×
     

A Munkaadó Lapja - 2005/03 (március) tartalom:

Adósarok
Az adózás rendje 2005.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) – hatálybalépésének dátumához képest – az év végi változások sorában meglehetősen nagy terjedelmű módosításon esett át. A novemberi változások a részletszabályok mellett jelentős kiegészítéseket... tovább
Egy hónap
Jogszabályfigyelő
Fórum
Régiópolitika és a munkahelyek védelme
A foglalkoztatás bővítésének egyik legnagyobb tartaléka és lehetséges útja a területfejlesztés – állítják a kormányzat, illetve a munkaadók és a munkavállalók képviselői. Az e célra fordítható hazai állami forrásokat immár uniós pénzek is kiegészítik, ami esélyt... tovább
Foglalkoztatásbővítés a végeken
Ebben az évben – a kormányzati koncepcióváltásnak köszönhetően – a tavalyinál jóval több pénz felhasználásáról döntenek a regionális fejlesztési tanácsok. Több tárca egyes forrásai is a területfejlesztési kasszába kerültek. Ezzel a kabinet a térségi különbségek... tovább
Hírvilág
Hírvilág
Humánpolitika
Felkészülés állásinterjúra
Egy-egy állás elnyerését nagyban befolyásolja – sőt el is döntheti –, hogy a jelentkező miként szerepel, milyen benyomást kelt a vele készített állásinterjú során. A jelöltnek meg kell győznie az adott cég vezetőit, hogy akkor járnak a legjobban, ha őt alkalmazzák. Az... tovább
Melléklet - Munkahelyi ellátás
Béren kívüli juttatások
A vállalatok ösztönzési rendszerének folyamatos fejlesztése nemcsak a munkavállalók, de többnyire a munkáltatók szerint is elengedhetetlen. Gazdaságkutatók közelmúltban végzett felmérése szerint a cégek többféle módon próbálnak ezen igénynek megfelelni, az alapbérre... tovább
Monitor
Esélyegyenlőség a munka világában
Törvény írta elő, hogy tavaly december 31-éig valamennyi állami vagy többségi állami tulajdonú cégnél, valamint a teljes közigazgatásban esélyegyenlőségi tervet kell készíteni. A minisztériumok és háttérintézményeik többsége, illetve a versenyszférában az állami... tovább
Könyvek
Munkaadók
Béralku a cégeknél
Jóllehet az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) tavaly is időben, már november első felében sikerült megállapodni a versenyszféra számára 2005-re ajánlott bruttó átlagkereset-emelés 6 százalékos és a minimálbér 57 ezer forintos mértékéről, azonban a munkahelyek... tovább
ILO-konferencia Budapesten
A világgazdaság nem teremt elegendő új munkahelyet, holott a gazdasági globalizáció előnyeiből mindenkinek, a hátrányos helyzetűeknek és a legszegényebbeknek is részesülniük kellene – állapították meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) februárban, Budapesten... tovább
Májusban megújulhat az EMMA
Egyelőre gyermekbetegségeivel küszködik az EMMA. Az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis életre hívása fontos lépés volt a munkaerőpiac átláthatóságának megalapozásában, tökéletesítése azonban még várat magára. A munkavállalók számára egyértelműen informatív a... tovább
Munkaügy - Munkajog
Jogmagyarázó – Foglalkoztatással kapcsolatos kérdések, értelmezések
Mit jelent a munkaköri leírás? Tudnivalók a döntőbíráskodásról. Mit tehet a munkáltató, ha a dolgozója ellen büntetőeljárás folyik? Milyen körülmények folytán válik a munkavállaló a munkajog szerint vezetővé? Köthetünk-e a munkaviszony mellett vállalkozási... tovább
Jogharmonizáló – Szabadságolás – nemzetközi kitekintéssel
A szabadságra vonatkozó szabályozás nemzetközi jogi előzményei a XX. század első felére nyúlnak vissza. A jelenlegi magyar szabályozás a nemzetközi normáknál szélesebb jogokat teremt a dolgozók számára. tovább
Praktikum
A felnőttképzés jogi keretei
Alkotmányos jogunk, hogy egész életünkben tanulhassunk. A modern ipari társadalmakban egyre több ember fedezi fel annak fontosságát, hogy folyamatosan képezze magát. A tanuláshoz szokott dolgozókat kevésbé érintik drámaian a foglalkoztatási krízishelyzetek, hiszen rugalmasan... tovább
Támogatási konstrukciók kisvállalkozásoknak
A hazai vállalkozások ösztönzésére az idei évtől új támogatási konstrukciók állnak hadrendbe. Ezek szerint februártól 5 millió forintra emelkedett a Mikrohitelprogram keretében felvehető kölcsön felső határa, illetve a Magyar Fejlesztési Bankban új, kedvező... tovább
Társadalombiztosítás
Szolgálati idő a nyugdíjhoz
Cikkünkben a nyugdíj megállapításánál figyelembe vehető szolgálati idővel és a munkáltató adatszolgáltatási kötelezettséggel foglalkozunk. tovább
Vezércikk
Területfejlesztés és foglalkoztatás
dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8808 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8808 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5230 olvasói kérdésre 5230 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8808 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8808 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5230 olvasói kérdéssel.

Nyugdíjas pedagógus – a jogviszony-megszüntetés feltételei

A Púétv. szerinti köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló óvodapedagógus jogviszonya fenntartása mellett korábban már kérte a nyugdíja megállapítását a Tny. 18. §-ának...

Tovább a teljes cikkhez

Egészségügyben dolgozóra alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvek

Egészségügyi intézménynél egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló élelmezésvezető (52) szakképesítésű/szakirány megnevezésű élelmezési osztályvezető a 1630/2022. Korm....

Tovább a teljes cikkhez

Felmondási védelem mindkét szülőnek

Abban az esetben, ha mindkét szülő igénybe veszi a gyermek gondozása céljából a fizetés nélküli szabadságot, megilleti-e mindkét szülőt a munkaviszonyra tekintettel a felmondási...

Tovább a teljes cikkhez

Visszatérés a „GYES”-ről – a minőségi cserével indokolt felmondás

Gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó kismamát a munkáltató minőségi cserére hivatkozva nem kívánja visszavenni az...

Tovább a teljes cikkhez

Köznevelési patthelyzet

Óvodapedagógus anyukát GYES-ről visszatérve a munkáltató nem tudja a kinevezésben foglalt intézményben foglalkoztatni. Ebben az esetben felmentéssel megszüntetheti a munkáltató a...

Tovább a teljes cikkhez

Fizetett szabadság a gyermekgondozási szabadság első hat hónapjára

Ha az édesanya mellett az édesapa is él a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság lehetőségével, őt is megilleti az első hat hónapra szabadság, azaz...

Tovább a teljes cikkhez

Megbízási szerződés a munkáltató és alkalmazottja között

Munkavállalóink a munkaszerződés szerinti munkakörük ellátása mellett szabadidejükben megbízási szerződés keretében számlalevelek kihordásával kapcsolatos feladatokat látnak el....

Tovább a teljes cikkhez

Gyermekgondozási szabadság alatti munkavégzés szövetkezeten keresztül

GYED-en lévő kismamát foglalkoztathatja-e a GYED folyósítása alatt a munkáltatója kismama-szövetkezeten keresztül? Amennyiben igen, megmaradhat-e az eredeti jogviszonya, amin...

Tovább a teljes cikkhez

Új határozatlan idejű munkaszerződés – újabb próbaidővel

Az Mt. 192. §-ának (4) bekezdése értelmében a határozott idejű munkaviszony meghosszabbítása vagy a határozott idejű munkaviszony megszűnését követő hat hónapon belüli ismételt...

Tovább a teljes cikkhez

Visszatérés a „GYES”-ről – a minőségi cserével indokolt felmondás

Gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó kismamát a munkáltató minőségi cserére hivatkozva nem kívánja visszavenni az...

Tovább a teljes cikkhez

Köznevelési patthelyzet

Óvodapedagógus anyukát GYES-ről visszatérve a munkáltató nem tudja a kinevezésben foglalt intézményben foglalkoztatni. Ebben az esetben felmentéssel megszüntetheti a munkáltató a...

Tovább a teljes cikkhez

Fizetett szabadság a gyermekgondozási szabadság első hat hónapjára

Ha az édesanya mellett az édesapa is él a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság lehetőségével, őt is megilleti az első hat hónapra szabadság, azaz...

Tovább a teljes cikkhez

Megbízási szerződés a munkáltató és alkalmazottja között

Munkavállalóink a munkaszerződés szerinti munkakörük ellátása mellett szabadidejükben megbízási szerződés keretében számlalevelek kihordásával kapcsolatos feladatokat látnak el....

Tovább a teljes cikkhez

Gyermekgondozási szabadság alatti munkavégzés szövetkezeten keresztül

GYED-en lévő kismamát foglalkoztathatja-e a GYED folyósítása alatt a munkáltatója kismama-szövetkezeten keresztül? Amennyiben igen, megmaradhat-e az eredeti jogviszonya, amin...

Tovább a teljes cikkhez

Új határozatlan idejű munkaszerződés – újabb próbaidővel

Az Mt. 192. §-ának (4) bekezdése értelmében a határozott idejű munkaviszony meghosszabbítása vagy a határozott idejű munkaviszony megszűnését követő hat hónapon belüli ismételt...

Tovább a teljes cikkhez

Vezető állású munkavállaló munkaszerződése és a taggyűlési jóváhagyás

A korlátolt felelősségű társaságok kapcsán a Ptk. 3:188. §-ának (2) bekezdése rögzíti, a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az olyan szerződés megkötésének...

Tovább a teljes cikkhez

Munkavégzés megtagadása egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Közölhet-e egy munkáltató jogszerűen felmondást a munkavállalóval, mert az nem járul hozzá az egyenlőtlen munkaidő-beosztáshoz? A munkavállaló gyermeke (anyukáról beszélünk) 3...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság kiadása szakképzési munkaszerződés esetén

Szakképzési munkaszerződéssel foglalkoztatott tanulónak a 2024. évről megmaradt szabadságát át kell-e vinni, illetve át lehet-e vinni a következő évre?

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5230 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 273-ik lapszám, amely az 5230-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Társadalombiztosítás és szociális hozzájárulás 2025. évi módosításai Megnézem

Külföldi munkavállalók foglalkoztatása – a munkaerő-áramlással kapcsolatos legfontosabb adózási és társadalombiztosítási kérdések Megnézem

ÁRULKODÓ JELEK ADÓELLENŐRZÉSKOR
Az adóhatósági vizsgálatok gyakorlata
Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem