Ha a magánszemély munkavégzése során, azaz adóköteles bevételszerző tevékenységével kapcsolatban utazik, akkor a felmerülő költségeket elszámolhatja, azokra költségtérítést kaphat. Az utazási költségek elszámolására a személyijövedelemadó-törvény speciális szabályokat tartalmaz, amelyek ismeretére nemcsak a költségelszámoló magánszemélyeknek, hanem a kifizetőknek is szükségük van. Cikkünkben az utazás során a gépjárműhasználattal kapcsolatos kiadásokra vonatkozó tudnivalókat ismertetjük.
Saját tulajdonú jármű
A magánszemély a nem önálló tevékenységével összefüggésben leggyakrabban a jármű használatáért kap költségtérítést, az önálló tevékenységéhez, illetve az egyéni vállalkozásában történő járműhasználata során pedig annak költségeit számolja el. Az elszámolások egy jó része független a jármű tulajdonjogától, egyes szabályok azonban eltérően érvényesíthetők a saját tulajdon, illetőleg a bérelt vagy szívességi használat esetén. A saját tulajdonú jármű fogalmán kizárólag a magánszemély vagy a házastársa tulajdonában lévő járművet kell érteni, más tulajdonában lévőt – még ha az hozzátartozó is – nem, erre a törvényi szabályozás nem ad lehetőséget.
A tulajdonjogot a kötelező felelősségbiztosítás befizetési szelvényével kell igazolni, amely egyben azt is jelenti, hogy a szelvényeket az elévülési időn belül meg kell őrizni.
Személygépkocsi-költségek
A személygépkocsi használatával kapcsolatosan jellemzően az üzemanyagköltség, az üzemeltetés költsége és más egyéb (pl. autópályadíj) kiadások merülnek fel. A költségelszámolás alapvető szabályai megegyeznek, akár költségtérítéssel szembeni elszámolásról, akár az önálló tevékenységgel szembeni költségelszámolásról van szó.
Útnyilvántartás
Fő szabályként a személygépkocsi-használat címén kapott költségtérítéssel szemben költséget útnyilvántartás alapján lehet elszámolni. Ez alól a mezőgazdasági őstermelő és az egyéni vállalkozó kivétel, ők útnyilvántartás vezetése helyett havi 500 kilométer utat számolhatnak el a saját tulajdonú személygépkocsi üzleti célú használata címén. A vélelmezett havi 500 kilométer akkor sem több, ha a vállalkozó, vagy az őstermelő több személygépkocsival is rendelkezik. Ezt az elszámolási módszert csak a teljes adóévre, illetőleg az adóéven belül a tevékenység teljes időtartamára lehet alkalmazni.
Az egyéb önálló tevékenység esetén, illetve a gépkocsiköltség-térítéssel szembeni elszámoláskor fő szabályként útnyilvántartást kell vezetni. Ha a magánszemélynek több gépkocsija is van, és tevékenységéhez mindegyiket használja, akkor minden gépjárműre külön-külön kell az útnyilvántartást vezetnie. Nem szabad több útnyilvántartást vezetni viszont akkor, ha ugyanazt a gépkocsit használja többféle tevékenységéhez. Ilyenkor az útnyilvántartásban külön kell jelezni, hogy az üzleti utak melyik tevékenységhez kapcsolódnak.
Az adótörvény az útnyilvántartás formáját nem, de a kötelezően feltüntetendő adatok körét meghatározza. Az útnyilvántartásnak tartalmaznia kell: a gépjármű típusát, forgalmi rendszámát, a fogyasztási normát, az utazás időpontját, az utazás célját (honnan hova), az üzleti partner megnevezését és a megtett kilométerek számát. Ha a magánszemély az üzemanyagköltséget az üzemanyagszámlában feltüntetett ár alapján számolja el, akkor az útnyilvántartásban fel kell tüntetni az üzemanyag-vásárlás időpontját és árát is.
Az útnyilvántartás helyettesíthető a menetlevél vezetésével, ha az a szükséges adatokat tartalmazza.
Az útnyilvántartás a magánszemély költségelszámolásának egyik bizonylata, tehát egy esetleges adórevízió során – az elévülési időn belül – azt az APEH-nek be kell mutatni. Ha a vállalkozás az útnyilvántartása szerint megtett utat téríti meg a magánszemélynek, akkor is csak az útnyilvántartás másolatát kérheti el, az eredetit a magánszemélynek kell megőriznie.
Üzemanyag-felhasználás
Üzemanyag-felhasználás címén minden esetben a többször módosított 60/1992. (IV. 2.) kormányrendelet szerinti üzemanyag-fogyasztás vehető figyelembe, a hivatali, üzleti utakon futott útnyilvántartás szerinti kilométer-teljesítmény alapján. Az üzemanyag-felhasználás meghatározásánál az alapnorma, illetőleg az alapnorma-átalány szerinti elszámolás választható. Mindkét módszernél a norma a gépjárműhasználattal felmerült "adómentes" üzemanyag-felhasználás maximumát jelenti. Az alapnormát a rendelet melléklete tartalmazza a különböző típusú járművekre. Az ott fel nem tüntetett típusú, vagy a melléklet alapján meg nem határozható alapnormájú, illetőleg a rendeletben meghatározottaktól eltérő fajtájú üzemanyaggal üzemelő gépjárművek esetében az alapnorma értékét a gyártó, vagy az üzemanyag-fogyasztás mérése alapján szakértő állapíthatja meg. Az alapnormát – ha a járművet az általános üzemeltetési módtól eltérően üzemeltetik – a kormányrendeletben felsorolt korrekciós tényezőkkel lehet növelni. Az alapnorma alkalmazásakor lehetőség van a kenőanyag-felhasználás elszámolására is.
Ennél jóval egyszerűbb az alapnorma-átalány, amelynél az üzemanyag-felhasználás a beépített motor hengerűrtartalmától függően meghatározott. Az egyszerűsített módszer alkalmazásánál figyelni kell arra, hogy az alapnorma-átalány mindig a gyártótól, illetőleg a kereskedelmi forgalmazótól származó dokumentációban meghatározott minőségű üzemanyagra vonatkozik. Fontos, hogy ebben az esetben az általánostól eltérő üzemeltetési módhoz tartozó korrekciós tényezőket – ideértve a kenőanyag-felhasználást is – nem lehet figyelembe venni.
Üzemanyagár
Az üzemanyag árának elszámolására két módszer közül lehet választani. Az első lehetőség a számlákkal igazolt üzemanyag-vásárlás – a normarendeletben meghatározott mennyiségben –, a másik az APEH által közzétett üzemanyagár alkalmazása. A két módszer között negyedévente lehet választani.
Az APEH a következő negyedévben alkalmazható, a negyedévet megelőző hónap 15. napján érvényes árakból képzett üzemanyagárat a Magyar Közlönyben teszi közzé. A közzétett ár: az előző évben nagy forgalmat lebonyolító három belföldi üzemanyag-forgalmazó cég által alkalmazott üzemanyagár számtani átlaga, egy forinttal megnövelve.
Külföldi gépkocsihasználat esetén azt, hogy a magánszemélynek a költségek igazolásához kell-e, lehet-e külföldi benzinszámlát kérnie, az dönti el, hogy a belföldi üzemeltetés során egyébként milyen elszámolási módszert választott, ugyanis az üzemanyagköltséget a külföldi útszakaszra is ugyanúgy kell elszámolni, mint a belföldire.
Számla szerinti elszámolás esetén, miután a magánszemély az üzemanyagot külföldi pénznemben fizeti ki, a forintra átszámítás a következők szerint történhet:
- a pénzintézet által alkalmazott eladási árfolyamon, ha arról bizonylattal rendelkezik, vagy
- az MNB hivatalos, a költség felmerülésének időpontját megelőző hónap 15. napján érvényes devizaárfolyamának alapulvételével, illetőleg
- ha a kiadás olyan pénznemben merült fel, amely nem szerepel az MNB hivatalos devizaárfolyam-lapján, akkor az MNB által közzétett, a költség felmerülésének időpontját megelőző hónap 15. napján érvényes, USA-dollárban megadott árfolyamon.
Az üzemanyagköltség elszámolása egyébként független attól, hogy a gépkocsi saját tulajdonú, vagy sem, feltétel csupán az, hogy az üzemanyagköltséget a magánszemély fizesse.
Üzemeltetés költsége
Üzemeltetés címén a fenntartás, javítás és felújítás költségei számlák alapján, vagy az úgynevezett általános személygépkocsi-normaköltség (3 Ft/km) figyelembevételével számolhatók el. Ez utóbbi esetben azonban az üzemanyagköltségen kívül minden kiadást elszámoltnak kell tekinteni, azaz a 3 Ft/km alkalmazása mellett nincs lehetőség további, számlával igazolt költség elszámolására.
A költséget mindkét esetben csak a hivatali céllal megtett utak arányában lehet érvényesíteni.
A kétféle költségelszámolási mód közötti választás egy adóévre és a magánszemély által használt összes személygépkocsira vonatkozik.
A 3 Ft/km alkalmazása választható lehetőség. Ha a magánszemély úgy ítéli meg, hogy személygépkocsijának használata során kilométerre vetítve az üzemeltetési költsége több mint 3 forint, akkor mindenképpen célszerű a karbantartások, javítások stb. számláit gyűjteni, mert csak ezek alapján lesz lehetősége a normaköltségnél több költséget elszámolni.
Az egyszerűbb, általános személygépkocsi-normaköltséggel csak a saját tulajdonú gépkocsik esetén lehet számolni. A számlákkal igazolt üzemeltetési költségek a nem saját tulajdonú járműveknél akkor számolhatók el, ha azok – szerződés alapján – a használót terhelik.
Egyéb kiadások
A gépkocsi használatával összefüggésben olyan kiadások is felmerülhetnek, amelyek nem szorosan annak működéséből adódnak. Ilyen például az autópálya-használati díj, a parkolási díj, a garázsbérlet stb. Ezeknek a költségeknek az elszámolhatósága kizárólag attól függ, hogy a kiadás üzleti esemény alkalmával merül fel, vagy sem.
Az úthasználati díj arányosításának szabályát 2001-től a jövedelemadó-törvény külön is tartalmazza. E szerint az ilyen költség az úthasználatra jogosultság időszakában a díjköteles útszakaszon történt üzleti célú futásteljesítmény alapján számolható el. A szabály alkalmazhatóságához mindenképpen szükséges a díjköteles útszakaszon az úthasználatra jogosultság időszakában megtett magáncélú utak számát is feljegyezni az útnyilvántartásban, bár ezt a törvény szó szerint nem írja elő.
Ha a kifizető a magánszemély részére vásárolja meg az autópálya-bérletet, az minden esetben adóköteles természetbeni juttatásnak minősül, függetlenül attól, hogy azt munkába járásra, vagy a saját gépjármű üzleti célú használatára tekintettel kapják. Abban az esetben azonban, ha a magánszemély veszi meg az autópálya-bérletet, akkor a saját személygépkocsi üzleti célú használata esetén a neki fizetett költségtérítéssel szemben az autópálya-bérlet – saját névre szóló számlával – igazolt költségét az üzleti utak arányában érvényesítheti.
Az egyéb – pl. hídpénz, parkolási díj, kompátkelés –, hasonló jellegű költségeknél az elszámolhatósághoz azt kell igazolni, hogy a kiadás kifejezetten üzleti célú eseményhez kötődik.
Költségtérítések
A kifizető a magánszemély tevékenysége során felmerülő elismert – a hivatali utazás ilyen! – költségeit megtérítheti. A költségtérítéssel szemben a magánszemély vagy a tételes költségelszámolással, vagy – ha a költségtérítés jogszabályon (törvény, kormányrendelet) alapul – igazolás nélküli elszámolással élhet. A jövedelemadó-törvény az utazással kapcsolatban több esetben is lehetőséget ad az igazolás nélküli költségelszámolásra.
Költségtérítés saját gépjármű hivatali használatára
A saját tulajdonban lévő személygépkocsi hivatali célú használatára tekintettel kifizethető költségtérítés összegét jogszabályi rendelkezés nem korlátozza, így annak nagysága a juttató és a magánszemély megállapodásától függ. A költségtérítéssel szemben igazolható költségek körét és az elszámolás módját azonban a személyijövedelemadó-törvény a 3. számú mellékletében részletesen szabályozza. Fontos, hogy ha a magánszemély valamely tevékenységével összefüggésben költségtérítést kap, akkor az adott tevékenység – legyen az munkaviszony, személyes közreműködés, egyéb önálló tevékenység – ellenértékéért kapott összeget a költségtérítéssel együtt kell bevételnek tekinteni. Az elszámolás módját pedig a bevétel egészére egységesen kell megválasztani.
A gépkocsiköltség-térítés minden esetben a magánszemély adóköteles bevétele, amelyből – a költségtérítés erejéig – a tételesen, számlával igazolt költségek, vagy az igazolás nélkül elszámolható költségek levonhatók. A költségelszámolás szabályai megegyeznek az útnyilvántartás, az üzemanyag-felhasználás, az üzemanyagár, az üzemeltetés és az egyéb költségeknél leírtakkal.
