Foglalkoztatási sikerek Európában

Érdekes és tanulságos publikációt adott közre a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) Peter Auer szerkesztésében. A tanulmány a magyar gazdaság- és foglalkoztatáspolitika számára is tanulságos lehet. A kutatás során négy kis OECD-ország (Ausztria, Dánia, Írország és Hollandia) foglalkoztatáspolitikai sikereit vizsgálták az elmúlt években. Mind a négy vizsgált országban jelentősen csökkent a munkanélküliség, illetve megmaradt egy korábban is alacsony szinten. Foglalkoztatási rátájuk magas és mértéke növekszik. Vajon mi a titka e sikereknek?

Az aktuális munkanélküliségi ráta kétségtelenül a munkaerőpiac egyik legfontosabb mutatója. Mégis a valós helyzetet több dimenzió együttese jelzi, hiszen vizsgálhatjuk a ráta hosszú távú alakulását, százalékos vagy abszolút értékben bekövetkezett változásait, vizsgálhatjuk a foglalkoztatottakat általában és részleteiben, vagy átszámíthatjuk teljes munkaidős foglalkoztatásra a mutatókat, de egy sor más részletes adatgyűjtésnek és feldolgozásnak is van létjogosultsága. (A tanulmánykötet mindezen dimenziók gazdag tárházát vonultatja fel – A ford.) A különböző mutatók a vizsgált országok más és más sorrendjét eredményezi, ugyanakkor kétségtelen, hogy mind a négy ország jelentős fejlődést mutat a foglalkoztatás terén. (Az egyes mutatókat lásd az alábbi táblázatban.) Ha a jelenlegi munkanélküliségi rátát vesszük figyelembe, akkor Hollandia abszolút első; ha a ráta hosszú távú alakulását vesszük alapul, akkor Ausztriát is az élmezőnyben találjuk. Ha a ráta százalékpontban kifejezett ingadozását nézzük, akkor Írország vezet, ha a százalékos változást tartjuk fontosnak, akkor megint Hollandiát illeti az első hely.

Munkaerő-piaci problémák

Amikor a foglalkoztatási mutatókat vizsgáljuk, fontos, hogy azt is szem előtt tartsuk, milyen időtávot, piaci dimenziót választottunk. Addig, amíg a rövid távú mutatókat nézzük, Írország nyilvánvalóan vezet, ha a vizsgálat a hosszú távú fejlődésre koncentrál, Írország teljesítménye már nem olyan meggyőző, és Ausztria, Hollandia rögtön jobbnak bizonyul. Ha a rangsorolást a jelenlegi foglalkoztatási ráta alapján végezzük, akkor Dánia az első, őt követi Ausztria. Ha a foglalkoztatási ráták változását vesszük figyelembe, akkor Hollandia és Írország van az élen, Dánia az utolsó.

Ez a fejlődés természetesen relatív, számos munkaerő-piaci probléma létezik ezekben az országokban is. A legjellemzőbb például a nemek közötti különbségtétel a foglalkoztatásban, ez minden dimenzióban jelentkezik: a foglalkoztatásban, a munkanélküliségben, az inaktivitásban, valamint az ezeket befolyásoló strukturális jegyekben is. Fontos ebből a szempontból a teljes munkaidős foglalkoztatásra átszámított mutató, amelyet férfiakra és nőkre külön kiszámítottak, és ezek különbsége alapján rangsorolták az országokat. Ennek alapján a rangsor: Dánia 17, Ausztria 27, Írország 28, és Hollandia 36 pontos különbséggel. (Ez utóbbit a holland nők nagyarányú részmunkaidős foglalkoztatása magyarázza.) Érdemes azt is megjegyezni, hogy ha a holland modellt tartjuk célnak (a családból a férfi jellemzően teljes, a nő részmunkaidőben dolgozik), akkor a fenti mutatók abszolút számként nem sokat mondanak, a hangsúlyt a férfi és a női foglalkoztatás különbségeinek strukturális jegyeire kell összpontosítani.

Az említett sikerek ellenére jelentkeznek munkaerő-piaci problémák is, ilyenek a súrlódásos és a strukturális munkanélküliség, valamint a fiatalok munkanélkülisége. Ez utóbbi igen magas Írországban, és jelentősen növekedett az utóbbi időben Ausztriában is.

Nem elhanyagolható az oktatás, valamint a családi minták munkaerőpiacra gyakorolt hatása sem. Ha elfogadjuk, hogy az EU-országok társadalmi fejlődésük tekintetében is közelítenek egymáshoz, akkor úgy tűnik, a jövő családmintája – foglalkoztatási szempontból – a holland modell lehet, miközben a társadalmak különböző hagyományai és kultúrája a jövőben is rányomja bélyegét a munkaerőpiac fejlődésére, így az továbbra is megőrzi strukturális sokszínűségét.

A siker okai

A kutatók a vizsgált országok relatív munkaerő-piaci sikereit 3 fő tényezőre vezették vissza: sikeres makrogazdaság-politikára, a szociális párbeszéd intézményére, a hatékony munkaerő-piaci politikára, valamint az ezek közötti szerencsés összhangra.

Makrogazdaság-politika: A makrogazdasági környezet ma sokkal egészségesebb, mint volt az 1970-es és 1980-as években: alacsony infláció és kamatlábak, mérsékelt bérnövekedés és visszafogott kormányzati költségvetés őrködik a piaci bizalom fenntartásán. Figyelembe véve, hogy kis országokról van szó, amelyek nemzeti valutái mind ki vannak téve a spekulációs veszélyeknek, érdemes külön figyelmet szentelni annak, hogy Hollandia és Ausztria a német márkához kötötték fizetőeszközük árfolyamát, a Bundesbank monetáris fegyelmének vetve alá magukat. Dánia és Írország EMS (Európai Monetáris Rendszer)-tagsága révén adta fel nemzeti monetáris önállóságát. Az EMU (Európai Monetáris Unió) működésétől ugyanennek a hatásnak az erősödését várják. Az árstabilitásra törekvő, szigorú monetáris politika sikerének egyik fontos záloga a mérsékelt bérnövekedés, amely a szociális párbeszéd hatékony működésével megvalósítható. Ezzel is utalnánk arra, hogy a munkaerő-piaci sikerhez az egyes befolyásoló tényezők együtthatása szükséges.

Húzóhatás

A foglalkoztatás bővülésének egyik fontos motorja a GDP növekedése. Természetesen vannak olyan szektorok (elsősorban az ipari termelés), amelyekben a növekedés a technológiai fejlődésnek köszönhető, ami egyben munkaerő-megtakarítással is jár. Ez a GDP növekedését és ezzel párhuzamosan a foglalkoztatás csökkenését okozza. Azonban azzal is számolnunk kell, hogy a vizsgált országokban a munkaerő-igényes szolgáltatói szektor jelentősen bővült, ez pedig összességében a gazdasági növekedés munkaerő-intenzitásának az erősödését is jelenti. Azaz, a vizsgált országok esetében megállja helyét a fenti állítás: a GDP növekedése a foglalkoztatás növekedésével járt együtt.

A külföldi és a hazai kereslet, valamint a befektetések élénkülése is ösztönzőleg hat a foglalkoztatásra, bár az ázsiai krízis negatív hatásai is megmutatkoznak e téren.

Nem elhanyagolható a kormányzati kiadások hatása sem, noha ennek iránya erősen vitatott. Sokan érvelnek a kormányzati befektetések kiszorító hatásával, miközben tény, hogy a vizsgált országokban a kormányzati kiadások ösztönzőleg hatottak a gazdaságra. A kormányzati kereslet rövid távú növelését ügyesen használták fel arra, hogy rásegítsenek a gazdasági fellendülésre úgy, hogy eközben nem idéztek elő nem kívánt inflációs hatásokat.

Az adózási rendszer is komoly változásokon ment keresztül a vizsgált országokban: érdemes kiemelni az alacsony jövedelműeket sújtó szociális hozzájárulások mértékének csökkentését, valamint – néhány esetben – a legfelsőbb adósávokat sújtó elvonás mérséklését. A társasági adókat szintén csökkentették, s ez bizonyára ösztönzőleg hatott a befektetésekre. Az adóbevételek – abszolút mértékben – nőttek, bár a GDP-ben való részesedésük csökkent Írországban és Hollandiában. Dániában és Ausztriában a többletbevételt részben pótlólagos közalkalmazotti státusok megteremtésére fordították, Dánia pedig erőfeszítéseket tett, hogy a gazdaság és a munkaerő-piaci helyzet javítására forrást biztosítson. Az adórendszerek között fennálló különbségek továbbra is a versenyképesség egyik fontos akadályát képezik, de ez remélhetőleg mérséklődik majd az euró elterjedésével, ami várhatóan nemcsak a monetáris, fiskális és bérpolitikák közeledését, hanem az adórendszerek harmonizációját is kikényszeríti majd.

A szociális párbeszéd

A szociális párbeszéd intézménye a vizsgált országok közül háromban létezik, Írország most dolgozik a felállításán. Miközben a demokratikus kormányok a közérdeket képviselik, a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek tagjaik speciális részérdekeinek védelmében lépnek fel. A közérdek és a szociális partnerek közvetlen érdekei csak rendszeres tárgyalások útján egyeztethetők össze. A hatékony párbeszéd feltétele a partnerek egyenlősége és kompromisszumkészsége, ami biztosítja, hogy olyan megegyezések születhessenek, amelyek minden fél számára elfogadhatóak. Mivel a tárgyalások ismétlődnek, az esetleges igazságtalanságok és aránytalanságok a következő körben korrigálhatóak, és a "jövő árnyéka" arra ösztönzi a partnereket, hogy elfogadják az egyes tárgyalások eredményeit.

Tény, hogy a szociális párbeszédnek számos formája létezik, az egyik legjellemzőbb séma, amikor az állam és a fontosabb szervezetek közötti dialógus teremti meg a kereteket az összes többi szinten folyó egyeztetéshez, kifejezésre juttatja a partnerek szándékait és képességeit, valamint támogatja a kötelezettségvállalásokba vetett kölcsönös bizalmat. Ez a forma nagyban hozzájárult az érintett országokban a gazdasági környezet napjainkban tapasztalható pozitív változásaihoz. A kontroll alatt tartott, racionális bérnövekedés elengedhetetlen a stabilitásra törekvő makrogazdaság-politikai célrendszerben. (Lásd részletesen a fenti táblázatot!)

Természetesen fejlesztésre szorulnak a párbeszéd alsóbb szintjei (például vállalati szinten) és a megvalósítás színterei. Mint minden demokratikus folyamat, ez is gyakran látszik nehézkesnek és időigényesnek, azonban úgy tűnik, a korporatív kormányzás képes olyan eredményekre, amelyek a többség érdekeinek megfelelnek. A kutatók cáfolják, hogy a láthatatlan piaci kéz a korporatív kormányzásnál megfelelőbb eszköz lenne. Tagadhatatlan, hogy a szabad piaci mechanizmusok ebből a szempontból is hatékonyabbak, de ha figyelembe vesszük, hogy a cél a többségi érdek megvalósítása, akkor a korporatív kormányzásra kell támaszkodnunk. Érdemes kiemelni, hogy a korporatív megoldások sokat segíthetnek a gazdaság ciklikus ingadozásainak kiigazításában, a politikai szélsőségek mérséklésében, valamint a kormányzati döntéshozatal tehermentesítésével hozzájárulhatnak az adminisztráció karcsúsításához is.

Persze az is igaz, hogy a merev intézmények, hitelüket vesztett érdekegyeztetési mechanizmusok sokat ronthatnak a rendszer hatékonyságán. Ausztriában, ahol 50 éve létezik a szociális partnerség, egyre több kétség fogalmazódik meg. Olyan országokban azonban, ahol valamely súlyos gazdasági megrázkódtatásból a szociális párbeszéd felélesztésével segítették ki az országot, a korporatív kormányzat előnyei kézzelfoghatóbbak. (Lásd erről az alábbi táblázatot!)

Munkaerő-piaci politika

Az aktív és a passzív munkaerő-piaci eszközök egyaránt hasznosak lehetnek a foglalkoztatással és munkanélküliséggel kapcsolatos problémák kezelésében. Fontos a munkaerő-piaci beavatkozások reformja annak érdekében, hogy elkerüljük a munkanélküli-segélyekkel kapcsolatos visszaéléseket és mérsékeljük az ellátmányoknak a munkavállalási hajlandóságra gyakorolt nem kívánt hatásait, miközben elkerülendő, hogy a juttatások túlzott visszafogásával ellehetetlenüljenek azok, akik elbocsátás után átmenetileg nem találnak állást. A munkaképes generáció öregedése sajátos problémákat generál. Erre megoldás lehet például a korai nyugdíj intézménye, ami kedvezőbb alternatíva, mint a nyugdíj előtt állók munkanélküli státusa. Azoknál a cégeknél, ahol költségtakarékossági szempontoktól vezérelve erre nincs lehetőség, meg kell teremteni az idősebbek alternatív foglalkoztatásának lehetőségeit. A csökkent munkaképességűek nyugdíjazását nem szabad munkaerő-piaci célok szolgálatába állítani, ez csakis egészségügyi alapon működhet. A tényleges nyugdíjba vonulás időpontja a legtöbb országban alatta van a jogszabályban előírt korhatárnak. Sőt, az elmúlt 20 évben jelentősen lecsökkent a nyugdíjba vonulás ideje.

Az aktív munkaerő-piaci eszközök minden fejlett országban döntő szerepet játszanak a foglalkoztatáspolitikai célok elérésében. A cél nem az, hogy másodlagos, marginális munkaerő-piaci szegmensek jöjjenek létre, amelyekben teljes foglalkoztatottság van, hanem az, hogy a munkaerőpiacról való ki- és belépéshez átmeneti segítséget kapjanak a rászorulók. Érdekes példa az osztrák cégek foglalkoztatási láncolata: a fölös munkaerő foglalkoztatásában figyelemre méltó eredményeket értek el.

Fontos az akciók időzítése is, mint ahogyan azt a dán példa mutatja. A beavatkozás itt éppen a gazdasági fellendülés kezdetére esett, ami nettó munkaerő-beáramlást eredményezett; nőtt a foglalkoztatás szintje. A ciklikus munkaerő-piaci politika előnye elsősorban az oktatás területén jelentkezhet, bár a ciklikus beavatkozás általában csak recessziós időszakban indokolt. Ekkor rövid távú hatékonysága alacsonyabb, de legalább a foglalkoztatás és a jövedelmek szinten tartásához hozzájárulhat a következő fellendülésig. A ciklikus beavatkozások kritikus pontja a ciklusok várható időtartamával kapcsolatos információk hiánya.

Az aktív munkaerő-piaci politika hagyományos eszköztárán – munkaerő-védelmen, munkanélküliségi segélyen, oktatáson, továbbképzésen – kívül más előnnyel is rendelkezik: egy munkaerő-piaci ütközőzónát hoz létre a rendes munkaerőpiac körül, ami mára az európai szocio-ökonómiai rendszer nélkülözhetetlen elemévé vált. Ez az ütközőzóna átmeneti hidat képez a munkaerő-piaci szegmensek között, megkönnyítve a közöttük való átjutást, amelynek igénybevétele egyre gyakoribb az európai munkavállalók szolgálatban eltöltött összideje alatt.

Fenntartható-e a siker?

A vizsgált európai országok jövőjét tekintve alapvető kérdés, hogy sikerül-e a hatékony makrogazdasági politikát, konstruktív szociális párbeszédet és a racionális munkaerő-piaci politikát tovább folytatni?

Ami a szociális párbeszédet illeti, félő, hogy az egyeztetés kedvezőtlen gyakorlata, ami a múltban is számos munkaerő-piaci probléma forrása volt, most visszatér. Az utóbbi években a szakszervezetek egyre nagyobb szeletet követelnek a tortából; a foglalkoztatási szintek növekedésével jelentkező munkaerőhiány mellett mind nehezebb visszafogni a béreket. A munkaképes generáció elöregedésével kapcsolatos problémák a szociális párbeszéd során ma már súlyos konfliktusokkal fenyegetnek, különösen azokban az országokban, ahol a korporativizmusnak mély gyökerei vannak, például Dániában.

A stabilizációra összpontosító makrogazdaság-politika lazulása végső soron az eddig elért eredményeket is fenyegetheti.

Az általános megállapításokon túlmenően érdemes figyelmet fordítani az egyes országok eltérő sajátosságaira, azokra a tényezőkre, amelyek itt vagy ott negatívan befolyásolhatják az intézkedések eddigi eredményeit is. Így például Írországban fenyegető tényező lehet az EU Strukturális Alapokból való részesedés várható csökkenése, illetve a számítástechnikai ipar esetleges krízise. Ausztriát – a tanulmány készítői szerint – az alacsony munkabérszínvonallal rendelkező kelet-európai országok várható EU-tagsága és az ebből fakadó piaci verseny fenyegeti. Hollandiában sok múlik azon, hogyan alakul a nők munkaerő-piaci részvétele. Elmozdulnak-e a részmunkaidős foglalkoztatástól a nők teljes állását biztosító skandináv modell irányába? Ekkor ugyanis kérdéses, lesz-e elegendő állás a munkaerőpiacra belépő sok nő számára. Dániában kérdéses, hogy egy gazdasági recesszió esetén fenn lehet-e tartani az aktív munkaerő-piaci eszközökre fordított kiadások igen magas szintjét.

Az eddigi sikerek azonban feljogosítanak arra a feltételezésre, hogy a vizsgált országok sikerrel felelnek majd meg az előttük álló kihívásoknak – írja Peter Auer.

Magyarországi következtetések

Hazánk számára különösen figyelemreméltó lehet az elemzésnek az a megállapítása, hogy a kis országok rendelkeznek bizonyos helyzeti előnnyel a nagyobbakhoz képest hasonló problémák megoldása terén. Ezt az előnyt elsősorban a kisebb országokban személyesebb módon alakuló, a szerződéses viszonyokat informálisan is átszövő munkaügyi és társadalmi kapcsolatok lehetőségében vélik felfedezni. Egy kis országban kétségtelenül homogénebb struktúrát mutat(hat) a munkaerő szerkezete, mint a nagyobb országokban. A kisebbek szükségszerűen erőteljesebb gazdasági nyitottsága, exportorientációja ugyancsak pozitív tényező, miként a szociális partnerség és a korporativizmus eszméje is általában erősebb. A szerző megállapításaihoz hozzátehetjük, Magyarország kétségtelenül a kis országok közé fog betagozódni EU-integrációját követően, s így bízhatunk benne, hogy e megállapítások ránk is vonatkoznak majdan. A tanulságok összegzésénél érdemes ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy a kutatás tapasztalatai szerint a munkaerő-piaci siker nem egyik vagy másik tényező ügyes hasznosításából, hanem az egyes befolyásoló tényezők együtthatásából adódik. Gyakori költségvetési gondjaink közepette arra a megállapításra is felhívnánk a figyelmet, hogy e befolyásoló tényezők jelentős hányada nem beruházásigényes, illetve egységes rendszerbe szerveződve költséghatékonyan is működtethetők.

A tanulmány mellékletében érdekes összehasonlítást találunk az USA és Európa között néhány aspektusból, az országok rangsorolásáról munkaerő-piaci pozíciójuk szerint, a képzés és a tréningek szerepéről az aktív munkaerő-piaci politikán belül, valamint részleteket az Amszterdami Társadalmi Fejlődési Világtalálkozó egyezményéből és az ILO 1964-es 122. számú foglalkoztatáspolitikai egyezményének szövegéből.