Edzésben a gazdaság

Sokféle szempontból lehet a különböző országok gazdaságát egymással összehasonlítani, de ami leginkább meghatározza az elmozdulás lehetőségét, az a versenyképesség, illetve annak alakulása. E fogalomnak sajátos értelme van az egyes cégek, ágazatok, illetve az egész nemzetgazdaság viszonylatában. A kutatók és a gyakorló közgazdászok egybehangzóan állítják: a magyar gazdaság jelentős előrelépést tett a versenyképesség javítását illetően, s az egész társadalom fejlődésének kulcskérdése, hogy ez a folyamat miként alakul a jövőben.

A versenyképességnek számos összetevője van, és ennek megfelelően nem is írható le egyetlen mutatóval, mint ahogy a javítását szolgáló állami intézkedések hatását sem könynyű kimutatni. Jellemzésére leginkább a termelékenység és az export alakulását veszik figyelembe. (Szűkebb értelemben a versenyképesség fogalma alatt csak a nemzeti valuta reálárfolyam-alakulását értik a közgazdászok, ami a nemzeti valuta árfolyamváltozását és az infláció mértékét hasonlítja össze.)

Tíz év számvetése

A makroadatokat nézve imponáló a fejlődés az elmúlt tíz évben, de különösen 1995 óta. A magyar export értéke az utóbbi 5 esztendőben minden évben több mint 10 százalékkal emelkedett, csaknem a duplájára nőtt, e teljesítményt a világban nem sok ország tudta követni. (1995-ben az MNB adatai szerint 12,8 milliárd dollár volt a magyar export értéke, miközben 1999-re várhatóan 22 milliárd dolláros teljesítményt mutatnak ki a statisztikák, 2000-ben pedig a magyar export elérheti a 24-25 milliárd dollárt.) Az export áruszerkezetét és célországait érintő strukturális változások is a mennyiségi mutatóval megegyező előjelű elmozdulást jeleznek a versenyképességben, hiszen a magyarországi exportőrök immár több mint 70 százalékban az európai országok piacaira szállítanak. Ugyancsak kedvezőnek tekinthető a versenyképesség szempontjából, hogy az export áruszerkezetében egyre nagyobb részt képviselnek a gépipar és a fejlett technológia termékei. Ez is mutatja azonban, hogy a versenyképesség ágazatonként eltérő. A legjobb teljesítményt a külföldi beruházásoknak köszönhető fejlett technológiával működő nagyvállalatok nyújtják. Húzóhatásuk, ha egyelőre korlátozott mértékben is, de továbbterjed a kis- és középvállalkozói körre, főként azokra, akik beszállítóként tudnak közreműködni.

Termelékenység-javulás

A versenyképesség másik fő mutatója a termelékenység. E tekintetben is folyamatosan javulnak a magyar gazdaság mutatói.

Ez részben annak köszönhető, hogy a kilencvenes évek közepén elért mélypont után folyamatosan emelkedik a termelés értéke, miközben a foglalkoztatottak száma jó ideig csökkent, s habár az elmúlt két évben ez a folyamat megfordult, és némi növekedés is tapasztalható, ennek üteme elenyésző a termelés növekedésének mértékéhez képest. Ez utóbbi elem s az a tény, hogy a reálkeresetek emelkedése is csak az utóbbi egy-két évben indult meg – a GDP növekedésétől ugyancsak elmaradó mértékben –, a termelékenység jelentős növekedését vonta maga után.

A termelési költségek tekintetében az egyik fő tétel az élőmunka terhe s a vállalatok működését érintő adók költségvonzata.

Az élőmunka terhei az elmúlt évben jelentősen csökkentek, hiszen 1998-ban még a bruttó bér 49 százalékát kellett befizetnie a munkavállalónak és a munkaadónak közösen a tb-kasszába, amiből 39 százalék volt a munkaadó befizetési kötelezettsége s 10 százalék a munkavállalóé. Ezen túl meghatározott körben a munkáltatónak egészségügyi hozzájárulást kellett fizetni, 2100 forintot dolgozónként. Tavaly a tb-teher jelentősen, összességében 44 százalékra csökkent. Ezen belül 39-ről 33 százalékra mérséklődött a munkáltatót terhelő befizetési kötelezettség, s 11 százalékra nőtt az a rész, amit a munkavállalónak kell fizetnie. Az egészségügyi hozzájárulás összege viszont 2100-ról 3600 forintra nőtt. Az idén ez a rendszer gyakorlatilag változatlan maradt, mindössze az egészségügyi hozzájárulás emelkedett további 300 forinttal, vagyis kevesebb mint 10 százalékkal.

Központosított jövedelmek

A társaságok által fizetendő nyereségadó nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsony Magyarországon, hiszen ha a nyereséget a vállalkozás működésére használják fel, akkor azt 18 százalékos adó terheli. Ez az adótétel majdnem a duplájára emelkedik akkor, ha a nyereséget a cégből kivonják, s annak aránya a cég alaptőkéjéhez viszonyítva meghaladja a jegybanki alapkamat kétszeresét. Némi adóteher-növekedést okozhat a cégeknél, hogy az önkormányzatok növelik a helyi adókat, a legtöbb, ipari központként is funkcionáló nagyvárosban az iparűzési adó eléri a maximális 2 százalékos mértéket 2000-ben. Ezt valószínűleg nem tudja majd ellensúlyozni a cégek többségénél az iparűzési adó rendszerének kisebb változása, amely az adóalap nagyobb mértékű csökkentését teszi lehetővé. A kormányzat a jövő évre vonatkozóan a bérterhek további csökkentését ígéri, ezt azonban csak úgy tartja megvalósíthatónak, ha e lépéssel párhuzamosan növekszik a tőkejövedelmek adója.

Az adórendszerek bonyolultsága és eltérő volta miatt a gazdaság egészére vonatkoztatva nem annyira az adótételek összevetése szolgál e tekintetben útmutatóul a különféle országok egymással történő öszszehasonlítására, mint inkább az, hogy a gazdaságban jelentkező jövedelmek hány százalékát központosítja az állam. Magyarország e tekintetben nem sokkal a nyugat-európai átlag alatt van a jelenlegi mintegy 41 százalékkal. Az évtized elején a központosítás aránya még 50 százalékhoz közelített, s a kormányzati szándékok szerint 2002-ig 40 százalék alá csökkenhet. A világ vezető gazdaságai közül ez az arány Amerikában a legalacsonyabb, ahol csupán 30 százalékot tesz ki, a délkelet-ázsiai régióban általában a magyarországihoz hasonló az állami jövedelemkoncentráció mértéke, míg az átalakuló országok közül a hozzánk leghasonlóbb helyzetben lévő Csehországban és Lengyelországban valamivel magasabb.

Árfolyam-politika

A versenyképességet alapvetően meghatározó tényezők között van az árfolyam-politika. Ennek figyelembevétele különösen fontos az olyan nyitott gazdaságú országok esetében, mint amilyen Magyarország. A nemzeti valuta árfolyama ugyanis alapvetően módosíthatja a termelés költségelemeinek reálértékét. A gazdasági problémákkal küszködő országokban a versenyképesség növelésére gyakori eszköz a nagymértékű leértékelés. A Bokros-csomag óta e tekintetben a magyar árfolyam-politika kiszámítható. A csúszó leértékelés az elmúlt években a forint reálértékének enyhe gyengülését hozta, ami elvileg javítja a versenyképességet, hiszen a belföldi költségek reálértékének csökkenését okozza. Ez a folyamat 1999-ben megváltozott, és az idén is inkább a forint reálértékének enyhe erősödése várható.

Az általános értelemben vett versenyképesség szempontjából azonban a reálárfolyam alakulásának hatását messze felülmúlta, hogy a csúszó leértékelés hosszabb távra kiszámítható stabil árfolyamot ígért egy olyan időszakban, amikor a magyar gazdaság egyensúlyi helyzete megingott, és számos piaci szereplő az árfolyam instabilitását várta. Az előre meghirdetett leértékelési ütem ebben a helyzetben alapvető érdeke volt a cégeknek, hiszen javította az exportra termelők előzetes költségszámításainak realitását, s összességében a kiszámíthatóságot a gazdaságban.

Munkaerő-kínálat

A felsorolt számszerűsíthető hatásokon kívül azonban még számos olyan elem van, amelyek a versenyképességet jelentősen befolyásolhatják, miközben forintban nem meghatározható költségmegtakarítást eredményeznek, avagy a termelés olyan elemeit és körülményeit érintik, amelyek értékét szintén nehéz számszerűsíteni.

Ilyen például a munkaerőkereslet és -kínálat viszonya. Az élőmunka terheinél ugyanis a közterhek és az adó figyelembevételén kívül nem elhanyagolható tényező, hogy adott piacon lehet-e könnyen találni megfelelően képzett munkaerőt. Magyarország e tekintetben a tapasztalatok szerint jó hírnévnek örvend. A külföldi befektetők – a beruházásokban is megmutatkozó – véleménye az, hogy rendelkezésre áll a megfelelően képzett munkaerő a fejlett technológia működtetésére. Ugyanakkor e tekintetben is jelentős feladatok hárulnak az államra, mert ez a versenyképességi szempont egyre fontosabbá válik az ipari fejlődés felgyorsulásával. Ezek között szerepel az oktatás és a tudományos kutatás állapota is, ami egyre inkább a termelést közvetlenül befolyásoló tényezővé válik. Ez a tudománypolitika szintjén már felismert törvényszerűség egyre elfogadottabbá válik Magyarországon, de még messze vagyunk attól, hogy egyértelműen megmutatkozzon a költségvetési politikában is.

A források elérhetősége

A magyar gazdaság és a cégek versenyképessége szempontjából ritkán értékelt, pedig főként kelet-közép-európai összehasonlításban nem elhanyagolható szempont a bankrendszer állapota, a termeléshez szükséges források előteremthetőségének lehetősége. A kialakult kereskedelmi-banki rendszer e szempontból is fontos tényező. Az elmúlt évtized bebizonyította, hogy helyes döntés volt a magyar bankok privatizációjának módja, az, hogy az értékesített pénzintézetek stabil külföldi pénzügyi csoportok befolyása alá kerültek. Az így létrejött magyar bankrendszer megfelelő hátteret teremt a gazdaság fejlődéshez.

Az ugyancsak nem közvetlen termelési feltételként számon tartott, fejlett infrastruktúra is jelentős versenyelőnyt jelenthet. Nem véletlen például, hogy az új utak környékén általában nő a beruházási tevékenység, s az ország keleti felének felzárkóztatásához az első feltételnek sokan az autópálya-építést tartják. E tekintetben a magyarországi helyzet nem a legjobb, de a 10 éves autópálya-építési program reménykeltő. A távközlés területén pedig joggal számíthatunk arra, hogy hamarosan elérjük az európai színvonalat, sőt bizonyos területeken, mint például a mobiltelefóniában, már most az élvonal közelében van az ország.