Költségtérítés kifizetésekor a munkáltatónak, kifizetőnek költségnyilatkozat kitöltését kell kérnie a magánszemélytől, amelynek egy példányát a juttatónak meg kell őriznie. Ennek az adóelőleg alapjának megállapításakor van jelentősége. Ha a költségtérítés mértéke nem jogszabályban meghatározott, vagy a jogszabályi mértéket meghaladja, akkor az igazolás nélkül elszámolható, vagy a magánszemély által nyilatkozott költséget meghaladó rész lesz az adóelőleg-levonás alapja. Ha a kifizetőhöz tett költségnyilatkozat szerint figyelembe vett kiadás nagyobb, mint az év végén ténylegesen felmerült költség, akkor 12 százalékos különadót kell fizetnie a magánszemélynek. A különadó alapja a nyilatkozott és a ténylegesen "produkált" költség különbözete, amely után a magánszemélynek 11 százalékos egészségügyi hozzájárulást is fizetnie kell. Nem kell a különadót megfizetni akkor, ha a költségkülönbözet nem több 5 százaléknál.
Általános adózási szabály, hogy ha a magánszemély bármely bevételéből tételes költségelszámolással állapítja meg a jövedelmet, akkor év végén nem tehet nyilatkozatot a munkáltatói adóelszámolásra. Mivel az útnyilvántartás alapján történő elszámolás tételes költségelszámolásnak számít, az útnyilvántartás vezetése mellett a saját gépjármű hivatali célú használatára tekintettel költségtérítést kapó magánszemélynek mindenképpen önadózóvá kell válnia.
Kiküldetési rendelvény
Ha a magánszemély a saját tulajdonú – ideértve a házastárs tulajdonában lévőt is – gépjárműjét kiküldetési rendelvény alapján használja hivatali célra, akkor a munkáltató a költségtérítést a kiküldetési rendelvényben meghatározott kilométer-távolságra a 3 Ft/km átalánnyal, valamint a norma szerinti üzemanyagköltséget az APEH által közzétett üzemanyagárral számolva fizetheti ki.
Ilyen térítés esetén sem költségnyilatkozatra, sem külön útnyilvántartás vezetésére nincs szükség, az összeget pedig a jövedelem számítása során figyelmen kívül lehet hagyni. A kiküldetési rendelvényt nem szükséges esetenként kiállítani, hanem az a munkáltató által tetszés szerint meghatározott elszámolási időszakra és külszolgálatra is alkalmazható.
A kiküldetési rendelvényt két példányban kell elkészíteni, az eredetit a munkáltatónak, míg a másolatot az alkalmazottnak kell az elévülési időn belül megőriznie. A kiküldetési rendelvény adattartalmát a törvény pontosan meghatározza, így szerepeltetni kell rajta a hivatali utazások célját, időtartamát, útvonalát, az utazáshoz használt gépkocsi futásteljesítményét, üzemanyag-fogyasztási normáját, a gépkocsi használata idején az APEH által közzétett üzemanyagárat, a mindezek alapján és a 3 Ft/km normaköltség figyelembevételével számított utazási költséget, valamint – belföldi kiküldetés esetén – a jogszabály szerint adott élelmezési költségtérítést.
A kiküldetési rendelvény minden olyan esetben helyettesíti az útnyilvántartást, amikor a magánszemély – alkalmazottként – hivatali utazásra tekintettel kap gépjármű-költségtérítést. Ha az adott járművet más tevékenységéhez is használja (pl. önálló tevékenység, egyéni vállalkozás), akkor vezetni kell az útnyilvántartást. A kétszeres költségelszámolás elkerülése érdekében az útnyilvántartásban feltüntetett hivatali utak közül azokra nem érvényesíthető költség, amelyekre a munkáltató bevételnek nem számító utazási költségtérítést fizetett a kiküldetési rendelvény alapján. Ugyanígy az egyéni vállalkozónál is csökkenteni kell az üzemi futásteljesítményt azokkal a kilométerekkel, amelyekre az egyéni vállalkozó a munkáltatójától bevételnek nem számító költségtérítést kapott.
Ha a munkáltató a kiküldetési rendelvényben szereplő – akár külföldi, akár belföldi – utakra a jogszabály szerinti mértéket fizeti, akkor nincs adatszolgáltatási kötelezettsége, az alkalmazottnak pedig – ha csak ilyen költségtérítést kap – nem kell önadózóvá válnia, adóbevallását – az egyéb törvényi feltételek megléte esetén – a munkáltatója is elkészítheti.
Abban az esetben, ha a munkáltató a kiküldetés során az általános személygépkocsi-normaköltségnél többet fizet a dolgozónak, akkor a magánszemély vagy elfogadja a jogszabályban meghatározott mértéket és a különbözet után adózik, vagy a tételes költségelszámolást választja. Ez utóbbi esetben ugyanazokat az elszámolási és nyilvántartási szabályokat kell alkalmaznia, mint az egyéb költségtérítéseknél.
Munkába járás saját gépkocsival
A saját gépkocsival történő munkába járás – a munkahely és a lakás közötti oda-vissza távolság figyelembevételével – legfeljebb 3 Ft/km értékben téríthető meg az alkalmazottnak, ha a saját, vagy a házastársa tulajdonában lévő autóval közlekedik. Az így meghatározott bevételt a jövedelem számításakor figyelmen kívül lehet hagyni, nem kell igazolást kiállítani, adatot szolgáltatni, és bevallást adni. A 3 Ft/km-rel számított összeget meghaladóan adott költségtérítésből a törvényi mértéken felüli rész – magáncélú használatot feltételezve – bérjövedelemnek tekintendő.
Ha a magánszemély személygépkocsiját egyébként üzleti, hivatali célra is használja, akkor útnyilvántartásában a munkába járást magáncélú útként – külön – kell feltüntetnie.
Bérlettérítés
A 78/1993. (IV. 2.) kormányrendelet alapján a munkáltatónak meg kell térítenie a munkába járás költségeit oly módon is, hogy a bérlet vagy menetjegy árának 86 százalékát kell megfizetnie, ha a magánszemély országos közforgalmú vasút 2. osztályán utazik, vagy 80 százalékát kell megfizetnie, ha a magánszemély elővárosi vasúton, valamint helyközi díjszabással közlekedő helyi és távolsági autóbuszon utazik.
Munkába járás címén az alkalmazottnak a bérlet, menetjegy árát a vonatkozó kormányrendelet szerinti mértékben kötelező megtéríteni, a munkába járás céljából így juttatott bérlet, menetjegy adómentes juttatásnak számít. A munkáltatói költségelszámolás alapja ebben az esetben a magánszemély által leadott bérlet, menetjegy.
Ha a munkáltató úgy téríti meg a munkába járás költségeit, hogy nem kéri a bérlet leadását – miután ezt a kormányrendelet nem tiltja meg –, akkor ez olyan költségtérítésnek számít, amelyet a magánszemély bevételének kell tekinteni. E bevétellel szemben költségként lehet elszámolni a bérlet, menetjegy teljes árát akkor, ha a munkavállaló megvásárolja azokat, és az elévülési időn belül meg is őrzi.
Ha viszont a magánszemély nem vásárol bérletet – mert más módon oldja meg a munkába járását –, akkor a kapott költségtérítéssel szemben igazolás nélkül számolhatja el költségként – attól függően, hogy vonattal, vagy autóbusszal történő munkába járására kapott térítést – a bérlet árának 80, illetve 86 százalékát. Mindez azt jelenti, hogy ha a munkáltató úgy dönt, hogy a bejáró dolgozó utazási költségének 80 vagy 86 százalékát akkor is megtéríti, ha nem adják le, nem veszik meg a bérletet, akkor a kifizetett összeget fel kell tüntetni az adóbevallásban vagy a munkáltatói elszámolásban, azonban jövedelem nem keletkezik. Mivel a dolgozó nem mutatja be a bérletszelvényt a munkáltatónak, a bérlet árát a MÁV, illetve a Volán hivatalos díjszabása alapján lehet megállapítani.
Ezek a rendelkezések nem alkalmazhatók a helyi utazási bérlet megtérítésére. Az ilyen összeg természetbeni juttatásnak számít – ha a kifizető nevére történik a vásárlás –, és a munkaadónak 44 százalék adót kell fizetnie. Ha a magánszemély vásárolja meg a helyi bérletet, és a számla nem a kifizető nevére szól, akkor a költségtérítés a magánszemély bérjövedelmének számít.
A helyi tömegközlekedéshez használt bérlet akkor téríthető adózás nélkül, ha a munkaszerződésből, munkaköri leírásból egyértelműen és kétséget kizáróan megállapítható, hogy a bérlet használata a tényleges munkavégzési kötelezettség teljesítésével szorosan összefügg. Így nem számít természetbeni juttatásnak a kézbesítőnek, anyagbeszerzőnek adott bérlet megtérítése.
Hivatali autó használata
A jövedelemadó-törvény külön kezeli azokat az eseteket – így a cégautóadóra, az üzemanyag-megtakarításra és a csoportos munkába szállításra vonatkozóan –, amikor a munkáltató, a társaság gépjárműjét használja a magánszemély. Mivel a cégautóadóra vonatkozó szabályokkal egy korábbi számunkban részletesen foglalkoztunk, most az üzemanyag-megtakarításról és a csoportos munkába szállításról írunk.
Üzemanyag-megtakarítás
Az üzemanyag-megtakarítás címén keletkező bevétel a magánszemély nem önálló tevékenységéből származónak minősül. A jövedelemszámítás során azonban nem kell jövedelemként figyelembe venni azt az összeget, amelyet a munkáltató, a társas vállalkozás az alkalmazottjának vagy tagjának akkor fizet ki, ha a rá bízott jármű üzemeltetése során üzemanyag-megtakarítást ér el. Az adóterhet nem viselő jövedelmet csak a gépjármű vezetőjének az általa teljesített kilométer-távolság (futásteljesítmény) alapulvételével lehet kifizetni.
Üzemanyag-megtakarítás akkor jelentkezik, ha az útnyilvántartással alátámasztott gépjárműfutás alatt a ténylegesen felhasznált üzemanyag mennyisége, azaz a társaság által elszámolt számlák szerinti üzemanyag-mennyiség kevesebb, mint a személyijövedelemadó-törvény által elismert üzemanyag-fogyasztási normarendelet szerinti korrekciós tételekkel módosított alapnorma-fogyasztás. (Ez azt jelenti, hogy a normarendelet szerinti lökettérfogattól függő átalánymérték – 2001-től – az üzemanyag-megtakarítás során nem alkalmazható.)
A megtakarítás összegének meghatározásakor mindenképpen az APEH által közzétett üzemanyagárral kell számolni. Megtakarítás tehát csak akkor fordulhat elő, ha a gépjármű a fogyasztási normánál kevesebb üzemanyagot fogyaszt, akkor azonban már nem, ha a vásárolt üzemanyag ára kisebb, mint az APEH-ár. Éppen ezért az üzemanyag-megtakarítás megállapításához nem az elszámolási időszakban keletkezett és elszámolt számlák végösszegét, hanem az ezen időszak alatt a számlák szerint felhasznált üzemanyag-mennyiséget kell alapul venni. A törvényi rendelkezés szigorodása miatt 2001-től akkor sem keletkezhet üzemanyag-megtakarítás, ha a normarendelet szerinti lökettérfogatra megállapított normaátalány magasabb, mint az adott gépjárműre előírt alapnorma mértéke.
Az üzemanyag-megtakarítás után akkor sem kell adózni, ha a munkáltató, a társas vállalkozás a saját kezelésében lévő töltőállomáson biztosítja az üzemanyag felvételét. Ez utóbbi esetben is az az összeg "adómentes", amelyet akkor fizet a munkáltató, ha a tankolt mennyiség alapján a fogyasztás kevesebb a korrekciós tételekkel módosított normánál.
Egyre gyakoribb, hogy a jármű vezetője nem készpénzzel, hanem az üzemanyag-forgalmazó cég által kiállított hitelkártyával fizeti az üzemanyag ellenértékét. Ez esetben a töltőállomás a kártya alapján számlát állít ki az üzemeltető munkáltatójának, társaságának, amely ennek alapján állapíthatja meg a megtakarítást a normához képest.
Természetesen a társaság döntésétől függ, hogy az üzemanyag-megtakarítást kifizeti-e, vagy sem, de ha a kifizetés mellett dönt, akkor ezt a gépjármű vezetőjének az általa futott kilométer alapulvételével adó- és tb-mentesen teheti meg. A juttatást a kifizetői igazolásban sem kell szerepeltetni, és adatszolgáltatási kötelezettség sem kötődik hozzá.
Csoportos munkába szállítás
A munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes csoportos személyszállítás adómentes juttatásnak számít. A jövedelemadó szempontjából csoportos személyszállításról akkor beszélhetünk, ha a munkáltató a munkavégzés érdekében legalább négy munkavállalót a tulajdonában – üzemeltetésében – lévő járművön szállít, vagy erre a célra személyszállítási szolgáltatást végző kifizetőtől bérel különjáratot. Az adómentesség csak az alkalmazottak munkába szállítására terjed ki.
