Ma már nagyon sok a – saját közegében – sikeres vállalat Magyarországon – állítja Orbán István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének társelnöke, az Országos Munkaügyi Tanács munkaadói oldalának soros elnöke. Ahhoz, hogy a cégek az európai piacon is megállják a helyüket, komoly felkészülésre van szükség, és ebben a folyamatban nem nélkülözhető a kormányzat és a munkaadói szervezetek együttműködése, amihez új kereteket adhat az érdekegyeztetés új rendszere.
A jelenlegi érdek-képviseleti struktúra létrehozatalát nagyon sok vita előzte meg. Fél évvel a bevezetése után hogyan értékeli, bevált az új struktúra?
– Szögezzük le először is: ami létrejött, az országos szintű rendszer – tehát nem maga a teljes rendszer, hanem annak a leginkább látható és az országos szinten működő része. A Gazdasági Tanácsban általános gazdasági-politikai kérdésekről lehet tárgyalni lényegesen nagyobb körben, mint ahogy azt korábban az Érdekegyeztető Tanács lehetővé tette. Az ettől függetlenül működő Országos Munkaügyi Tanács a munka világának kérdéseivel foglalkozik, gyakorlatilag ugyanabban a körben, mint az ÉT. A kettőről tehát külön kell szólni.
A szervezeti szétválás ugyan még elviselhető, kevesebbet szólunk azonban arról, hogy miként fog ez működni. Én személy szerint a Gazdasági Tanácstól túl sokat nem várok. Túl sok a szereplő, s a testületnek eddig mindössze két ülése volt, nem elég gondos előkészítéssel. Lényegében arra jó, hogy megszólalási lehetőséget adjon nagyon sok, a gazdaságban érdekelt szervezetnek. Ennél azonban valamivel több kell. Miközben számomra teljesen világos, hogy sem a törvényhozás, sem a végrehajtó hatalom felelősségét csökkenteni nem szabad azáltal, hogy álmegállapodásokat kényszerítünk ki egy ilyen természetű fórumtól, mégis ésszerű az igény, hogy a Gazdasági Tanács döntés-előkészítést javító feladatot is betöltsön.
Más a helyzet az Országos Munkaügyi Tanáccsal. A tanács – most már szemmel látható – azon a nyomvonalon megy, amelyen az egykori ÉT: a munka világát érintő kérdésekben tárgyal. Végül is a viták elcsendesültével összegezhető, hogy ezzel a struktúrával is együtt lehet élni, ebben is lehet eredményesen együtt dolgozni.
Változik-e idővel a munkaadói oldal szerepe az érdekegyeztetés új mechanizmusában?
– A tripartit érdekegyeztetésnek azon formáján, amiben tíz évvel ezelőtt hittünk, túllépett az élet. A munkaadók és a munkavállalók kétoldalú viszonya egyre nagyobb jelentőséget kap, mert a magyar gazdaság nyitottsága, egyre erősödő európai jellege miatt nem lehet figyelmen kívül hagyni ennek a viszonynak azokat az elemeit, amelyek az európai országokban jellemzően megvannak.
Sajátos viszont a kormány szerepe. A kormány szeretné azt az állapotot elérni, hogy a két partner a munka világát érintő kérdések nagy részét egymás között intézze el. De az nem ilyen egyszerű, hiszen a munkaadói szféra érdeklődési köre a versenyszférára korlátozódik, ugyanakkor az államnak is van munkaadói szerepe a közalkalmazotti szférában. A kormánynak azonban közhatalmi funkciója is van azáltal, hogy közvetít a munka világa és a törvényhozás között. Nagyon egyszerű megközelítés lenne, hogy a kormány dolga a törvényhozás számára szolgáltatni a törvényalkotás matériáit. A kormánynak ugyanis a lehetőségekhez képest a társadalmi optimumon kell ezt a szolgáltatást elvégeznie. Vagyis nem hagyhatja magára a másik két felet, a munkaadót és a munkavállalót, hanem együttműködésre van szükség – ehhez teremt teret az Országos Munkaügyi Tanács.
Sok múlik azon, hogy a működésben ezek az elvek hogyan érvényesülnek. Magyarán: abban, hogy minőségi munkát tud-e végezni az Országos Munkaügyi Tanács, meghatározó szerepe van a kormánynak. Sok múlik azon is, hogy a munkaadók és a munkavállalók mennyire tudnak professzionális módon, szakértői háttérrel dolgozni – megjegyzem, ennek vannak anyagi konzekvenciái is, hiszen pénz kell hozzá.
