×
     

A Munkaadó Lapja - 2003/07 (július) tartalom:

Adósarok
Az APEH ügyfélszolgálatai
Magyarországon törvény írja elő, hogy az adózók megkapják a törvények betartásához szükséges tájékoztatást az adóhivataltól. Az adóhatósági tájékoztatás tehát kötelezettség, de ugyanakkor – az önadózásra épülő adórendszer miatt – nemcsak az ügyfeleknek,... tovább
Egy hónap
Jogszabályfigyelő
Összeállításunkban azokat a lapzártát megelőző hónapban megjelent jogszabályokat ismertetjük, amelyek számot tarthatnak a munkaadók érdeklődésére. tovább
HÍRVILÁG
Fórum
Új eszközök a foglalkoztatás támogatására
A foglalkoztatás bővítésére a közeljövőben új eszközöket és új forrásokat tervez hadrendbe állítani a kormányzat. E folyamat részeként már az idén kétmilliárd forinttal nő a munkahelyteremtést szolgáló pályázatok forráskerete, illetve – a kormány szándéka... tovább
A munkahelyteremtés forrásai
Az utóbbi néhány évben jelentősen átalakult a hazai foglalkoztatás szerkezete, aminek következtében újraformálódik a támogatási rendszer. A változások legfőbb célja, hogy – figyelembe véve az uniós csatlakozással együtt járó munkapiaci kívánalmakat – az eddigieknél... tovább
Humánpolitika
Prezentációs tréningek
Egy-egy termék piaci bevezetéséhez és elfogadtatásához nemcsak az értékesítendő árucikk korszerűsége, de annak hatásos, a fogyasztókat megnyerő bemutatása is szükséges. Éppen ezért a prezentáció – ami a szakemberek véleménye szerint a kommunikáció sajátos formája... tovább
Fejvadászok piaca
A fejvadászcégek első hírnökei mindössze bő évtizede jelentek meg Magyarországon, ám azt követően jelentős szereplőivé váltak a tanácsadói piacnak. Noha a verseny az évek során megrostálta soraikat, azonban számosan megőrizték, sőt megerősítették piaci pozíciójukat.... tovább
Közszolgálat
Orvosok, egészségügyi dolgozók jogállása
Az egészségügyi, családügyi és szociális miniszter – egyetértésben az igazságügyi miniszterrel – 2003. április 24-én nyújtotta be a parlamenthez az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslatot. A javaslat szövege... tovább
Melléklet
A felnőttképzés ösztönzői
A tanulás ma már az emberek egész életpályáját végigkíséri. Csak így tudnak ugyanis megfelelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak. A folyamatos képzés, a felnőttkori tanulás elősegíti, hogy a munkavállalók eredményesek és sikeresek legyenek... tovább
Reformtörekvések a képzés megújítására
Annak ellenére, hogy a szakmájukat értő és magas fokon művelő szakemberek keresettek a hazai munkaerőpiacon, a szakmunkásképzés presztízse rendkívül alacsony Magyarországon. Korábban az egzisztenciális biztonság garanciájaként elegendő volt egy "jó szakma" elsajátítása,... tovább
Monitor
Virtuális munkaügyek
A közepes, illetve a nagyvállalatok körében Magyarországon is egyre inkább teret nyernek a személyügyi teendőket részben vagy teljesen a számítógépekre hárító informatikai megoldások. A lehetőségek a "gépesített" bérszámfejtéstől az integrált HR-rendszerekig terjednek,... tovább
Könyvek
Munkaadók
Vita a munkaidő mérsékléséről
Eredménytelenül zárult a heti munkaidő csökkentéséről megkezdett tárgyalás első fordulója az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) legutóbbi ülésén. A szakszervezetek reálisnak tartják a törvényes munkaidő 38 órára történő mérséklését 2006. január elsejétől, a... tovább
Munkaadói közgyűlések
A munkaadói szakmai érdekképviseletek közül a Magyar Iparszövetség (OKISZ) és az Agrár Munkaadói Szövetség (AMSZ) júniusban tartotta meg éves köz-, illetve küldöttgyűlését. Mindkét szervezet kötelezettséget vállalt arra, hogy tagszervezeteinek hathatós segítséget nyújt... tovább
Munkaügy - Munkajog
Lassan terjed a távmunka
Számos teendője akad a munkaügyi kormányzatnak, amely a foglalkoztatási szint javítására a távmunka elterjesztését is szorgalmazza. Míg az Európai Unióban a foglalkoztatottak egyre nagyobb hányada távmunkás, addig az e formában tevékenykedők munkaerő-piaci jelenléte alig... tovább
Jogmagyarázó
Egy, a megszokottaktól eltérő foglalkoztatási formáról, a bedolgozói jogviszonyról közlünk összefoglalást. Foglalkozunk még a munkavédelmi képviselőre irányadó szabályokkal – mind feladatait, mind jogosultságait, mind munkajogi védelmét illetően –, továbbá... tovább
Jogharmonizáló
Három európai munkavállalói és munkáltatói érdekképviselet kötött keretmegállapodást a hazánkban is egyre népszerűbbé váló távmunkáról. Valószínűsíthető, hogy a hazai jogi szabályozásban is visszaköszönnek majd a megállapodás egyes elemei, ezért nem haszontalan... tovább
Távol a munkahelytől
A távmunka lehetőségeinek széles körű kihasználása egyelőre nem jellemző Magyarországon. Noha az új foglalkoztatási forma technikai feltételei – internet, telefon, számítógép – adottak, azonban a munkavégzési szokások gátat szabnak az atipikus munkavállalási formák... tovább
Praktikum
Bérek és teljesítmények
A vállalatok többsége az infláció és az egyéni teljesítmények alapján dönt a béremelésekről, míg a munkavállalók életkora és szolgálati éveik száma csekély jelentőséggel bír. A tapasztalatok tanúsága szerint ugyanakkor a fizetések rendezésekor hangsúlyos szerepet... tovább
Képlékeny sztrájkjog III.
A sztrájkjog immáron több mint egy évtizedes gyakorlata során felmerülő, rendezésre váró szabályozatlan területei közül sorozatunk harmadik, befejező részében a jogszerű és a jogszerűtlen munkabeszüntetés következményeiről szólunk. Kiderül például, hogy milyen... tovább
Társadalombiztosítás
Magán-nyugdíjpénztári tagság
Az alábbiakban a foglalkoztatottak magán-nyugdíjpénztári tagságával összefüggő foglalkoztatói terheket, lehetőségeket, adminisztrációs feladatokat ismertetjük. Felhívjuk a figyelmet a társadalombiztosításijárulék-fizetéstől való főbb eltérésekre. Külön jelezzük az... tovább
Vezércikk
Munkaviszony és a köztehercsökkentés
dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9538 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9538 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5663 olvasói kérdésre 5663 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9538 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9538 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5663 olvasói kérdéssel.

Átszervezés után – a színház és művelődési ház vezetője és alkalmazottai

A képviselő-testület a Módtv. hatálya alá tartozó művelődési ház átszervezését tervezi. A költségvetési szerv megnevezésében szerepelni fog, hogy „színház és művelődési...

Tovább a teljes cikkhez

Ügyvezető távmunkában

Van-e lehetősége a társas vállalkozásnak a tagjával, aki ügyvezetői feladatokat lát el munkaviszonyban a társasági szerződés alapján, távmunkában, home office-ban történő...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítés – a határozott idejű munkaszerződés meghosszabbítása

Jelenleg a munkavállalónk gyermeke születése miatt fizetés nélküli szabadságon van. Helyére új munkavállalót vettünk fel, akinek 2025. december 31-én jár le a szerződése. A...

Tovább a teljes cikkhez

Egyéni vállalkozóként az egészségügyi szolgálati jogviszony mellett

Az önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló munkavállaló egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését tervezi,...

Tovább a teljes cikkhez

Részmunkaidős munkavállaló havi munkaideje

A részmunkaidős munkavállaló havi munkaidőkeretben dolgozik, heti 16 órában, melyet hétfő–kedd napokon, tömbösítve teljesít (a napok nincsenek rögzítve a munkaszerződésben)....

Tovább a teljes cikkhez

Képesítés hiánya – az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása

Szociális család- és gyermekjóléti központ vagyunk, ahol 2021. I. 9-én belépett (akkor 59 éves) pedagógiai felsőfokú végzettséggel rendelkező közalkalmazottnak az intézményvezető...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaviszony tartama – ha nem jogszerző idő a jubileumi jutalomra való jogosultságnál

A Magyar Postánál biztosítási jogviszonyban eltöltött időt figyelembe kell-e venni a jubileumi jutalom esetében? Mettől meddig működött a Magyar Posta állami költségvetési...

Tovább a teljes cikkhez

Köznevelési foglalkoztatotti jutalom – a nem jogszerző munkaviszonyok

A köznevelési foglalkoztatotti jutalomra jogosító idő kiszámításához a szakmai gyakorlati időket kell beszámítani. Ebbe a körbe tartozik többek között minden, a Kjt. hatálya alá...

Tovább a teljes cikkhez

Egyéni vállalkozóként az egészségügyi szolgálati jogviszony mellett

Az önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló munkavállaló egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését tervezi,...

Tovább a teljes cikkhez

Részmunkaidős munkavállaló havi munkaideje

A részmunkaidős munkavállaló havi munkaidőkeretben dolgozik, heti 16 órában, melyet hétfő–kedd napokon, tömbösítve teljesít (a napok nincsenek rögzítve a munkaszerződésben)....

Tovább a teljes cikkhez

Képesítés hiánya – az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása

Szociális család- és gyermekjóléti központ vagyunk, ahol 2021. I. 9-én belépett (akkor 59 éves) pedagógiai felsőfokú végzettséggel rendelkező közalkalmazottnak az intézményvezető...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaviszony tartama – ha nem jogszerző idő a jubileumi jutalomra való jogosultságnál

A Magyar Postánál biztosítási jogviszonyban eltöltött időt figyelembe kell-e venni a jubileumi jutalom esetében? Mettől meddig működött a Magyar Posta állami költségvetési...

Tovább a teljes cikkhez

Köznevelési foglalkoztatotti jutalom – a nem jogszerző munkaviszonyok

A köznevelési foglalkoztatotti jutalomra jogosító idő kiszámításához a szakmai gyakorlati időket kell beszámítani. Ebbe a körbe tartozik többek között minden, a Kjt. hatálya alá...

Tovább a teljes cikkhez

Besorolás, jubileumi jutalomra és végkielégítésre való jogosultság – a közszolgálati jogviszony szünetelése

A Kttv. hatálya alá tartozó köztisztviselő I. 9. napjától X. 31. napjáig (megszakítás nélkül hat hónapot meghaladó) betegség miatt keresőképtelen állományban tartózkodott. A...

Tovább a teljes cikkhez

Köztisztviselői besorolás és jubileumi jutalomra való jogosultság – a főiskolai tanulmányok tartama

A köztisztviselő 2021. VI. 1-jén lépett be hivatalunkhoz, diplomája nincs, bemutatott legmagasabb iskolai végzettsége: érettségi. A köztisztviselő a nyugdíjbiztosítási hatóságnál...

Tovább a teljes cikkhez

Közalkalmazotti jubileumi jutalom – a kifizetés esedékessége

Közalkalmazotti jogviszonyban lévő kolléganő 2027 májusa folyamán éri el a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjba vonulásához szükséges időt. A Kjt. szerint 60 nap + 4 hónap...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5663 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 288-ik lapszám, amely az 5663-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Szja és juttatások problémái Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem