A kormányfő ugyan konszolidációt ígért februárra, a tavasz közeledtével mégis éleződni látszanak a társadalmi feszültségek. A közszféra csaknem minden érdekképviselete mind erőteljesebb nyomást gyakorol a bérkérdések rendezése érdekében. A közalkalmazottak és köztisztviselők felháborodottan fogadták a bértarifák befagyasztását, az adójóváírás csökkentését, keveslik a béremelést, miközben a gazdaság irányítói éppen a túlzott bérkiáramlástól tartanak.
Az elégedetlenség jelei már a költségvetési törvény parlamenti vitája előtt, illetve az alatt megmutatkoztak. A pénzügyminiszter lesöpörte az asztalról a szakszervezetek adótábla-javaslatait, az érdekegyeztetési fordulók rendre sikertelenül zárultak. A feszültségeket csak tovább növelte a bértarifák tervezett befagyasztása. A reálbércsökkenés feletti aggodalom egyesítette a munkavállalói érdekképviseleteket.
Egyes szakszervezeti vezetők elfogadhatatlannak tartották, mások egyenesen párbajra való kihívás"-ként értékelték az adóelképzeléseket, amelyeket végül a törvényben rögzítettek.
Az első viharfelhők
Abban azonban minden érdekképviselet egyetértett, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők számára csak a bértábla, illetve az illetményalap ad garanciát a keresetek, különösen a reálbérek emelésére. Munkáltatóiknál ugyanis a dologi kiadásokból nemigen lehet lefaragni a béremelések érdekében, arra pedig még kisebb az esély, hogy az intézmények saját bevételeik növelésével, önerőből teremtsék elő a béremelések forrását.
Az év vége közeledtével, az adótörvények elfogadása után már sejthető volt, hogy az év eleji fizetések kézhezvétele nem hat majd megnyugtatóan a közszféra dolgozóira.
A szakszervezetek már novemberben közzétették az új adótáblákkal kapcsolatos számításaik eredményeit. Az MSZOSZ véleménye szerint 13 százalékos nominálbér-emelkedés és 11 százalékos infláció mellett a reálkeresetek valójában csak az évi 2 millió forintot meghaladó jövedelmeknél emelkednek, igaz, onnan kezdve dinamikusan. Számításaik azt mutatták: havi bruttó 19 500-50 000, illetve 80 000-90 000 forintos bér között a reálbér mérséklődik, 60 000-70 000 között kismértékben emelkedik. Az utóbbi kategóriában is a növekmény mindössze 1-2,9 százalék.
A szakszervezeti vezetők február eleji nyilatkozatai szerint a fizetési borítékok tartalma igazolta a pesszimista prognózisokat: az egészségügyben és a szociális ellátásban például mindössze 6-7 százalékos a bérfejlesztés, a kormány ígéreteiben preferált területként kezelt rendvédelmi dolgozók pedig nettó 1200-5000 forinttal kevesebbet vittek haza januárban, mint az előző évben.
Követelések és lehetőségek
Az ágazati szakszervezetek átlagban 13-16 százalék közötti béremelést, illetve 5 százalék körüli reálbér-növekedést követelnek. Mindezt úgy, hogy a növekedés megjelenjék a bértarifában, illetve a köztisztviselői illetményalapban.
A kormányzat képviselői válaszaikban rendre a költségvetési törvényre hivatkoznak, amely csak 3 százalékos leépítés árán tenné lehetővé a jövedelmek növelését. A Belügyminisztériumban például a 13 százalékos béremelés fedezetét csak akkor tudnák előteremteni, ha a 70 ezer fős tárca megválna 2500 dolgozójától.
A megegyezés szinte minden ágazatban távolinak tűnik, kivétel ez alól a közoktatás. Ott ugyanis, a kormányzat közlései szerint megvan a 16+3 százalékos keresetnövekedés fedezete.
Egységben a közszféra
A közalkalmazottak és köztisztviselők február végére szinte egységesen álltak a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mögé, amely a KIÉT mielőbbi összehívását, a bérhelyzet áttekintését kezdeményezte a kormánynál, sikertelen tárgyalások esetén pedig március végére országos demonstrációt helyezett kilátásba.
A felhíváshoz március elejére számos szakszervezet csatlakozott, így elképzelhető, ha a tárgyalások zsákutcába jutnak, több százezer közalkalmazott és köztisztviselő vonul az utcára. Erre a rendszerváltás óta még nem volt példa, s az első reagálásokból úgy tűnik: a kormány mindent megtesz majd, hogy ezt elkerülje.
Kérdés azonban, hogy mekkora a kormány gazdasági-pénzügyi mozgástere. A folyó fizetési mérleg egyre növekvő hiánya ugyanis szigorú költségvetési politikára sarkallja a gazdaság irányítóit. Ez első lépésben ez a büdzsé tartalékainak zárolásában mutatkozott meg, de ennél radikálisabb kiadáscsökkentésre is szükség lehet.
T. É.
