A magyar gazdaság jellemzőjeként gyakran elhangzik, hogy a magyar munkaerő magasan képzett, a külföldi tőke számára nagy vonzóerő, a hazai munkanélküliség alacsonyabb, mint a nyugat-európai átlag. E tények mögött azonban strukturális válság húzódik meg: a kereslet és a kínálat még meglehetősen távol áll egymástól. Ez pedig akkor változik meg, ha a (szak)oktatás jobban igazodik az igényekhez.
A munkaerőpiacra vonatkozó kutatások rámutatnak, hogy ma Magyarországon már nem a munkanélküliség a fő probléma, inkább úgy lehetne fogalmazni: nem a munkanélküli sok, hanem a számukra megfelelő munkahely kevés, illetve munkahely lenne, csak hiányzik hozzá a megfelelő képzettségű munkaerő. A gazdaság átalakulásával párhuzamosan a szakképzetlenek foglalkoztatása drasztikusan – a korábbi 70 százalékról 36 százalékra – visszaesett. A középfokú és felsőfokú végzettségűek munkaerő-piaci helyzete kedvezőbbnek látszik, ám a munkaköröket és a képzettséget vizsgálva már nem ilyen egyértelmű a kép. Magyarországon gyakori, hogy a foglalkoztatott képzettsége magasabb, mint amit az általa betöltött munkakör megkíván, vagyis a magasabban képzettek kiszorítják az alacsonyabb végzettségűeket. Sajátos módon a munkanélküliek között a szakképzetlenek arányának növekedése nem a technológiai fejlődés következménye, hanem a rendszerváltással együtt járó gazdasági válság maradványa.
Javul a foglalkoztatottság
A vizsgálatok szerint jelenleg a szellemi dolgozók aránya országosan 40 százalék, érdemes megemlíteni azonban, hogy a 100 százalékos külföldi tulajdonban lévő cégeknél mindössze egyötödös ez az arány, tehát a külföldiek relatíve több fizikai dolgozót foglalkoztatnak. Ennek az a magyarázata, hogy e cégek a szellemi munkát még mindig racionálisabban szervezik, mint a magyar tulajdonúak, továbbá a technikai színvonaluk magasabb, ugyanakkor a magasan kvalifikált, szellemi munkaerőt igénylő fejlesztőrészlegeiket többnyire az anyaországokba telepítik, s csak a gyártókapacitást helyezik ki.
Az előrejelzések szerint – a gazdasági aktivitásra vonatkozó becsléseket is figyelembe véve – a foglalkoztatottság rövid és középtávon is emelkedni fog. A gazdaság 5-6 százalékos növekedéséhez a számítások szerint mintegy 1 százalékkal kell növelni a foglalkoztatotti létszámot – és a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzések a következő időszakra évi minimum 5 százalékos bővülést vetítenek előre.
A következő két évben várhatóan a foglalkoztatottak köre 170 ezerrel, öt éven belül pedig további 180 ezerrel bővül. Ebben az időszakban a jövedelemszerző tevékenységet végzők száma meghaladhatja a 4 milliót, így a munkavállalási korú népesség 59 százaléka lesz foglalkoztatott, jelenleg csupán 54 százalék. Ez azonban nem jelent egyenlő, arányos bővülést a különböző végzettségű csoportoknál. Várhatóan tovább csökken az alacsony iskolai végzettségű foglalkoztatottak aránya. Emellett a becslések szerint 100-100 ezer szakmunkás és felsőfokú végzettségű léphet be a rendszerbe, míg az érettségizetteknél akár 170 ezer fős növekedés is elképzelhető. Minden jel arra mutat, hogy a középfokú és annál magasabb képzettségű kategória súlya a következő időszakban át fogja lépni az 50 százalékos határt. A gazdaság növekvő igényeit csak a megfelelő képzettségű friss munkaerővel lehet kielégíteni, ellenkező esetben tovább fokozódik a Magyarországon egyébként sem ismeretlen strukturális munkanélküliség.
