×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 85. számában (2005. március 15.)

Adattár a munka világáról

Kevés olyan adattár jelenik meg gazdaságunkról, amely könynyen érthető és kezelhető adatokat tartalmaz, s ugyanakkor nem elnagyolt, hanem mélyreható és elemző. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) kiadásában nemrég megjelent egy ilyen kötet, amelyet valószínűleg szívesen és haszonnal forgatnak majd a szakértők.

A könyv nagy erénye, hogy szerkesztője és összeállítói célirányosan gyűjtötték és dolgozták fel a 2003-as év gazdasági, valamint szociális adatait, statisztikáit – és számolták tovább. Így egyedi, a szokványosnál bővebb és értelmezhetőbb táblázatok születtek, amelyek között – uniós tagságunk révén – már helyet kaptak az Eurostat bennünket érintő, vagy az összehasonlítások miatt számunkra fontos adatai is.

A könyv nagyobb fejezetei a nemzetgazdasági folyamatokkal, a foglalkoztatással, a munkanélküliséggel, a munkavállalói jövedelmekkel, a társadalombiztosítással, a foglalkoztatás-egészségüggyel, a szociálpolitikával és a nemzetközi gazdaság alakulásával foglalkoznak. Ez utóbbi rész a különböző országok teljesítményének számos összehasonlítását tartalmazza – a többi részhez hasonlóan hosszabb időtávot átfogó – táblázatos formában. Akönyv zárófejezete a hazai munkaügyi kapcsolatrendszert tárgyalja, némi nemzetközi kitekintéssel kiegészítve.

A több száz táblázat, illetve grafikon a KSH, valamint az Eurostat módszertana alapján, angol és magyar nyelvű feliratozással készült. A kötet kereskedelmi forgalomba nem kerül, megrendeléséről az ehanti@mszosz.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

azdasági és szociális adattár

Szerkesztette: Hanti Erzsébet – Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, Budapest, 2004, 363 oldal.

A kommunikáció művészete

Napjainkban a kommunikáció kitüntetett szerepet tölt be a cégek életében. A munkáltatókat szakértők hada segíti, hogy üzeneteiket eredményesen juttassák el a "címzettekhez". A kommunikációs helyzetek során felvetődő kérdésekre, problémákra kapunk választ Neményiné dr. Gyimesi Ilona szemelvénygyűjteményében, amelyből a kommunikációelmélet számos nemzetközileg elismert tudósának, szakértőjének véleményét is megismerhetjük.

A szerző megvizsgálja, hogy a társas kapcsolatokban előforduló konfliktusok kockázatát miként lehet minimálisra csökkenteni és előnyeit maximálisra növelni. A konfliktusok kezelésekor az együttműködésen alapuló problémamegoldó módszert érdemes követni, amelynek lényege, hogy a másik fél közléseit is meg kell hallgatni – reagálva arra. A másik felé forduló figyelmet az önkifejezésnek (asszertivitásnak) kell kiegészítenie, ami annak készségét jelenti, hogy érzelmeinket, gondolatainkat partnerünk méltóságának megsértése nélkül tudjuk közölni.

A szerző azzal a kérdéssel is foglalkozik, hogy mit tartsunk propagandának és mit nevelésnek, majd vázolja a médiának a mindennapi életünkre gyakorolt hatását, illetve a meggyőzés lélektani folyamatát. Végül – amerikai szerzők munkáiból vett szemelvények felhasználásával – az információfeldolgozás, az életmód és a kultúra összefüggéseiről, illetve az egyes nemzetek kultúrái közti különbségekről és kapcsolatokról van szó a könyvben.

eményiné dr. Gyimesi Ilona: Kommunikációelmélet

Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Budapest, 2004. 430. oldal. Ára: 2990 Ft.

A fenntartható fejlődésért

A környezetünket romboló, az egészségünket veszélyeztető emberi tevékenység káros hatásainak mérsékléséhez világméretű összefogásra van szükség. Ehhez nemcsak a szemléletnek, hanem a fogyasztói viselkedésnek is változnia kell. Akörnyezetvédelem szabályozása, illetve a környezettudomány (ökológia) és a közgazdaságtan összefüggéseinek megértése eredményesen járulhat hozzá a fenntartható fejlődés megvalósításához. E problematikáról olvashatunk "A környezetgazdaságtan alapjai" című összeállításban. A szerzők mindenekelőtt megismertetnek a legfontosabb globális problémákkal (túlnépesedés, szegénység, szűkös vízkészlet, környezetkárosító energiafelhasználás stb.), majd ismertetik a szennyeződések elleni védekezés lehetőségeit, a hazai és az uniós szabályozást. Olvashatunk a megengedhető szennyezés mértékének meghatározásáról, a szankciókról, illetve a környezetszabályozás közvetlen vagy normatív és közvetett vagy piaci eszközeiről. Előbbi a kibocsátható szennyeződés minőségére és mennyiségére megállapított normákkal, utóbbi a gazdasági érdekeltség alapján ösztönöz a megfelelő környezeti magatartásra.

A fenntartható fejlődés elméletének kialakulása 1972-ben kezdődött a Római Klub első jelentésével (A növekedés határai); a kezdeményezést az ENSZ konferenciái követték. A könyvben erről is olvashatunk. Végül az EU környezeti politikájának alapjait és környezeti jogalkotását ismerhetjük meg.

környezetgazdaságtan alapjai

Szerkesztette: Medvéné dr. Szabad Katalin. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Budapest 2004., 280 oldal. Ára: 3690 Ft.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9850 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9850 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5849 olvasói kérdésre 5849 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9850 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9850 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5849 olvasói kérdéssel.

Járadékfizetés megszüntetése nyugdíjazás miatt

Társaságunk az egyik volt munkavállalónak egy 25 éve bekövetkezett munkahelyi balesete miatt jövedelempótló járadékot fizet. Az alapul szolgáló bírósági ítélet nem tartalmaz...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus I. vagy gyakornoki besorolás

A bölcsőde 2016. VIII. 22. óta felsőfokú végzettségű (E besorolású) kisgyermeknevelőként foglalkoztatja a dolgozót. A dolgozó főiskolai oklevelet szerzett csecsemő- és...

Tovább a teljes cikkhez

Segédmuzeológusból muzeológus – az átsorolás feltételei

Az Mt. hatálya alá tartozó múzeumban dolgozó segédmuzeológus megszerzi a mesterfokozatú szakképzettségét. Mikor sorolható át muzeológus-munkakörbe a 39/2020. Korm. rendelet alapján?...

Tovább a teljes cikkhez

Bankszámla-hozzájárulás a közszolgálati jogviszonyban

A Kttv. 143. §-ának (2) bekezdése rendelkezik a bankszámla-hozzájárulásról. A törvény szerint a fizetési számlához kapcsolódóan a közszolgálati tisztviselők részére legfeljebb...

Tovább a teljes cikkhez

Jubileumi jutalom késedelmes kifizetése – az illetmény irányadó összege

A munkaügyi ellenőrzésünk során kiderült, hogy két közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó kollégánk jubileumi jutalma nem lett elszámolva 2023-ban. Ezt szeretnénk pótolni. A jubileumi...

Tovább a teljes cikkhez

Pótlékok beszámítása a jubileumi jutalom összegébe

Bölcsődében a bölcsődei dajkának a jubileumi jutalom számításánál figyelembe kell-e venni a kiegészítő bölcsődei pótlékot? A 15/1998. NM rendelet 3. §-ának (5e) pontja úgy...

Tovább a teljes cikkhez

Jelenléti ív és utazási elszámolás aláírása

Közalkalmazottakat foglalkoztató szociális tartós bentlakásos intézményben a jelenléti íven és utazási elszámolásokon mennyire elfogadható az, hogy a dolgozók szignót tesznek a...

Tovább a teljes cikkhez

Jubileumi jutalom – a jogszerző vagy ennek nem minősülő jogviszonyban töltött idők

Köztisztviselő jubileumi jutalomra [Kttv. 150. § (3) bek.] jogosító idejének vonatkozásában beszámítható-e az IM BV Országos Parancsnokságnál egyéb, nem hivatásos szolgálatban...

Tovább a teljes cikkhez

Külföldi munkaviszony – igazolása és beszámítása a besorolásnál

Közös önkormányzati hivatalnál közszolgálati jogviszonyban alkalmazni kívánt személy külföldi munkaviszonya (2006-tól 2017-ig megszakításokkal) a besorolásnál figyelembe vehető-e?...

Tovább a teljes cikkhez

Bankszámla-hozzájárulás a közszolgálati jogviszonyban

A Kttv. 143. §-ának (2) bekezdése rendelkezik a bankszámla-hozzájárulásról. A törvény szerint a fizetési számlához kapcsolódóan a közszolgálati tisztviselők részére legfeljebb...

Tovább a teljes cikkhez

Jubileumi jutalom késedelmes kifizetése – az illetmény irányadó összege

A munkaügyi ellenőrzésünk során kiderült, hogy két közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó kollégánk jubileumi jutalma nem lett elszámolva 2023-ban. Ezt szeretnénk pótolni. A jubileumi...

Tovább a teljes cikkhez

Pótlékok beszámítása a jubileumi jutalom összegébe

Bölcsődében a bölcsődei dajkának a jubileumi jutalom számításánál figyelembe kell-e venni a kiegészítő bölcsődei pótlékot? A 15/1998. NM rendelet 3. §-ának (5e) pontja úgy...

Tovább a teljes cikkhez

Jelenléti ív és utazási elszámolás aláírása

Közalkalmazottakat foglalkoztató szociális tartós bentlakásos intézményben a jelenléti íven és utazási elszámolásokon mennyire elfogadható az, hogy a dolgozók szignót tesznek a...

Tovább a teljes cikkhez

Jubileumi jutalom – a jogszerző vagy ennek nem minősülő jogviszonyban töltött idők

Köztisztviselő jubileumi jutalomra [Kttv. 150. § (3) bek.] jogosító idejének vonatkozásában beszámítható-e az IM BV Országos Parancsnokságnál egyéb, nem hivatásos szolgálatban...

Tovább a teljes cikkhez

Külföldi munkaviszony – igazolása és beszámítása a besorolásnál

Közös önkormányzati hivatalnál közszolgálati jogviszonyban alkalmazni kívánt személy külföldi munkaviszonya (2006-tól 2017-ig megszakításokkal) a besorolásnál figyelembe vehető-e?...

Tovább a teljes cikkhez

Demensgondozói tanfolyam elvégzése – a lehetséges díjazási következmények

Demensgondozói tanfolyamot végeztek el a kollégák. Alapvégzettségük ápoló vagy szociális gondozó. (Idősek otthona, közalkalmazott, demensellátás is van.) A munkáltatónak...

Tovább a teljes cikkhez

Köztisztviselői cafeteriajuttatás – az évenkénti minimum meghatározása

A Kttv. alá tartozó önkormányzati köztisztviselők esetében a Kttv. 151. §-a kimondja, hogy a cafeteriajuttatásként az Szja-tv. 71. §-ának (1) bekezdésében felsorolt juttatásokra,...

Tovább a teljes cikkhez

Cafeterianyilatkozat

Intézményünkben a dolgozók nyilatkoznak arról, hogy milyen összegben kapnak máshol cafeteriát (közalkalmazott, bentlakásos szociális intézet). A nyilatkozattól függetlenül a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5849 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 293-ik lapszám, amely az 5849-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem