A munkaadói szervezetek szerint a két éve félbeszakadt egyeztetések után kifogásolható, hogy számukra hátrányos formában született meg a képernyő előtt dolgozók egészségének védelmében kiadott miniszteri rendelet [50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet], s emiatt képernyős munkahelyenként akár százezres nagyságrendű többletkiadásra számíthatnak a köz- és magánszférában működő munkáltatók.
A Magyarország és az Európai Unió között létrejött társulási szerződés előírja, melyek azok az európai normatívák, amelyeket az Unióhoz csatlakozni kívánó államoknak a teljes jogú tagság elnyeréséig honosítani kell, és az adott állam belső jogi szabályozási rendszerében is meg kell jelenniük.
Tekintettel arra, hogy az Unió egyik leglényegesebb alapelve az egyének szabad áramlása – amely a munka világában a munkaerőnek a tagállamokon belüli korlátozás nélküli áramlását jelenti –, értelemszerű, hogy a társulási szerződés mellékletében kötelezően honosítandó uniós direktívák között helyet kapott a képernyős berendezéssel folyó munka minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szóló, az 1990. május 29-én kiadott 90/270/EGK számú irányelv honosítása is.
A honosítási eljárásban az irányelv nyomán kiadott miniszteri rendelet tervezetének első változatát 1997 tavaszán terjesztette a kormányzati oldal az ÉT munkavédelmi bizottsága elé. A jogszabály tervezetének bizottsági tárgyalása során rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a szociális partnereknek – elsősorban a munkáltatói oldalnak – sok részletkérdésben érdemi kifogása, illetőleg ellenvéleménye van.
Albizottság felállítása
A szakmai vélemények ütköztetésére ezért a bizottság úgy döntött, hogy ügyrendjének megfelelően az észrevételek részletes megvitatására szakértői albizottságot hoz létre.
A létrehozott szakmai albizottság felhatalmazása szerint mindazokat a kérdéseket, amelyekben az egyeztetésen a résztvevők megállapodnak – azaz mindhárom tárgyaló partner elfogadja –, a továbbiakban elfogadottnak kell tekinteni.
Azokban a kérdésekben viszont, amelyekben a szakmai tárgyaló csoportok nem jutnak megállapodásra, a bizottság ismételten összehívott ülésén a felek az ügyrend szerinti szavazással foglalnak állást.
Az előírtnál szigorúbb
Az egyeztetés szakértői szakaszában is nyilvánvaló volt azonban, hogy a belső jogszabály tervezete az uniós irányelv rendelkezéseinél néhány ponton szigorúbb intézkedéseket helyez kilátásba.
A belső jogszabály tervezete különösen három lényeges kérdésben váltott ki erőteljes munkáltatói ellenvéleményt:
- a képernyős munkahelyen való munkavégzés időbeni korlátozása,
- a munkavállaló látásélességének folyamatos munkáltatói biztosítása, valamint
- a jogszabály végrehajtására rendelkezésre álló úgynevezett felkészülési idő.
A képernyős munkavégzés időbeni korlátozásával kapcsolatban a munkáltatói oldal elfogadta az európai irányelv alapjául is szolgáló úgynevezett európai kockázatkezelési keretirányelvet, a 89/391/EGK szerint a legfeljebb napi hat órában meghatározott és óránként 10 perc össze nem vonható munkaközi szünettel kapcsolatos érveléseket.
Munkáltatói kezdeményezésre az előterjesztők elfogadták, hogy a belső jogszabály végrehajtására nyitva álló felkészülési idő legfeljebb 2001 végéig meghosszabbítható legyen.
A képernyős munkahelyen munkát végző munkavállalók látásélességének folyamatos biztosítása tekintetében a tárgyaló csoportok álláspontjai között jelentős maradt a nézetkülönbség.
Látásélesség biztosítása – a vitatott pont
A munkáltatói oldal ebben a kérdésben kezdettől fogva a következő álláspontot képviselte: elfogadva, hogy a munkáltató kötelessége a munkahelyi kockázati tényezők folyamatos csökkentése, illetve megszüntetése, álláspontunk szerint a képernyős munkahely okozta kockázatok – különösen az irányelv által nevesített látásromlás, fizikai (testtartási) és mentális veszélyforrások – jelentősen mérsékelhetők az irányelv szellemében elfogadott munkaidő-korlátozás és az irányelv mellékletében részletezett munkakörnyezeti tényezők kialakítása révén.
Álláspontunk szerint a munkavállaló látásromlásával kapcsolatban fennálló kizárólagos munkáltatói felelősségvállalás a hazai gyakorlat ismeretében megkérdőjelezhető.
Közismert, hogy a munkahelyen számítógéppel dolgozó munkavállalók egyre nagyobb hányada rendelkezik saját számítógéppel, illetve számítástechnikai rendszerekkel is, amikről a munkáltatónak nincs információja, s amikre egyéb ráhatása sincs.
Mindezek miatt már az első tervezet vitája során sem tartottuk indokoltnak – figyelembe véve az Irányelv 9. cikkely 5. pontjában foglaltakat is – azt a rendelkezést, amely szerint a munkáltató köteles a munkavállaló látásélességének folyamatos biztosítására, tehát a látásromlás csökkentéséhez szükséges szemüveg költségeinek viselésére.
A fent részletezett – általunk igen fontosnak tartott – kérdésen kívül a szakértői egyeztetés végén még néhány részproblémában nem sikerült a tárgyaló feleknek megállapodniuk.
A szakértői egyeztetés lefolytatása után a szociális partnerek alapos okkal feltételezték, hogy a tervezet még nem eldöntött részletkérdéseit a kormányzati oldal hamarosan a bizottsági plenáris ülés elé terjeszti, továbbá joggal számítottunk arra, hogy a megállapodások szerinti jogszabály még 1997-ben megjelenik.
A jelen
A képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló belső jogszabály egyeztetésének története 1997-ben véget ért.
Az eltelt idő alatt mindkét szociális partner folyamatosan sürgette a nyitva maradt részletkérdések mielőbbi megvitatását, azonban az eltelt idő alatt csak a társadalmi párbeszéd rendszere változott meg, módszere nem.
A magunk részéről érthetetlennek és indokolatlannak tartjuk a jogszabály kiadásának több mint kétéves késedelmét, mert ez a következő időszakra az alábbi problémákat vetheti fel:
Tekintettel arra, hogy a jogszabály valamennyi olyan munkáltatót érint – egyebek között a közszférát is –, ahol munkavállalókat képernyő előtti munkavégzéssel is foglalkoztatnak, a kihirdetés késedelméből adódó beruházási és munkaszervezési intézkedések megtételének kevés a realitása.
Ismereteink szerint mindeddig nem készült átfogó elemzés a hazai képernyős munkahelyek számáról, az ott foglalkoztatott munkavállalók létszámáról és a jelenlegi képernyős munkahelyek technológiai készültségi szintjéről.
A korszerű számítástechnikai rendszerek nagy valószínűséggel kielégítik a direktíva és a rendelet mellékletében szabályozott – a hardver- és szoftvereszközök megfelelőségére vonatkozó – előírásokat.
Figyelembe kell azonban venni, hogy a korszerű hardver- és szoftvereszközök a munkakörnyezetnek csak egy részét jelentik. Mind a direktíva, mind a rendelet előírja az egész munkakörnyezet korszerűsítését (pl. zaj, klíma, világítás, árnyékolás, bútorzat).
Részletek és költségek
A szakértők által 1997-ben elvégzett előzetes becslések szerint a korszerűsítés költségei munkahelyenként százezres nagyságrendű beruházásokat igényeltek a munkáltatóktól.
Emellett nem elhanyagolható költség- és időráfordítást igényel mindazon munkaszervezési eszközök és módszerek számbavétele, a gyakorlatban való bevezetése, amely a teljes munkaidőben képernyő előtt foglalkoztatott munkavállalókra nézve kielégíti a napi hat óra foglalkoztatási határ előírását is.
Mindezek mellett meg kell tervezni és a foglalkozás-egészségügyi alapellátó szolgálat segítségével meg kell valósítani a képernyő előtt foglalkoztatott munkavállalók látásvizsgálatát és látásélességük rendszeres ellenőrzését.
Munkáltatói szempontból változatlanul nem megoldott a rendelet 6. §-ának és a direktíva költségviselési szabályainak ellentmondása sem. A gyakorlat ismeretében valószínűnek látszik: a jogszabály végrehajtása során számos, itt nem részletezett egyéb kérdést is sürgősen meg kell oldani.
Hiányzó egyeztetések
Munkáltatói megközelítésben a társadalmi párbeszéd folyamatos fenntartásának az lenne a legfontosabb funkciója, hogy a gyakorlat, a jogalkalmazás oldaláról fogalmazza meg egy-egy rendelkezés várható gazdasági és egyéb hatásait, és a felvetett konkrét kérdésről lefolytatott vitában olyan megoldás kialakítását segítse elő, amely megfelel mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó elvárásainak.
E kissé szkeptikus gondolatok megfogalmazását nem pusztán az elmúlt évek – szerintünk sok esetben nem eléggé körültekintő – jogalkotói magatartása indokolja, hanem az a tény is, hogy a munkavédelmi bizottság az elmúlt időben még néhány, a munka világát legalább ilyen jelentősen érintő európai direktíva honosítási eljárásában vett részt.
Tekintettel arra, hogy az itt csak utalásként megemlített egyéb jogszabályok további sorsáról sincs érdemi információnk, megtörténhet, hogy a magyar jogalkotásban nem a képernyős munkahelyekről szóló jogszabály lesz az utolsó, amellyel kapcsolatban a leginkább érintettek csak utólag fogalmazhatják meg aggályaikat.
MGYOSZ
