×

Pénzintézetek versenye

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 30. számában (2000. július 15.)

 

A bankok között a lakossági ügyfelek megnyeréséért újabban megindított verseny lassan már a díjakat sem hagyhatja érintetlenül. A kínált szolgáltatások lassan mindenütt (egyformán) sokszínűvé válnak, a verseny várhatóan a díjak területére tevődik át.

 

A lakossági folyószámla szolgáltatást kínáló bankok közül a legszélesebb palettával alighanem még mindig az OTP Bank büszkélkedhet. A pénzintézet élő hangos, átutalási vagy egyéb megbízási lehetőséggel is kibővített telebankja (és mobilbankja), bőséges kártyaválasztéka, internetes számlavezetése mellett előny még a bankjegykiadó automaták (ATM) kiterjedt hálózata is. A folyószámla állandó költségei (amelyek egyébként ma már az OTP-nél sem csekélyek) ugyanis a számlabirtokosok terhének csak egy részét jelentik. A készpénzfelvétel pedig igencsak drága lehet akkor, ha ehhez "idegen" (tehát nem az ügyfél bankja által üzemeltetett) automatát kénytelen igénybe venni valaki, ezért a kiterjedt saját ATM-hálózat előnyt jelent.

Hitelbőség

A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) például saját automatái mellett az egyetlen, pénzintézetektől független ATM-hálózattal rendelkező szolgáltató, az Euronet gépeit is kedvezményesen (tranzakciónként 50 forint) engedi használni.

Az MKB megoldása előrevetíti, hogy a lakossági ügyfelekért vívott pénzintézeti harc új terepe a díjverseny lehet. A CIB Bank ebben már most odáig elment, hogy a lakossági folyószámlán az átutalási megbízások teljesítését ingyenessé tette. A CIB egyébként telefonon adott átutalási megbízások teljesítéséért 0,6 ezreléket, minimum 60, maximum pedig 4500 forintot kér.

A banki folyószámla fenntartása az ügyfeleknek azért is lehet olcsóbb majd a jövőben, mert a pénzintézetek a szolgáltatások kínálatában előbb-utóbb már nem tudnak egymásra ígérni. Mind természetesebbé válik, hogy a folyószámla mellé a bankok ajánlanak Visa, Europay, elektron vagy classic kártyákat, és elektronikus (számítógép, telefon, mobiltelefon, internet) kapcsolattartási lehetőséget. A magánszemélyek ráadásul már ma is meglehetősen bőséges hitelkínálatból választhatnak. Főként persze azok, akiknek számlájára rendszeres átutalás érkezik.

A Bank Austria Creditanstalt Rt. (BA/CA) folyószámlahitelénél például a kölcsönözhető összeg az ügyfél havi nettó jövedelmének kétszerese, de legfeljebb 300 ezer forint lehet, maximum egyéves futamidőre. A hitel igénylésének feltétele, hogy az ügyfél legalább három hónapja itt vezettesse munkabérszámláját, illetve ha valaki nem alkalmazotti jogviszonyban áll, a banknál bonyolítsa le jövedelemszerző tevékenységének pénzforgalmát. Ha valaki 2000. július 30-ig igényel folyószámlahitelt, úgy a kezelési költség felét elengedi a bank.

Az MKB augusztus 31-éig tartó akciót hirdetett. Náluk eddig az időpontig a folyószámlakölcsönt hitelbírálati díj nélkül lehet felvenni.

Az Inter-Európa Bank Rt. is kínál a lakossági bankszámlát vezető ügyfelei számára kedvező kamatozású kölcsönt. A tetszőleges célra felhasználható hitelt itt ingatlanfedezet mellett vehetik igénybe az ügyfelek.

A Budapest Bank folyószámlahitele kezes nélkül igényelhető és szabadon felhasználható. Összege az átutalt havi munkabér kétszerese, de minimum 20 ezer forint, maximum 300 ezer forint lehet. A futamidő egy év, ami lejáratkor megújítható.

A CIB-nél a lakossági folyószámlahitel segítségével meghatározott keretösszeg erejéig mindig túlléphető a számlaegyenleg. A kölcsönt bármikor fel lehet használni, kamatot pedig csak a ténylegesen igénybe vett összegre kell fizetni. A hitel törlesztése automatikusan a folyószámlára beérkező összegekből történik. A kölcsönt az veheti igénybe, akinek a CIB Banknál vezetett számlájára havi legalább 50 ezer forint jövedelme érkezik. A feltételek közé tartozik még a betöltött 22 év, és az, hogy a hitelkérő ne legyen idősebb 65 évnél.

