két munkáltató megállapodása alapján az a munkáltató viseli a munkavállaló munkabérét, az ezzel járó közterheket és a kirendeléssel felmerülő költségeket, amelyhez a munkavállalót kirendelték, vagy ha a munkáltatók között díjfizetésre, illetve egyéb elszámolásra – a kirendelésen kívül eső okból – valamely szolgáltatás igénybevétele miatt kerül sor.

A munkaerő-kölcsönzés és a kirendelés abban tér el egymástól, hogy a kirendelésnél nincs ellenszolgáltatás az egymással szorosabb kapcsolatban munkáltatók között.

A kirendelés sem járhat aránytalan sérelemmel a dolgozóra. A kirendelés várható időtartamáról a munkavállalót előre tájékoztatni kell. Beleegyezése nélkül nem rendelhető ki más helységbe a nő a terhessége megállapításától gyermeke hároméves koráig, valamint 2001. július 1. óta – a legfeljebb hároméves gyermekét egyedül nevelő apa. A kirendelés naptári évenként legfeljebb 44 munkanapig tarthat, ettől azonban a kollektív szerződés eltérhet.

Díjazás, költségtérítés

Eltérő megállapodás hiányában a munkavállalót a kirendeléskor is a munkaszerződés szerinti munkabére illeti meg. A kirendelés önmagában nem módosítja a munkavállaló munkaszerződéses kötelezettségeit, mivel a dolgozó a kirendelés keretében is általában a munkaszerződése alapján dolgozik, de más munkavégzési helyen, esetleg más munkakörben. A dolgozó – még változó munkahelynél is – csak azonos munkakörben és változatlan személyi alapbérrel foglalkoztatható más munkahelyen. A korábban változó munkahelyre alkalmazott, de utóbb más munkakörben foglalkoztatott dolgozót megilleti az eredeti munkakörének megfelelő munkabér és – adott esetben – a kiküldetési vagy különélési költségtérítés.

Belföldi kirendelésnél, ha az utazási idő a munkavállaló munkaidő-beosztása szerinti munkaidőn kívül esik és a két órát eléri, a két óra feletti rész díjazására – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a készenlét díjazására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

Kirendelés esetén a jogszabály alapján járó költségtérítésen túlmenően a munkáltató köteles a munkavállaló számára megfizetni a kirendelés során felmerülő szükséges és igazolt többletköltségeket is.

Munkáltatói jogok, kárfelelősség

A kirendelés alatt a munkáltatói jogokat, illetve kötelezettségeket a foglalkoztató munkáltató gyakorolja, illetve teljesíti, de nem szüntetheti meg a munkaviszonyt. Ezért a kirendelt munkavállalót tájékoztatni kell a munkáltató jogkör gyakorlójának személyéről. A munkavállalóval szembeni kötelezettségek – így a kártérítési kötelezettség is – a foglalkoztató munkáltatót terhelik, a munkavégzésre kizárólag a foglalkoztató munkáltatónak van befolyása. Annak elbírálásánál, hogy az egészségkárosodást a munkáltató működési körén kívül eső elháríthatatlan ok okozta-e, azt kell vizsgálni, hogy az előidéző ok a foglalkoztató munkáltató működési körén kívül esett-e, és objektíve elhárítható volt-e.

Előfordulhat, hogy bár a munkáltatói jogokat a foglalkoztató munkáltató gyakorolja, és a munkavállalóval szembeni kötelezettségek is őt terhelik, a munkavégzéssel kapcsolatban a kirendelő munkáltató tevékenységének is jelentősége van (pl. a munkavállalónak a foglalkoztató munkáltató részére végzett munkát a kirendelő munkáltató által üzemeltetett munkagéppel kell elvégeznie). Ebből a helyzetből a kötelességét teljesítő munkavállalóra nem származhat hátrány. A dolgozó szempontjából közömbös, hogy a foglalkoztató munkáltatónál elszenvedett károsodását előidéző ok melyik munkáltató működési körével függ össze, és az melyik munkáltató részéről volt objektíve elhárítható.

Amennyiben a munkáltatói jogokat megállapodás folytán a kirendelő munkáltató gyakorolja, és ebből következően a kirendelés során végzett munkánál mindkét munkáltató tevékenységének szerepe van, a kirendelő munkáltató az őt terhelő kártérítési felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a károsodást előidéző ok nemcsak a saját, hanem a foglalkoztató munkáltató működési körén is kívül esett, és az annak részéről sem volt objektíve elhárítható.

A munkáltató telephelyén kívül – adott esetben külföldön – végzett munka esetén azon az alapon állapítható meg a munkáltató működési köre és a balesetet kiváltó ok között az okozati összefüggés, hogy a dolgozó a munkát a számára előírt körülmények között köteles végezni. Az ezzel összefüggő baleseti veszélyhelyzettel a munkáltatónak is számolnia kell.

Eltérő megállapodás hiányában a munkáltató követelheti a munkavállalótól a kirendelés keretében neki okozott kár megtérítését.