Egyenlő bánásmód sérelme – „feláll” az osztály

Kérdés: Társaságunknál van két munkavállaló (egy igazgató és az asszisztense), akik minősíthetetlen és toxikus magatartása már elviselhetetlen. Ők ketten folyamatosan támadják az osztályunkat (a számviteli osztályt), személyeskedő, rágalmazó leveleket írnak hol nekünk, hol a hátunk mögött a munkáltatói jogok gyakorlójának, a vezérigazgatónak. Semmilyen módon nem tudjuk magunkat megvédeni, mert az indokaink süket fülekre találnak, még akkor is, amikor bizonyítjuk, hogy a belső szabályzataink és a jogszabályok szerint jártunk el. Mindezt büntetlenül tehetik, mert a vezérigazgató is őket támogatja. Azt azonban ő is elismerte, hogy a munkánkkal meg van elégedve. Cégünknél az egyenlő bánásmód abszolút nem érvényesül. Egy egész számviteli osztály – három könyvelő, egy könyvelő és bérszámfejtő, egy főkönyvelő – akar már távozni miatta, de a cégvezető még mindig úgy gondolja, hogy nem vagyunk elég kollegiálisak, és legyünk lojálisak a céghez. Már ott tartunk, hogy engedélyt kell kérni ahhoz, hogy betarthassuk a jogszabályokat, nehogy valamivel megsértsük azt a két embert. Milyen lehetőségünk van munkajogi szempontból? Megtehetjük-e, hogy az egész osztály egyszerre „áll fel”, akár azonnali hatállyal, hivatkozva a toxikus környezetre és a kialakult helyzetre? Néhányunknak az állandó stressz már testi betegségben is jelentkezik. A munkaszerződésünkben, belső szabályzatainkban nincs semmilyen kikötés vagy tiltás azzal kapcsolatban, hogy egyszerre távozzunk, nincs tanulmányi szerződésünk sem. Milyen esélyünk lenne egy munkaügyi perben a cég ellen?
Részlet a válaszából: […] ...részére a munkavégzés alóli felmentés tartamára járó távolléti díjat, valamint az Mt. 77. §-ának szabályai szerint számított végkielégítés összegét is megfizetni. Ha a munkavállalók felmondással szüntetik meg a munkaviszonyukat, le kell tölteniük a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 4.

Egészségi alkalmatlanság – a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése

Kérdés: Szociális intézményünkben közalkalmazottunk négy éven belül betölti a hatvanötödik életévét, azaz az öregségi nyugdíjkorhatárt. Közel kilenc éve dolgozik közalkalmazotti jogviszonyban az intézményünknél. A munkaalkalmassági vizsgálaton az üzemorvostól „alkalmatlan” minősítést kapott. A munkáltató nem tud az egészségi állapotának megfelelő másik munkakört felajánlani a közalkalmazott részére. Milyen módon kell megszüntetni a közalkalmazotti jogviszonyát, és milyen juttatások illetik meg a megszüntetésből adódóan?
Részlet a válaszából: […] ...a közalkalmazott felmentésére egészségi okra alapított tartós alkalmatlanság miatt kerül sor, általános szabály szerint jár a végkielégítés [Kjt. 37. § (1) bek. a) pont, (2) bek.]. A kérdés szerint a közalkalmazott rendelkezik legalább három...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 4.

Nyugdíjas státusz igazolása

Kérdés: Nyugdíjas munkavállaló foglalkoztatása esetén – figyelembe véve a GDPR előírásait is – kérheti-e a munkáltató a munkavállalótól a nyugdíj-megállapító határozat másolatát? Amennyiben igen, a határozat teljes terjedelmében bekérhető, vagy elegendő csak azokat a részeket (oldalakat) bekérni, amelyek a munkáltató szempontjából relevánsak, illetve elfogadható-e, ha a munkavállaló a számára érzékeny, nem releváns adatokat (pl. ellátás összege, egyéb ellátások) kitakarja? Ebben az esetben mennyi a megőrzési idő? Amennyiben a dokumentum másolata nem kérhető be jogszerűen, milyen módon tudja a nyugdíjas munkavállaló hitelt érdemlően igazolni nyugdíjas státuszát a munkáltató felé? Végezetül, egy esetleges hatósági (pl. munkaügyi vagy adóhatósági) ellenőrzés során a hatóság kérheti-e a munkáltatótól a nyugdíjhatározat másolatát, illetve annak meglétét vizsgálhatja-e?
Részlet a válaszából: […] ...az Mt. más munkajogi szabályokat fűz, így különösen határozatlan idejű munkaviszonyban nem kell indokolni a felmondást, és nem jár végkielégítés sem [Mt. 294. § (1) bek. g) pont, 66. § (9) bek., 77. § (5) bek. a) pont]. Az adatkezelésnek azonban meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 4.

Fizetés nélküli szabadság kérelmezése

Kérdés: Önkormányzatnál dolgozó közalkalmazott éves fizetett szabadsága elfogyott. A Kjt. és a háttérszabályként alkalmazandó Mt. a fizetés nélküli szabadság eseteit konkrétan meghatározza, valamint az Mt. 135. §-a (2) bekezdésének r) pontja rendelkezik arról, hogy ezektől az előírásoktól a munkavállaló javára el lehet térni. Ez utóbbi értelmezhető-e a fenti esetre úgy, hogy a közalkalmazott éves fizetett szabadságának kivételét követően kérhet-e fizetés nélküli szabadságot? Az Mt. 55. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a munkáltató mentesítheti a munkavállalót a munkavégzési kötelezettsége alól. A munkáltató munkavégzés alóli mentesítése alkalmazható-e a fenti esetben? Ha igen, mik a feltételei? Kell-e különmegállapodás róla? A fent említett két jogszabályhely alapján kérheti-e a közalkalmazott a fizetés nélküli szabadságot akár egy-egy napra is? Ez milyen módon és milyen feltételekkel adható? Esetlegesen mitől esik el a közalkalmazott a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt (pl. biztosítási jogviszony)?
Részlet a válaszából: […] ...emellett nem jogszerző idő a fizetett szabadság [Mt. 115. §], és ha az egybefüggő 30 napot meghaladja, akkor a felmondási idő és a végkielégítés tekintetében sem [Mt. 69. § (4) bek. és 77. § (2) bek.]. Ezekre a jogkövetkezményekre is figyelemmel, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. október 14.

„Nők40” – jogviszony-megszüntetés és újbóli foglalkoztatás

Kérdés: Hogyan szüntethető meg jogszerűen a köztisztviselő jogviszonya, ha a nők kedvezményes, negyven év jogosultsági idővel igénybe vehető nyugdíjához szükséges jogosító időt februárban már megszerezte, de csak októberben kérelmezi a jogviszonya megszüntetését? Mit írjon a megszüntető kérelmébe: felmentéssel vagy közös megegyezéssel történő megszüntetést? Ha közös megegyezéssel is megszüntethető a közszolgálati jogviszony, akkor ez nem okoz neki semmilyen hátrányt, ha megy a nyugdíjbiztosítóhoz intézni a nyugdíját? Ha csak felmentéssel kérheti, akkor kötelező a munkáltatónak két hónap felmentési időből a felére felmenteni, vagy ez csak egy lehetőség? A megszüntetést követően nyugdíj mellett megbízási szerződéssel továbbfoglalkoztathatjuk?
Részlet a válaszából: […] ...szerint. Ekkor, figyelemmel arra, hogy a Kttv. 7. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében a köztisztviselő nyugdíjasnak minősül, végkielégítésre nem lesz jogosult [Kttv. 69. § (9) bek.].Mivel a felmentési idő általános szabály szerint két hónap [Kttv. 68....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 23.

Végkielégítés és felmondási idő jogviszonyváltás esetén

Kérdés: Kollégánk 2005. augusztus 1-től 2022. június 30. napjáig az önkormányzat költségvetési szervénél dolgozott közalkalmazottként. 2022. július 1. napjától a munkáltató személyében – a Kjt. 25/A. §-a (7) bekezdésének b) pontja szerinti – változás következett be, mivel az alapító a költségvetési szerv útján ellátott közfeladatot az Áht. szerint az alapításra jogosult szerv által alapított és annak közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság utódszervezet részére adta át közfeladat-ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Ennek értelmében az illető közalkalmazotti jogviszonya 2022. június 30. napjával megszűnt, és a megszűnést követő nappal (2022. július 1.) – tekintettel arra, hogy továbbfoglalkoztatásához hozzájárult – az új munkáltatóval munkaviszony létesült. Munkaszerződése a következő pontot tartalmazza: „A munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg. A végkielégítés mértéke az Mt. 77. §-a szerint alakul a jelen munkaszerződés 1.1. pontban meghatározott jogosító jogviszonyának kezdőnapját (2005. 07. 01.) figyelembe véve.” Azok a kollégák, akik 2022. július 1. napjától az új munkáltatóval nem kötöttek munkaszerződést, a Kjt. 37. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében nem váltak jogosulttá végkielégítésre. A kérdés szerinti kolléga munkaviszonyát a munkáltató 2025 augusztusában meg kívánja szüntetni. A Kjt. 25/B. §-ának (4) bekezdése értelmében az átvevő munkáltatóval létesített munkaviszonyra az Mt. rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a közalkalmazottnak az átadó munkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyként elismert idejét úgy kell tekinteni, mintha azt az átvevő munkáltatónál töltötte volna el. Ebből következően a munkaviszony megszűnése esetén a felmondási idő és a végkielégítés megállapítása során a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő jogszerző időnek minősül. A Kjt. 25/B. §-ának (5) bekezdése értelmében, ha a munkaszerződés megkötésével létesített jogviszony megszűnése vagy megszüntetése esetén a közalkalmazottat felmondási idő, valamint végkielégítés illeti meg, annak mértékét az átadó és az átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamának figyelembevételével, a jogviszonyra irányadó szabályok alapján kell megállapítani. Ettől eltérően a felmondási időt, valamint a végkielégítés mértékét az átadó és az átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamának figyelembevételével, és e törvénynek az átadás napján hatályos szabályai szerint kell megállapítani, ha az a közalkalmazottra nézve kedvezőbb. A kolléga munkáltató általi felmondása esetére a Kjt. 25/B. §-ának (4) bekezdése vonatkozik, vagy a Kjt. 25/B. §-ának (5) bekezdése?
Részlet a válaszából: […] ...eltöltött közalkalmazotti jogviszonya idejét az átvevőnél töltött munkaviszonyként kell figyelembe venni. Ennek valóban elsősorban a végkielégítés és a felmondási idő mértékénél van jelentősége. Ezek számítására azonban az átadás után általános...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 23.

Jogutódlás helyett a munkáltató jogállásának változása

Kérdés: Az önkormányzat jelenleg feladatellátási szerződéssel is lát el bölcsődeműködtetési feladatokat, amely mellett működik jelenleg is önkormányzati fenntartású költségvetési szerv, amely ezen feladatokat látja el. A szerződést egy magánvállalkozással kötötték, az ingatlan, amelyben a bölcsőde működik, önkormányzati tulajdonban van, a vállalkozó bérli azt. Az önkormányzat új bölcsődei egység építésébe kezdett, amelynek megvalósulása esetén a feladatellátási szerződést megszüntetné a vállalkozóval, és az új bölcsőde egy jelenleg is működő, több bölcsődét működtető intézmény egyik telephelyeként látná el a feladatot, ahol a foglalkoztatottak közalkalmazotti státuszban dolgoznak. Amennyiben a vállalkozó és az önkormányzat között megszüntetésre kerül a feladatellátási szerződés, és az önkormányzat szeretné az új intézményegységben továbbfoglalkoztatni a kft.-ben dolgozó munkavállalókat, esetükben megvalósulhat-e az Mt. 36–40. §-a szerinti munkáltatói jogutódlás, át tudnak-e kerülni munkaviszonyból közalkalmazotti jogviszonyba? A bölcsődében ellátott gyermekeket az önkormányzati intézmény szintén szeretné fogadni. A kft. által működtetett bölcsődéből az új intézményegységhez ingóságot nem kíván átvenni az önkormányzat, a gyermekek ellátása az újonnan épülő ingatlanban valósulna meg.
Részlet a válaszából: […] ...jogosult, vagy jogszabály másképp rendelkezik) [Mt. 63. § (2) bek.], valamint az Mt. 77. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján végkielégítést fizetni az Mt. 77. §-ában rögzített feltételek fennállása esetén.Az Mt. azonban nem teszi kötelezővé, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 23.

Közalkalmazotti jogviszony váltása munkaviszonyra

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete arról döntött, hogy a Kjt. 25/A. §-ának (1) bekezdése alapján egy költségvetési szerv közalkalmazottjainak egy részét átadja az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató számára, feladatkiszervezés kapcsán. Az önkormányzati határozat alapján a közalkalmazottak átadási határidejét 2025. október 1. napjában határozták meg. A vállalkozóval kötött szerződés hatálybalépése: 2025. október 1. A Kjt. 25/A. §-ának (6) bekezdése szerint azon dolgozók esetében, akik nem járulnak hozzá az átvevő munkáltatónál a további foglalkoztatáshoz, az átadó munkáltató az átadás napjával értesíti a közalkalmazotti jogviszonyának (1) bekezdés szerinti megszűnéséről. Mi számít az átadás dátumának? Milyen jogcím szerint történik a jogviszony megszüntetése? Ezen közalkalmazottak jogosultak-e a felmentéssel történő megszüntetésre, jár-e a felmentési időre az illetmény (munkavégzés alóli mentesítés esetén a távolléti díj)?
Részlet a válaszából: […] ...átadás időpontjában történő megszűnéséről, valamint köteles a közalkalmazott számáraa) határozatlan idejű jogviszony esetén végkielégítést,b) határozott idejű jogviszony esetén a közalkalmazott részére egyévi, ha a határozott időből még hátralévő idő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 23.

Ismételt határozott idejű munkaszerződés – próbaidő-kikötés és végkielégítés

Kérdés: Adott egy shared service center mint munkáltató, amely harmadik országbeli állampolgárokat is alkalmaz különböző munkavállalási típusú tartózkodási engedéllyel, szükségszerűen határozott idejű munkaviszony keretében. Az engedélyek megújításakor a felek szükségszerűen újabb határozott idejű munkaviszonyt létesítenek [Mt. 192. § (3) bek.], amely értelmezési problémákat vet fel a próbaidő kikötésével és a végkielégítés szabályaival kapcsolatban. Az újabb és a korábbi határozott idejű munkaviszony szerinti hasonló munkakör – mint tilalmazott esetkör próbaidő kikötésekor – alatt pontosan mi értendő és milyen különbözőség az elvárt munkakörök között, hogy a próbaidő jogszerűen ismételten kiköthető legyen? Például elegendő-e, ha a felelősségi szint változik (pl. csapat vezetése), vagy elvárt, hogy az ellátott feladatok legalább 51%-ban eltérjenek az előző munkakörtől? Figyelemmel arra, hogy a tartózkodási engedély meghosszabbításakor a felek újabb határozott idejű munkaviszonyt létesítenek az újabb tartózkodási engedélyre hivatkozva, ilyen ismételten létesített munkaviszonyok hossza összeadódik-e a korábbi engedély alapján létesített munkaviszony tartamával? A tartózkodási engedélyeket tipikusan 1-2 évre igénylik, azaz, ha az ismételten létesített jogviszonyok tartama nem összeszámítandó, a hároméves jogosultsági idő elérésére nem kerül sor, azaz a végkielégítésre való joguk sem nyílik meg. Amennyiben azonban az új munkaviszonyok hossza összeszámítódik, úgy végkielégítésre jogosulttá válhatnak.
Részlet a válaszából: […] ...feladatok arányának (pl. 51%), hanem – az eset összes körülménye alapján vett – súlyának, jelentőségének van szerepe.A végkielégítés kapcsán a törvény nem írja elő, hogy az azonos felek között létesített határozott idejű munkaviszonyok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 23.

„Nők40” – a jogviszony megszüntetése

Kérdés: A kolléga óvodában konyhai dolgozó, így a 2024. január 1-jével hatályba lépett Púétv. értelmében közalkalmazotti jogviszonya munkaviszonnyá alakult át. 2025-ben jogosulttá válik a nők 40 éves korkedvezményes nyugdíjára. Ebben az esetben milyen jogcímen lehet megszüntetni a jogviszonyát? Ez esetben, hogy nem közalkalmazott, jogosult-e a közalkalmazotti jogviszonya után felmentési időre, illetve fele időre a munkavégzés alóli mentesítésére?
Részlet a válaszából: […] ...felmondással él, akkor erre alkalmazni kell a Púétv. 132. §-ának (7) bekezdését, mely szerint a köznevelési dolgozó részére járó végkielégítés összegének, szabadságának, jubileumi jutalmának és a felmentési idejének megállapítására a Kjt. 2023. december...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 2.
1
2
3
40