A fedezet nélküli bankszámlahitel összege a Raiffeisen Banknál minimum 20 ezer forint. A pénzintézetnél csak az juthat kölcsönhöz, aki legalább 21 éves, és minimum 18 hónapja folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik. A hiteligénylőknek a Raiffeisennél minimum 65 ezer forintos nettó jövedelemmel kell rendelkezniük.

Folyószámla-használat

A lakossági bankszolgáltatást viszonylag újonnan elindító pénzintézeteknél a tapasztalat szerint az ügyfelek számlájukat általában betételhelyezésre használják. Áttörést ebben – általános vélekedés szerint – a korszerűbb kapcsolattartási lehetőségek (telefon, internet) hozhatnak.

– Kiemelt célunk – tudtuk meg a CIB Bank marketingvezetőjétől, Aradi Gábortól –, hogy lakossági, de céges ügyfeleink is aktívabban használják folyószámlájukat. – A pénzintézetnél ugyanis úgy látják, hogy ma még – elsősorban a magánszemélyekre – a betételhelyezés a jellemző. A CIB – mondja Aradi – ilyen szempontból ezért egyelőre inkább deposit banknak tekinthető.

A CIB ezen a helyzeten mindenképpen változtatni szeretne, ezért most ügyfeleik körében elindítottak egy teljes körű felmérést. Szeretnék pontosan látni, hogy mik az igények, milyen szolgáltatások a legkedveltebbek, és mi az, amin esetleg a jövőben változtatni kell. A legnagyobb kérdés természetesen az internetes bankszolgáltatás.

Aradi szerint az egészen biztos, hogy előbb-utóbb minden univerzális banknak nyitnia kell a világháló felé. Az internet pedig nyilvánvalóan felváltja majd a jelenlegi egyéb (külön modemmel megteremtett) elektronikus kapcsolatokat a bankok és az ügyfelek között. Ha az ügyfél bankjával a világhálón keresztül veheti fel a kapcsolatot, akkor a számlatulajdonosnak szinte semmilyen megkötöttsége sincs. Gyakorlatilag a világ bármely pontjáról érintkezésbe léphet a pénzintézettel, a nap huszonnégy órájában adhat megbízásokat, vagy informálódhat számlamozgásairól. Akár szabadságon, akár üzleti úton van. Ma már ugyanis a szállodákban (az Egyesült Államokban még a gyorsétkeztetési üzletláncoknál is) lehet számítógépet használni, de mind elterjedtebbek az internetes kávézók is. Ezek között igen sok nagyon drága, de akadnak már megfizethetők is.

Egyelőre azonban a CIB tapasztalatai szerint – minden előny ellenére – úgy tűnik, hogy semmi sem képes teljesen helyettesíteni a személyes kapcsolatokat. Különösen vidéken ragaszkodnak az ügyfelek ahhoz, hogy valaki velük egy-egy bankfiókban közvetlenül foglalkozzon.

Elektronikus kapcsolat

Sokak szerint ahhoz, hogy az ügyfelek megfelelő számban és szinten igényeljék és igénybe vegyék a bankokat, még mindig elengedhetetlenül szükséges a széles fiókhálózat. Egyes szolgáltatásoknál – vallják – csak a szorosan a körzethez tartozókat lehet potenciális pénzintézeti ügyfeleknek tekinteni. A Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója, Erdei Tamás kifejtette: régebben még az is előfordult, hogy a fiókhálózat átszervezése után annak az egységnek az ügyfelei, amelynél megszűnt ez a szolgáltatás, még a néhány utcányira levő másik fiókba sem mentek át.

A bankárok azonban arra számítanak, hogy rövidesen robbanásszerű fejlődésnek indulhat az electronic, illetve az internet-banking.

Az ügyfelek a Raiffeisen Banknál is előszeretettel használják folyószámlájukat megtakarításaik elhelyezésére. Ezt a terméket egyébként a pénzintézet – hangsúlyozta a lakossági főosztályvezető, Rácz Tibor – nem véletlenül illeti az értékszámla elnevezéssel. A piaci átlagnál magasabb kamatokkal ugyanis ösztönözni is kívánja a betételhelyezést. Rácz elismerte, hogy a Raiffeisen szeretné közben azt is elérni, hogy lakossági ügyfelei aktívabban használják folyószámlájukat. Így például az állandó átutalási megbízások mellett eseti utalásokat is indítsanak innen.

