Lapunk korábbi számaiban már foglalkoztunk a foglalkoztatás egy speciális formájával, a kölcsönzött munkaerő alkalmazásának kérdésével. Az egyre gyarapodó kölcsönzés ráirányította a figyelmet e terület szabályozatlanságára. Az érdekegyeztetés fórumain nemrég kezdődött a törvényjavaslat szakmai vitája.
A munkaerő-kölcsönzés, mint foglalkoztatási jogviszony, valójában nem egészen új keletű kategória Magyarországon. Bármilyen furcsa, de még a rendszerváltás előtt is ismert volt ez az intézmény, hiszen a szigorú bérszabályozás korszakában néhány nagyvállalat élelmesebb vezetője gyakran vette "kölcsön" a tsz-melléküzemágak szezonálisan nélkülözhető munkásait. Ma már persze lényegesen el- és kiterjedtebb a munkaerő-kölcsönzés, s ennek következtében a munkaerő-kölcsönzés pontos meghatározását, működésének átlátható szabályozását igénylik a piaci résztvevők.
Amikor a munkavállalóval szerződéses viszonyban levő és a munkavállalót foglalkoztató jogalany személye egymástól elválik, egyértelmű, hogy olyan jogviszony jön létre, mely nem a tipikus munkaszerződések alkalmazásának világába tartozik. E foglalkoztatási mód elterjedése Magyarországon a kilencvenes évek elejére tehető. Ez idő tájt szabadabban érvényesülhettek az átmeneti munkaerő-igények (szezonális foglalkoztatás, időszakosan "felfutó" megrendelések miatti többletmunkaerő-igény, szabályozási hibák következtében megjelenő "féltartós" foglalkoztatási igény stb.). Az időszakos munkaerő-kereslettel párhuzamosan megjelentek a kínálatot teremtő magán-munkaközvetítő és munkaerő-kölcsönző cégek.
Megengedés és tiltás
A munkaerő-kölcsönzés önálló jogi szabályozása nyilvánvalóan akkor válik aktuálissá, amikor e foglalkoztatási forma túlnő bizonyos kereteken. Az európai országok gyakorlatában már többségében önálló szabályozás vonatkozik a munkaerő-kölcsönzésre, de azért még nem ritka az sem, hogy az általános jogi formák határai között bonyolódhat le ez az atipikus foglalkoztatás, és az Európai Unió országai között van olyan is, ahol tilos a munkaerő-kölcsönzés.
A magyar gyakorlat mindeddig a Munka Törvénykönyve (Mt.) és a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályait alkalmazta a munkaerő-kölcsönzésre, de a megválaszolatlan kérdések gyarapodásával az önálló szabályozás elkerülhetetlennek látszik. Ahhoz, hogy a szabályozás valóban működőképes legyen, egy sor problémát tisztázni kell.
Jogszabályi környezet
Mindenekelőtt szükség van annak kimondására, hogy ennek az atipikus foglalkoztatási viszonynak a szabályozása is csak a munkáltatói és munkavállalói érdekek összehangolása révén képzelhető el. Ugyanis a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoztatott munkavállalók még a szokásosnál is nagyobb mértékben kiszolgáltatottak, de annak veszélye is fennáll, hogy a kölcsönzött munkaerő alkalmazása következtében az állandó munkaviszonyban foglalkoztatottak kerülhetnek hátrányosabb helyzetbe.
A munkaerő-kölcsönzéssel szorosan összefüggő magán-munkaközvetítést pillanatnyilag kormányrendelet szabályozza. Ahhoz, hogy a két rendszer összehangolható legyen, nyilvánvalóan át kell gondolni azt is, hogy szabályozásuk azonos jogszabályi környezetben valósuljon meg. Az is elengedhetetlen, hogy a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások jogállását, tevékenységi feltételeit, működésük engedélyezésének eljárási szabályait is tisztázzák.
A körülmények felvázolásán túl, a szabályozás kialakítása során olyan tartalmi kérdésekről is dönteni kell, hogy a munkaerő-kölcsönzés minden esetben alkalmazható-e, vagy csak bizonyos helyzetekben (helyettesítés, szezonális, illetve dömpingmunka stb.), illetve minden szakmában, ágazatban, vagy csupán a meghatározottakban. Lesz-e kötelező aránya a foglalkoztatóknál a klasszikus munkaviszonyban, illetve a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoztatottaknak; a munkaerőpiac kereslet-kínálati hatásai érvényesülnek-e, avagy lesz-e szabály arra vonatkozóan, hogy az állandó és a kölcsönzéssel foglalkoztatott munkavállalók díjazása és munkafeltételei nem térhetnek el egymástól. Lesznek-e részletesen kidolgozott előírások a jogok és kötelezettségek, a felelősségi rendszer szabályaira a felek számára, vagy csak a megállapodásuk lesz mérvadó, milyen egyéni és kollektív jogok illetik meg a munkavállalókat, s melyik foglalkoztatónál stb.
E kérdésekre ad – legalábbis az elgondolás szintjén – választ a témában előkészített törvénytervezet, melyet nemrég az Országos Munkaügyi Tanács munkajogi bizottsága tárgyalt első olvasatban.
Fogalommeghatározás
A javaslat meghatározza a munkaerő-kölcsönzés fogalmát, mellyel egyben szabályozza az ilyen jellegű foglalkoztatás időtartamát is (nevezetesen, hogy az lehet határozott és határozatlan időtartamú is), s meghatározza, hogy csak abban az esetben beszélhetünk munkaerő-kölcsönzésről, ha a munkavállaló olyan céggel áll munkaviszonyban, amelyik kizárólag munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozik, s ha a munkáltatói jogokat egy – a munkavállaló munkáját igénybe vevő – harmadik fél gyakorolja.
A törvényjavaslat meghatározza, hogy a munkaerő-kölcsönzőnek a munkavállalóval milyen kötelező elemeket tartalmazó munkaszerződést kell kötnie. Ebbe bele kell foglalni, hogy a szerződés munkaerő-kölcsönzés céljából jött létre, fel kell tüntetni a munkaviszony időtartamát, a személyi alapbért, valamint a munkaerő-kölcsönző nyilvántartási számát. A javaslat rögzíti az Mt.-től eltérő szabályokat (szabadság, kártérítési felelősség stb.), a módosítással alkalmazható Mt.-szabályokat, illetve azokat, amelyek egyáltalán nem alkalmazhatók. Rögzíti az ún. "ekvivalencia" szabályt (nem lehet eltérés az azonos munkakörben és körülmények között foglalkoztatott állandó és átadott munkavállalók bére között).
Meg kellett határozni a munkaerő-kölcsönző és a foglalkoztató közötti jogviszonyt is. Az alapvetően a polgári jog körébe tartozó szerződést ez esetben annyiban korlátozzák, hogy annak kötelezően tartalmaznia kell a munkaerő-kölcsönzés időtartamát, a munkavégzés helyét, valamint az elvégzendő munka jellegét. A javaslat rendelkezik a munkáltatói jogok gyakorlásáról is.
A törvényjavaslat igen kényes része a munkaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszony megszüntetésének sajátos rendszere. Ugyanis az atipikus viszonyból következően szükséges rugalmasság biztosításához a meglevő szabályok túlzottan szigorúak. Ezért a javaslat úgy határozza meg, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel, felmondással és azonnali hatályú felmondással szüntethető meg. A felsorolt esetekben alkalmazott szabályok az Mt.-ben foglaltaknál lényegesen "lazábbak", mind a felmondási idő, mind a felelősség kérdésében.
A továbbiakban még egy sor probléma tisztázása lenne elengedhetetlen. Így például alapvető lenne a munkaerő-kölcsönzés és a tb-szabályok közötti viszony precíz rendezése, de nem kevésbé fontos a munkaerő-kölcsönzés és a munkaerő-közvetítés viszonyának "rendbetétele" sem.
Lényegében éppen ezek lennének azok a legfontosabb kérdések, amelyekben a szociális partnerek között egyeztetésre és megállapodásra van szükség a szabályozás kialakítása során. Ezen belül is nyilvánvalóan a munkavállalói oldalon kellene felvetni egy sor olyan problémát, amely az egyébként is kiszolgáltatott munkavállalók speciális érdekei védelmében lenne tárgyalandó. Sajnos, az amúgy sem olajozottan működő egyeztetési rendszer keretein belül az első próbálkozásra nem sikerült olyan szakértői bizottsági kereteket létrehozni, amelyek között a felek felkészülten kifejtették volna álláspontjukat.
A jogszabályalkotók igyekezete a rendezetlen viszonyok rendezésére igen dicséretes, de aligha lehet sikeres, ha már a kezdet kezdetén elismerten több dolog "kimarad" a szabályozás köréből, másfelől pedig a szociális partnerek nem tárgyalják meg kellő alapossággal az éppen őket legjobban érintő problémákat.
Mivel azonban a jogalkotási folyamat ez esetben még nem zárult le, van remény a javaslat megfelelő színvonalú és mélységű átdolgozására.