A cégek megkérdezése alapján megállapítható, hogy a tartósan betöltetlen álláshelyekkel rendelkező gazdálkodó szervezetek száma évről évre növekszik, és ez elsősorban a fejlettebb régiókban, a Közép- és Nyugat-Dunántúlon igaz. Közép-Magyarországon viszont csökken, holott ez a térség korábban a legmagasabb arányról számolt be. E mögött a jelenség mögött az áll, hogy a kereslet és a kínálat szerkezete tartósan nem felel meg egymásnak. A globális munkanélküliség helyenként strukturális munkanélküliséggé alakul át.
Betöltetlen álláshelyek
A cégek létszámnövelési tervei és előrejelzése alapvetően versenypozícióiktól függenek. A rossz gazdasági mutatókkal rendelkező vállalkozások létszámleépítésre kényszerülnek, míg az eredményességi mutatók javulásával összhangban általában növekedést irányoznak elő. Ez egyébként majdhogynem független a vállalat méretétől. Megfigyelhető, hogy rövid távon a kisvállalkozások tervezik a nagyobb létszámnövelést, ugyanakkor hosszú távra csak a nagyobb, legalább 10 főt foglalkoztató cégek mernek tervezni. A legnagyobb növekedésre valóban a legnagyobbak számítanak. A következő években a vállalati struktúra átalakulása még mindig a nem egészen fejlett országok létszámstruktúra-változásának jellegzetességeit követi. Eszerint ahelyett, hogy folytatódna a termelő ágazatokban a létszámcsökkenés és erősödne a szolgáltatási ágazatok munkaerő-felszívó hatása, folytatódik a korábbi években lejátszódott gazdasági válság következményeinek a korrekciója.
Az előrejelzések szerint a diplomások iránti kereslet mindenhol fokozatosan növekedni fog. Minimális lesz viszont a kereslet a középfokú végzettségű szellemi foglalkozásúak iránt, ami egyébként már évek óta érzékelhető tendencia. Egyes ágazatok struktúraváltása még nem fejeződött be, ilyen a nyomda, a könyv- és lapkiadás, az iroda- és számítógépgyártás, a híradástechnika, a műszergyártás, az építőanyag-, üveg-, gumi- és vegyipar, a villamosenergia- és gáztermelés, a szennyvíz- és hulladékkezelés, ahol még további csökkenésre lehet számítani a műszaki és gazdasági ügyintézők, ügyviteli, adminisztratív alkalmazottak körében.
Növekvő elvárások
A munkanélküliséggel egy időben egyes körzetekben és szakmákban hiányra is számítani kell, ami azzal magyarázható, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő képzettségű és gyakorlattal rendelkező személy. A munkavállalókkal szemben egyre gyakrabban fogalmazzák meg a munkaadók azt az igényt, hogy karbantartott szaktudással kell rendelkezniük, fejleszteniük kell szakmai ismereteiket. Ez különösen a középfokú végzettségűekre érvényes kívánalom. Előtérbe került az is, hogy a dolgozó rendelkezzen informatikai, illetve idegennyelv-ismerettel. Ez szinte minden foglalkozás betöltésénél elvárható, de különösen a multinacionális cégeknél, ahol a külföldi cégekkel, beszállítókkal való kapcsolattartás, a mindennapi munka feltétele a megfelelő nyelvtudás. Esetenként felvetődik a második szakma elsajátításának szükségessége is.
A munkaerő-piaci felmérések előrevetítik, hogy az iskolarendszerű oktatás nemcsak tartalmában, hanem struktúrájában is korszerűsítésre szorul. Ámbár ez is kevésnek bizonyul akkor, ha nem működnek azok az információs csatornák, amelyek a piac igényeit közvetítik. Így kerülhet sor arra, hogy a pályakezdő hiába rendelkezik jó képesítéssel, csak éppen nem abban a szakmában, amelyre a piacnak igénye van. Az egész életen át való tanulást úgy kell értelmezni, hogy valóban kell folyamatosan tanulni, de nem mindig más szakmákban. Ez más megközelítése a problémának, mintha arra ösztönöznek valakit, hogy 4-5 évenként váltson szakmát. A nagyipari szektorban előfordulhat, hogy gyökeresen váltani kell, de a kisiparra nem ez a jellemző.
Szakképzettség és szaktudás
A szakképzettség megszerzésének három fő pillére van: az iskolai alapképzés, a korábban, más helyeken szerzett gyakorlati tapasztalat és ezzel párhuzamos továbbképzés, valamint az aktuális munkahelyen elsajátított ismeretek, speciális helyi tudással kiegészítve. A felmérések szerint az intézményes alapképzés arányait tekintve 20-32 százalékot képvisel. Az egyes szakmákban ez az arány attól függ, hogy mennyire összetett tudások alkalmazásáról van szó, illetve mennyire kell kiegészíteni a tradicionális ismereteket új elemekkel.
A munkaadóktól származó információk szerint a pályakezdők szaktudása közepesnek mondható a munka- és technológiai ismeretek szempontjából. Ezen belül is az anyag-, áru-, gép- és szerszámismeret tekintetében leginkább megfelelő, hiányos viszont a technológiai folyamat, valamint az informatika elsajátítása. Mindenképpen kérdéses, hogy az iskolákban nyújtott technológiai ismeret megfelelő volt-e – és bizony esetenként előfordul, hogy lefutott, elavult ismereteket is hoznak magukkal a tanulók az oktatási intézményekből. Az informatikán belül a programozás, amely voltaképpen a modern technológiák működtetésének alapja – igen alacsony szintű – állapítható meg a cégek tájékoztatásából. Ezeken kívül a nyelvtudás a legkritikusabb.
Készült felmérés arról, hogy a vállalkozók mennyire elégedettek az iskolákból frissen kikerült pályakezdőkkel, és ebből az derült ki, hogy a budapesti székhelyű cégeknek van a legkevesebb kifogásuk. Ez részben arra utal, hogy ezek a cégek többnyire a magasabb színvonalú iskolákban végzett fiatalokat tudják megszerezni. Ők összességében jobb pozícióban vannak, mint az ország más térségeinek cégei, és ezt az előnyüket érvényesíteni tudják a munkaerő-kiválasztásban is, kívánatosabbak a pályakezdők szemében. De kimutatható különbségek vannak a cégméret tekintetében is. Jellemző módon a kis, 5 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégek a legfelkészületlenebb pályakezdőket tudják csak megszerezni, míg az 50-300 fős vállalkozások a közepesen felkészültekre számíthatnak. Az ennél nagyobb cégek vonzzák a legfelkészültebb fiatal munkaerőt.
Vállalati képzés
A szakmai felkészítés második fő eleme a vállalatok részvétele a képzésben, illetve maga a vállalati képzés. Átlagosan az erre alkalmas profilú cégek egyharmadánál folyik csoportos vagy nem csoportos szakmunkástanuló-képzés. Ebben a vonatkozásban nincs szoros összefüggés a szakképzés színvonala, a székhely fejlettsége, illetve a gazdálkodó szervezet versenypozíciója, sikeressége között. A tanulóképzés alapvetően a vállalat méretével függ össze. Az átlaggal szemben a 300 főnél több dolgozót foglalkoztató nagyvállalatok több mint fele vállalja fel a saját nevelés gondját. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások kategóriájában ez az arány nem éri el a 20 százalékot sem. Mindennek az a magyarázata, hogy a nagy cégeknél jelentkezik a legerőteljesebben a fiatal munkaerő utánpótlásának az igénye. Ugyanakkor ezeknél a cégeknél a szakképzési hozzájárulás mértéke eléri azt a kritikus nagyságot, amely már ösztönöz a saját felhasználásra. A vállalatok általában kapcsolatot tartanak a szakképző intézetekkel, és ez a kapcsolat egy szintig lehetővé teszi, hogy közvetítsék a képzéssel kapcsolatos igényeiket is. Az a követelmény, hogy a szakképzés rendszere minél jobban kövesse a valós foglalkoztatási szükségleteket, érthető módon a kormányzat részéről is megfogalmazódik, hiszen a képzési korrekciók, az átképzési rendszerek jelentős többletforrásokat vonnak el. Ezért a fő cél, hogy olyan képzési kínálat alakuljon ki, amely nemcsak egy jól használható és fejleszthető szakmai tudást nyújt, hanem szükség esetén lehetővé teszi a specializációt, a szakmaváltást is. Ezen a ponton pedig elengedhetetlenné válik, hogy az oktatási intézmény ne elavult technikai és technológiai ismereteket közvetítsen, hanem törekedjen a korszellemnek megfelelő ismeretek továbbadására.
A gazdaság szereplői közvetve és közvetlenül is érdekeltek abban, hogy az oktatás illeszkedjen jobban a piac igényeihez. Magyarországon a mai napig nem dőlt el az az alapvető vita, amelynek lényege, hogy hol lehet piacképesebb produktumot" létrehozni: a tanműhelyekben, vagy pedig a cégnél, az iparosnál folytatott gyakorlaton – mondta el lapunknak Solti Gábor, az Ipartestületek Országos Szövetségének igazgatója. Az IPOSZ kezdettől fogva elsősorban nyugati, majd hazai tapasztalatai alapján azt az álláspontot képviselte, hogy eredményesebb a képzés, ha bizonyos alapozást végeznek a tanműhelyben, de a gyakorlatra döntő részben az iparosnál tesznek szert a növendékek.
A gyakorlat teszi...
A duális képzés lényege, hogy a fiatal a szakképzési idő 75 százalékát a vállalatnál tölti és csak 25 százalékát az ipari tanműhelyben. A duális képzésnek előnyei és hátrányai egyaránt vannak. A gazdaság számára mindenképpen előny, hogy a szakoktatásban részesülők valódi – esetleg későbbi végleges – munkahelyen dolgoznak. Itt megtanulják a vállalkozás lényegét is, ezáltal a képzés befejezése után könnyen be tudnak illeszkedni a vállalkozói életbe. Van ennek a képzési formának azonban egy hátránya: az üzemek felszereltsége ma Magyarországon nem mindenütt a legmodernebb, a technológia fejlettsége gyakran nem kielégítő.
A duális képzést e problémának a kiküszöbölése érdekében a legtöbb fejlett országban kiegészítették úgynevezett technológiai képző központokkal, ahol a tanoncok minden évben 3-4 hetet eltöltve megismerhetik azokat a modern technológiákat, elsajátíthatják azokat az ismereteket, amelyek az iparosnál hiányoznak. Az IPOSZ 1990 óta törekszik arra, hogy épüljön ki Magyarországon is ilyen technológiai képző hálózat, amely kizárólag a kis- és középvállalkozásokat szolgálja, hiszen a nagyvállalkozásoknak megvan a saját képzési rendszerük. E téren egyelőre nem sikerült előrelépni, noha ez a központhálózat lenne a képzés alfája és ómegája, hiszen ennek keretében a már működő iparosok is szinten tarthatnák a technológiai tudásukat a továbbképzések révén. A munkaadói szervezet szerint nem új épületekre volna szükség, hanem a meglévő intézményekben a fejlett technika telepítésére, például a szakközépiskolák közül ki kellene emelni a legjobban felszerelteket, amelyek alkalmasak lennének a speciális képzésre. Ez a folyamat rendkívül lassú Magyarországon, s ez alapvetően hátráltatja a szakképzés fejlődését.
A szakképzés helyzete
A legnagyobb probléma, hogy a fokozatos tanügyi reformok során a szakképzés helyzete romlott, kiváltképp igaz ez a gyakorlati képzés esetében – állítja Solti Gábor. A kilencvenes évek elején az IPOSZ megalkotta az úgynevezett IPOSZ-osztályok tervét, miszerint a legfontosabb kézműipari szakmákban megfelelő idejű gyakorlatot lehet folytatni. Óraszámban pontosan meghatározott méretű képzés folyik itt, és újdonságként hozzátették a nyelvoktatást, a vállalkozói és számítógépes ismereteket.
A munkaadói szervezet fő aggodalma, hogy a folyamatos tanügyi reformok során, a tízosztályos rendszer bevezetésével olyan helyzet állt elő, hogy jelenleg a 9-10. osztályban még nem lehet kifejezetten szakmához kötött képzést folytatni, legfeljebb orientációt és alapozást nyújtani a tanulók számára. Az új oktatási rendszer filozófiája, hogy a gyerek 16 éves koráig meg kell tartani számára a szakmai orientáció szabad választásának lehetőségét. Ezért csak általános képzésben részesülhet, konkrét szakmai képzés nincs. A szakképzés így a 11-12. osztályra tolódott, ahol a jelenlegi állapot szerint meghagyták bizonyos óraszámban a közismereti tárgyak oktatását is. Emiatt a szakképzésre rendelkezésre álló idő olyan mértékben lecsökkent, hogy érdemben gyakorlati képzést nem is lehet folytatni – állítják a szakértők. Jelenleg 20-40 százalékkal alacsonyabb a korábbinál a gyakorlati képzés óraszáma, amelyet a kerettantervek rögzítettek. Emiatt voltaképpen képzetlen emberek jönnek ki az iskolákból, ez pedig rendkívül negatívan hat a versenyképességre.
Azok a tanulók, akik a duális képzésben vesznek részt, tanulmányaik befejezése után jobban el tudnak helyezkedni, mint a többiek. Ennek az az oka, hogy az iparos, miután megismerte, többnyire ott tartja a tanulót. Lényegében azonban olyan szakképzést kellene nyújtani, hogy a végzett diák képes legyen az önálló vállalkozásra, a kisüzemi létre, amihez nyitottság, rugalmasság szükségeltetik a részéről. Nyelvtudás és számítógépes ismeret azonban mit sem ér – erre idejekorán rá kellene ébredni, hogy a magyar gazdaság hajózni tudjon az EU vizein. Mert félő, hogy a tőke szabad vándorlásának megteremtésével ide telepszenek majd azok a vállalkozók, akik saját országukban nem elég versenyképesek, ám tőkéjük van, és a mai magyar vállalkozónak nem lesz más választása, mint hogy alkalmazottként elszegődjön hozzájuk.
A szakértőknek meggyőződésük, hogy a szakiskolák a konkrét szakmai képzésre ma is alkalmasak, ezért nem tudni, milyen szakmai érdekek diktálják, hogy csak a 11-12. osztály után, féléves, egyéves képzéssel van lehetőség a szakmai alapok konkrét elsajátítására. Az IPOSZ megoldást keresett erre a problémára, és jelenleg a Szakképzési Alap támogatásával 10 szakmára kidolgoz egy olyan alternatív programot, amiben a gyakorlati képzés szintjét visszaállítanák legalább az eredeti szintre. Legalább további 40 szakmában lenne szükség hasonló képzési szisztéma kidolgozására.
A másik fő probléma: a modern technológiai képzést a régiókban kell megoldani. Forrásszűke miatt is kivitelezhetetlen, hogy 630 vagy még több tanintézetet azonos technológiával szereljenek fel. Ezért szelektálni kell, hogy egyes régiókban, egyes szakmákban technológiai központok álljanak rendelkezésre, ahová a tanulók rendszeresen eljuthatnak. Ennek a törvénybeli és pénzügyi hátterét meg kell teremteni – hívta fel a figyelmet az IPOSZ szakértője.
Vannak a szakképzésben pozitív tendenciák is, az utóbbi években megindult például a tanulószerződés intézménye. Eszerint ma már az iparos közvetlen megállapodást is köthet a jelentkezővel. Igaz, bizonyos anyagi vonzatok miatt nem éri meg közvetlenül szerződést kötniük, jobb, ha az iskolával teremtenek kapcsolatot és onnan veszik át a tanulót.
Életre nevelés
A szakképzés még mindig iskolaközpontú, és kevésbé gazdaságcentrikus az érintett iparosok szerint. Az iskola és a gazdaság közötti munkamegosztás helyes arányát kellene megtalálni, ennek következtében több teret kellene szentelni a duális képzésnek, még ha ennek sok is az ellenzője. A tanműhelyben folyó képzés támogatói azzal érvelnek, hogy az iparos kihasználja a gyereket, egyoldalúan foglalkoztatja, nem tartja be a tematikákat, a gyerek műhelyt söpör ahelyett, hogy tendenciózusan a szakismeretek megszerzésével foglalkozhatna. Ezzel szemben az iparosnak létérdeke – állítja Solti Gábor –, hogy a gyereket minél hamarabb, minél magasabb szintű tudással bekapcsolja a termelésbe, s nem érdekelt abban, hogy ne foglalkoztassa.
Más kérdés, hogy az ösztönzési rendszernek vannak problémái. A tanműhelyes képzésnél és az oktató kft.-kben folyó képzésben is fejkvótarendszer működik, vagyis a tanuló után bizonyos összeget hoz a postás. Az iparosnál ugyanakkor csak adóalap-csökkentésre van lehetőség, ami csak megtermelt adóalapból képzelhető el, tehát megkülönböztetés van a két rendszer között, mégpedig az iparos vállalkozók hátrányára. El kellene gondolkodni azon, miként lehetne a rendszereket azonos feltételekkel működtetni.
A nagyvállalati struktúrában a szakképzés könnyebben megoldható, hiszen mind a külföldi, mind a magyar tulajdonú nagyvállalat saját szakképzési rendszert működtet. Ezek zárt rendszerek, ahol magas szintű a szakképzés. A folyamatot azonban éppen a kis- és középvállalkozói szektorba kellene terelni. Jelenleg nincs olyan fórum, ahol a gazdaság szereplői ebben a témában kifejtenék véleményüket, megfogalmazhatnák igényeiket, e nélkül pedig nehéz megítélni a gazdaság követelményeit és azokhoz igazítani az oktatás rendszerét.
Magasabb színvonalon
Ma már a magyar gazdaság több mint 92 százalékát teszik ki az 1-10 alkalmazottat foglalkoztató cégek, a gazdaságban végbement nagymértékű átalakulásnak eredményeként. Ennek a hatalmas tömegnek az érdekeit mégsem tükrözi a szakképzési rendszer döntéshozó és végrehajtó rendszere. Összességében évente 360 ezer a szakképzésben részt vevő gyerekek száma, a duális képzésben mintegy egyharmaduk részesül.
Még nem zárult le a szakmai és oktatási szervezetek között zajló vita, amely abból a feltételezésből indul ki, hogy a gazdaság érdeke hosszú távon a minél magasabb képzettségi színvonal elérése minél szélesebb körben, ezért hosszú távon a szakmunkásképzés megszűnik, és minden gyerek érettségizni fog. Az IPOSZ szerint ez megalapozatlan, sőt inkább azt lehet prognosztizálni, hogy hosszú távon a gyerekek egyharmada a szakképzésben fog részt venni. Az előrejelzések szerint a gyerekek 25 százaléka a 10 osztályt sem fogja elvégezni, nemhogy érettségizne. Mindig lesz egy nagy tömeg, amelyik nem megy egyetemre, nincsenek meg a képességei és az indíttatása, ambíciói a magasabb képzettség eléréséhez, ám más jellegű képességei, manuális készsége alapján kiváló iparossá válhat. Erre a rétegre a felsőfokú végzettségűekhez hasonlóan szintén nagy szükség van a fejlett gazdaságban. A munkaadói szervezetek nagy aggodalma, hogy az oktatási rendszer fogyatékosságai és irreális elvárásai következtében a csak szakképzést igénylő gyerekek nagy része elkallódik az iskolarendszer útvesztőiben. Ha 16 éves koráig szerszámot sem foghat a kezébe, s nem foglalkozhat a kiválasztott szakmával, elveszítheti ambícióit.
A magyar szakképzés európai értelemben jó színvonalú, nincs szégyenkeznivalónk – állítják a munkaadói szervezetek szakértői. Egy gond azonban jelentkezik: a technológiai színvonalat a kis- és középvállalkozások képzésénél fejleszteni kellene. A kormány úgy fogja fel, hogy ez a gazdaság problémája, holott a fejlett nyugati gazdaságokban mindenhol 70-80 százalékban a központi büdzsé gondoskodik erről. Nem lehet a szektorra hárítani a technológiai központok berendezését. Jelenleg az IPOSZ négy központot működtet, ezeket német támogatással rendezték be évekkel ezelőtt, de a kormány még nem kapott kedvet hasonlók létrehozásához.
Regionális törekvések
Ezekben a már működő képzési központokban együtt él 8-10 szakma, mivel így olcsóbb a fenntartása. Az IPOSZ már kezdeményezett egy felmérést, hogy mely régiókban hány ilyen központra lenne szükség. Álláspontjuk az, hogy ezek egyben a továbbképzés bázisaiként működjenek. A központok létrehozását indokolná az is, hogy általuk konkrét programokban lehetne támogatni a kis- és középvállalkozók képzését. E nélkül jogos a kormány aggodalma, hogy a pénz szétfolyna.
A hazai szakképzés színvonala Solti Gábor szerint annak köszönhetően magas, hogy a magyar kisvállalkozások rendkívül rugalmasak, gyorsan alkalmazkodnak a piaci környezethez, nagyon hamar megtanulják a technikai újdonságokat, és ha lenne tőkéjük, hitelük, biztosan hamar modernizálnák termelésüket. Ez pedig a szakképzésre is befolyással lenne. Többet kellene fordítani a kis- és középvállalkozásokra a decentralizált és a központi alapokból is, hiszen szám szerint ők vannak a legtöbben, és tőlük remélhető, hogy a magyar gazdaságot a vállukon fogják vinni". Szakértők szerint ugyanis kérdéses, hogy hány magyar nagyvállalat fogja állni a versenyt az EU-ban. Ebben a témában már érdemi párbeszéd folyik a gazdaság és a szakminisztérium között.
Az EU-csatlakozás után a regionális politika és a kistérség kerül előtérbe, a centrális gondolkodástól el kell búcsúzni – figyelmeztetnek a munkaadói szervezetek. Minden régió maga fogja gazdasági életét fejleszteni, és nagyon nehéz lesz ezt központilag irányítani. Emiatt nem lehet előre megmondani, hogy melyik régióban melyik lesz a kurrens szakma belátható időn belül. Azonban már most látszik, hogy a kis- és középvállalkozások területén várhatóan hatalmas modernizáció megy majd végbe, és nem biztos, hogy erre a vállalkozók felkészültek. A kormányzat nemrégiben programként határozta meg a tudományos fejlesztés fő irányait a következő két-három esztendőre, amelyben új, modern szakmákról is szó esik. E területeken a kis- és középvállalkozásoknak feltétlenül fel kell zárkózniuk, és ez bizony komoly erőfeszítést és persze újabb forrásokat követel.
A szellemi elit hiányzik
Az elmúlt tíz évben gyökeresen megváltozott a gazdaság, azonban a szellemi elit nem követte olyan gyorsan ezt a változást. A kis- és középvállalkozásoknak nincs ma szellemi elitje, nem áll mögöttük megfelelő végzettségű szaktanári és egyetemi gárda, amely ezzel a kisvállalkozói szemlélettel látna neki a fejlesztésnek. Nyugaton mindenhol vannak kkv-fejlesztési központok, Magyarországon azonban hiányoznak, és emiatt nincs pontos kép arról sem, hogy milyen folyamatok zajlanak a szektorban a felszínen és az alatt – ez a munkaadói szervezetek szerint rendkívül aggasztó az EU-csatlakozás szempontjából. Nem lehet ugyanis átlátni, hogy például milyen hatása lesz annak, ha egy bizonyos területen nem kér Magyarország derogációt az Európai Uniótól. A gazdaságkutatók szerint egy olyan posztindusztriális kor következik, amelyben a kisüzem a legmagasabb technológiát is jelentheti, és a mozgékonysága alapján az egyedüli garanciája lehet a gazdaság fejlődésének. Ezt a szakoktatásnak figyelembe kell vennie. A képzés hatékonyságának mércéje pedig a szakmai kvalifikációs vizsga, amelynek rendszerét mindenképpen fenn kell tartani.
