×

Foglalkoztatásbővítés a végeken

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 85. számában (2005. március 15.)
Ebben az évben – a kormányzati koncepcióváltásnak köszönhetően – a tavalyinál jóval több pénz felhasználásáról döntenek a regionális fejlesztési tanácsok. Több tárca egyes forrásai is a területfejlesztési kasszába kerültek. Ezzel a kabinet a térségi különbségek kiegyenlítését, s közvetve a foglalkoztatás bővítését kívánja segíteni. A központi költségvetés szerint 2005-ben a terület- és régiófejlesztési célelőirányzatban 26,2 milliárd forinttal lehet gazdálkodni, mely forrás 85 százalékának felhasználásáról – 22,2 milliárd forintról – a regionális fejlesztési tanácsok döntenek. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is kiemelten kezelik a hátrányos helyzetű térségek foglalkoztatási gondjait. Ám hogy erre mennyit fordítanak, a helyi döntéseken múlik. A kormányzat tervei szerint e pályázati kiírásokat az első negyedévben közzéteszik.

A területfejlesztési források felhasználása során az idén is folytatódik a korábbi trend, miszerint egyre inkább előtérbe kerülnek a foglalkoztatási szempontok. A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal már az elmúlt években is szorgalmazta a nagyobb differenciálást. Ennek eredményeképpen a korábbi hét hátrányos helyzetű megye helyett 42 ilyen besorolású kistérséget jelöltek meg. Ezzel – mondják a szakemberek – pontosabban meg lehet határozni, hogy mely körzetek a legrászorultabbak, s e térségekben milyen bajokat kell orvosolni.

Fenntartható fejlődés

E munkában fontos szerepe van a regionális fejlesztési tanácsoknak, amelyek döntenek az egyes pályázati célokról. Tavaly például három régióban – Dél-Alföld, Észak-Alföld, Észak-Magyarország – volt több, kifejezetten a foglalkoztatási gondokat enyhítő területfejlesztési kiírás. Igaz, a 2004-ben kiosztott pénzek hatása – a meglehetősen hosszú átfutási idő miatt – csak egy-két év múlva érzékelhető. Jelenleg a 2002-2003-ban elnyert támogatások felhasználása zajlik, amelyek eredményeképpen több kistérségben keletkeznek viszonylag kis számban, ám helyben annál fontosabb álláshelyek.

A hivatal előzetes adatai szerint a regionális fejlesztési tanácsok 11,2 milliárd forint felhasználásáról rendelkeztek 2004-ben. A korábbi évek áthúzódó kötelezettségvállalásainak értéke pedig 7,3 milliárd volt. Ebből 1,3 milliárd munkahelyteremtő, míg 0,3 milliárd forint munkahelymegőrző beruházásokra jutott. Ez a felosztott keret mintegy 22 százaléka, ami számottevő aránynak tekinthető. Összesen több mint 1800 álláshely létrehozására, megőrzésére volt, van lehetőség. E forrásból a legtöbb – 286 – új munkahely az észak-alföldi régióban jött létre, míg Észak-Magyarországon ezek száma 226 volt. Ugyanakkor nem adtak ilyen támogatást a közép-dunántúli régióban.

A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal illetékes főosztályvezetője, Sára János elmondta, a terület- és régiófejlesztési célelőirányzatból nyújtott támogatás kiemelt követelménye, hogy elsősorban a fenntartható fejlődést szolgálja. Ezért a munkahelyteremtő vagy -megőrző beruházások esetében a támogatási szerződésekben vállalt többletfoglalkoztatást legalább öt évig garantálni kell. Ekképpen ezen álláshelyek – illetve az ezek létrehozását segítő támogatás – éveken keresztül hozzájárulnak egy-egy kistérség foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez. Ha a munkahelyeket nem tartják fenn öt évig, a támogatást vissza kell fizetni.

Bővülő források

Az idén minden korábbinál magasabb, százmilliárd forintot is meghaladó összeg segíti a régiók és a kistérségek felzárkózását, a területi különbségek mérséklését. Ebből mintegy 22 százalékot tesznek ki az uniós támogatások. Az ezekhez kapcsolódó hazai társfinanszírozás mellett a költségvetési források csaknem elérik a 70 milliárd forintot. Adecentralizációt illetően jelentős előrelépés, hogy 57 milliárd forint elosztásáról a régiók, illetve a megyék döntenek, 1,5 milliárd pedig közvetlenül a kistérségek fejlesztését szolgálja. Újdonság az is, hogy a 2005-ös költségvetés először tartalmazza a régiókra és a megyékre lebontva azokat a forrásokat, amelyekről a fejlesztési tanácsok dönthetnek.

Ebben az évben összesen 26,2 milliárd forint került a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat kasszájába. Ennek 85 százalékáról – 22,2 milliárd forint – a régiókban határoznak. A maradék központi pénz a rendkívüli események kezelésére szolgáló forrás. A decentralizált keret jóval nagyobb összeg, mint volt a korábbi években, ami ezzel párhuzamosan nagyobb felelősséget is jelent. Sőt, idén más tárcák egyes feladatai és ezzel pénzügyi forrásai is a területfejlesztéshez kerültek. Ez a 22,2 milliárdon belül 4,2 milliárd. Ez tovább növeli a lehetőségeket és a felelősséget.

A regionális fejlesztési tanácsok hatáskörébe került – új elemként például – az autópálya-építéseket segítő közmunkaprogramok támogatása, a nemzeti parkok közmunkáinak segítése, a szociális ellátórendszer fejlesztése, a belterületi kiépített közúthálózat és a kerékpárutak bővítése, illetve egyes turisztikai marketingfeladatok is. Az új célok mellett változatlanul fontos a korábbi években megjelölt feladatok támogatása is. Köztük a vállalkozóvá válást segítő beruházások, ipari parkok, inkubátorházak létrehozása, ezek szolgáltatásainak fejlesztése. Ugyancsak jelentőségteljes a helyi mobilitás segítése, azaz a kistérségen belüli közlekedés feltételeinek javítása közútfejlesztésekkel.

A múlt évhez képest változás az is, hogy az önkormányzati beruházásokat segítő címzett és céltámogatások a Belügyminisztériumtól a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal költségvetését gazdagítják. Elsősorban a céltámogatások esetében van több új elem. Nevezetesen: változnak a támogatási célok, illetve a döntések a kormánytól a régiók hatáskörébe kerültek.

Differenciált támogatás

Bár a területfejlesztési célelőirányzat idei pályázati feltételei még nem ismertek, az már tudható, hogy a munkahelyteremtő beruházásokhoz adható vissza nem térítendő támogatás összege differenciált nagyságú. A területfejlesztési szempontból nem kedvezményezett térségekben egy munkahely esetében 1millió forint, míg hátrányos helyzetűekben 1,5 millió forint. Emellett létezik még egy kategória a leginkább hátrányos körzetekre, amikor is a vissza nem térítendő támogatás 2 millió forint. Amunkahelymegőrző beruházásoknál ez a mérték 1 millió forint. Idei változás lesz az is, hogy – bár nem eredményez tartós megoldást – támogatást lehet igényelni közmunkaprogramokra is.

A rendelkezésre álló források megfelelő felhasználása nagy felelősséget ró a területfejlesztési tanácsokra, ugyanakkor egyre inkább szükségessé teszi a régió, a kistérség gazdasági szereplőinek együttműködését. Ezt követeli meg a racionalitás, illetve ezt várja el az Európai Unió is. Már csak azért is, hiszen ilyen minta – az úgynevezett foglalkoztatási paktum – több is van más uniós tagországban.

Szakemberek szerint a foglalkoztatás javítását szolgáló együttműködés fontosságára az 1990-es évek elején jöttek rá spontán módon Írországban. Ott vetődött fel először a paktumok ötlete. Az ír sikerek láttán aztán más országokban – Finnországban, Ausztriában – is hasznosították a szigetország tapasztalatait az évtized közepén. Azóta pedig már több skandináv országban, illetve Olaszországban, Szlovéniában is alkalmazzák e formát. Az EU-ban eddig 89 paktum köttetett.

Foglalkoztatási paktumok

Magyarországon e modell elterjesztésének úttörője az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) Foglalkoztatást Elősegítő Közhasznú Társasága. A paktum kezdeményezői, tagjai jellemzően a munkaügyi szervezetek, a megyei önkormányzatok, a szociális partnerek – közöttük is a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a kiskereskedők és az iparosok érdekvédelmi szövetségei, valamint a civil szervezetek.

A csaknem tízéves nemzetközi gyakorlat birtokában immár megfogalmazhatóak a partnerséggel szemben támasztott követelmények. Nagyon fontos, hogy az érintettek meg tudják határozni a stratégiai célokat, a résztvevők körét, illetve hogy garantálják a társadalmi-politikai elfogadottságot. Ami a résztvevők körét illeti, csak az a paktum lehet sikeres, amelyben minél szélesebb körben vesznek részt a partnerek. A cél a nem állami szervezetek integrálása – vállalatok, vállalkozások, nonprofit szervezetek, klaszterek -, valamint a helyi, térségi szereplők -önkormányzatok, társulások, térségi menedzserek, tanácsadók – bekapcsolása a közös munkába. Emellett akkor lehet igazán sikeres e forma, illetve ennek eredményeképpen egy-egy pályázat, ha az együttműködési szervezetekbe bevonják a tudomány és a kutatás képviselőit, valamint az állami hivatalok szakembereit is.

A partnerségnek több fontos kritériuma van, mások mellett a tagok szerepének és feladatainak, felelősségének és döntési kompetenciáinak meghatározása. További kritérium a partnerek közötti rendszeres információcsere. Lényeges, hogy a konfliktusok mérséklésére és megoldására legyen stratégia, s ezt a lehető leghatékonyabban valósítsák meg. Ugyanakkor – az EU elveiből következően – fontos kérdés az is, hogy a kommunikációban milyen szerepet kapnak a kulturális különbözőségek. Nemcsak egy-egy partnerség eredményességére kell törekedni, hanem arra is, hogy azt megfelelően dokumentálják, közzétegyék, illetve hogy rendszeres legyen a nyilvánossággal kapcsolatos munka. Ám ezzel még nincs vége a feltételeknek. Asikeres partnerség meghatározó eleme a résztvevők aktivitása. A minőségi kritériumok közé sorolandó – mások mellett -, hogy a közreműködő személyek rendszeres munkát végezzenek az üléseken, figyelembe vegyék az elfogadott szabályokat – például a vitáról, a konfliktusmenedzsmentről. A nemek közötti aránynak is kiegyenlítettnek kell lennie.

A helyi foglalkoztatási paktumok -amellett, hogy segítenek egy-egy térség foglalkoztatási gondjainak megoldásában – az együttműködés új kultúráját teremtik meg, ami legalább olyan jó, mint a problémák enyhítése. Ugyanakkor az együttműködési szerveződések legitimitást nyernek a munkaerő-piaci beavatkozásokhoz, ami társadalmasítja a helyi foglalkoztatáspolitikát.

Mint sok mindennek Magyarországon, a térségfejlesztés révén megvalósuló foglalkoztatásbővítésnek is gátja a pénzügyi lehetőségek korlátozottsága. Ezen kíván segíteni a Regionális Fejlesztés Operatív Programja (ROP), amelynek egyik pályázati kiírása kifejezetten a foglalkoztatást elősegítő helyi fejlesztések összehangolását, a foglalkoztatási stratégiák kialakítását segíti.

E célra az EU Szociális Alapja 969,4 millió forintot biztosít, amelyre folyamatosan fogadják a pályázatokat. Ekonstrukcióban többféle támogatást lehet kérni. Mindenekelőtt a helyi, kistérségi, regionális foglalkoztatási stratégiák, együttműködési formák kialakítására, a működési feltételek megteremtésére. Az e célokat szolgáló tanulmányok, kutatások elkészítésének finanszírozását, a különböző konferenciákat, rendezvényeket, képzéseket, tanulmányutakat, illetve a kommunikációs feladatokat is a támogatandó területek közé sorolta az EU. Sikeres pályázat esetén 7-50 millió forint közötti összeg nyerhető el vissza nem térítendő támogatás formájában.

