×

Világmárkák vetélkedése

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. április 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 4. számában (1998. április 15.)

A kor előrehaladásával fokozatosan változott és változik ma is az irodatechnika, irodaberendezések köre és jellege. Az irodatechnika piacához tartozik többek között a másolástechnika, a telekommunikáció azon része, amely nem igényel hálózatot. Ilyen lehet például a telefonközpont egyszerű változata, a telefax, a telefonkészülék, de a piac szerves részéhez tartoznak az iratkezelési berendezések, iratvágó és -megsemmisítő gépek, laminátorok. A közelmúltban az írógépeket már felváltotta a számítógép, és az indigóval való gépelés helyett másológépekkel oldják meg a sokszorosítást. Az irodai berendezések, irodatechnika piaca értékben, volumenben mindenképpen növekvő tendenciát mutat. Ez elsősorban a technológia változásának, fejlődésének tudható be – mondta Szabó Zoltán, az Első Iroda Superstore Kft. által működtetett Office Depot kereskedelmi igazgatója. A korábban alkalmazott módszereket felváltották a korszerű technikák.

Napjainkban rengeteg vállalkozás alakul, fejlődik, s ezeknek szükségük van irodaberendezésekre, irodatechnikai gépekre. Az alakuló vállalkozások potenciális vevőkört jelentenek.

Az irodai berendezések, irodatechnikai felszerelések magyarországi piacának forgalmát forintban meghatározni nagyon nehéz, nagyságrendjét tekintve a szigorúan irodatechnikának tekintett termékkör és az egyre inkább terjedő számítástechnikai eszközök együttesen több tízmilliárd forintos forgalmat jelentenek évente.

A Magyarországon forgalmazott irodatechnikai berendezéseket alapvetően külföldről hozzák be, a hazai gyártás elhanyagolható. Ez alól mindössze a számítástechnika képez kivételt, ahol az importált – sok esetben „feketén" behozott – alkatrészekből történő számítógép-összeszerelés a hazai piac jelentős részét fedi le.

Befolyásoló tényezők

Szakemberek megítélése szerint egy-egy cég irodatechnikai igénye több tényezőtől is függhet. Alapvetően a cég nagysága, jellege és az alkalmazottak száma befolyásoló szempont. A vállalat tevékenységi körétől függ, hogy mennyit költ a tulajdonos az irodatechnikára, irodai berendezésre.

A verseny nagyon éles a hazai irodatechnika, irodai berendezések piacán is. Magyarországon a világmárkák révén már régóta jelen van a legkorszerűbb irodatechnika. Már csak a cégek pénztárcája és igénye befolyásolja, hogy milyen irodát rendezzenek be és ehhez milyen irodatechnikai megoldást válasszanak.

A jelenlegi irodatechnikai piacon alapvetően három forgalmazói típust lehet megkülönböztetni:

Az egyik a nemzetközi gyártó cég itteni képviselete, leányvállalata. Például a Xerox Magyarország, a 3M Magyarország, a Canon Magyarország stb. Ôk az általuk képviselt márkához kötődnek, azzal kereskednek, azt szervizelik.

A másik csoporthoz tartoznak a kisebb irodatechnikai, számítástechnikai szakcégek, szakboltok. Jellemzően kisebb, szegmentáltabb kínálattal rendelkeznek, mint egy nagyobb irodatechnikai, irodai berendezések kereskedelmével foglalkozó áruház.

A piaci szereplők harmadik típusába tartoznak a szakáruházi jellegű értékesítést megvalósító kereskedelmi egységek. Ezeken a helyeken olyan választékot kínálnak, ahol szinte minden világmárka megtalálható, de márkasemlegesen értékesítenek.

A márkaképviselet célja a saját márkával jegyzett termékek értékesítése, az egyes dealerek, szakcégek, szakboltok pedig ugyancsak egy-két márkát képviselnek. A szakáruház valamennyi jelentősebb márkát ajánlja, és nem a márkát, hanem a felhasználó igényét veszi figyelembe. Egy-egy termékcsoporton belül 8-10 márkát forgalmaz, s a megrendelő számára legjobban megfelelőt ajánlja.

Az a tény, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb kereslet mutatkozik az irodatechnikai termékek iránt, nemcsak az épülő irodaházak megjelenésének tudható be, hanem annak is, hogy a vállalatok egyre több korszerű irodatechnikai berendezést használnak, és ehhez kapcsolódóan nő ezek működtetésére, fenntartására fordított költségük.

Ezen túlmenően bevett üzletággá fejlődött az irodák bérbeadása, amely már nemcsak azt jelenti, hogy a helyiséget az ügyfél rendelkezésére bocsátják, hanem azt berendezve adják ki.

A korszerű irodatechnika megjelenése után azzal számoltak egyes szakemberek, hogy csökken a cégek papírfelhasználása. Ezzel szemben az ellenkezője következett be, mert a számítógépek terjedésével inkább növekedett a vállalatok papírigénye. Mert hiába van modern számítógép, a bevált módszertől nehezen válnak meg az irodákban, és bebiztosítva magukat inkább papíron is kinyomtatják az elektronikusan tárolt információt.

A papír nélküli iroda megvalósításának ugyan adott a lehetősége, de a cégek többsége még mindig a hagyományos úton, papíron, levélben stb. továbbítja az információt. Ennek elfogadható magyarázata, hogy az elektronikus úton továbbított információnak a bíróság előtt nincs bizonyító ereje. Egy készülődő jogszabály szerint Magyarországon is meghatározzák az elektronikus okmánycsere törvényi kereteit, és ekkortól az irodatechnikában, a cégek közötti kapcsolattartásban minőségi változás következhet be.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. április 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9562 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9562 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5678 olvasói kérdésre 5678 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9562 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9562 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5678 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5678 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 289-ik lapszám, amely az 5678-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem