×
     

A Munkaadó Lapja - 2007/12 (december) tartalom:

A szerkesztő levele
Fékek a foglalkoztatásban
Adósarok
Adótörvények 2008
A megszokott módon a november ismét az adótörvények jelentős módosítását hozta. A pénzügyi kormányzat azonban már most előrevetítette, hogy 2008-ban további változtatásokra számíthatunk. Mindegyik adótörvény jelentős módosulásokon esett keresztül, közülük mégis... tovább
Egy hónap
Jogszabályfigyelő
Összeállításunkban azokat a lapzártát megelőzően megjelent jogszabályokat, illetve tervezeteket ismertetjük, amelyek számot tarthatnak a munkaadók érdeklődésére. tovább
Hírvilág
Fórum
Közterhek és munkapiac
Az elsősorban a költségvetési egyensúlyt és a gazdaság kifehérítését szem előtt tartó 2008. évi adópolitika nem kedvez a foglalkoztatás bővítésére irányuló törekvéseknek. A korábban megindult kedvező munkaerő-piaci folyamatok 2007-ben a megszorítások hatására... tovább
A foglalkoztatás terén tüneti kezelés zajlik
A 2008. évi adótörvények – a kormány várakozásai szerint – hozzájárulnak a gazdaság versenyképességének javításához és az ország pénzügyi egyensúlyának helyreállításához. A munkaadók viszont úgy látják: a konvergenciaprogramban kitűzött célok minden mást –... tovább
Melléklet
Reng a föld az üzleti szoftverek piacán
A három vállalatirányítási gigász, az SAP, az Oracle és a Microsoft – amelyek eddig zömében a több ezer fős vállalatokra fókuszáltak – most egyre intenzívebben terjeszkednek a kisebb vállalatok felé; termékeik immár a néhány százmillió forintos forgalmú kis- és... tovább
Monitor
Könyvek
Eltékozolt munkanapok
Miközben az elégtelen kommunikáció és a rossz munkaszervezés – sőt a számítógépes ismeretek hiánya is – értékes perceket von el a dolgozók munkaidejéből, a cégeknek egyre inkább szembesülniük kell azzal a követelménnyel: ha versenyben akarnak maradni, minimálisra kell... tovább
Munkaadók
OÉT: évkezdés és évzárás béralkuval
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 2007. évi munkája az országos bérajánlásról zajló vitával kezdődött – januárban –, s a 2008-as fizetéseket befolyásoló keresetemelési javaslat tárgyalásával zárult az esztendő utolsó heteiben. Lapzártánkkor olyan távol... tovább
Munkaügy-Munkajog
Legjobb munkahelyek – 2007
A korábbiakhoz képest jócskán megváltozott a magyar munkavállalói attitűd; a hazai alkalmazottak átlépték a "felnőttkor" küszöbét, öntudatosak, magabiztosak és mobilabbak. Így foglalta össze a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. szakembere annak az országos felmérésnek a... tovább
Rendkívüli felmondás
A rendkívüli felmondás a munkaviszony megszüntetésének legdrasztikusabb módja, ezért csak igen szigorú feltételek megléte esetén alkalmazható a munkáltató részéről. Cikkünkben a bírói gyakorlat alapján ismertetjük a jogszerűség főbb kritériumait. tovább
A jogellenes munkaviszony-megszüntetés
A munkaügyi perek jelentős hányada a munkaviszony megszüntetésének jogszerűségével kapcsolatos. A perekben általában a munkáltatóknak kell bizonyítaniuk, hogy a munkaviszony megszüntetése részükről jogszerűen történt. Ha ez sikertelen, az anyagi, kártérítési... tovább
Jogmagyarázó
Beszélő viszony
Az együttműködés és véleménynyilvánítás kérdése a munkajogban elsősorban a szakszervezetek, üzemi tanácsok működésével kapcsolatban vetődik fel. Cikkünkben a fenti kapcsolódások elméleti és gyakorlati oldalát mutatjuk be, és – a jogviszony bizalmi jellege folytán –... tovább
Praktikum
Béren kívüli juttatások
Az Országgyűlés a közelmúltban "tett pontot" a 2008. évi adóváltozásokra, azaz lezajlott az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az adócsomagban néhány passzus a béren kívüli juttatásokat is érinti. Szakértők arra figyelmeztetnek:... tovább
Régiók Európája – új fejezet?
Az Európai Unió bővítése előtt közkeletű jelszó volt a "Régiók Európája", külön közösségi kezdeményezéssel, az INTERREG III-mal, ám kevés forrással. Apró léptekkel haladtunk előre, de 2007 után talán minden másképp lesz – nagyobb projektek jöhetnek. A bőségesebb... tovább
Segítség – pályakezdőknek
A foglalkoztatás bővítését célzó pályázatokra nemcsak a gazdaság szereplői, de a felsőoktatási intézmények is sikerrel aspirálhatnak. Ezt példázza a gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Kara, amely az ötödéves hallgatók elhelyezkedési... tovább
A tanulmányi szerződés
A munkáltató – szakemberszükségletének biztosítása végett – támogathatja a munkavállaló tanulmányait. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a másik oldalon ne lenne célzata a szerződéses kötelezettségvállalásnak. A munkavállaló magasabb végzettséget szerezhet, másik... tovább
Rehabilitáltak foglalkoztatása
Az orvosi rehabilitációt követően a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának (foglalkozási rehabilitációjának) célja egészségi állapotuknak, szakképzettségüknek megfelelő munkavégzés biztosítása. tovább
Munkaügy: régiókba szervezve
A megyei munkaügyi központok helyett januártól regionális intézmények irányítják a területi munkaügyi tevékenységet, s hatáskörük kiegészült szociális és civil ügyekkel is. A több mint 170 helyi kirendeltség ugyanúgy fogadja az álláskeresőket és tartja a kapcsolatot a... tovább
Új keretek a szakképzéshez
A szakképzési rendszer átalakításának alapkoncepciója – amit az utóbbi időszak törvénymódosításai szolgálnak –, hogy a képzés és a gazdaság közötti kapcsolatok erősödjenek. Az intézkedések többnyire kedvező fogadtatásra találtak a munkaadók és a szakmai... tovább
Társadalombiztosítás
Társadalombiztosítás – 2008
A 2008. évi járulékmódosítások – ha számottevően nem is változtatják meg kötelezettségeinket – nagyon sok pontban írják át eddigi ismereteinket. És akkor még nem ejtettünk szót a társadalombiztosítás egyéb területeinek (nyugdíj, egészségbiztosítás) munkaadókat,... tovább
dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8744 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8744 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5192 olvasói kérdésre 5192 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8744 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8744 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5192 olvasói kérdéssel.

Munkakör munkáltatói módosítása

Amennyiben a munkáltató „lefokozná” a munkavállalót, erre milyen lehetőségei vannak? Például üzletvezetői pozícióból eladóvá minősítenék vissza. Ez alapvetően a munkakör...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaközi szünet beosztása

A munkavállalók nyolcórás teljes munkaidőben dolgoznak, általános munkarendben. A napi munkaidőben összesen 90 perc munkaközi szünet van. Ebből 30 perc egybefüggő szünet, ezenfelül...

Tovább a teljes cikkhez

Jelenléti adatok – a munkaidő-nyilvántartás alapja

Cégünknél az adminisztratív dolgozók esetében beléptetőrendszert használunk, ahol a munkavállalóknak az irodaház belépésekor, illetve a munkaidő befejezésekor mágneskártyával...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő a pihenőidő alatt

A munkavállaló általános munkarendben dolgozik, hétfőtől péntekig, napi 8 órában, minden munkanapon 8 órától 16 óráig. Ha a szombatra, tehát a heti pihenőnapjára rendkívüli...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás készenléttel érintett napon

A munkavállaló a rendes, beosztás szerinti munkaidejét megelőzően 24 órát töltött készenlétben, vasárnap reggel 8-tól hétfőn reggel 8 óráig. A beosztás szerinti munkaideje...

Tovább a teljes cikkhez

Pótszabadság – életkor helyett a besorolás alapján

Az Eszjtv. hatálya alá tartozó munkavállalónak a munkáltató nem hajlandó megadni az életkor után járó pótszabadságot, besorolásra hivatkozva. Az évi 10 munkanap pótszabadság...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság pénzbeli megváltása – elévülés egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnése esetén hány évre visszamenőleg tarthat igényt a munkavállaló a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltására?

Tovább a teljes cikkhez

Bérkifizetés akadályoztatott munkavállalónak

Egy cégnél a dolgozó hosszas kórházi kezelésre szorul, valószínűleg már nem tér vissza dolgozni. A munkáltató nem találja a legjobb megoldást a bére kifizetésére, valamint a...

Tovább a teljes cikkhez

Átalány-költségtérítés megállapítása jegyzőnek

Adható-e a jegyzőnek is pénzbeli – elszámolási kötelezettség nélküli – költségtérítés, hasonlóan a polgármester és az alpolgármesterek költségtérítéséhez az illetménye...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő a pihenőidő alatt

A munkavállaló általános munkarendben dolgozik, hétfőtől péntekig, napi 8 órában, minden munkanapon 8 órától 16 óráig. Ha a szombatra, tehát a heti pihenőnapjára rendkívüli...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás készenléttel érintett napon

A munkavállaló a rendes, beosztás szerinti munkaidejét megelőzően 24 órát töltött készenlétben, vasárnap reggel 8-tól hétfőn reggel 8 óráig. A beosztás szerinti munkaideje...

Tovább a teljes cikkhez

Pótszabadság – életkor helyett a besorolás alapján

Az Eszjtv. hatálya alá tartozó munkavállalónak a munkáltató nem hajlandó megadni az életkor után járó pótszabadságot, besorolásra hivatkozva. Az évi 10 munkanap pótszabadság...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság pénzbeli megváltása – elévülés egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnése esetén hány évre visszamenőleg tarthat igényt a munkavállaló a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltására?

Tovább a teljes cikkhez

Bérkifizetés akadályoztatott munkavállalónak

Egy cégnél a dolgozó hosszas kórházi kezelésre szorul, valószínűleg már nem tér vissza dolgozni. A munkáltató nem találja a legjobb megoldást a bére kifizetésére, valamint a...

Tovább a teljes cikkhez

Átalány-költségtérítés megállapítása jegyzőnek

Adható-e a jegyzőnek is pénzbeli – elszámolási kötelezettség nélküli – költségtérítés, hasonlóan a polgármester és az alpolgármesterek költségtérítéséhez az illetménye...

Tovább a teljes cikkhez

Bérpótlék-elszámolás a munkanap meghatározása alapján

Két munkavállalói csoportunkra szeretnék pótlékokra vonatkozóan kérdést feltenni. Az egyik csoport készenléti jellegű munkakör, 24 órás beosztással (6:00 vagy 7:00 a kezdete,...

Tovább a teljes cikkhez

Személyi illetmény – a megállapítás korlátjai

Közös önkormányzati hivatal egy megüresedő munkakörbe keres köztisztviselőt. Amennyiben olyan személy kerül kinevezésre, aki versenyszférából jön át (az Mt. hatálya alá...

Tovább a teljes cikkhez

Másodállás szabadság alatt

Vállalhat másik teljes vagy részmunkaidős munkajogviszonyt egy teljes munkaidős foglalkoztatott úgy, hogy a jelenlegi munkaviszonyában szabadságon van, mivel a szülés után visszajött...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5192 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 271-ik lapszám, amely az 5192-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Külföldi munkavállalók foglalkoztatása – a munkaerő-áramlással kapcsolatos legfontosabb adózási és társadalombiztosítási kérdések Megnézem

ÁRULKODÓ JELEK ADÓELLENŐRZÉSKOR
Az adóhatósági vizsgálatok gyakorlata
Megnézem

MIKOR, MIRE, MIÉRT ÉS MIT LÉP A NAV?
Eltérő adózói magatartásra eltérő NAV reagálás
Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem