Egyeztetés a bérekről

A munkaadók és a munkavállalók közötti viszony meghatározó eleme a bér. A munkaadó rendszerint arra törekszik, hogy a bért a lehető legalacsonyabb szinten tartsa, miközben a dolgozók annak emelését szorgalmazzák. Ma e tétel alapvető igazsága mellett azonban mind a két oldalon számos új elem vegyül a bérek megállapításának folyamatába.

A munkaadók egy része – főként a nagy cégek vezetői és tulajdonosai – a hosszabb távú érdekeiket felismerve olyan megállapodásokra törekednek, amelyek a munkabérek emelkedését kiszámíthatóvá teszik, s amelyek elégedetté teszik a dolgozók többségét. Másrészt főként azok a cégek, amelyeknél minőségi munkára van szükség, igyekeznek a lehetőségek szerint az átlagosnál jobb fizetéssel erősíteni dolgozóik kötődését munkahelyükhöz.

Eközben a szakszervezetek is változó módon viszonyulnak a bérkérdéshez, hiszen egyre nagyobb szerepet kap a munkahely megőrzése, tehát követeléseikben figyelembe veszik a cég helyzetét és lehetőségeit. Eközben a kisebb cégeknél és általában a versenyszférában jelentősen csökkent a szakszervezetek súlya, ami a bérmegállapításnál is a személyes kapcsolatokat, az egyéni megállapodásokat helyezi előtérbe.

A versenyszféra helyzete

Nem mindegyik kollektív szerződés bérmegállapodás, de mindegyik bérmegállapodás kollektív szerződés. A Munka Törvénykönyve szerint amenynyiben a munkáltató elfogadja a reprezentativitása, azaz támogatottsága alapján erre feljogosított szakszervezet tárgyalási ajánlatát, bármiről megállapodhatnak. (A szerződéskötéshez a tárgyalásban való részvételnél magasabb támogatottságot kell igazolnia a szakszervezetnek.)

A kollektív szerződést sokféle témakörben köthetik meg a felek, így például foglalkozhatnak jóléti, szociális létszámkérdéssel és a béremeléssel is. Amennyiben ezek közül csupán a béremelésre vonatkozik a szerződés, az akkor is kollektív szerződés.

A háromszintű, így helyi, ágazati és országos bértárgyalások, bérmegállapodások 1992-től váltották fel a korábbi bérszabályozást. Az Országos Munkaügyi Módszertani Központ már ettől az időponttól kezdve gyűjt adatokat a vállalati és a középszintű megállapodásokról. Ennek érdekében az 50-nél több dolgozót foglalkoztató 6000 cégnek küldenek ki évente kérdőívet, és a visszaérkező adatokat értékelik. A középszintű megállapodások regisztrálása érdekében több mint 200 középszintű munkavállalói, munkaadói érdekképviseletnek küldik a kérdőíveket. Idén már az erre vonatkozó munkaügyi miniszteri rendelet alapján a cégeknek kötelező valamennyi kollektív szerződésről a kiadott adatlap alapján tájékoztatást adni a szaktárcának.

Az elemzések alapján megállapítható, hogy a vállalati bérmegállapodások száma az utóbbi időben gyarapodott: amíg 1992-ben 391 ilyen helyi egyezségről adtak információt a vállalatok, a következő években rendre 394-ről, majd 490-ről, 816-ról, illetve 1996-ban 594-ről. Múlt évben szintén hasonló számú, 598 helyi szerződést jeleztek.

A középszintű megállapodások száma 1992-ben 24 volt, majd ez a szám 1993-ban 12-re csökkent, és 1994-ben is ennyi, azaz 12 középszintű kollektív szerződésről adtak számot a középszintű érdekképviseletek. Ezt követően 1995-ben már csak 7 ilyen ágazati szintű megállapodást kötöttek, és 1996-ban, illetve 1997-ben is alig haladta meg e szerződések száma a 10-et.

Amennyiben a versenyszféra dolgozói létszámával vetjük össze a különféle szintű bérmegállapodás hatálya alá tartozók számát, kiderül: meglehetősen csekély százalékról van szó. Múlt évben a helyi megállapodásokat az összes dolgozói létszám 30 százalékára kötötték meg a szakszervezetek, az ágazati szintűt pedig alig több mint 10 százalékra.

Bérmegállapodás nélkül

Az egyes ágazatokban ennél magasabb, máshol még alacsonyabb azok aránya, akik keresetemelési minimumát kollektív szerződés garantálja. Így például a bányászatban, a villamosenergia-iparban, a szállítás és a posta területén a helyi szerződések hatálya alá tartozók aránya nem 30, hanem 60 százalék. Az átlag körüli az arány a feldolgozóiparban, ugyanakkor lényegesen alacsonyabb, 8-14 százalék a mezőgazdaságban, a halászatban, az építő- és szállodaiparban, a kereskedelemben, a vendéglátásban, valamint a pénzügyi tevékenység terén. A dolgozók mindössze 3-5 százalékára vonatkozik vállalati bérmegállapodás az ingatlanügyek területén.

A versenyszférában a középszintű és a helyi bértárgyalások általában az Érdekegyeztető Tanácsban (ÉT) évente kötött egyezségből indulnak ki. Hoszszas alkudozás után az ÉT-ben helyet foglaló kormányzati, szakszervezeti és munkaadói képviselők ajánlást fogadnak el és tesznek közzé az adott évre szóló béremelési mértékekről. Többnyire meghatározzák a béremelési mérték minimumát, az átlagát, illetve a maximumát. A gyakorlat szerint eddig a megvalósuló béremelések általában a béremelési maximumajánlat körül alakultak.

Az ÉT 1992-ben 28 százalékos maximumot jelölt meg, a tény 26,6 százalék volt. A következő évben, 1993-ban az ÉT maximumajánlata 25 százalék volt, a tény 25,1 százalék lett. Az 1994-es, 21-23 százalékos maximumajánlathoz képest országos szinten a keresetek 23,4 százalékkal emelkedtek. Az 1995-ös évre nem sikerült megegyezni, a tényszám ekkor 19,7 százalék volt. A következő évben, 1996-ban 24 százalékos maximumajánlat alatti 23,2 százalékos keresetemelkedést mértek a szakemberek. Múlt évben a maximumajánlat 22 százalékra szólt, a tény pedig 21,8 százalék lett.

Mindez mutatja, hogy a vállalatoknál általában nem az ajánlott minimum- vagy átlagértékekhez, hanem a maximumhoz igazodtak. Az idei évre az ÉT csak minimum- és maximumajánlatot határozott meg, átlagot nem: 13,5-16 százalék közötti béremeléseket ajánlott.

Az előbb említett maximumajánlatokkal, illetve tényértékekkel érdemes összevetni az adott évek inflációs értékeit. Ezek szerint az infláció 1992-től kezdődően 23; 22,5; 18,8; 28,2; 23,6; 18,3 százalék volt. Az átlag- és minimumajánlatok általában 5-10 százalékkal tértek el a maximumajánlattól. Szakértők szerint az adatok azt mutatják, hogy a magánszféra átlagát jelentős mértékben növeli a közszférában megvalósuló emelés, így gyakorlatilag az ottani bérhelyzet határozza meg a kialakuló átlagot is.

A középső szint

Az országos ajánlat csak orientáló jellegű, a középszintű bérmegállapodásokban ennek ellenére általában legalább ilyen, vagy ennél magasabb mértéket érvényesítenek. A helyi bérmegállapodásokban a középszint jelenti a minimumot, legalább ilyen, vagy magasabb béremelési mértékről kell megállapodást kötni.

A középszintű bérmegállapodások között is különleges helyet foglal el a sütő- és villamosenergia-ipari megállapodás. Mindkét szakterületen elérték a szakszervezetek a kiterjesztést. Ez annyit jelent, hogy a munkaügyi miniszter az egész ágazatra, szakágazatra kiterjesztette a középszintű kollektív szerződésben foglaltakat.

Szakmai kategóriák

A Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének titkára, Sóki Gyula bízik abban, hogy a kiterjesztett ágazati kollektív szerződés jövőre is megfelelő garanciákat ad majd valamennyi üzemben. Először 1995-ben terjesztették ki ágazati szerződésüket. A kiterjesztett megállapodás aláírói: a szakszervezet és öt munkaadói érdekképviselet. Így a Sütőipari Egyesülés, a Pékek Ipartestülete, a VOSZ, az ÁFEOSZ és az IPOSZ. A szerződésben foglaltak érvényesek az ország 1450 sütőüzemére, a nagy részvénytársaságokra és a kis pékségekre egyaránt.

Az idei megállapodásban a reálbér szinten tartása miatt a szakszervezet legalább 15-16 százalékos átlagos béremelést akart elérni. Mivel a cégek jelentős részénél egy ilyen minimum-előírás csődöt okozott volna, a tárgyalások során csökkentették igényüket az ágazat szintjén érvényesítendő 10 százalékra. Mint Sóki Gyula elmondta: bíztak viszont abban, hogy azok a cégek, amelyek megtehetik, a tíz százaléknál nagyobb keresetemelést valósítanak meg. Az eddigi elemzések alapján viszont kiderült, ez nincs így, a legtöbb helyen csak a kötelező tíz százalékra kötöttek helyi megállapodást, vagy ennek hiányában ilyen mértékű keresetemelést valósítanak meg.

Mindezt bizonyos mértékig ellensúlyozhatja, hogy a kiterjesztett ágazati megállapodásban az úgynevezett tarifaminimumokat magasabb, 16-17 százalékkal sikerült emelni. Már az is komoly eredmény, hogy egyáltalán bértarifatételek is szerepelnek a középszintű szerződésben. Országosan már évek óta nem sikerül elérniük a munkavállalói érdekképviseleteknek a többszintű minimálbér bevezetését. A szakszervezetek régi igénye, hogy országosan ne csak egyféle minimálbért határozzanak meg kötelezően, de írják elő a szakmunkások, középfokú végzettségűek és felsőfokú végzettségűek legkisebb kereseti mértékét is.

A sütőiparban az ágazati szerződés 5 fizikai és 11 nem fizikai, szakmai kategóriára határoz meg gyakorlati idő szerinti tarifa-minimumbért. Ezeknél a tarifaminimumoknál évről évre az átlagosnál nagyobb mértékű emelést sikerült elérniük. Jövőre azt szeretnék, ha nem csupán szakmai kategóriákra, de az egyes beosztásokra is minimális bért lehetne meghatározni.

Feszült hangulatban

A másik kiterjesztett kollektív szerződés a villamosenergia-iparra vonatkozik. Petke László, a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökhelyettese emlékeztetett rá: a néhány éves kiterjesztéses időszakban szinte mindig csak sztrájk kilátásba helyezésével sikerült a munkaadókat egy, a szakszervezetnek még elfogadható keresetemelési mértékre kényszeríteni. Az idei év az első, amikor a sztrájkelőkészületek nélkül is megállapodtak a 16 százalékos mértékben.

Ez a 16 százalékos minimum a villamosenergia-ipar valamennyi társaságára érvényes. A helyi bérmegállapodások csak ennél magasabb emelésre vonatkozhatnak. A szakszervezet eredetileg nem akart az egész szakmára érvényes 19 százaléknál alacsonyabb mértékről megegyezni, de később elfogadták a munkaadók érvelését. Ezek szerint, ha a középszintű egyezséggel nem kényszerítik valamennyi társaságot a 19 százalékos minimumemelésre, akkor a lehetőségeik szerint többet adnak majd a 16 százaléknál, és ez elérheti a 19 százalékot is. A szakszervezet bizalmat szavazott a munkaadóknak és a keresetemelések első féléves elemzése alapján úgy tűnik, a munkaadók eleget tesznek ígéretüknek. A keresetemelés átlaga valószínűleg 19 százalék körül alakul a szakmában.

A középszinten megjelölt 16 százalékról helyi szinten még további vitákat folytattak a szakszervezetek a munkáltatókkal. Nem csak arról kellett megegyezni, hogy az adott társaság mennyivel ad többet a 16 százaléknál, hanem arról is, milyen részben használják fel ezt a keresetemelési mértéket az alapbér, és milyen részben a különféle pótlékok emelésére. Tisztázni kellett azt is, hogy miként részesüljenek az egyes szakmacsoportok, üzemrészek a keresetemelésből. E vitákat a helyi megállapodásokkal zárják le.

A kiterjesztett ágazati megállapodás a béremelési átlag minimumán kívül az ágazati minimálbérről is rendelkezik. Idén például az országosan kötelező 19 500 forintos minimálbér helyett a villamosenergia-iparban 22 500 forintos minimálbért ír elő a középszintű kollektív szerződés.

A szakszervezeti vezető szerint ahhoz, hogy szakmájukban kiterjeszthető ágazati szerződést köthessenek, elsőként az arra felhatalmazott, megfelelő munkaadói érdekképviseletet kellett megtalálniuk. Sok szakmában a munkavállalói érdekképviseleteknek nincs középszintű munkaadói partnerük, ezért nem kötnek középszintű kollektív szerződést.

A villamosenergia-iparban a jövő évre vonatkozó középszintű megállapodásnál legalább 5 százalékos reálbéremelést akarnak érvényesíteni. Már kezdeményezték a jövő évre szóló bértárgyalást, valamint azt, hogy kössenek egy három évre szóló keretszerződést is. Ebben hosszabb távra vállalhatnának kötelezettségeket a partnerek, így a szakszervezet és a munkáltató egyaránt.

Új módszerek külföldről

A multinacionális cégek sokszor új megoldásokat hoznak a kollektív szerződések gyakorlatába. A szekszárdi Samsonite Bőripari Társaságnál például nem köt évente bérmegállapodást a szakszervezet a munkaadóval. Horváth Lászlóné szakszervezeti titkár elmondta: mindig négy évre kötik a kollektív szerződést, ez már a második egyezségük a multinacionális cég magyarországi társaságával. A kollektív szerződésben a munkaadó vállalta, hogy évente a KSH által közölt infláció, illetve a társaság eredménye alapján hajtja végre a keresetemelést. Ennek a kötelezettségnek a cég eddig is eleget tett, múlt évben 18 százalék volt a keresetemelés, idén 16-17 százalékra számítanak.

A kollektív szerződést évente felülvizsgálják, ha kell módosítják. A cég a nyári szabadságot, majd az év végén, a karácsonyi ünnepeket megelőzően 2-2 heti átlagfizetést ad dolgozóinak. A csaknem 400 dolgozót foglalkoztató társaságnál idén például 1 millió 280 ezer forintot fordíthatnak jóléti kiadásokra. Ebből kirándulást, sportnapot finanszíroznak.

Idén már harmadszor újítja meg több évre szóló középszintű kollektív szerződését a Magyar Gépgyártók Országos Szövetsége a Vasas Szakszervezettel. A kollektív szerződés bérekre vonatkozó fejezetéről évente állapodik meg a két érdekképviselet. Farkas István, a munkaadói szövetség alelnöke szerint nagyobb lenne a munkáltatók csatlakozási kedve a középszintű szerződésekhez, ha többet nyernének az üzleten. Jelenleg az országos bérajánlásnál csak többet adhat a középszint, s ennél is csak többet a helyi szerződés. Ugyanakkor a munkáltatóknak csupán annyi az érdekeltségük ebben, hogy néhány számukra fontos témakörben, így az éves munkaidőkeret, a túlóra meghatározásában a Munka Törvénykönyvénél a számukra kedvező mértékekről egyezhetnek meg a szakszervezetekkel. Előny lehet még az is, hogy a kollektív szerződésben szereplő bér, foglalkoztatási és egyéb tételek teljesítése esetén ez ügyben a szakszervezetek jogszerűen már nem kezdeményezhetnek sztrájkot.

Mindez viszont nem elegendő a munkáltatóknak. Úgy vélik, azzal ha ők az országosnál vagy az ágazatnál kedvezőbb bérezést, pótlékokat, minimálbért vállalnak, a jelenleginél több, számukra lényeges kérdésben kellene lehetőséget kapniuk a szakszervezetekkel történő a törvényben meghatározottól eltérő megegyezésre.

Ahol nem kedvelik a tárgyalást

Vannak olyan nagy multinacionális cégek, amelyek eleve nem is akarnak egyeztetni szakszervezetekkel. Még a helyi szakszervezet létrehozását is ellenzik. A törvényes előírásokat betartják, de a béremelési mértékről, pótlékokról, juttatásokról önállóan döntenek. Nyugati mértékekkel a magyar bérek nem magasak, feleslegesen viszont nem vállalnak költségeket. A gyakorlatuk szerint az adott terület multinacionális cégei félévente egyeztető tárgyalást tartanak, elemzik a környékbeli üzemek kereseti viszonyait, s meghatározzák saját emelési irányelveiket. Ennek alapja, hogy túl sokat ne költsenek bérre, viszont annyival mindig többet fizessenek, hogy a környéken megszerezhessék a legjobb, legjobban képzett munkaerőt.

A középszintű kollektív szerződést az elmúlt években általában 6-10 gépipari cég ismerte el magára kötelezőnek. A szövetség 50 tagdíjat fizető cége közül sem mindenki tudja elfogadni ezeket a feltételeket. A KSH szerint hatezerre tehető a gépiparral vagy azzal is foglalkozó vállalkozások száma, de a szövetség becslései szerint ebből 1000-1500 a tényleges cég. Az 50 fizető tag a gépipari termelés 25 százalékát reprezentálja.

Hogy az ágazati kollektív szerződéshez viszonylag kevés cég csatlakozik, a szövetség vezetője szerint az magyarázható a gépipar sajátos helyzetével is. A gépiparban ugyanis rendkívül eltérő az egyes cégek technológiája, gyártmányválasztéka, nagysága. Ezért is nehéz középszinten olyan elvárásokat megfogalmazni, amely valamennyi cég által vállalható. Ugyanakkor ez a középszintű egyezség hasznosul ezeknél a cégeknél is. Sokan például a szerződés néhány pontját nem tudják teljesíteni, ezért azt nem írják alá, de az egyezség többi részét magukra önként kötelezőnek ismerik el. Más kisebb cégeknél azért forgatják haszonnal a szerződés szövegét, mert abból megismerhető, milyen elvárásokat fogalmaznak meg az ágazatban a szakszervezetek, s ebből mit tart magára nézve kötelezőnek több munkáltató.

Megállapodások a közszférában

A közszférában a közalkalmazottaknál, köztisztviselőknél a versenyszférától eltérő a béremelések szisztémája. Országos szinten a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában (KIÉT) a kormányzat, a szakszervezetek, az intézményi munkáltatók és az önkormányzatok képviselete tárgyal.

A hosszas viták után évente a költségvetés lehetőségei, a feltételezett infláció és a szakszervezetek igényei szerint állapodnak meg a nemcsak ajánlott, hanem megvalósítandó keresetemelési mértékről. Idén például 16 százalékos emelést irányoztak elő. Eszerint a közalkalmazottak végzettség szerinti tízoszlopos bértáblájának minden induló tételét, azaz az első sorát 16 százalékkal megemelték. Ez a sor a legalacsonyabb gyakorlati idő sora. A többi sor valamennyi oszlopban előre meghatározott elvek szerint az első sorhoz igazodva változik.

Ezek az országosan kötelező mértékek, azaz sehol sem dolgozhat közalkalmazott az adott végzettséghez és gyakorlati időhöz tartozó, az illetménytáblában megjelölt keresetnél kevesebbért. A helyi bérmegállapodások alapján viszont ennél magasabb keresetek is meghatározhatók. A gyakorlat viszont inkább az, hogy helyi szinten még a kötelező mértékeket sem tudják mindig teljesíteni. Országos szinten, úgy látszik, erősebbek a szakszervezetek, mint helyben. A kormányzat pedig a megállapodásoknál nem mindig veszi figyelembe az önkormányzatok teljesítőképességét, vagy olyan feltételekkel számol, amelyet az önkormányzatok nem tudnak avagy nem akarnak megteremteni.

Miközben például 1996-ra a KIÉT szintjén 19,5 százalékos keresetemelést irányoztak elő, az év közbeni teljesítés során az önkormányzatok kijelentették: nincs lehetőségük ilyen mértékű béremelésre. A teljesítés érdekében a kormányzat a központi költségvetésből év közben kétszer is pótösszeget hagyott jóvá, mégsem sikerült mindenhol megvalósítani a kitűzött 19,5 százalékos keresetemelési mértéket. Az önkormányzatok képviselői 1997-re már alá sem írták a 17 százalékos keresetemelésről szóló megállapodást. Így ezt nem KIÉT-szintű, hanem csak a kormány, szakszervezetek, intézményi munkáltatók közötti egyezségként kötötték meg. Az 1996-os elmaradásból okulva a szakszervezetek kérésére 1997-ben már a keresetemelést az idei évhez hasonlóan a tízoszlopos közalkalmazotti illetménytábla első sorának módosítása garantálta.

Védettebb köztisztviselők

Más a helyzet a köztisztviselőknél. Itt a köztisztviselői illetménytábla egyes tételeit az úgynevezett A1-es fokozathoz igazítják. Az A1-es kategória a középfokú végzettség kezdő munkaköre. A többi végzettséghez és gyakorlati időhöz tartozó fokozatot az A1-es kategóriához rendelt szorzószámmal határozzák meg. Elegendő tehát az A1-es fokozatot az éves keresetemelési mértékhez igazítani, és ennek alapján alakul ki az egész illetménytábla valamenynyi kategóriája. A köztisztviselői munkaterületeken nem köthető kollektív szerződés, bérmegállapodás, így az illetménytáblától sem lehet ennek alapján eltérni. A tábla szerinti mértékektől viszont a helyi vezetés maximum 20 százalékkal többet vagy kevesebbet adhat. Ennek alapja a kiváló munka vagy a kedvezőtlen minősítés.

Az országos érdekegyeztetési szinten a KIÉT-ben nem lehet megítélni, hogy milyen közalkalmazotti keresetemelésre van lehetőség az egyes önkormányzatoknál. Erről csak a helyi, településszintű érdekegyeztetési tanácskozáson lehet megegyezni, amikor figyelembe veszik az adott város, község reális lehetőségeit – összegezte véleményét Magyar Levente, Jászberény polgármestere, a Kisvárosi Önkormányzati Szövetség elnöke.

Bértábla-automatizmus

A központi költségvetésből az önkormányzatoknak jutó normatívák a szükséges összeg 50-60 százalékára adnak fedezetet. A további részt a helyi adókból kell előteremteni, de egy sor településen, ahol kevés a vállalkozás, erre alig van lehetőség. A rendelkezésre álló keret 95 százalékát általában a bérekre fordítják az önkormányzatok, a dologi kiadásokra, fejlesztésekre igen kevés pénz jut.

A közalkalmazotti tízosztályos bértábla elvileg kikényszeríti mindenhol az országosan elhatározott béremelési mértéket, de ha végképp nincs pénz az önkormányzatnál, akkor vagy elfogadják a közalkalmazottak az alacsonyabb szintű béremelést, vagy a település vezetése elbocsátásra, iskolák öszszevonására kényszerül.

Jászberényben ugyan évek óta teljesítik a KIÉT-ben vállalt országos béremelési mértéket, de ez nem általános. Magyar Levente szerint nem szerencsés, hogy az önkormányzatok nem képviseltetik magukat az Érdekegyeztető Tanácsban (ÉT), miközben ez a fórum is befolyásolja a KIÉT-ben erőltetett béremelési szintet. A szakszervezetek a nyomásgyakorlás különféle eszközeivel, vezetőik országgyűlési képviselőként erős lobbytevékenységgel olyan alkukat kényszerítenek ki a kormányzattól, amelyeket aztán az önkormányzatoknak kell teljesíteni. A központi költségvetés csak részben finanszírozza ezeket a feladatokat. Magyar Levente ezt teljesen elfogadhatatlannak tartja. Ez is bizonyítja számára, mennyire sürgető az államháztartási reform, az állami és önkormányzati feladatok egyeztetése, elosztása.

Jászberény nem egyedülálló példája is igazolja: megoldást kell találni arra is, hogy a közalkalmazotti körben – a versenyszférához hasonlóan – jobban a teljesítményhez, a minőséghez kössék a béremeléseket. Az önkormányzatok a KIÉT-ben már régóta szorgalmazzák ezt, de a szakszervezetek szerint ameddig ilyen nagy a közalkalmazottak keresetének elmaradása a versenyszféra béreitől, addig nem lehet számottevő különbséget tenni az egyes közalkalmazottak keresetemelési mértéke között.

Egyeztetés helyben

Wágner András, Szombathely polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének alelnöke kedvező változásként értékelte a pedagógusoknál idén alkalmazott minőségi bérpótlékot. Szombathelyen a városi érdekegyeztető fórumon a szakszervezetekkel is sikerült elfogadtatni a minőségi bérpótlék teljesítményarányos elosztását. A városban is pedagógusonként az országos átlagnak megfelelően 3700 forintot lehetett felhasználni erre a béremelésre, a helyi érdekegyeztető tanácsban viszont a partnerek végül jóváhagyták, hogy egyrészt az intézmények között is differenciáljanak, másrészt az intézmények is teljesítményarányosan osszák el a dolgozók között ezt a pénzt.

A helyi érdekegyeztető fórum 24 előre meghatározott értékelési szempont szerint mérlegelte az egyes intézmények tevékenységét. Ilyen szempontok voltak: az országos tanulmányi versenyen elért eredmények, a továbbképzésben való részvétel, az intézmény vezető gazdálkodási eredményei. A városi szinten rendelkezésre álló öszszeget ennek alapján osztották el az intézmények között.

Az intézményi differenciált elosztást azzal ösztönözték, hogy a pedagógusonként átlagosan felhasználható 3700 forintnál magasabb, 5400 forintos minimális béremelési öszszeget határoztak meg. Ennél kevesebb nem lehet az egyes pedagógusoknál a minőségi béremelés. Az intézmények így arra kényszerülnek, hogy kiválasszák a jobban dolgozókat, és azok részesüljenek ebből a keresetemelésből.

Érdekegyeztető fórum

Az egyes helyi intézmények vezetői, tekintettel a városi érdekegyeztetés eredményeire, kollektív szerződést kötnek az intézmény szakszervezetével. Ebben a szerződésben a bérügyekről is szó van. Az intézményi szerződések általában nem adhatnak több bért, vagy pótlékot, mint a városi szintű egyezség, mert az intézményeknek nincsenek számottevő saját bevételeik, amelyből ezt finanszírozni lehetne.

Ilyen helyi érdekegyeztető fórumot minden településen létre kell hozni, ahol legalább három – így oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális – intézmény található. Szombathelyen 74 ilyen intézmény van. A helyi érdekegyeztető tanácsban az egyes intézmények, a reprezentatív szakszervezetek, a szakmai érdekképviseletek, valamint az önkormányzatok képviseltetik magukat.

Azok a városok, amelyek gondot fordítottak az iparfejlesztésre, bizonyos mértékig ellensúlyozhatják saját bevételeikkel a csökkenő központi juttatásokat. Szombathely ilyen város. Wágner András elmondta: néhány éve 4,5 milliárd forinttal gazdálkodott a város, s ehhez 70 millió forintot adott az iparűzési adó bevétele. Jelenleg a 9,8 milliárd forintos költségvetésükhöz 1,2 milliárd forinttal járul hozzá ez az adóbefizetés.