Ezen a téren a fejlődés azonban a pénzintézet szakembereinek általános véleménye szerint a telefonos ügyfélszolgálat, a 24 órás telefonkapcsolat, illetve az internet segítségével (a Raiffeisen már megteremtette ennek az összeköttetésnek a lehetőségét magánszemély ügyfelei körében) szinte automatikusan bekövetkezhet majd.

Az OTP Bank ügyfelei közül is igen sokan akadnak, akik megtakarításaik egy részét folyószámlán tartják, lekötve, de akár lekötetlenül is. Ez a pénzintézet elektronikus igazgatóságának vezetője, Ljubicic Gábor szerint természetes. Jellemző ugyanakkor az is, hogy a lakossági ügyfelek folyószámlájukról intézik a rendszeres vagy eseti átutalásokat. Az OTP Bank mára mintegy négymillió ilyen megbízást kezel.

A banknál úgy látják, hogy ebben a körben a kártyahasználat is mind aktívabbá válik. Ljubicic szerint ezen belül is biztató jelenség, hogy a készpénzfelvétel és a vásárlás aránya – az utóbbi javára – javul.

Internetes bankolás

A pénzintézet kedvező tapasztalatait támasztja alá a korszerű kapcsolattartási formák térnyerése is. Ezen a téren a bank igazán impozáns eredményekről adhat számot. Az elmúlt hónapban például a mobiltelefonra küldött szöveges üzenetek száma (SMS) 153 ezer darab volt. A közelmúltban pedig akadt olyan hónap is, amikor a Telebankhoz 1,8 millió hívás érkezett. A legmeglepőbb azonban talán az, hogy már 22 ezer ügyfél szerződött az OTP Bankkal internetes számlavezetésre. A pénzintézet tapasztalatai szerint például a tartós külföldi kiküldetésben levők előszeretettel választják ezt a lehetőséget.

Az internetes számlavezetést egyébként az OTP és a Raiffeisen Bankot megelőzve vezette be az Inter-Európa Bank. Az IEB speciális akciót kitalálva igyekszik szolgáltatását mindjobban kiterjeszteni. 2000. december 31-ig érvényben levő, Bankkártyával az internetre elnevezésű akciója során a pénzintézet minden kártyabirtokos ügyfelének havi 10 órán keresztül a világháló díjtalan használatát biztosítja. A jogosultság megszerzéséhez először regisztrálnia kell magát az ügyfélnek az erre kialakított honlapon.

A bank honlapját egyébként (internetes folyószámla-vezető) rendszerének, a BankoNetnek a népszerűsítésére is használja, ezen keresztül például ki lehet próbálni ezt a szolgáltatást.

A modern kommunikációs eszközöket szívesen használó ügyfeleket azonban az egészen sajátos pénzintézeti formában működő társaságok, az úgynevezett direktbankok is kiszemelték.

Direktbankok

A világban már meglehetősen elterjedt direkt- vagy diszkontbankok olyan, fiókhálózattal nem rendelkező hitelintézetek, amelyek szolgáltatásai telefonos ügyfélszolgálat, posta, fax vagy számítógép segítségével vehetők igénybe. Ugyanezeket persze mind több kereskedelmi bank is kínálja.

A direktbankok előnye a többi pénzintézettel szemben az, hogy fiókhálózat híján költségeik is alacsonyabbak, így a "hagyományos" bankokhoz képest kedvezőbb konstrukciókat – az átlagosnál kisebb vagy akár nulla összegű tranzakciós jutalék, magas folyószámla- és betéti kamat – tudnak alkalmazni. Hátrány viszont, hogy ezek a cégek csak egyszerű, standard termékeket ajánlanak, s nincs mód a kifinomultabb igények kielégítésére. Éppen ezért bár a direktcégek képviselői a bankszektor forradalmi átalakítását emlegetik, szakértők szerint ezek az intézmények ma még a legfejlettebb országokban sem tudnak 10-15 százaléknál nagyobb részesedést kihasítani maguknak a bankpiacon.

A direktbankok első képviselője hazánkban a Bank Austria Creditanstalt (BA/CA) elkülönített üzletágaként működő Nonstopbank volt. A BA/CA (amely egyébként Spectra Light néven elsőként kínált a magánügyfeleknek számítógépes banki összeköttetési lehetőséget) ezt 1998 tavaszán indította el.

A piacon azóta csak egyetlen ilyen vállalkozás, az önálló EuroDirekt Országos Takarékszövetkezet (1999. március) indult. Újabb jelentkezőkről pedig egyelőre nincs hír.

