A nagy kezdőbetűs, jelzős szerkezetű gazdasági tervek korszakát éljük. A középtávú tervből Széchenyi-tervvé avanzsált fejlesztési elképzelések mellé felsorakozik az 1991 óta foglalkoztatáspolitikai irányelvként kiadott, a várható munkaerőhelyzetről és az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedésekről szóló nemzeti foglalkoztatási akcióterv.
Mint mostanában minden terv, irányelv, törvénytervezet, előterjesztés, a foglalkoztatáspolitikáról kialakított kormányzati elképzelések is az Európai Unióban kialakult gyakorlat átvételét célozzák.
Az Európai Unióban a közelmúltban kezdődött el a nemzeti foglalkoztatáspolitikák összehangolása, amivel deklaráltan két fő problémát kívánnak megoldani: a foglalkoztatás bővítését, valamint a munkanélküliség visszaszorítását. Az Unió tanácsa évente határozza meg a – foglalkoztatási irányvonalaknak nevezett – feladatcsoportokat. Az országonként kialakított nemzeti foglalkoztatási akciótervek a tanács által kijelölt – négy pillérnek nevezett – stratégiai célok köré épülnek fel.
A magyar foglalkoztatáspolitika kialakításának előkészítéséért felelős Gazdasági Minisztérium olyan nemzeti foglalkoztatási akcióterv elkészítésére tett kísérletet, amely az EU által megfogalmazott négy pillér és az alájuk rendelt 22 irányvonal szerint csoportosított feladatokat ötvözi a hazai elvárásokkal.
Vita a tanácsban
Az Európai Unióban alapvető elvárás, hogy a szociális partnerek már a foglalkoztatáspolitikai célok kialakításának kezdeti fázisaiban bekapcsolódjanak a munkába. A hazai viszonyok ismeretében a munkaadók és a munkavállalók szinte már azzal is elégedettek, hogy a 2000. évre szóló akcióterv tervezetét a kormány a tárgyév első negyedévének végén az Országos Munkaügyi Tanács elé terjesztette.
A kései beterjesztést az ülésen szóvá tették a szociális partnerek, de végül is magyarázatul elfogadták, hogy ez a dokumentum mind műfajilag, mind tartalmilag új, ezért kidolgozásához több idő kellett. Azt azonban továbbra is fontosnak tartották, hogy a szociális partnerek tevékenysége ne csupán a jogszabályok véleményezésében merüljön ki, hanem olyan javaslatok is készüljenek, amelyek – a szociális partnerek bevonásával – foglalkoztatáspolitikai megegyezéseket céloznak. A munkáltatói oldal azt is kiemelte, hogy a már előkészített törvénymódosításokat szerepeltessék az akciótervben.
Nagyon fontos jellemzője az új struktúrának, hogy logikus felépítésű, áttekinthető és jól követhető, s mindez lehetővé teszi a hiányosságok biztosabb felismerését.
Hazai sajátosságok
Kétségtelen, hogy az akcióterv kidolgozói figyelemmel voltak a magyar munkaerőpiac egyes sajátosságaira, de ezt nem minden esetben sikerült érvényesíteni. Így tekintetbe vették, hogy a munkavállalási korú népességen belül Magyarországon nagyon alacsony a foglalkoztatottak aránya. (Az EU-tagállamok 61,1 százalékos átlagánál jóval kisebb, 55,7 százalék.) A munkanélküliségi ráta ugyan alacsonyabb az EU-énál (az ottani 8,9 százalékkal szemben tavaly novemberben nálunk csak 7 százalékos volt), de ez egyrészt következik az előzőekben említett alacsony foglalkoztatási arányból, másrészt a regionális munkanélküliség esetenként nagyon magas aránya, valamint a tartós munkanélküliség sokkal kevésbé megnyugtató, mint az a statisztikából érzékelhető. A hazai munkaerőhelyzetet romolhat azáltal, hogy a középtávú demográfiai előrejelzések szerint a következő években jelentősen bővülő munkaerő-kínálat alakul ki. E paraméterek figyelembevétele csak korlátozottan sikerült az akcióterv kimunkálása során. Korántsem kielégítő továbbá a regionális problémák kezelése. E kérdéskörnek az egész akcióterven keresztül, azaz horizontálisan érvényesülnie kellene, a dokumentum azonban csupán érintőlegesen foglalkozik vele.
A 22 irányvonal nagy többségének megvalósításához elsősorban jelentős pótlólagos források kellenének. Ezek fedezete azonban az anyagban nem kerül szóba.
Az első pillér
A első pillér a foglalkoztathatóság javításáról szól. Az e címszó alatt említett elsődleges feladat az ifjúsági munkanélküliséggel szembeni fellépés. Bár a munkanélküli pályakezdőkkel kapcsolatos intézkedések a viszonylag rendezett, jól működő eszközök körébe tartozik, felvetődött, hogy az akciók bővüljenek a végzős tanulók számára a munkahelykeresés technikájának oktatásával, valamint azzal is, hogy a tanulók még az iskolában kapják meg a számukra nélkülözhetetlen helyi munkaerő-piaci információkat.
A tartós munkanélküliség kialakulásának megelőzéséhez szükséges akciónak ítéli a tervezet, hogy a munkaügyi szervezethez forduló minden munkanélküli a szükséges információt személyre szólóan a legeredményesebb formában és tartalomban kapja meg. Ezt a munkaügyi szervezet szolgáltatótevékenységének továbbfejlesztésével kívánják elérni, ám ezt rendkívül kérdésessé teszi az, hogy a köztisztviselői létszám évről évre csökken.
Aktív eszközök
A passzív eszközökről az aktív eszközökre való áttérés szorgalmazása puszta deklaráció marad. Egyetlen olyan konkrét lépést sem említ a tervezet, amellyel bővülne a munkanélküliség megelőzésére szolgáló eszközök hatóköre.
A foglalkoztatás ösztönzésének egyik legelterjedtebb, klasszikus eszköze a segélyezési és az adórendszer ösztönző hatásának kihasználása. Bármennyire is sajnálatos, nálunk ez jószerével a segélyezési rendszer fokozatos leépítését jelentette. A munkaerőpiac korai elhagyására késztető nyugdíjazási konstrukciók felülvizsgálata során sem az idősebb munkavállalók egészségi és képzettségi állapotának javítása a cél, csupán a nyugdíjba vonulási lehetőségek adminisztratív korlátozása. A feladatok végrehajtásához szükséges akciók között az előterjesztés kétségkívül megemlíti a legtöbb olyan eszközt, mellyel az irányvonal címében jelölt cél elérhető lehet, de a konkrét intézkedések felsorolása hiányzik. A jelenlegi helyzetben ugyanis az éves távú irányelvek esetében már elfogadhatatlan az akciók olyan mélységű (vagy inkább magasságú), semmitmondó megjelölése, mint például: a kis- és középvállalkozások támogatása, a beszállítói kapacitások bővítésének ösztönzése, a multinacionális vállalatok foglalkoztatási hajlandóságának növelése stb.
Partneri megállapodások
Az akcióterv egy másik irányvonala szerint szociális partnerségi megállapodásokkal kell elősegíteni a foglalkoztathatóságot javító intézkedések alkalmazását. Az előterjesztésben foglaltak a szociális párbeszéd résztvevői számára enyhén szólva megütközést keltőek. Az akcióterv megállapítása szerint – s ezt senki sem vitathatja – a szociális partnerek együttműködése a foglalkoztathatóság tekintetében jelentős kihasználatlan lehetőségeket tartalmaz. Ám azzal a megfogalmazással, hogy: "a partnerek együttműködése az esetek döntő részében a kormány által kidolgozott jogszabályok és programok véleményezésére terjedt ki, és nem sikerült kialakítani azokat a működési mechanizmusokat, amelyek lehetővé tették volna a szociális partnerek aktívabb közreműködését a feladatok megfogalmazásában, az általuk felvállalható feladatok meghatározásában és végrehajtásában a foglalkoztathatóság növelése érdekében", igencsak vitatkoznak a szociális partnerek. Ez a helyzet ugyanis nem a szociális partnerek, hanem a kormányzat szociális párbeszédet lebecsülő és visszaszorító magatartása következtében alakult ki. Ilyen hozzáállás mellett azután természetesen nem lehet elvárni a szociális partnerektől a kormányzati intézkedések iránti empátiát. Mindemellett az sem elfogadható, hogy a szociális partnerek ez irányú együttműködését kizárólag az oktatás, szakképzés területén igénylik, míg a foglalkoztathatóság növelésének egyéb eszközei területén nem, vagy alig.
A munkáltatók egyébként szükségesnek tartják az akciók közé beilleszteni, hogy a fiatalok képzési ideje alatt kapjon támogatást a gyakorlati oktatás. S mivel az oktatáshoz szükséges tanműhelyek száma kevés, ösztönözni kell a munkáltatókat, hogy létesítsenek és tartsanak fenn tanműhelyeket.
Igen komoly gondot jelent, hogy a munkanélküliség és főleg a munkaerőpiacon kívülre kerülésben leginkább érintett réteg, a cigányság problémáját az akcióterv túlzottan is szemérmesen, a szükségesnél lényegesen szűkebben kezeli. Ez különösen azért is aggályos, mert a Magyarországról szóló országértékelések általában negatív jelenségként említik a cigánykérdés hazai kezelését.
A második pillér
A vállalkozói szellem megerősítése – az akcióterv második pillére – elvileg minden olyan lehetőséget felsorakoztat, amellyel a vállalkozók és vállalkozások munkahelyteremtésre ösztönözhetők. Azonban a gazdasági szabályozók hosszabb távú alakulásával foglalkozók számára teljesen világos, hogy a szükséges akciók között felsorolt intézkedések döntő többsége csupán jámbor óhaj. Az egyszerű és hatékony szabályozási környezet kialakítása, az élőmunkát terhelő elvonások további (sic!) mérséklése, egyszerűsített számviteli eljárások kialakítása, az adminisztrációs terhek mérséklése, áfacsökkentés egyes szolgáltatásoknál, mind-mind olyan elképzelések, amelyek jövőbeni jótékony hatását senki sem vonja kétségbe, de gyakorlati megvalósításuk valahogy mindig elmarad. Kisebb-nagyobb változások mindig történnek, de ezek eredője a végső elszámoláskor valahogy soha nem a vállalkozói terhek mérséklődése, hanem éppenséggel azok növekedése irányába mutatott. Tartani lehet attól, hogy az akcióterv által felsorakoztatott szükséges ösztönzők nem csupán az idén, de a következő évben is kevéssé épülnek majd be a fiskális politika eszköztárába.
A harmadik és a negyedik pillér
Az akcióterv foglalkozik a vállalatok és dolgozóik alkalmazkodóképességének fejlesztésével, valamint az esélyegyenlőség megteremtésével (III. és IV. pillér). A foglalkoztatáspolitika e klasszikus területein belül alapvető feladatként jelöli meg a munkaszervezetek modernizációjának elősegítését, a munkajogi szabályok adta rugalmas foglalkoztatási formák elterjesztését, az alkalmazkodóképesség növelését gátló, az adórendszerben fellelhető akadályok felülvizsgálatát, illetve a férfiak és nők esélyegyenlőségének biztosítását, valamint a munkaerőpiacról hosszabb ideje távol lévők beilleszkedésének segítését.
A szociális partnerek úgy értékelték, hogy a 2000. évre szóló nemzeti foglalkoztatási akcióprogram jó struktúrában, de késve elkészített, ugyanakkor az Európai Unióban kialakított kategóriákhoz jól igazodó, de tartalmilag mindenképpen kiegészítendő előterjesztés. Legnagyobb hiányossága, hogy a szükségesnek tartott akciók meghatározása nem elég konkrét, és ezek pénzügyi fedezetét sem mutatja be.