A lebonyolításban közreműködő VÁTI Kht. tapasztalatai szerint a benyújtott munkákban sok a hiányosság. Ezt mutatják az elmúlt időszak adatai is. Eszerint eddig összesen 44 pályázatot adtak be, amelyek közül a regionális fejlesztési ügynökségek – a szakmai értékelést követően – 29-et támogattak. További szűrés után – amit az irányító hatóság végez el – ezek közül is csak tíz a támogatható munkák száma. Jelenleg mindössze egy pályázat szerződéskötése van folyamatban. A legjellemzőbb hiba, hogy az érintettek nem fogalmaznak egyértelműen a kötelezően bevonandó partnerekről.

Főként önkormányzatok, önkormányzati társulások pályáznak, s partnerként bevonják a munkaügyi központokat, esetleg a helyi nonprofit szervezeteket. Sokkal ritkább, ám fontos lenne a kamarák, képzőintézmények bevonása, míg a potenciális foglalkoztatók, a gazdasági élet szereplői nagyon-nagyon kis arányban jelennek meg. Súlyos hiányosság az is, hogy az anyagok általában nem tartalmazzák az elvárt eredményeket. Ezek elszórtan, itt-ott megtalálhatók, ám a cselekvési és végrehajtási ütemtervben összegyűjtve már ritkábban olvashatók. Elenyésző számban készül például SZMSZ és költségvetés, de ahol ez utóbbi megtalálható, ott sincs részletes, szöveges indoklás. Ugyanakkor a költségvetéssel más problémák is vannak. Ezek számszakilag gyakorta hibásak, a különböző kiadások rossz költségvetési soron jelennek meg. Pedig ezeket az elbírálásnál szigorúan ellenőrzik.

Hátrányos helyzetűek felkarolása

Bár az uniós támogatás elnyerésére csak mostanság van lehetőség – s ennek feltételei is igen szigorúak -, az első kistérségi paktumot 2002 tavaszán írták alá Kemenesalján, Vas megyében. A résztvevők között volt a Kemenesaljai Területfejlesztési Társulás, a Vas Megyei Munkaügyi Központ, valamint 10 önkormányzat, 18 munkáltató, 10 érdek-képviseleti szervezet és 5 képzőintézmény. Kemenesalja elsősége talán nem véletlen, hiszen az osztrák határ, az osztrák partnerek közelsége több olyan újszerű példát kínált a megyének az elmúlt évtizedben, amelyeket másutt még nem ismertek. Például Vasban jött létre az első határokon átnyúló foglalkoztatási együttműködés Szombathely és Burgenland tartomány között.

A 2002-ben kezdődött folyamat később sem szakadt meg, hiszen majd két évvel később, 2004 májusában írták alá a szombathelyi foglalkoztatási partnerséget előkészítő együttműködési megállapodást a város önkormányzata és a megyei munkaügyi központ képviselői. Az összefogáshoz 71 támogató szervezet csatlakozott. Ezek között volt 24 vállalkozás, 20 képzőintézmény, 11 érdek-képviseleti és civil szervezet, valamint a régió és a megye további fontos testületei.

A Vas megyei jó példa gyorsan terjedt; foglalkoztatási partnerség jött létre Letenyén 2003 augusztusában, majd 2004 áprilisában Zalaszentgróton. Ez utóbbi életre hívói és aláírói a Zala Megyei Munkaügyi Központ, valamint ennek zalaszentgróti kirendeltsége, a ZALA-KAR Térségi Innovációs Társulás, a Zalavölgye Kistérség-fejlesztési Társulás, illetve további 78 támogató szervezet (24 önkormányzat, egy kisebbségi önkormányzat, vállalkozásokat segítő szervek, térségi nagyvállalkozók, civil szervezetek, képzőintézmények) voltak.

E foglalkoztatási paktum célja a foglalkoztatás bővítése, új munkahelyek teremtése, a meglévők megőrzése, a gazdaságfejlesztési elképzelések és a szakképzés összehangolása, a hátrányos helyzetű és a munkaerőpiacról kiszorulók reintegrációjának elősegítése, a férfiak és nők esélyegyenlőségének megteremtése volt. Főként a tartósan munkanélkülieken, a pályakezdőkön, a megváltozott munkaképességű embereken, a 40 év feletti állástalanokon, illetve a nehéz helyzetben lévő nőkön és a roma munkavállalókon kívánnak segíteni.

