Az egyik szemük sírhat, a másik nevethet a kisvállalkozóknak: kormányprogram született végre a mikro-, kis- és középvállalkozói tevékenység támogatásáról. Az ebben foglalt elvek rendben is volnának. A középtávú stratégia azonban nem ad megoldást az érdek-képviseleti szervezetek által korábban is szóvá tett, több sarkalatos problémára. Adminisztrálni ezután sem lesz könnyebb, és egyelőre a banktisztviselők sem mosolyognak sokkal kedvesebben a hitelért folyamodó kisvállalkozóra.
A kisvállalkozói érdek-képviseleti szervezetek bizakodóak a kormányprogram megjelenése után. Eddig ugyanis egyetlen kormány sem jutott el odáig, hogy legalább kormányhatározatban rendelkezett volna a szektor preferenciáiról. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége, a KISOSZ is kedvezően fogadta a programot, noha – más szervezetekhez hasonlóan és nem is annyira kritikai éllel, mint inkább segítő szándékkal – igyekszik felhívni a figyelmet azon régóta hangoztatott problémákra, amelyek megoldási javaslata ebből a koncepcióból is hiányzik.
Önfoglalkoztatók problémái
A vállalkozó fogalmának meghatározása számunkra alapprobléma – fogalmazott Antalffy Gábor elnök, aki egyben a négy hazai kisvállalkozói érdek-képviseleti szervezet által létrehozott együttműködés, a KÉSZ soros elnöke. Ebből a szempontból különösen előnyös, hogy a családi típusú vállalkozás fogalma megjelent a programban. A KISOSZ szeretné elérni, hogy a vállalkozó fogalmát a későbbiekben klasszikusan értelmezzék. A kisvállalkozói szférát duzzasztja ugyanis a kényszervállalkozások tömege.
A multinacionális cégek vagy nagyvállalatok – amint az köztudomású – arra kényszerítettek embereket, hogy munkaviszony helyett vállalkozói viszonyban dolgozzanak alkalmazóiknál. Mások a megszűnt cégektől az utcára kerülvén a megélhetés érdekében váltották ki a vállalkozói igazolványt. A státusból kikerülő személyek általában a legegyszerűbb tevékenységet választották, kereskedni kezdtek, valójában közvetítői tevékenységet végeznek. A KISOSZ szerint az ilyen tevékenység alapvetően személyes munkavégzésen alapul, ezért társadalmilag nem tekinthető azonos értékűnek a boltossal, a kisiparossal, aki saját tőkével, saját kockázatra, saját üzlethelyiségben tevékenykedik. A szervezet azt tapasztalja, hogy a kényszerből vállalkozók többsége számára az adminisztrációs feladatok és a közterhek már kezelhetetlenné váltak.
A helyzet rendezésére a KISOSZ azt látja célszerűnek, hogy ezt a tevékenységet a személyi jövedelemadóról szóló törvényben kellene elismerni úgynevezett egyéb jövedelemszerző tevékenységként, amelylyel szembe lehetne állítani bizonyos mértékű, korlátozott költségelszámolást. Ez tisztázná a viszonyokat, s kiderülne, hogy sok avagy kevés a valódi vállalkozó.
A megszűnés után
A vállalkozók egyik égető problémája, hogy a tevékenység megszüntetése utáni lét továbbra is megoldatlan. A tisztességes, adókövető magatartást folytató kisvállalkozók réme, ha a vállalkozás rosszul megy. A kisvállalkozó ugyanis nem tud tisztességgel kiszállni, nem lehet munkanélküli, nem részesülhet ellátásban. Az érvényes jogszabályok szerint munkanélküli-segélyt vagy bármilyen ellátást csak az kaphat, akit munkaviszonyból távolítanak el, azt is csak meghatározott idő után.
Ha tehát egy kisvállalkozó tisztességgel nem adhatja fel a versenyt, nem lehet elvárni tőle azt sem, hogy ne keresse az adóvisszatartás lehetőségeit. Akinek ma rosszul megy, csak azt teheti, hogy nem fizeti a közterheket, vagy átmegy a feketegazdaságba. Ilyen feltételek mellett nem lehet arra számítani, hogy stabil, tisztességes, jogkövető adófizető vállalkozói réteg alakul ki Magyarországon.
A KISOSZ helyesnek tartaná azt is, ha a vállalkozás özvegyi jogon folytatható lenne. Hiszen nem indokolt, hogy a vállalkozást számvitelileg is meg kell szüntetni, ha a tulajdonos elhunyt, noha a tevékenység változatlanul folytatódna.
A vállalkozói érdekképviseletek régi célja, hogy elérjék az adminisztrációs terhek drasztikus csökkentését. Ezzel eddig elvben minden kormányzat egyet is értett, a gyakorlatban azonban egyik sem tett sokat a dolog érdekében. Ma, 1999 elején még mindig elmondható: az adminisztrációs rendszer nemhogy egyszerűsödött volna, hanem bonyolultabb lett.
Az egészségügyi hozzájárulás külön adminisztrálása, illetve az, hogy kivetették azt az osztalék egy részére is, lényegesen növelte a terheket. Egyidejűleg emelkedtek az egyéb adóterhek, például a helyi adók, s mindezt megkoronázza, hogy a bonyolult papírmunkára igénybe vett szakértőknek is egyre többet kell fizetni. Az átlagvállalkozó ma éves szinten 180-500 ezer forint között költ könyvelőre, szakértőre, tanácsadóra.
Az adózás egyszerűsítése
A KISOSZ szerint a megoldás az adózás leegyszerűsítése. Koncepciója szerint három típusú adóra van szükség: a forgalomhoz kötődő adóra, azaz az áfára, a jövedelemhez kapcsolódó adóra, ami a társaságoknál a ványa, a személyes jövedelemnél az szja. Az élőmunka közterheit ugyanakkor a szervezet szerint nem a vállalkozónak kellene könyvelnie az állam helyett.
A szervezet szorgalmazza az átalányadózás kiterjesztését. Az átalányadózási koncepció szerint az adminisztráció ilyetén leegyszerűsítésével nemcsak a könyvelői költségek lennének megtakaríthatók, hanem a költségvetés is nagyobb bevételhez jutna. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a vállalkozó hajlandó lenne relatíve magasabb, korrekt átalányösszegben adót fizetni, ha ezzel biztos lehetne abban, hogy kevesebb zaklatásnak van kitéve, és nem kell adóperrel számolnia.
Szeretnék, ha az egyéni vállalkozói réteg 2000 után is pénzforgalmi szemléletben adózhatna. Ez azért fontos, mert a vállalkozók a tőkeszegény helyzetben nem tudják finanszírozni tevékenységüket, így lemaradhatnak arról, hogy multinacionális cégek beszállítói legyenek. A pénzügyileg nem realizált dolgok megadóztatása már olyan többletteher, amellyel a kisvállalkozó nem tud megbirkózni – állítja Antalffy Gábor.
A kormány és az érdekképviseletek céljai találkoznak azon a ponton, hogy a kis- és középvállalkozások hitel- és tőkeellátottságának javítását mindannyian elsődlegesnek tartják. A vállalkozói szervezetek azonban ezen a ponton a legszkeptikusabbak, miután a kormányzati koncepció szemérmesen hallgat arról, hogy a kis- és középvállalkozói rétegnek a legnagyobb problémája a forgóeszközhiány. Nem abban látják a megoldást, hogy exporttámogatáshoz, beruházási támogatáshoz jussanak – egy részüket egyáltalán nem is érdekli a külföld, az export, mivel csak belföldön értékesítenek.
A mikrohitelkeret emelése
A vállalkozók azért kerültek súlyos helyzetbe, mert az infláció növekedett, a vállalkozók forgótőkéje azonban nem nőtt ennek arányában, tehát ma sokkal nagyobb anyagi teher ugyanannak az árukészletnek a finanszírozása, mint például öt évvel ezelőtt. Mindeközben szembe kell nézni a ténnyel, hogy a fogyasztói kultúra átalakult. A multinacionális cégek igényes fogyasztói magatartást keltettek életre hatalmas választékukkal, így ha a kiskereskedők versenyben akarnak maradni, árukészletüket a választék növelése érdekében a korábbinak legalább a kétszeresére kell emelniük. A magas készletek finanszírozására azonban egyre szűkebbek a lehetőségek.
Ezek ismeretében a KISOSZ üdvözli a mikrohitelprogramot, bár alacsonynak tartja a 3 millió forintos határt, amelyet véleménye szerint 5 millióig kellene emelni, továbbá rugalmassá tenni és a forrásait fel kellene dúsítani. A meghirdetett program és a mikrohitelezés még mindig nem indult be, jelenleg az átlag-kisvállalkozó sem hitelhez, sem támogatáshoz nem jut fedezethiány miatt.
A KISOSZ felmérése szerint a kisvállalkozói működés alapja az átlagosan 700 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő forgóeszköz-szükséglet, ennek kezelésére a hagyományos kiskereskedelmi banki gyakorlat egyszerűen alkalmatlan. A KISOSZ attól tart, hogy forgóeszköz-finanszírozás nélkül a kiskereskedelem területén a vállalkozások számának erőteljes csökkenése várható. Ezért semmiképpen sem értenek egyet azzal, hogy jelenleg nincs szükség önálló kis- és középvállalkozói bank létrehozására. Különösen, miután a gazdasági miniszter által ígért rugalmasabb banki kisvállalkozói hitelezési gyakorlat még várat magára.
A szervezet szerint a kisvállalkozóknak alapvetően a belföldi piac védelmére lenne szükségük, ezért szorgalmazza a versenyjogszabályok felülvizsgálatát, illetve piacvédelmi törvény megalkotását.
Az, hogy a program megvalósul-e vagy nem, a kormány szándékán és elhatározottságán múlik – állítja a KISOSZ elnöke. A politikai szándékot üdvözlik, de aggodalomra ad okot, hogy a végrehajtás jelei még nem mutatkoznak.
K. E.