Érdemes szólni arról is, hogy a működésnek nemzetközi vonatkozásai is vannak. Nem lenne jó, ha a magyar érdekegyeztetés abban a köldöknéző fázisban maradna, amiben a 90-es évek közepéig volt. A nemzetközi normákhoz alkalmazkodni kell oly módon, hogy a magyar sajátosságokat is figyelembe vevő megoldásaink legyenek. Ennek érdekegyeztetési összefüggései jelentősek, hogy csak egyet említsek: a Szociális Charta nemzetközi dokumentum, ám hazai alkalmazási szabályainak a saját képünkre és hasonlatosságunkra kell megszületnie. Ez is szaktudást, pénzt, szervezett munkát, együttműködést igényel a kormány és a munkavállalók között – ebben egyetemes magyar érdekek vannak.
Igényel-e az MGYOSZ-tól az érdekegyeztetés új rendszere szerkezeti alkalmazkodást, vagy éppen taktikai váltást?
– Nem gondolom, mert a mi részvételünk meglehetősen erős az új struktúrában is, az MGYOSZ szervezetileg jó, ahogy van. Fontos eleme viszont a mi szervezetünk és a többiek számára is: a folyamatos beszélő viszony fenntartása a partnerekkel, a szakszervezetekkel és a kormánytényezőkkel egyaránt. Ennek intenzitása lehetne jobb, kevésnek tartjuk, ami eddig megvalósult. De hát tavasszal állt csak fel az új rendszer, kevés idő állt rendelkezésre. Mi mindenesetre nyitottak vagyunk és kezdeményezők, számunkra nem a formalitás a lényeg.
A magunk részéről már kijelöltük az elnökségünkből azokat a tagokat, akik a gazdaság különböző területein a kapcsolattartó személyek. A szakszervezetekkel való nyitott kapcsolatnak mi elvi akadályát nem látjuk, találkozóink intenzitása nyilván akkor nő, amikor a jövő évi üzleti tervek kialakulása során a szakszervezeteket is érintő kérdésekhez jutunk – a bérek és juttatások ügyéhez például. Számomra ugyanakkor érthetetlen, hogy a kapcsolatok nyáron gyakorlatilag szünetelnek, két hónapig amolyan tetszhalál állapotában vagyunk.
A munkaadók és a munkavállalók közötti kétoldalú kapcsolatok alakulásában szükség lesz-e új formákra és módszerekre?
– Itt szét kell választani a szakszervezetek és a munkaadók közötti kapcsolatot az országos szintű és a szakmai, illetve a helyi szintű kapcsolatokra. Ma senki nem mondhatja, hogy vertikálisan, mélységében ugyanolyan szervezet, mint országosan. A partnerséget országos szinten deklarálni könnyebb, mint szakmai-ágazati kapcsolatban. A hagyományos üzletágakban még viszonylag könnyű kialakítani, hiszen általában az a felállás, hogy egy üzletágban egy munkaadói szervezet és egy-két szakszervezet működik. A viszonylag új üzletágakban viszont sok szakszervezet létezik, esetleg munkaadói szervezet nincs is – ott erről nem lehet beszélni. Ma információim szerint húsz körül lehet az ágazati kollektív szerződések száma, lényegében a hagyományos struktúrában.
A kétoldalú viszony másik sarokpontja a megállapodási kompetencia dolga. Míg a szakszervezeteknek a megállapodási kompetenciát jószerével a törvény garantálja, a munkaadói szervezeteknek akkor van megállapodási jogosultsága, ha a tagság erre felhatalmazza őket, és beírják az alapszabályba. Ha nincs, a munkaadói szakmai szervezet elsősorban szervezői-koordinátori szerepet láthat el, és a megállapodást minden tagnak alá kell írnia, aki ezzel egyetért.
Úgy tűnik, hogy a helyi megállapodás, a klasszikus kollektív szerződési modell lefutóban van a világon. Hiszen a szakmáknak a versenykörülmények közötti, normatív kötelezettségei fontosabbak, semhogy ezt vállalati szinten el lehessen rendezni. Ez azt mutatja: szorgoskodni kellene abban, hogy a szakmai megállapodások szaporodjanak. Csak két fontos indokát említem: kollektív szerződésben megállapodott kérdésben nem lehet sztrájkolni, továbbá – és ez jó néhányunk álláspontja, bár nem minden munkaadóé – jobb, ha magunk gondoskodunk magunkról. A mi üzletági képviselőink állapodjanak meg azokkal a szakszervezetekkel, amelyek ismerik az üzlet követelményeit, maguk is érdekeltek az üzlet sikerében. A munkaadók egy része szeretné, hogy a kevésbé kógens (feltétel nélkül kötelező) és fejlődésében diszpozitívabb országos törvényi szabályozása legyen a munka világának, tehát a Munka Törvénykönyvének feltétel nélküli kötelező jellege csökkenjen, és a diszpozíciók alapján lehessen megállapodni a jogszabályi feltételek ismeretében a munkavállalói szervezetekkel. De erre még várni kell.
A munkavállalói szervezetekkel való kettős viszonyban mely kérdéseket tartja a legfontosabbaknak?
– Vannak még tisztáznivalóink. Elsősorban a Munka Törvénykönyve változásának következményeit kellene megtárgyalni, mert a módosításokat nagyon sok politikai hangütés befolyásolta.
Tisztázni kell a bérügyeket is. Azzal a kijelentéssel nem lehet mit kezdeni, hogy a magyar bérek az Európai Unióban alkalmazott béreknek mindössze tíz százalékát teszik ki. Ez azzal a nyilvánvaló célzatossággal hangzik el mindig, hogy közelíteni kell az EU-hoz. Elsősorban azt kellene lefektetni, hogy a bérügyekben van-e egyáltalán jogosultság országos bérmegállapodásra vagy nincs, és vannak-e a megállapodást betartani képes partnerek. S ha vannak, akkor ezek mennyiben uralják és képviselik a magyar gazdaságot – a feketét és a szürkét nyilvánvalóan nem.
Tisztázni kellene továbbá a minimális bér ügyét. A minimális bér megállapítása immár tíz éve úgy alakul Magyarországon, mint egy lóvásár, egy számháború. Pedig lehetne szakmai tartalmat adni a minimálbérnek, alapja lehetne például a fogyasztói kosár vagy a nem bérjellegű juttatások – ami Magyarországon nem kevés. Ezek mérlegelésével kellene megállapodnunk, hogy a mindenkori minimálbér az éves sztenderd viszonya legyen, és ne forduljon elő, hogy felnyomjuk a minimális bért, de a bérskála tetején nem történnek érdemi változások.
Van-e hatása az MGYOSZ véleményének országos munkaügyi, gazdaságpolitikai ügyekben?
– Az MGYOSZ folyamatosan értékeli és alkalmanként írásban is kifejti álláspontját a gazdaság állapotáról, legutóbb ezt áprilisban tettük meg. A kormányzat reakciója megértő volt. Óvatos kiigazításokat javasoltunk a pénzügyi-gazdasági folyamatokban, de nem gondoltunk arra, hogy drámai változások kellenek. Értékelésünket elfogadták, de hogy így történik-e, más kérdés.
Értékelésükben mire hívták fel a kormány figyelmét, milyen esélyeket látnak a gazdaságban az idén?
– Az elmúlt tíz évben Magyarország szempontjából az egyik legfontosabb változás, hogy a gazdaság működőképessé vált. Olyan erővel jelentek meg a gazdaság törvényei, érdekei, hogy ezen a gazdaságon operatív módon rontani nem könnyű. Ma már nagyon sok gazdasági szereplő sikeres Magyarországon. Sikeresek abban a közegben, amelyben élnek, hiszen túléltek egy gazdasági átalakulást – ez nagyon stabil bázisa a gazdaság működésének. A magyar gazdaság nyitottsága mondhatni hagyományos: nyitott volt még a legbigottabb időkben is, csak a nyitottság mértéke volt sokkal kisebb, mint most.
Ha feszültség keletkezik a költségvetésben és az államháztartásban, ennek vannak külső okai, de bizony tervezési gyakorlati hiányosságok is szerepet játszanak. A költségvetés bevételeit túltervezték, nagyobb gazdasági növekedést feltételeztek és a jelenleginél nagyobb inflációt. Ezért mondta az MGYOSZ, hogy nem csomagokban kell gondolkodni, hanem nagyon erősen, és ha lehet, konszenzuális módon kell befolyásolni az állam döntési hatáskörébe tartozó kiadásokat.
Véleményünk szerint ma még a magyar gazdaság helyzetét nem lehet rossznak minősíteni. Az, hogy a növekedés nem éri el a hét százalékot, engem egyáltalán nem lep meg. Az viszont fontos tényező, hogy az európai átlaghoz képest nagyobb a növekedés. Mi a magyar gazdaság operatív emberei vagyunk – úgy szoktam fogalmazni: itt van a peremsáv, itt lőnek –, mi a lózungokkal nem tudunk mit kezdeni. Mi a négyszázalékos gazdasági növekedést olyan teljesítménynek éreznénk, amire büszke lehet Magyarország. Nem tartom jónak, hogy a politika felbukkan a gazdasági célok meghatározásánál, mert nem lehet kutatóintézetek közötti vita tárgya a magyar gazdaság teljesítménye.
Kifogásoltuk, hogy az államapparátus még mindig nagyon nehézkes, sok ellenérdek jelenik meg. A tárcaközi viták évek óta jellemzik a magyar gazdaságot, a régi struktúrában is így volt ez. Azt gondolom, 1999-ben minden pánik és kapkodás nélkül a magyar gazdaság menedzselhető. Számokkal alátámasztva: az infláció nem megy 9-10 százalék alá, viszont el lehet érni 3,5-4 százalékos gazdasági növekedést, és jó lenne, ha teljesülne a 2,5 milliárd dollárnál nem nagyobb fizetésimérleg-hiány.
Hogyan ítéli meg a nagyvállalatok helyzetét, melyek az aktuális ügyek, amelyekért lobbiznak?
– Mindig vannak kiemelt céljaink. Általában egy munkaadói szervezet a gazdasági erő növelése érdekében lobbizik, és nem támogat olyan lépéseket, ami a munkaadók vagy a tőketulajdonosok erejét csökkentené. Ezért most fontos kérdés számunkra: ha a költségvetésnek több pénzre van szüksége, és ennek terheit részben a munkavállalókra akarja hárítani az adó- és járulékrendszer megváltoztatása révén, mi nem szeretnénk, ha ez újabb bérkövetelésekhez vezetne, tehát tőlünk kérnék azt a pénzt, amit az állam elvesz. Úgy gondoljuk, a munkaerő közterhei így is magasak – tessék abból kijönni! Ezért az MGYOSZ nem pártfogolja az adórendszer változását. Ráadásul úgy gondoljuk: az adórendszerhez való alkalmazkodáshoz idő kell, nem kell örökké fél- vagy negyedreformokat csinálni.
Rendkívül fontos a munkaadói szervezetek számára az európai csatlakozás kérdésköre is. A magyar gazdasági jogrendszer átalakítása az európai jogrendszernek megfelelően csak az egyik dolog, az üzleti alkalmazkodás elősegítése is közös ügyünk, a kormányé, a munkaadói, munkavállalói szervezeteké egyaránt. Ismételten állítom: a magyar vállalatok jelentős része jelenlegi állapotában alkalmatlan arra, hogy sikeres legyen az európai piacon. Segíteni kell a vállalati felkészülést formális eszközökkel, és azzal is, hogy a gazdasági erőt a szükségesnél jobban ne csapolják meg.
A magyar vállalatok nap mint nap szembesülnek azzal, hogy azok a nemzetközi vállalatok, amelyek Magyarországon is jelen vannak, hihetetlen piaci potenciállal bírnak. A magyar vállalatoknak viszont egyszerűen nincs pénzük a piac megmunkálására. Hát még arra, hogy a nemzetközi porondon befolyásolják a piacot! – ez a magyar gazdaság stratégiai problémája, a forrás- és tudáshiány együtt. Való igaz, Magyarország behozhatatlan előnye a kelet-európai országokhoz képest, hogy a teljesen merev tervgazdaság 1968-tól kezdve fellazult, és az emberek megtanultak költségek alapján mérlegelni. De a piaci gondolkodás még nem erős oldalunk – ehhez túl későn szűnt meg a külkereskedelmi monopólium. A magyar cégek azt még nem tanulták meg, hogyan kell négy hét alatt egy külföldi kisvállalatot megcsinálni annak érdekében, hogy jelen legyenek a piacon. Ezért az ismeretek átadásában a munkaadói szervezeteknek hídszerepük van a kormány és a vállalatok között.
Vannak szakmák, amelyeknek sikerült szervezeteik révén az EU-csatlakozás előkészítő folyamataiban jelen lenni, ilyen például a gyógyszeripar. Ez olyan szakma, amelynek nyitottsága mindig átlagon felüli volt, s ebbéli tapasztalatai hasznosíthatók. A kormány szerepe a gazdasági diplomácia hatékonyságában van, hogy mindazokat a módszereket felhasználja a magyar gazdaság érdekében, amelyek a nemzetközi életben felhasználhatók. Ma azt gondolom, a megértés nagyobb, mint a hatékonyság.
Sikeres-e végül is a Magyar Munkaadói Szövetség és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége utódszervezete?
– Minden jel arra mutat, hogy a fúzió meghozta a várt eredményt. Jó ügyvezető elnökség állt fel, tagjai komolyan veszik a feladatot. Szeretnénk azt hinni, hogy a szervezetet nehéz megkerülni és véleményét figyelmen kívül hagyni. Fontosnak tartanám, hogy a munkaadói oldal tovább koncentrálódjon, de a következő 1-2 évben erre nem látok esélyt.
K. E.