Határ menti együttműködés

A paktum tagjai négy fő csoportra osztották tevékenységüket. Mindenekelőtt – a foglalkoztatási információs napon – a célkitűzések megismertetése, a paktum működésének, céljainak bemutatása volt a feladat. Ezt követően a helyzetfeltárás következett, amelynek során feltérképezték a térségben élő fiatalok helyzetét, munkavállalásuk esélyeit, a nők elhelyezkedési igényeit, lehetőségeit, a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási esélyeit, valamint áttekintették, hogy a térségi vállalkozásoknak milyen a munkaerő-piaci aktivitásuk. Aharmadik feladatcsoportba az információcsere sorolandó. Ennek részeként térségi adatbázis felállítása, egy honlap, valamint egy rendszeresen megjelenő körlevél, illetve kiadvány megszerkesztése a feladat. Természetesen ugyanilyen lényeges a tapasztalatcsere az osztrák kollégákkal. Végezetül pedig – a kutatási anyagokra alapozva – a térségi programterv, illetve a konkrét projektek kidolgozása következik.

Még nincs egyéves múltja a határokon átnyúló Osztrák-Magyar Kistérségi Foglalkoztatási Paktum – Lövő elnevezéssel életre hívott együttműködésnek, amelyet tavaly áprilisban írtak alá. Az alapítók között volt a Lövői Kistérségi Társulás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ, valamint az Arbeitsmarktservice Burgenland. Mellettük az érintett önkormányzatok, térségi munkaadók és civil szervezetek vesznek részt a "kooperációban". A közös munkát támogatja több minisztérium, külügyi szervezet és érdek-képviseleti szerv is. Az együttműködésnek kiemelt célja a határokon innen és túl megszületett elképzelések, célok összehangolása, a stratégiák közös meghatározása.

Az összefogásban bíznak Békés megyében is, ahol az együttműködésnek már van hagyománya. A megyei munkaügyi központ ugyanis évek óta jó kapcsolatokat ápol a megyei és számos települési önkormányzattal, civil szervezetekkel, kamarákkal, a munkaügyi tanácscsal, a munkavállalói érdekképviseletekkel és a munkaadókkal. Ám a közös munkának még sok a hiányossága.

Korábban e kapcsolatok jellemzően kétszereplősek voltak, s nem egységes stratégia mentén szerveződtek; nem voltak egyértelműek a szerepek és a felelősségi körök, s hiányzott az együttműködés kereteit meghatározó szervezeti-intézményi háttér is. E hiányosságok felismerése, a pozitív hazai és uniós tapasztalatok, illetve az EU-s támogatási lehetőségek vezettek el addig a felismerésig, hogy szükség lenne a paktum létrehozására. A gondolatokat tett követte, s ennek eredményeképpen tavaly júniusban a partnerek aláírták a paktum létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot.

Az együttműködők köre igencsak széles, hiszen az aláírók között található -mások mellett – a megye képviselő-testületének elnöke, a Békéscsabai Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ igazgatója, a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány ügyvezető igazgatója, a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint az agrárkamara elnöke és a Művelt Cigányifjúságért Alapítvány képviselője. Mellettük közel 80 szervezet kívánna együttműködni a társulással.

Hét projektterv

A tervek szerint a közös munka első lépése a megyei foglalkoztatási helyzet felmérése s a foglalkoztatási stratégia elkészítése lesz. E dokumentumot -amelyet szakértőkkel és a megye lakosaival véleményeztetnek – a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács elé terjesztik elfogadásra. A stratégiához kapcsolódóan elkészülne hét olyan projektterv is, amelyben meghatározzák a kiemelt célcsoportok munkaerőpiacra történő visszatérését szolgáló konkrét feladatokat.

A megyei, térségi, kistérségi együttműködés fontossága mellett az érdekképviseletek számára is világossá vált a partnerség lényege. Ennek jegyében született meg a Pedagógus Szakszervezet Bács-Kiskun megyei szervezetének gondolata, hogy bekapcsolódjék egy ilyen kezdeményezésbe a megye két, foglalkoztatási szempontból nehéz helyzetű kistérségében, Bácsalmáson és Kunszentmiklóson. E paktumok még igen frissek, hiszen az idei évben köttettek.

A szakszervezet, mint a paktumban részt vevő civil szervezet, a munka során vállalja, hogy részt vesz a foglalkoztatási stratégia és az ahhoz kapcsolódó operatív intézkedések kidolgozásában, közreműködik a képzési anyagok elkészítésében, az oktatási irányok kijelölésében és segíti a vállalkozói, önfoglalkoztatói ismeretek széles körű terjesztését. Emellett felvilágosító munkát vállalna az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósítását szolgáló kérdések megvilágításában. Ám ezek egyelőre tervek, elképzelések, a feladatok végrehajtására a jövőben kerül sor.

Sok a formailag hibás pályázat

Decemberig az ország hét régiójából összesen 1350 pályázatot adtak be a regionális operatív program kiírásaira. A befogadott pályázatok száma 710 volt, ám sok formailag hibás anyag is érkezett. Sokszor kellett a pályázókat hiánypótlásra felszólítani, ami jelentősen lelassítja az elbírálás folyamatát.

Az infrastrukturális és turisztikai pályázatok iránt már az első hat-hét hónapban akkora volt az érdeklődés, hogy a múlt év november 5-étől felfüggesztették a turisztikai vonzerők fejlesztésére, a hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítására, a helyi tömegközlekedés fejlesztésére, illetve a városi területek rehabilitációjára kiírt pályázatokat. A humán erőforrás fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek iránt jóval szerényebb volt az érdeklődés, ezért ezek még nyitottak. A sikeres pályázatok között van Pécs, Balatonfüred, a Hortobágyi Nemzeti Park, Mezőcsát, Bodony, Boldva és Dombóvár is. Velük a támogatói szerződés aláírása folyamatban van, illetve több esetben már be is fejeződött.

A 2004-2006-os időszakban az uniós strukturális alapokból – hazai társfinanszírozással együtt – 121 milliárd forint fejlesztési forrás használható fel a regionális operatív program keretében. Ez várhatóan mintegy 20 milliárd forintnyi vállalkozói tőkét mozgat majd meg. A rendelkezésre álló pénz legalább 75 százalékát négy hátrányos helyzetű régió, Észak-Magyarország, Dél-Alföld, Észak-Alföld és Dél-Dunántúl használhatja fel. A pályázati határidő minden esetben 2006 végéig, illetve a keretösszegek teljes felhasználásáig tart.

 

Régiótervezés és foglalkoztatás

A Stájer Foglalkoztatási Paktum (STEBEP) előkészítésére, a regionális partnerség felépítésére – amelyben közel 300 szervezet vett részt – 1999-2001 között került sor. A paktum lefedi az egész tartományt, s ezen belül is hat regionális szint jött létre. A regionális szervezetek kialakítása az "együttműködő munkaerő-piaci politikán" alapul, ám ezt minden régióban a helyi sajátosságokhoz illesztik, s a térség igényeinek megfelelően alkalmazzák. A STEBEP célja a foglalkoztatáspolitika és a regionális tervezetés összehangolása, ami az elmúlt években eredményes volt. Emellett tartományi szinten meghatározzák a stratégiát, s elkészül egy tartományi operatív program is, amelyet a helyi sajátosságokhoz alkalmazva valósítanak meg.

Munkahelyteremtés, -megőrzés számokban (2004)

Régió

Teremtett munkahelyek száma (db)

Megőrzött munkahelyek száma (db)

Dél-Alföld

165

245

410

Dél-Dunántúl

52

66

118

Észak-Alföld

286

457

743

Észak-Magyarország

226

187

413

Közép-Dunántúl

0

0

0

Közép-Magyarország

50

0

50

Nyugat-Dunántúl

74

44

118

Összesen

853

999

1 852

Forrás: Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem