A parlamentben – érthetően – rendre kiemelkedő érdeklődés kíséri az állam következő évi költségvetéséről szóló törvénytervezetet. Különösen így van ez a választásokat követően, amikor az új kormány gazdaságpolitikai szándékai először jelennek meg egzakt formában, mellébeszélést, homályos magyarázatokat nélkülözni kényszerülő szigorú tényszámokban.
Az 1999-es költségvetés érdekegyeztető tárgyalásai a szokásosnál vontatottabban kezdődtek meg. Mint arról korábban már beszámoltunk, az Érdekegyeztető Tanácsban csak augusztusban került sor a költségvetési irányelvek vitájára. A szociális partnerek fő problémája azonban nem a tárgyalás késői időpontja volt (amire elfogadható magyarázat lehetett a bekövetkezett kormányváltás), hanem az, hogy a költségvetési irányelvek címen átadott kormányzati anyagból vajmi kevés konkrétumot lehetett megismerni a kormány 1999-es gazdaságpolitikai szándékairól. Így nem kerülhetett sor az ezekkel kapcsolatos szokásos érdekegyeztetésre a költségvetés alapját képező gazdaságpolitika irányáról, fő törekvéseiről.
Politikai büdzsé
A szociális partnerek aztán a kormányzat által beígért szeptemberi határidő helyett novemberben kapták meg a költségvetés tervezetét, már kész, a parlamentnek benyújtott formában. Az ÉT e témában illetékes Gazdasági Bizottságában és plenáris ülésén pedig akkorra tűzték ki a tárgyalást, amikor a Házban már lezárult a költségvetés általános vitája, lejárt a módosító indítványok beadási határideje és mindöszsze egyetlen munkanap maradt a részletes vita lezárásáig.
Ilyen feltételek mellett a szociális partnereknek kevés reményük lehetett arra, hogy észrevételeik nyomán bármi változást is el lehet érni. Fontosnak tartották azonban, hogy véleményüknek hangot adjanak, azzal a halvány eséllyel, hogy a költségvetéshez benyújtott – a munkáltatók javaslataival egybecsengő – módosító indítványokról történő szavazásra még hatással lehetnek.
A munkáltatók legfontosabb igénye a mindenkori költségvetéssel szemben, hogy megfelelő kereteket adjon a gazdaság kiegyensúlyozott növekedéséhez, hogy a költségvetés a maga eszközeivel – mind a bevételi, mind a kiadási oldalon – segítse elő a gazdasági teljesítmény javulását.
Az idén azonban a költségvetés konkrét előirányzatainak megismerése után sem lehetett a kormányzat gazdaságpolitikai szándékaira, preferenciáira egyértelműen következtetni. Ami a számokból biztosan kirajzolódik, az a központi államapparátus megerősítésének a szándéka, vagyis politikai preferencia. A tervezet tehát nem teljesíti be a gazdálkodóknak a takarékosabb, olcsóbb állammal kapcsolatos reményeit. A munkáltatók túlpolitizáltnak tartják a költségvetést, és hiányolják a gazdasági preferenciák megjelenését, így a kormány által korábban meghirdetett célok – az infrastruktúra kiemelt fejlesztése, a foglalkoztatottság növelése, a kis- és középvállalkozások támogatása stb. – költségvetési alátámasztását.
A költségvetés politikai meghatározottságával kapcsolatban nyilatkozta a Pénzügyminisztérium illetékes államtitkára: "A költségvetés létrejötte, kialakulása alapvetően politikai döntések sorozata. A politika bármit is akar megvalósítani – a szélsőséges eseteket kivéve –, pénz nélkül cselekvőképtelen. Vagyis minden forint mögött (nem rossz értelemben) politikai szándék húzódik meg, s ezt nem rossz értelemben mondom." Önmagában ezt a munkáltatók sem kifogásolhatnák, a baj azonban az, hogy amíg a politikai célok forrásoldali alátámasztása megtörtént, a gazdasági céloké nem.
A realitás
A munkáltatók másik alapvető igénye a költségvetéssel szemben, hogy reális legyen, mert csak teljesíthető költségvetés teremthet kiszámítható feltételeket a gazdálkodás számára. A vállalkozások elemi érdeke gazdálkodásuk biztonsága, az, hogy ne kelljen tartaniuk váratlan évközi intézkedésektől, gazdálkodási feltételeikben kiszámíthatatlan módosulásoktól. Az 1999-es költségvetésben nagyon sok a bizonytalanság, ami elsősorban abból adódik, hogy a kormány által is elismerten bizonytalan a gazdasági növekedés várható üteme.
Csökkenjen a költségvetés, illetve az államháztartás hiánya, hiszen a hiány finanszírozása a gazdaságtól vonja el a megtakarításokat. A törvénytervezetben – és ezt a költségvetés összeállításánál mindenképpen betartandó kiindulási feltételként kezelték – az államháztartás hiánya a GDP 4 százaléka. A hiány ilyetén aránya csak úgy lenne elérhető, ha a kormány a társadalombiztosítási alapok hiányának egy részét, nevezetesen 55 milliárd forintot a tb-vagyon eladásából képes fedezni. A munkáltatók szóvá tették a privatizációs bevétel folyó bevételként történő kezelését, és azt is, hogy a kormányzat ezt az egyszeri bevételt folyó költségek fedezésére kívánja fordítani. Ezzel az 55 milliárd forinttal a hiány már meghaladja a 4 százalékot. Emellett, miközben már a parlamentben zajlott a költségvetés általános vitája, kiderült, hogy az 1998. évi hiányt meg kell növelni a Postabank konszolidálására szánt 152 milliárd forinttal, a Magyar Fejlesztési Bank 40 milliárd forintos tőkejuttatásával és az önkormányzatoknak átadandó gázművagyon 50 milliárd forintjával. Ebből a költségvetésnek csak jövőre 25 milliárdra becsült kamatfizetési kötelezettsége származik, aminek fedezetét nagyon nehéz lesz megtalálni a már jelenleg is erősen feszített költségvetésben. Ha nem sikerül, ezzel az összeggel is nő a jövő évi hiány. Arra tehát semmiképpen sem lehet számítani, hogy a megtakarításokból az államháztartási hiány finanszírozására fordított arány csökken.
A számok eltérései
A vállalkozások költségvetéssel kapcsolatos legközvetlenebb érdekeltsége a vállalkozói közterhek alakulásához kötődik. Ez ugyan már a költségvetést megelőzően, az adó- és a társadalombiztosítási, illetve egészségügyi járulékokat szabályozó törvények elfogadásával nagyrészt eldőlt, együttes hatásuk azonban a költségvetésben jelenik meg. Pozitív változás a társadalombiztosítási járulékok 39 százalékról 33 százalékra történt mérséklése, valamint a Munkaerőpiaci Alapba fizetendő munkáltatói járulék mérséklése 4 százalékról 3 százalékra. A bérre rakódó terheket csökkentő intézkedésekkel egyidejűleg a bérterheket növelő intézkedések is életbe lépnek: a tételes egészségügyi hozzájárulás 2100 forintról 3600 forintra emelkedik, és bevezetik az új, jövedelemarányos egészségügyi hozzájárulást is, amely 11 százalékos befizetési kötelezettséget ró az eddig nem járulékköteles természetbeni juttatások élvezőire. Növekszik a Munkaerőpiaci Alapba fizetendő rehabilitációs hozzájárulás a jelenlegi 11 000 forintról 20 257 forintra. Azt, hogy a fenti intézkedések összhatásaként hogyan alakulnak a vállalkozók élőmunkaköltségei, az érdekegyeztető tárgyalásokon a kormányzati és a munkáltatói oldal eltérően ítélte meg. Az eltérő megítélés alapja kétféle számítási megközelítés. A kormányzat szerint a vállalkozói szféra több mint 150 milliárd forintot takarít meg azzal, hogy a kormány által 1999-ben feltételezett 13 százalékkal felemelt bérek után összességében 7 százalékponttal kevesebb járulékot kell fizetni. A munkáltatók az 1998. évi várható és az 1999 évi tervezett befizetéseket összehasonlítva jutottak arra a következtetésre, hogy a munkáltatók béreket terhelő közterhei összességében mintegy 50 milliárd forinttal emelkednek, miközben a kormány számításaiban szereplő 13 százalékos béremelés forrásait is nekik kell megteremteniük.
Kompenzációs keret
A bérterheket érintő változások – a kormány által is elismerten – differenciáltan érintik a vállalkozásokat: az alacsony átlagbérű vállalkozásoknál abszolút tehernövekedés is bekövetkezhet, a magas átlagfizetést nyújtani képes vállalkozásoknál jelentős lehet a megtakarítás. A munkáltatók szükségesnek tartották ennek a polarizáló hatásnak a mérséklését, azt, hogy a költségvetés a legkedvezőtlenebbül érintett – leginkább a könnyűiparban, a kereskedelemben, az agrárgazdaságban tevékenykedő – cégek számára a Munkaerőpiaci Alapban elkülönítetten 4 milliárd forint kompenzációs keretet különítsen el, ami havi 40 000 forintos bérig teszi lehetővé a bérterhek egy részének kompenzálását.
A költségvetés érdekegyeztető tárgyalásain a munkáltatók – megismételve az adótörvények vitája során elmondottakat – ismét nyomatékosan hangsúlyozták, hogy 1999-ben a vállalkozások költségeinek alakulására nagyon kedvezőtlenül hat az új személyijövedelemadó-tábla. Ez ugyanis különösen az alacsonyabb bérkategóriákban nyitja az ollót a bruttó és a nettó bérek között, aminek következtében a munkáltató hiába emeli meg a béreket – akár a kormány által javasolt 13 százalékkal –, a nettó bér reálértéke csökken. Ez a munkavállalók részéről minden bizonnyal erős béremelési törekvéseket fog kiváltani, aminek a vállalkozások egy része – például a munkaerő-piaci helyzet miatt – nem tud majd ellenállni.
Az alapok ügye
A munkáltatói közterhek jelentős tétele jutott az elkülönített állami pénzalapokba. Ezért a munkáltatók mindig külön figyelmet szenteltek az alapokat érintő változásoknak. Érthető a kiemelt figyelem: miután százmilliárdos nagyságrendű (1998-ban csaknem 300 milliárd forint), döntő többségében a vállalkozások befizetéseiből származó, és az alapokról szóló törvények szerint meghatározott célokra felhasználható pénzekről van szó, a munkáltatókat mind a kötelező befizetések nagyságának alakulása, mind az alapokba befolyt pénzek felhasználása közvetlenül érinti. A költségvetési törvényjavaslat szerint 1999-től a jelenleg működő hat elkülönített központi pénzalap közül négy – az Útalap, a Környezetvédelmi Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Vízügyi Alap – megszűnik.
A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, mert így áttekinthetőbbé, hatékonyabbá válik a pénz felhasználása. A munkáltatók szerint nem világos, hogy önmagában ettől az intézkedéstől miért kellene elvárni a támogatási rendszer jobb áttekinthetőségét, hiszen ezeket az alapokat eddig is a minisztériumok kezelték. Az biztosan igaz, hogy az alapok beemelése a költségvetésbe a kormányzat számára megkönynyíti az alapokba befolyt pénzek felhasználását az általa támogatandónak ítélt célokra. A baj csak az, hogy az elkülönített alapoknak – legalábbis az érvényes törvények szerint – nem ez a rendeltetésük. Így például a Környezetvédelmi Alap kiadásait már eddig is szinte teljes egészében a környezetvédelmi termékdíjak fedezték, amelyek eredeti rendeltetése a termékdíjas kör által okozott környezetszennyezés csökkentése. S miközben a vállalkozásokat terhelő termékdíjak évről évre emelkednek, a befolyt összegek nagyobb részét nem ezekre a célokra fordítják. (A csomagolóeszközökre befizetett termékdíjak kevesebb mint felét, a gumiabroncs-termékdíjak kevesebb mint 10 százalékát használták fel az elmúlt években eredeti rendeltetésére.)
Teljes beolvasztás
A négy alap beemelése a költségvetésbe ezt a helyzetet szentesíti azzal, hogy a befizetéseket egyértelműen adóvá változtatja. A kormányzat szerint megmarad az alapokba befolyt pénzek elkülönített kezelése, a munkáltatók azonban – ismerve a korábban költségvetésbe emelt alapok sorsát – biztosra veszik, hogy az alapok integrálása a költségvetésbe rövid időn belül teljes beolvasztásukhoz vezet. Ezért tiltakoztak a négy alap – különösen a Környezetvédelmi Alap – megszüntetése ellen, hivatkozva arra is, hogy ez a lépés ellentétes az Európai Unió országainak gyakorlatával.
A munkaadók közterheinek alakulására várhatóan kedvezőtlenül hatnak a helyi önkormányzatok finanszírozásában a költségvetési törvényjavaslat szerint bekövetkező változások. Az önkormányzatok részesedése a személyi jövedelemadóból, illetve a normatív támogatások növekedése nem tart lépést a feltételezett inflációval, nulla szaldós költségvetésük jelentős – 70 milliárd forintnyi – vagyonértékesítést feltételez, ami meglehetősen bizonytalan bevételi forrás. Ilyen feltételek mellett erős kényszer lesz a vállalkozásokat terhelő helyi adók növelésére.
Az agrárszférát képviselő munkáltatói szervezetek az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben előírt támogatási előirányzatok betartását kérték számon. A költségvetési törvénytervezet szerinti támogatásnövekedés (14,3 százalék) ugyanis nem éri el a törvényben meghatározott minimumot. Bírálták, hogy emellett a tervezett támogatási rendszer diszkriminálja a foglalkoztató mezőgazdaságot, és e két tényező együttes következményeként tovább gyengülhet a mezőgazdaság népességmegtartó képessége. Ez pedig ellentétes a kormány meghirdetett foglalkoztatáspolitikai céljaival.
Lehetőségek nélkül
A költségvetésről lefolytatott érdekegyeztető tárgyalások eredménytelenül zárultak. A munkáltatók javaslatait (és a szakszervezeti oldal javaslatait is) a kormányzati oldal elutasította. Az Érdekegyeztető Tanácsnak – érvényes alapszabálya szerint – a költségvetésre vonatkozóan csak konzultációs szerepe van, ami azonban nem zárja ki megállapodások létrejöttét. Erre az ÉT működésének elmúlt tíz évében számos példa volt. A mostani tárgyalásokon érdemi megállapodások megkötésének még a lehetősége sem merült fel. A munkáltatók így azzal zárták a tárgyalást, hogy hangot adtak aggályuknak: ennek a költségvetésnek nem lesz pozitív hatása a gazdaság fejlődésére.