A Nonstopbank képviselői (a már említett pénzintézetekhez hasonlóan) konkrétan nem hajlandóak sem ügyfélszámról, sem pedig betétállományról nyilatkozni. Az EuroDirekt azonban már az év első hónapjaiban több mint ezer ügyfélről és 500 millió forintnyi betétről adott hírt.

A nyilatkozatokból annyi egyébként kiderül, hogy a Nonstopbank célcsoportja a 20 és 40 év közötti, általában városban vagy annak közelében élő, elfoglalt, a modern technikai eszközökben bízó és azokat gyakran használó ügyfél, akinek jövedelme valamivel az átlagos fölött van.

A család megnyerése

Sajátos módon a cseppet sem vagyonos, bár a modern technikai eszközökhöz nyilvánvalóan vonzódó réteget célzott meg szolgáltatási kínálatával a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H). A Trambulin elnevezésű konstrukció a születéstől a családteremtésig ad lehetőséget a szülőknek, rokonoknak, hogy gondoskodjanak a gyermek jövőjéről, míg a gyerekek számára életkoruk függvényében szélesedő szolgáltatási palettát nyitva igyekszik mind szélesebb ismereteket nyújtani a banki szokásokról.

Hatéves kortól – természetesen csak szülői felügyelettel – saját bankszámlája lehet a gyermeknek, míg 11 éves kortól a bank hálózatában használható kártyát kaphat. 14 éves kortól már saját, vásárlásra is alkalmas Maestro kártyát kínál a bank, míg 18 év felett folyószámlahitel-lehetőséghez jutnak a fiatal ügyfelek, valamint 200 ezertől 1 millió forintos értékhatárig áruvásárlásra felhasználható életkezdő hitelt is ad a pénzintézet.

A szűken vett banki szolgáltatáson felül a K&H kapcsolatot kíván teremteni a Trambulin-ügyfelek között. A pénzintézet épp ezért az interneten önálló portált hoz létre. A www.trambulin.com oldalon a gyerekek korosztályukat érdeklő anyagokat olvashatnak, emellett részt vehetnek a m@ni elnevezésű virtuális pénzszerző játékban. Az oldalak meglátogatásakor az ott talált feladatok megoldásával lehet "pénzt" szerezni, amelynek révén a site-on található katalógusból lehet vásárolni, illetve a nagyobb értékű termékekre licitálni.

A kötelező banki számlanyitás, amelyet a közalkalmazotti szférában törvény írt elő, ma már gyakorlatilag semmilyen komolyabb gondot nem okoz. A bankok különböző kedvezményekkel igyekeznek "kedveskedni" a munkabérüket hozzájuk utalóknak. A kép azonban mégsem ennyire rózsás.

Munkabér-átutalás

A cégnek a bérek és kifizetések bankhoz átutalása révén nem kell a készpénz szállításának, őrzésének költségét vállalnia, sőt még munkaerőt is megtakaríthat. Igen sok munkáltató így már régebben egyszerűen megszüntette pénztárait, vagy legfeljebb a napi készpénzkiadások rendezésére hagyta meg azt. A társaságokkal szerződő pénzintézetek számára is hasznosak ezek a kapcsolatok, hiszen ezáltal is olcsó forráshoz jutnak. Nem véletlenül folytattak a bankok gyilkos versenyt a nagyobb cégek megszerzéséért.

A kötelező banki számlanyitás (ha a munkaadó megszünteti a pénztári kifizetést, akkor nincs más választásuk a dolgozóknak, mint "elszegődni" ügyfélnek valamelyik bankhoz) azonban a pénzintézetek erőfeszítései ellenére eleinte igencsak lassan terjedt. Jelentős áttörést végül a kormányzat hozott.

A megalkotott szabályok alapján ugyanis a készpénzkímélő fizetési rendszerbe 1998. júliustól a nagyvárosok közintézményeinek is be kellett kapcsolódniuk. 1999. január 1-jétől pedig mind a 750 ezer köztisztviselő és közalkalmazott átutalással veheti csak át a bérét.

A rendelkezést először igen éles tiltakozás fogadta. Az áttérésnek – állapította meg a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) – még nem adottak a feltételei. Az országban – érveltek – nincs elegendő bankjegykiadó automata (ATM), és a posta sem készült fel a jelentős többletmunkára, a banki költségek aránytalanul magasak, és a pénzintézetek nyitvatartási rendje sem megfelelő, hiszen egybeesik a dolgozók munkaidejével. Ezeknek a kifogásoknak egy része ma már egészen biztosan megalapozatlannak tekinthető. Akadt azonban egy olyan érv, amit a szakszervezet nem említett, bár a korszerű folyószámla-szolgáltatás elterjesztésének komoly gátját jelentette.

Az áttérés kezdeti évében ugyanis azért, hogy a bankok ügyfeleik közüzemi díjait rendezhessék, kétoldalú megállapodásokat kellett kötniük a szolgáltatókkal. Ilyen megállapodásokat pedig széles körben kizárólag az OTP Bank mutathatott fel.

Csoportos beszedés

A Giro Rt. viszont 1998-ban már útjára indította azt a szolgáltatást, amely megoldást jelenthetett erre a problémára. A csoportos beszedések és átutalások rendszerének (CSOB) nevezett szisztéma röviden a következőt jelenti: a bankok és a szolgáltatók is beküldik terhelési, illetve jóváírási igényeiket (tekintet nélkül arra, hogy az mely pénzintézetnél vezetett számlára vonatkozik), a zsíró pedig sajátos postafiókként működve, a megfelelő módon "szétosztja" ezeket. Ezzel szükségtelenné válnak a kétoldalú banki megállapodások (természetesen arról, hogy számlájáról leemelhessék a közüzemi díjak összegét, a folyószámla birtokosának mind a bank, mind pedig a szolgáltató felé magának kell rendelkeznie), és lehetővé válik, hogy az OTP-n kívül más bank is kínálhasson megfelelő folyószámla-szolgáltatást.

A dolog azonban a tapasztalat szerint mégsem ennyire egyszerű. Tulajdonképpen a mai napig sincs ugyanis az OTP Bankon kívül még egy olyan pénzintézet, amelynél szinte korlátlanul köthető állandó átutalási megbízás bármely közüzemi szolgáltató számlájának rendezésére. A pénzintézetek külön listákat készítenek arról, hogy mely szolgáltatók terhelései intézhetők automatikusan, vagyis állandó megbízás keretében.

Az ügy azért is érthetetlen, mert elektronikus számla esetében (mint arról bárki, aki ilyennel rendelkezik, maga is meggyőződhet) tökéletesen működik a dolog. A szolgáltató benyújtja a számlát, a felhasználó pedig utalja a pénzt. Innen kezdve igazán egyszerűnek látszik, hogy az ügyfél rendelkezésére ne neki, hanem bankjának küldjék el a számlát, és az egyszerűen leemelje a folyószámláról az ellenértéket. Azt, hogy mégis miként és főleg miért kerül homok a gépezetbe, a legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem sikerült eddig kiderítenünk. A megkérdezett bankok általában bonyolult számítástechnikai problémákra és a szolgáltatók rugalmatlanságára panaszkodnak.

A Giro Rt.-nél mindenesetre elégedettek az eddig elért eredményekkel. Míg ugyanis az előző évben még 400, az idén májusban már 650 hazai gazdálkodó intézmény vette igénybe a CSOB rendszerét. A CSOB havi tranzakcióinak száma 2000 májusában több mint 5,2 millió volt (egy éve ilyenkor még csak 3,3 millió). Az ügyletek gyarapodása nyomán 36,9 milliárdról 93,3 milliárd forintra növekedett a CSOB-forgalom. Tavaly a csoportos beszedések száma még jóval kisebb volt, mint a csoportos átutalásoké. Az idén viszont a kétféle ügylet száma nagyjából ugyanakkorára nőtt.

A Giro Rt. vezérigazgatója, Szamosi László úgy véli: ez évben mind a CSOB, mind a teljes forgalom a várakozásoknak megfelelően gyarapszik. Az idén az összes tételek számában 20 százalékos, az új szolgáltatásnál 30 százalék feletti növekedésre számítanak a társaság szakemberei. Egy átlagos napra 4500 ügylet esik, és a kiemelkedő forgalom is egyelőre alig haladja meg a napi egymillió tranzakciót. A Giro Rt. ennek ellenére októberben korszerűsítette rendszerét, amelynek kapacitása így a kétszeresére nőtt. A korszerűsítést belső fejlesztéssel, minimális költséggel oldották meg. Ma elméletileg naponta akár 3 millió tranzakciót is képes lebonyolítani a rendszer.

Ügyfélkörbővítés

Előbb-utóbb lehet, hogy erre szükség is lesz. A bankok ugyanis mind nagyobb erőfeszítéseket tesznek, hogy folyószámla-birtokosaik körét bővítsék. Az OTP Banktól pedig a tapasztalatok szerint (és az előzetes várakozásokkal ellentétben) roppant nehéz ügyfeleket elcsábítani. A megoldás tehát az új, esetleg folyószámlával eddig egyáltalán nem rendelkező ügyfélkör kiépítése.

A Magyar Külkereskedelmi Bank – mint a pénzintézet egyik munkatársától, Németh Szilviától megtudtuk – két új, kedvező díjtételű szolgáltatáscsomagot is kínál a munkabérüket ehhez a bankhoz utalóknak. A július 1-jétől érvényes kondíciók szerint az MKB Komfort elnevezésű konstrukciója a banknál egyébként alkalmazottnál alacsonyabb (400 forint helyett havi 150 forintos) számlavezetési díj mellett ingyenes Visa electron kártyát és 25 ezer forinttól betétlekötési lehetőséget ad. Az ügyfél díjmentesen kap havonta számlakivonatot, és igénybe veheti az MKB telebankját is. A folyószámlahitel-keret azonban ennél a megoldásnál meglehetősen alacsony, legfeljebb 50 ezer forintig terjedhet.

Az MKB családi kassza esetében a számlavezetési díj havonta 200 forint, az állandó átutalások díja is a felébe kerül (30 forint helyett tételenként 15 forint). Az ezt megnyitó ügyfelek két Visa electron kártyát kapnak díjtalanul. A konstrukcióhoz a Komfortnál már ismertetett lehetőségek mellett forint-, deviza- és értékpapírok nyilvántartására szolgáló számlák vezetése is társul. A folyószámlahitel-keret felső határa pedig 100 ezer forint.

A Raiffeisen Bank elsősorban hiteltermékekkel szeretne ezen a piacon jobb pozíciókat szerezni. A pénzintézet "normál" bankszámlahitele és személyi kölcsöne mellett egy olyan hitelcsomag bevezetését tervezi, amelyet a Raiffeisen vállalati és önkormányzati ügyfeleinek dolgozói vehetnek majd igénybe, saját munkáltatójuk garanciavállalásával.

A Postabank és az OTP Bank is kedvezőbb hitelkamatokkal csábítja a munkabérüket hozzájuk utalókat. Ezért a piacért ringbe száll azonban például az Általános Értékforgalmi Bank is.

Meglepő módon tulajdonképpen nem adja fel teljesen a magánszemélyek folyószámláinak vezetését az ING Bank sem, annak ellenére, hogy bejelentették: lakossági üzletágukat eladják. Már a vevő (a tevékenységét szintén az eddiginél intenzívebben kiterjeszteni kívánó Citibank) nevét is nyilvánosságra hozták.

Az ING Bank – tudtuk meg a pénzintézet kommunikációs osztályán Bede Ritától – a jövőben valóban elsősorban nagyvállalati üzletkörére és befektetési banki tevékenységére összpontosít, de nem hagy fel azzal, hogy partnereinek dolgozóit a továbbiakban is kiszolgálja. Bede Rita elismerte, hogy ez egy ideig esetleg akár kényelmetlenséget is okozhat, hiszen az ING Banknál, ha a Citibankkal kötött üzlet létrejön, lakossági profillal kizárólag egy fiók marad meg. A pénzintézet azonban fent említett magánszemély ügyfeleinek lehetővé teszi, hogy a bankkal a kapcsolatot telefonon, sőt később interneten keresztül tartsák majd.

Mikrohitelek

A kis- és középvállalkozók (kkv) rövidesen akár tízmillió forintos forráshoz is juthatnak a gazdaságfejlesztés keretei közé ágyazott, új, kedvezményes kölcsönkonstrukció révén. A programban részt vevő bank(ok) kiválasztása még nem történt meg, az azonban már biztos, hogy jelentkezőkben nincs hiány.

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) 1992 óta működtet kedvezményes finanszírozási programokat kkv-k számára. Ezek közül a legsikeresebb a mikrohitelprogram, amelynek továbbfejlesztése most van napirenden. Első lépésként az igénybe vehető hitel eddigi 1,3 millió forintos plafonja hárommillióra nő. A konstrukcióhoz ráadásul egy új kisvállalati kölcsönprogram is kapcsolódik, ami lehetővé teszi, hogy a kkv-i körbe tartozók ezen a módon összesen tízmillió forintos forráshoz jussanak.

A kisvállalati kölcsönprogram kedvezményezetti köre a mikrohitel felvételére jogosult vállalkozók (maximum tíz fő alkalmazott, maximum 100 millió forint nettó éves árbevétel). A preferált hitelcélok: belföldi turisztikai szolgáltatások fejlesztése, kisvállalati export bővítése, kézművestevékenység fejlesztése, határon túli gazdasági együttműködés, valamint piacbővítés. A kiegészítő kölcsön elsősorban beruházásra, maximum 50 százalékban forgóeszköz-finanszírozásra használható fel.

Ezt az új finanszírozási lehetőséget a Gazdasági Minisztérium (GM) indítja el. A közreműködő hitelintézetek kiválasztására a GM és az MVA már kiírta a pályázatot. A hitel a helyi vállalkozói központoknál és a közreműködő hitelintézetnél igényelhető majd a második félévben.

Kisebb ügyfelek

A kisvállalati ügyfélkör bővítését stratégiai célként fogalmazta meg újabban a Budapest Bank (BB), az OTP Bank (amely régebben inkább szabadulni akart ettől a körtől), de a Postabank és az ABN Amro Bank is ringbe száll a nagyobb üzletrész megnyeréséért.

A BB vállalkozási üzletágában jelenleg 30 ezer ügyfelet tartanak nyilván, s a legpesszimistább tervek szerint is 10 százalékkal tudják majd növelni az idén ezt az ügyfélszámot. A 110-115 milliárd forintos vállalkozói hitelállománynál a bank 20 százalékos növekedést tűzött ki célul. Ezen belül viszont a középvállalkozói hitelállomány 40, a kisvállalkozói hitelek volumenének 80-100 százalékos növekedésével számolnak.

A kkv-szektor hitelfelvételét megkönnyítendő a BB a Hitelgarancia Rt. 80 százalékos készfizető kezességvállalása mellett ingatlanfedezetű hitelfajtát dolgozott ki – közölte a pénzintézet tájékoztatóján Kovács Levente, az üzletág marketingvezetője. A bank az idén 5-10 milliárd forint értékben kíván ilyen hitelt kihelyezni.

Bankpiaci újdonságként ez a pénzintézet alternatív folyószámlacsomagokat kínál a vállalkozók részére. A gyakori átutalásokkal dolgozó vállalkozások számára a Piano folyószámlát ajánlják. A BB ennél az átutalásokért 0,48 ezrelékes díjat számít csak fel. A kedvező díjtételt viszont a számlán elhelyezett pénzek kamatszintjének évi 0,5 százalékos szintre csökkentésével ellensúlyozzák. A kisebb átutalási forgalommal rendelkező, pénzüket a számlán parkoltató vállalkozások a Forte számlatípust választhatják, ahol az éves betétkamat 5,25 százalékos, ám ehhez igen magas átutalási jutalék társul.

Mikrohitelprogram
Év A pályázatok száma (db) Az igényelt összeg (millió Ft) Az elfogadott pályázatok száma (db) Folyósított összeg (millió Ft)

1992

730

210,6

204

54,5

1993

1990

676,3

688

208,1

1994

3204

1399,1

1540

594,5

1995

4426

2361,7

2238

1025,3

1996

4962

3596,0

2281

1759,8

1997

3763

3329,1

2454

2218,3

1998

2912

2573,4

1734

1732,3

1999

2288

2281,2

1523

1604,6

Forrás: MVA

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8680 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8680 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5154 olvasói kérdésre 5154 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8680 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8680 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5154 olvasói kérdéssel.

Munkakör elnevezésének módosítása

Egyik ügyfelünk munkavállalóinak munkaköre változik az alábbiak szerint: „Market Head HU”-ból „Market Head HU, SK, CZ” lesz, illetve „Senior Key Account Manager”-ből „Key...

Tovább a teljes cikkhez

Több munkakör betöltése egy munkaviszonyban

Mire kell figyelni, ha egy munkavállaló ugyanannál a munkáltatónál több munkakört tölt be, különösen a munkaszerződés és munkaköri leírás tartalmának meghatározása során?...

Tovább a teljes cikkhez

„GYES-ről” visszatérő köztisztviselő felmentése

A közös hivatalunknál dolgozik egy köztisztviselő, aki jelenleg GYES-en van. 2018. október 29. napjától lett kinevezve határozatlan időre a közös hivatalnál köztisztviselői...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság felmentési időre

Az egyik alkalmazottunk, aki közalkalmazotti jogviszonyban van, 2025. 03. 31-ig lenne nálunk állományban, mivel utána a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjával menne nyugdíjba. A...

Tovább a teljes cikkhez

Vasárnapi pótlékra való jogosultság

Terembérbeadással foglalkozó kft. a hét minden napján 8–22-ig tartó időpontokban ad ki termeket külső vállalkozóknak az általuk szervezett eseményekre, illetve részben saját...

Tovább a teljes cikkhez

Alpolgármester tiszteletdíja – társadalmi megbízatás esetén

A társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját miként kell megállapítani, ha a polgármestert főállásúként választották meg? A Mötv. 80. §-ának (2) bekezdése alapján a...

Tovább a teljes cikkhez

Iskolakezdési támogatás – pedagógus szülőnek

A 401/2023. Korm. rendelet szerinti iskolakezdési támogatással [106. §] kapcsolatosan kérdezném, hogy ez mérlegelés alapján jár-e a munkavállalónak, vagy a kérésére kötelező-e...

Tovább a teljes cikkhez

Költségtérítés munkába járáshoz és hazautazáshoz

Pedagógus munkavállaló lakóhelye „A”, tartózkodási helye „B”, munkahelye „C” településen van. Hétfőtől péntekig saját gépjárművel történő napi munkába járást...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaszüneti nap díjazása készenléti jellegű munkakörben

A cégünk készenléti jellegű munkakört alkalmaz (biztonsági őrök). Órabéresek, munkaszerződésük szerint az alapbérük a törvény által megengedett bérpótlékokat tartalmazza. Ha a...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság felmentési időre

Az egyik alkalmazottunk, aki közalkalmazotti jogviszonyban van, 2025. 03. 31-ig lenne nálunk állományban, mivel utána a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjával menne nyugdíjba. A...

Tovább a teljes cikkhez

Vasárnapi pótlékra való jogosultság

Terembérbeadással foglalkozó kft. a hét minden napján 8–22-ig tartó időpontokban ad ki termeket külső vállalkozóknak az általuk szervezett eseményekre, illetve részben saját...

Tovább a teljes cikkhez

Alpolgármester tiszteletdíja – társadalmi megbízatás esetén

A társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját miként kell megállapítani, ha a polgármestert főállásúként választották meg? A Mötv. 80. §-ának (2) bekezdése alapján a...

Tovább a teljes cikkhez

Iskolakezdési támogatás – pedagógus szülőnek

A 401/2023. Korm. rendelet szerinti iskolakezdési támogatással [106. §] kapcsolatosan kérdezném, hogy ez mérlegelés alapján jár-e a munkavállalónak, vagy a kérésére kötelező-e...

Tovább a teljes cikkhez

Költségtérítés munkába járáshoz és hazautazáshoz

Pedagógus munkavállaló lakóhelye „A”, tartózkodási helye „B”, munkahelye „C” településen van. Hétfőtől péntekig saját gépjárművel történő napi munkába járást...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaszüneti nap díjazása készenléti jellegű munkakörben

A cégünk készenléti jellegű munkakört alkalmaz (biztonsági őrök). Órabéresek, munkaszerződésük szerint az alapbérük a törvény által megengedett bérpótlékokat tartalmazza. Ha a...

Tovább a teljes cikkhez

Kötelező béremelés fizetés nélküli szabadságot követően

Több ügyfelünk fordult hozzánk azzal a kérdéssel, hogy sok esetben a munkába fizetés nélküli szabadság után visszatérő kismama ugyan jelzi visszatérési szándékát, de egyben be is...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítési díj – négyen egy helyett

A gazdálkodási osztályon dolgozó pénzügyes munkakört ellátó köztisztviselő kollégánk szülési szabadságát tölti 2024. szeptember 9-től. E naptól a Kttv. 52. §-ának (1)...

Tovább a teljes cikkhez

Nyelvpótlék – jogosultság és összegek

1. A köztisztviselőnknek van egy angol középfokú írásbeli (2019. január 10-én szerezte) és egy angol középfokú szóbeli nyelvvizsgája (2019. augusztus 14-én szerezte). A Kttv....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5154 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 269-ik lapszám, amely az 5154-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Külföldi munkavállalók foglalkoztatása – a munkaerő-áramlással kapcsolatos legfontosabb adózási és társadalombiztosítási kérdések Megnézem

ÁRULKODÓ JELEK ADÓELLENŐRZÉSKOR
Az adóhatósági vizsgálatok gyakorlata
Megnézem

MIKOR, MIRE, MIÉRT ÉS MIT LÉP A NAV?
Eltérő adózói magatartásra eltérő NAV reagálás
Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem